Idézetek közzé-ről

„Amint láttuk, minden eddigi társadalom az elnyomó és elnyomott osztályok ellentétén nyugodott. De ahhoz, hogy valamely osztályt el lehessen nyomni, biztosítani kell számára azokat a feltételeket, amelyek közt legalább szolgai létét tengetheti.”

„Ami a Polgár vallomásai című könyv új kiadására vonatkozó ajánlatot illeti: nem egyezem bele, hogy akár ezt a könyvem, akár más régebbi vagy újabb munkám Magyarországon bármilyen formában közzé adják vagy előadják. Mindig nagy tisztesség lesz számomra, ha valamely könyvem eljut a hazai magyar olvasóhoz, de csak akkor egyezem bele könyveim magyarországi új kiadásába, ha az ország területéről kivonták a megszálló szovjet csapatokat, és a magyar nép demokratikus, szabad választásokon megjelölte, milyen rendszerben kíván élni. Elébb nem egyezem bele könyveim hazai újra-kiadásába.”

„Amerika az egyetlen társadalom, amely a barbarizmusból a dekadenciába fejlődött, kihagyva közben a civilizációt.”

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

„Nincs az a magánélet, ami ne lenne leleplezhető. A civilizált világban nem lehet titkot tartani. A társadalom olyan, mint valami álarcosbál, ahol mindenki eltitkolja az igazi személyiségét, de rejtőzködés közben lelepleződünk.”

„A duplagondol „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.””

„Ha egy ellenfél előretör, lépj közbe és üdvözöld; ha vissza akar húzódni, küldd az útjára.”

„Nekünk most azon egyszerű feladás jutott, hogy a mozgalmakat bölcsen vezessük, s azon kell lennünk, hogy a gyeplő kezeink közt maradjon; mert addig alkotmányos úton haladtunk. Senki ne engedje magát túlragadtatni a kellő vonalon, de ezen vonalig mindent.”

„Aki vitatkozás közben a tekintélyre támaszkodik, nem az értelmét használja, hanem inkább a memóriáját…”

„Sajnos a túl sok álomnak az az ára, hogy több rémálom keveredik álmaink közé.”

„Eudémosz a Mértan Története című művében Thalészra vezeti vissza ezt a tételt [minden olyan háromszög, amelynek egyik oldala és a rajta lelő lét szög egyenlő, egymás közt is egyenlő]. Mert ahhoz a módszerhez, amelyel állítólag kiszámította a tengeren lévő hajok egymástól való távolságát, szükséges ennek a tételnek a felhasználására, mondja Eudémosz.”

„Úgy érzem, a mosoly teszi, amit egy arc szépségének neveznek; ha a mosoly hozzáad valamit az arc bájához, akkor az arc gyönyörű, ha nem változik meg közben, akkor mindennapi, ha elrontja, csúnya.”

„Túl sokan akarnak túl sok mindenről beszélni, és közben semmit sem tudnak.”

„Tekints e Bántalmazottra. Bár a legvilágosabb bizonyítékok tanúskodnak Ügye igazáról; bár a jövendöléseket félreérthetetlen nyelven beteljesítette; bár annak ellenére, hogy nem számít a tanultak közé, nem járt iskolába és a hittudósok között szokásos vitákban nem járatos, az emberekre záporoztatta sokféle és Istentől ihletett tudását; mégis nézd, miként tagadja fennhatóságát ez a nemzedék, és lázad fel Ellene!”

„Világéletemben imádtam játszani! Szeretek szerepelni, és szeretem az izgalmat, amit közben érzek.”

„Nem azok közé tartozom akik félnek a néptől. A nép, és nem pedig a gazdagok továbbélő szabadságunk támaszai. És, hogy megõrizzük népünk függetlenségét, nem engedhetjük meg, hogy vezetõink állandó adósságal terheljenek meg bennünket. Választanuk kell takarékosság és szabadság, vagy tékozlás és szolgaság között. Ha olyan adósságokba verjük magunkat, hogy adót kell fizetnünk a húsra, italra, szükségleteinkre és kényelmünkre, munkánkra és szórakozásunkra, hivatásunkra és hitünkre - ahogy Anglia népe is kénytelen -, akkor népünknek, mint nekik is, huszon-négyből tizen-hat órát kell majd dolgoznia és tizenöt óra jövedelmét a kormánynak adnia adósságaira és költségeire; és a tizenhatodik óra keresete nem lévén elég kenyérre, kénytelenek leszünk - mint ők is - zabkását és krumplit enni. Nem lesz időnk gondolkozni, nem lesz módunk a hûtelen gazdákat számadásra vonni, hanem örülünk majd ha létfenntartásunkat megkereshetjük, bérbeadván magunkat társ-szenvedőink nyakára bilincset verni. Földbirtokosaink is, mint az övéik, névleg megtartják ugyan a sajátjuknak nevezett ingatlant és annak igazgatását, de valójában csupán mint a kincstár intézői, és kénytelenek lesznek - mint övéik is - külföldön vándorolni és megelégedni nyomorral, ismeretlenséggel, kivetettséggel és a nemzet glóriájával. E példa áldásos tanulságként állhatna elõttünk, hogy köz- és magán szertelenség miként teszi tönkre a magán vagyonokat. Az alapelvtõl való eltérés elsõ esete a második példájává válik, a második a harmadikévá, és így tovább, míg a társadalom nagy része nyomorúság automatáivá alakul és nem lesz máshoz érzéke mint bûnhöz és szenvedéshez. Azután indul el majd a bellum omnium in omnia [harc mindenki mindenkik ellen], amit egyes filozófusok oly elterjedtnek találtak ebben a világban, hogy azt képzelték az embertelenség az emberiség természetes állapota. Az államadósság e félelmetes fogat első lova. Amit adózás és az annak nyomában járó nyomorúság és elnyomás követ.”

„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.” (Schopenhauer) Az ilyenféle heroikus életút, a közben véghezvitt önsanyargatással együtt, persze a legkevésbé sem felel meg azok erről alkotott nyomorúságos fogalmának, akik a legtöbbet fecsegnek róla, ünnepélyeket rendeznek nagy emberek emlékére és tévesen hiszik, hogy a nagy ember éppen úgy nagy, ahogyan kicsik ők, tehát valami ajándék révén, és saját kedvtelésre, mintegy szórakozásból, vagy mintha valami mechanikus kényszer kényszerítené e belső kényszer ellenében vak engedelmességre; tehát aki nem kap ilyen ajándékot, vagy nem érzi a kényszert, az éppúgy joggal kicsi, ahogy az említett ember nagy.”

„A futó kaland és a sírig tartó szenvedély közt csak az a különbség, hogy a futó kaland kissé tovább tart.”

„Mondja már bunkókám. Csak így egymást közt. Ha szabad kérdeznem, miből telik magának akkora üres telekre, itt?”

„Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra.”

„Bármikor, ha különleges körülmények közé kerülünk – ahol nincsenek megalapozott értékeink, elképzeléseink – intuitív képességeinktől függünk.”

„Ha a nő elfárad, vagy akár meghal, az nem számít. Haljon csak meg gyerek szülése közben - azért van.”

„A legutolsó dolog, amit megtudsz egy könyv írása közben az, hogy mivel kellett volna kezdened.”

„A javak egymással való megosztása az egyetlen dolog ami megszüntetheti a szegénységet. Jézus a legszegényebbekért jött el az emberek közé, hogy nekik az emberbarátságot tanítsa. Ez azt jelenti, hogy a gazdagok juttassanak a szegényeknek is azokból a javakból, amelyeket Istentől kaptak.”

„A színjátszó sokkal fontosabb ember a köz társaságban, mint amilyennek sokan képzelik. Az ő kezében vannak a lélek munkáját ébresztő szerek, melyeket sem törvény, sem a király munkája mozgásba nem hozhat. A hatalmas, a hipokrita, a magát tettető kivonja magát a törvény hatalma alól, de a színjátszóé alól bajosan. Sőt nem is, ha a színjátszó jól játszik… Ezekből nyilván kitetszik az, hogy a szív formálására és a nemzet karakterének jobbítására vagy elrontására a játékszínnél alkamatosabb eszközt még az emberi elme fel nem talált.”

„A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (…), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő "próba és tévedés" módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.”

„Mi köze a filozófiának a dolgok megméréséhez?”

„Elvtársak, ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„…olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben imitt-amott egy, a szokottnál laposabb kavicsot vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.”

„Meg kell találni a társulásnak azt a formáját, amely a köz egésszével védi és oltalmazza minden tagjának a személyét és vagyonát, s amelyben, bár az egyén egyesül a többiekkel, változatlanul csak önmagának engedelmeskedik, és épp oly szabad marad amilyen azelőtt volt.”

„Bűn és bűnhődés pillérei közt itt járt Creusa királynő.”

„Ha a tengerre gondolt, mindig csak la mar­-nak nevezte magában, mert aki szereti, az mindig így hívja, nőnemű szóval és spanyolul. Aki szereti a tengert, az ugyan sokszor szidja, elmondja mindennek, de ezt is csak úgy, mintha egy asszonyról beszélne. A fiatalabb halászok közt akad néhány, aki el mar­-nak nevezi, vagyis hímnemű szóval illeti. Ezek a fiatalok úsztatóbóját kötnek a fonalukra, úgy halásznak, s motorcsónakot vettek maguknak, amikor jól lehetett keresni a cápamájjal. Úgy beszélnek a tengerről, mintha a vetélytársuk volna, vagy mintha valami földrajzi hely volna, vagy akár mintha az ellenségükről beszélnének.”

„Mindenki a sarat tapossa, csak van, aki közben a csillagokra néz.”

„Szívemet és lelkemet beletettem a munkámba, és közben elvesztettem az eszemet.”

„Minden igazán nagy gondolat járás közben jött létre.”

„Sose fordulj vissza! Ugrás közben pláne!”

„Lakásban élj közel a földhöz. Gondolkodásban maradj az egyszerűségnél. A konfliktusokban légy igazságos és nagylelkű. A kormányzás közben ne próbálj irányítani. A munkában azt tedd, amit élvezel. A családi életben légy teljesen jelen.”

„Utazás közben az ember mindent elfogad; a felháborodás otthon marad. Az ember figyel, hallgat, a legszörnyűbb dolgok is lelkesedésre késztetik, mert újak. A jó utazók szívtelenek.”

„…úgy kell lenni a külső és idegen írók minden fordításoknak, hogy magyarra általtétetvén, addig simítsa, s addig gyalulja a fordító, míg éppen olyan szépek, elmések, kellemetesek, érzé-kenyek s magokat olvastatók lesznek, mint az eredeti nyelvben. Hogy röviden a fordítás közön-séges és egyetlen egy reguláját kimondjam: olyan légyen, hogy nemcsak a fordításnak semmi bűze, amint mondják, ne érezzék rajta, hanem hogy ha ki nem tudná igazán, hogy fordítás, azt gondolja, hogy általjában egy eredeti szép magyar pennából folyt ki.”

„Mi Baranyának németajkú népességét illeti, azt igen kevés kivétellel, vasszorgalmáról, mindenki dicséri és legvagyonosabbnak ismeri el a megyének népessége közt. - Házai sokkal szebbek, tágasabbak, mint sem a magyarok és ráczokéi. A takarékossághoz jobban ért a német, mintsem a magyar és a rácz, és jobban is táplálkozik és ruházza magát, mint amazok. Földjeit jobban szorgalmasban míveli, mint sem azok, szóval csaknem mindenben fölülhaladja más nyelvű lakótársait.”

„Az osztálytársaim megdugtak bármit, ami mozgott, de én sose tartottam fontosnak, hogy efféle korlátok közé szorítsam magam.”

„[…] a mai helyzet aggasztó. A lassan mindent elárasztó silányság és fogyasztói szemlélet betör az iskolák falai közé is.”

„Újpesti a szakma ismert személyiségei közé tartozott, nevéhez számos legenda fűződött. Így például ő adta az egyik leghatásosabb címet a magyar újságírás egész történetében. Egy győri házaspár tragédiájáról beszámoló riportja fölé azt írta: "Szájba lőtte feleségét, mert nem akart gyereket!"”

„Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. A 975-ös autóbuszhoz vezető átvágások közül ez volt a leghosszabb. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg; szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit. Erre már megállt, de a madár ekkor hamis hangot ütött meg, és madárnyelven csúnyákat dünnyögve csőre között, dühösen tovarepült. Amadis Dudu tovább dúdolta a dalt, és folytatta útját. De aztán ő is gikszelt, és káromkodásra fakadt.”

„Mint gongütésre a díszletek, a láthatár egyszeriben megvilágosodott körülöttünk, kinyílt. A négy égtáj felé kanyargó utak hirtelen értelmet és jelentőséget kaptak: valamelyiket végre mi is használni fogjuk? De melyiket? Apám egyelőre nem akart pusztára menni, csábította a szabadság. Valami kis tájékozódási és tanulási időt szánt magának, szeretett volna újra körülnézni a világban. Úgy határozott, fölmegy Pestre, letesz még egy-két vizsgát, a malomgépek és Diesel-motorok kezelését, s közben megpróbál valami gyárba bejutni, illetve megkóstolja, milyen is az a gyári élet. (18. fejezet, 360. oldal)”

„Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak bármiféle köze van a valósághoz.”

„A francia gyarmatosítók jelenleg kénytelenek nyíltan bevallani, hogy fogytán az erejük és nem képesek a háborút amerikai segítség nélkül folytatni. Segítséget kérnek az Egyesült Államoktól, s közben attól félnek, hogy az amerikaiak éppúgy kiszorítják őket Indokínából, ahogy néhány éve a japánok tették. Amióta a háború megindult, az amerikaiak minden eszközzel segítik a franciákat. de most újabb lépést is tettek: közvetlenül is beavatkoznak Vietnámban.”

„Nagy gondja nem lehet az embernek, azt tartom, ha közben verset költ.”

„Nyilatkozat a Puskás Ferenc stadion és a Papp László stadion közé építendő új, 65 ezres futball stadionról, 2012. március 20-án kedden:”

„Ott, a Harmadik Torony alján megértettem mindent: nyugtalanságomat a vonatokon, a szállodákban, a vendéglőkben, a kirándulók közt, egész úton mindenütt, ahol mint magányosnak a kollektivitással, a boldog olasz kollektivitással kellett érintkeznem. A magányomat féltettem tőlük és az európai jövőtől, amit a számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ő csordai boldogságuktól, mert ők az erősebbek. Ezt a boldogságot, amit itt érzek a Harmadik Torony alján, senkinek átadni nem tudom. Éppúgy, aminthogy senkinek és semminek, semmi államnak és semmi eszmének nem adhatom oda önmagam. (A Harmadik Torony)”

„Liszt olyannak írta meg a cigányzenészeket, amilyennek romantikus álmodozásai közben önmagát is látni óhajtotta.”

„Örömmel, bánattal teljesen gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig ujjongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.”

„Pest olyan derült arczú város különben. Nincsenek ócska tornyai, vármaradványai, mik elmult borús időkre emlékeztetnének, az utolsó védbástya fala rég házak közé van beépítve; nincsenek ódon kastélyai, mikhez rémmeséket költhetne a népmonda; nincsenek titoktartó kolostorai, mik hideg borzadályt lehelnének falaikból; nincsenek fényes aristocraticus palotái; nincs Bastilleje, sem Towere, de nincs Kremlje és Louvre-e sem; még csak egy nagyobbszerű templom sem kevélyíti arczát. Olyan "otthon"-nak szánt város az egész.”

„Amikor a nyugati hatalmak azzal nyugtatják a lelkiismeretüket, hogy nem vállalhatnak szerepet minden helyi konfliktusban, egy rendkívül fontos tényezőről mélyen hallgatnak. Arra, hogy a vérontás sokszor arra vezethető vissza, hogy a gyarmatosítók figyelmen kívül hagyták az etnikai határokat, amikor annak idején meghúzták az egyes országok határait. Érdemes megnézni a térképet: számos ország határvonala olyan természetellenesen nyílegyenes, mintha vonalzóval rajzolták volna. Sok-sok népcsoport került mesterséges határok közé, felborítva az évszázados etnikai, hatalmi és vallási viszonyokat.”

„Néhány szikla nem állítja meg a folyót. Az emberi ellenállások közt az események tovább folynak, és nem fordulnak vissza.”

„…elismerem, hogy a francia konyhában van könnyedség, szellem, ötlet, lelemény, pikantéria, de hiányzik belőle az a masszív alaposság, amit a magyar gasztronómia felmutat. A századok által kinyomkodott alaptörvények, hogy a töltött káposzta, az ételek királya (Le a kalappal őfelsége előtt!) mit kíván: „Egy sor füle, egy sor orja, egy sor kövérje, egy sor töltelék.“ A francia konyha experimentál, a magyar konyha a maga biztos vágányából egy vonalnyival se térhet ki. Az öreg szegedi halász, mikor híres halpaprikását főzi, kóstolgatás közben elrecitálja a regulát: „Habet, saporem, oderem et colorem.“”

„Eszerint itt nem az lesz a kérdés, ha merni szabad-e, hanem hogy merni mit szabad; s ez annak meghatározását kívánja tőlünk, mégpedig minél lehet szorosb vonásokkal, hogy az ortológus és neológus közt a különbséget mi tészi.”

„Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.”

„Ha tehát a washingtoni nagy törzsfőnök azt üzeni nekünk, hogy meg akarja vásárolni a földünket, sokat kíván tőlünk. A nagy törzsfőnök azt is tudatja velünk, hogy ad majd nekünk olyan helyet, ahol kényelmesen és magunk közt élhetünk. Ő lesz az apánk, és mi a gyermekei leszünk. De vajon lehet-e ez így valaha is?”

„Vendégem csaknem hajnalig ült nálam, s én tompa, munkára alkalmatlan vagyok. – Örökké nélkülözés és túlélvezet közt tölt életem. Nem valék soha képes mértéket tartani, – vagy életunalomra vitt a józanság, vagy megcsömörlék a gyönyörökben.”

„És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának.”

„Lehet, hogy az egész élet nem más, mint egy nagy illúzió? Mint egy óriásira felfújt, rózsaszín lufi? Mi emberek körülálljuk, és nézzük a Teremtőt, amint fújja, csak fújja azt a lufit, közben süt a nap, mindenki jókedvű, madarak csiripelnek, kutyák szaladgálnak, gyerekek nyújtják kezüket a szétpukkadás előtt feszülő gömb felé. Szivárvány az égen, nevetünk mindannyian, majd egyszer csak egy nagy pukkanás, hulló gumidarabok… eltűnt a szivárvány, elhallgattak a madarak, megálltak a kutyák. Felhő jött és eltakarta a napot. Még egy-két nevetés-foszlány, néhány gyermekkéz, mely megállt a levegőben. Felfelé mutatnak ugyan, de a lufi már semmivé lett. Aztán eltűnünk. A Teremtő pedig máshova ment, egy új, rózsaszín lufival.”

„Ha Billy megcsalna, nem ölném meg, mert nem akarom, hogy a gyerekei apa nélkül nőjenek föl. Viszont jól összeverném, méghozzá azokon a helyeken, ahol korábban megsérült sportolás közben. És jól eltángálnám a nőjét is!”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Így minden történetírás – bizonyos fokig – a múltba vetített utópia: a jelen értelmét és gyökereit keresi. Azért csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a – levelezés.”

„Életük delén, azaz harmincöt éven túli pácienseim közt egyetlenegy sincs, akinek végső problémája ne a vallásos lelkiség, irányulás volna. Igen, végső soron mindegyik abba betegszik bele, hogy elvesztette azt, amit eleven vallások mindenkoron megadtak híveiknek, s egyikük sem gyógyult meg igazán, aki nem nyerte vissza vallásos lelkületét, orientálódását, aminek természetesen semmi köze felekezethez, vagy egyházi hovatartozáshoz.”

„(…) szeretné még egy kicsit érezni a férje szagát. Érezni őt. (…) A szag, az érintés, a hang emléke. A szemüveg, amelyet vezetés közben viselt. Fájni fognak, mégis…”

„[…] ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire […] És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek […], nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot.”

„A Lajta - s ahány Lajta csak van Nyugat és Kelet közt - ma olyan nagy élet- s stílushatár, hogy ami igazán túlról és csak túlról van, az ideát már csak póz, vagy a legjobb esetben "műveltség."”

„Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. […] Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege - egyetlen család.”

„Hogy az ember öregszik, azt egyebek közt azon is észreveheti, hogy gyermekkora földrajzilag megtekintélyesedik. Úgy értem: azok a helyek, ahol valaha játszott, haszontalankodott, átváltoznak: a híres grundból romantikamentes nagyvárosi utca lesz, a kerti udvarra négyemeletes palota épül, és így tovább. Az ember kiszorul emlékeiből.”

„Kinek ez, kinek pedig az jut az életben, ugye. Soha nem volt igazság a Földön, most sincs, és nem is lesz soha. Ez már csak így van. Ha nem így látod, Te ott a könyv másik oldalán, akkor bizonyára azon szerencsések közé tartozol, akiknek a medence szélén jégkocka úszkál a koktéljában. Vagy – ez a másik lehetőség – talán ebben az életedben eljutottál már arra a szintre, ahol tudod: az az igazi gazdagság, amikor semmid sincs, mégis boldog vagy. Amikor el tudod engedni az anyagi dolgokat. Mikor nem kergeted a dollárt, nem arannyal álmodsz. Mikor nem centben méred az embereket. Ekkor az igazság léte-nemléte felől valószínűleg azt gondolod, hogy: nem gondolsz semmit róla. Csak boldog vagy, mert süt a nap, mert élsz, mert van valami az életedben, ami valóban boldoggá tesz. A te titkod persze, hogy mi az…”

„Nyugati civilizációnk legjelentősebb alkotó elemeinek egyike az, amit "racionalista hagyománynak" neveznék, amit még a görögöktől örököltünk. Ez nem más, mint a kritikai vita hagyománya, amely nem önmagáért való, hanem az igazság kutatására szolgál. A görög tudomány, hasonlóan a görög filozófiához, e hagyomány termékei közé tartozik, és annak a törekvésnek a produktuma, hogy megértsük a világot, amelyben élünk – a Galilei által alapított hagyomány pedig ennek a reneszánsza volt.”

„Mindegy, hogy bal- vagy jobboldal, ugyanúgy, ahogy az is mindegy, hogy RTL Klub vagy Hír TV. Bárcsak odaállhatnék valamelyik oldalra, mert az számomra azt jelentené, hogy az egyik oldal jó, a másik meg rossz, de Magyarországon két rossz oldal van. Azaz most már három: kormányoldal, balliberális ellenzék és szélsőjobb. Egyik rosszabb, mint a másik. Egy sem érdemel bizalmat. Többek közt azért vagyok független, mert hiszek ebben a szerepben, de ha a politikában lenne egy jó oldal, akkor odaállnék. Sajnos azonban nincs. Csak koncokat osztó gazdák vannak. Magyarországon nincs független értelmiségi attitűd: a politizáló értelmiség kizárólag médialakájokból áll. Ezeket nyilván nem lenne szabad értelmiségieknek nevezni. Ezek csahos kutyák, akik azonban nem a közvéleményt szolgálva csaholnak, nem az embereket védik, hanem bizonyos politikai pártokat és gazdasági érdekeket. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az érdemi kritika értékek és ideológiák mentén zajlik, nem öncélú fikázódást jelent, erre is van ugyanis számos nyilvános példa.”

„Némelyek azt mondják, orvosok és szofisták egyaránt, hogy nem lehetséges az orvostudományt megérteni anélkül, hogy valaki nem tudja, mi az ember; mert épp ezt kell megtanulnia annak, aki jól akar gyógyítani. Beszédünk a filozófiába tartozik, ahogy Empedoklész és a többiek is, akik a 'természetről' írtak, lényegében azt mondták el, mi az ember, hogyan jött létre és miből van összerakva. Én azonban azt hiszem, amit az orvos vagy a szofista a természetről mondott vagy írt, kevésbé az orvostudományba, mint inkább a festészetbe (azaz: a képzelet világába) tartozik. Azt gondolom ugyanis, hogy a természetről (már ti. az emberekről) a legbiztosabbat épp az orvostudományból lehet megtudni. Ezt a biztosat pedig úgy tanulhatja meg valaki, ha az orvostudománnyal a maga egészében helyesen foglalkozik. De úgy vélem még nagyon messze vagyunk attól a másik céltól, attól a tudástól, amely többek közt pontosan megmondaná, mi az ember és mely okokból jött létre.”

„Nem lehet „élethazugság” nélkül élni – hirdette Ibsen. De közben csendesen, szinte szótlanul beismerte, hogy „élethazugság”-gal sem lehet. (…) Mert senki sem felnőtt addig, amíg hazugsággal igyekszik enyhíteni életét.”

„Nem biztos, hogy azonnal sikerül a kétharmad, a stratégiában azt kell tudnunk, hogy ez a cél, és 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni ebben az országban. Magyarországot az elmúlt ezer évben elkormányoztuk, az elmúlt száz évben történt egy pár hiba. Hatalomra jutott a baloldal, de a lényeg az, hogy mindenki tegye a magáét. Szeretnénk ezt az országot kitakarítani… Azt gondolom, hogy a szabadságharcot csak közösen tudjuk megvívni. A politikai ellenfeleink közül a fórum-baloldal, aminek semmi köze a baloldalisághoz, nevezzük őket volt komcsiknak vagy nómenklatúrának, nem hisz semmiben - a pénzben igen. Pragmatisták, materialisták, fogalmuk sincs, hogy az ember mit érez. Megszerezték az országot. Többször is. És meg akarják tartani. Ők az ellenfelünk. A másik ellenfelünk az SZDSZ. Megtámadták magát a nemzetet.”

„Szabad emberek közt zajosabbak a tanácskozások, mint ahol a rabcsoport felett pattog az ostor, mint ahol a lánc csörgése még a jókat is elnémítja.
(814. oldal.)”

„A „lélek eladásról” tudni kell valamit… Mégpedig azt, hogy döntő többségben törlik azt a napot, órát. Soha többé nem fog eszünkbe jutni. Jó játékszert adnak hozzá: a pénzzel és a törtetéssel kiválóan el leszünk foglalva. Talán, de csak talán, a nagy kavarodás közepette, valahol, évek, évtizedek múlva bevillanhat némi foszlány az esetről. De éppen csak valami, kétlem, hogy teljesen világosan eszébe jutna bárkinek, mondjuk a szombat délutáni kocsimosás, vagy hússütögetés közben, hogy atyavilág, én tizenkilenc és fél éve, kedd éjjel fél egykor eladtam a lelkemet az ördögnek… Ennél azért jobban le van fátyolozva a szemünk.”

„Olvasám az ujságokban a hivatalos jelentést, hogy a magyar tudós társaság engem is megválasztott levelező tagjának. Ezen új rang nagyon genieroz. Ugy tetszik, mintha boldog magányomból kihurcolnának egy zajgó sokaság közé, hol ujjal fognak mutatni: "Íme a tudós!" Szegénységem büszkesége meg van alázva. A céhot és monopóliumot minden nemben utálom, s íme, nekem is céhbeli tagnak kell lennem! Nem tudom kimagyarázni, miért van terhemre nekem ez a megtiszteltetés. Úgy tetszik, hogy ez által leköteleztetik az ember a közvéleménynek s jusst ád a közönségnek tudós várakozásra. Minden fény és kijelentés ellensége a csendes örömeknek. [ … ] Ha el nem fogadom, hihetőleg gorombaságnak s kevélységnek veszik a választók s tudós bolondnak fognak tartani.”

„A Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket.”

„Drága testvéreim, tudom, hogy szívetek szerént kívánnátok valami jót hallani rólam, de még az Udvartól nem jött semmi, de minden órába várjuk. Különben kosztom és becsületes ágyam a porkoláb úr házánál, amint előbb megírtam, aszerént vagyon mostan is. Azért téged, édes érzékeny szívű testvérem, Ilona különösen kérlek, ne sirass engemet és ha éppen sírnál is, nemcsak te siratsz, hanem három falu gyászba borult lakosai gyászba borult szívvel kesergik esetemet és talán egy prókátort [Bohăţelt] magok mellé vévén két vagy három ember, ők is felmentek volna Bécsbe ezen dologért. Mert ők úgy tekintettek magok közt engemet, mintha az Istentől küldött jóltévő angyalt látták volna, becsülték hívségemet, meg voltak győződve igazságomról. A fizetésemet sem fogják elhúzni, most pedig vége szakad a pereknek. Azért édes öcsém, édes igaz testvérem ne sirass, ne búsulj rajtam. Mert nem olyan állapotban vagyok, mint más rabok, vagy mint rab, hanem becsületes ház, ágy és koszt van részemre rendelve a felsőbbségtől, csak hogy még letartóztatva vagyok egy ideig […] Hív testvéretek Varga Katalin, 3 helységek képviselőnője.”

„Elismerem, ez a feltevés valóban tetszetős… csak éppen semmi köze sincs az igazsághoz.”

„A Korea-közi kapcsolatok múltbéli eseményei megmutatják: a két állam közti feszültségek máshoz nem vezetnek, csak háborúhoz.”

„Én úgy dolgozom, hogy közben nem vagyok ura az anyagomnak. Joyce minél többet tudott, annál többre volt képes. Mint művész, ő a mindenttudás és a mindenhatóság felé tendál. Én a tehetetlenségből és a tudatlanságból dolgozom.”

„Arra a kérdésre, hogy mi az egy szám, vagy hogy mi az 1 jel jelentése, legtöbbször ezt a választ kapjuk: nos, egy dolog. Ha ezután felhívjuk a figyelmet arra, hogy „az egy szám egy dolog” mondat nem definíció, mert az egyik oldalon határozott, a másikon határozatlan névelő áll; hanem csak azt mondja ki, hogy az egy szám a dolgok közé tartozik, de nem mondja meg, melyik dolog az, akkor esetleg arra szólítanak fel bennünket, hogy válasszunk magunknak egy tetszőleges dolgot, amit aztán egynek nevezhetünk. Ha azonban mindenkinek megvolna az a joga, hogy ezen a néven azt értse, amit akar, akkor ugyanaz az egyről szóló mondat különböző emberek számára különbözőt jelentene; az ilyen mondatoknak nem volna közös tartalma.”

„A hála legritkább tünemények közé tartozik, szintúgy egyes személyekben mint a nép sokaságában. (…) Minden jó, amit más az emberiséggel teszen, reád is, mint emberre háramlik; azért tégy jót te is, hogy tetteid az egészre s az egész által az egyesekre jótékonyan háramoljanak. (…) Háláért tenni jót, uzsorástól is kitelik. Mert ki tettéért valamit kíván, nem csuda, ha annak mértékét is meghatározza, s tettére tetszés szerint tesz kamatot. Az ily tevő, legtöbbször csak hálátlant csinál, s később bűnösnek hiszi maga iránt az emberiséget, s annak gyűlölésére szívét teljes joggal véli felhatalmazottnak.”

„Sok idő eltelik míg a szeretet törvénye a nemzetközi viszonyokban is megmutatkozik. Az államgépezet az emberek szívei közé férkőzik, és elrejti őket.”

„Tisztítsd meg gondolataidat; semmi se legyen kapcsolatban veled, ami nem a tiéd, semmi ne legyen hozzád nőve, és semmi ne okozzon fájdalmat ha elveszik tőled. És magad edzése közben mondd mindennap, mint a gyakorlótéren, nem azt, hogy bölcs vagy - ez a cím talán túlzás volna -, hanem hogy hamarosan felszabadulsz; mert hisz ez az igazi szabadság.”

„A tudóst, aki méltó erre a névre, s mindenekfölött a matematikust, ugyanaz az érzés keríti hatalmába műve szemlélése közben, mint a művészt; élvezete éppen olyan intenzív s ugyanolyan természetű. Munkánkkal nem kizárólag a pozitív eredményeket hajszoljuk, amint a laikusok feltételezik, mert fáradozásaink célja ezenkívül az is, hogy ezen esztétikai érzelem hatása alá kerüljünk, s másokat is ezen hatás alá vonjunk.”

„Az 1988 és 1990 közötti időszak életem legboldogabb évei közé tartozik. Semmit sem tennék másként, bár sok mindent másképpen látok.”

„Apámnak a szerelem műve közben csuklania kell, vagy prüsszentenie, mert egy felébredt légy véletlenül az orrának ütközött, abbahagyja idegesen a művet, s én örökkön-örökké semmi vagyok. Hogyan higgyek komolyan az életemben, mikor mindig tudom, hogy esetleg egy légynek köszönhetem az egész világot?”

„… az ember helyzete és erkölcsi tevékenysége közt az összhang hiánya a legbiztosabb jele az igazságnak.”

„Többnyire kedvesek és türelmesek voltunk vele, valamelyest segítettük is, és azzal a diszkréten leereszkedő elnézéssel kezeltük, ami az érzékenyeket jóval biztosabban tönkreteszi, mint a patkányméreg. Meg lehetett volna menteni, ha alaposan gondját viselték volna. Ám az ilyen akciók roppant nagy és megerőltető energia- meg időráfordítást igényelnek. Lehangoló tapasztalatokra lehet szert tenni az efféle szertelen mentési művelet során. Senki sem óhajt a lélekmentés Don Quijotéje lenni, inkább megmarad a filantrópia Sancho Panzájának. Az ilyen esetek döbbentenek rá az irodalom és a valóság, az eszmei és a társadalmi lét közt tátongó szörnyűséges szakadékra. Hirtelen megvilágosodik, hogy a humanista értékek, noha szóban és írásban méltó helyükre állítjuk őket, nem illeszthetők bele civilizációnk hétköznapi gyakorlatába, és egyebek közt ezért is el kell pusztulnia ennek a civilizációnak.”

„Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégsem fogy el.”

„…jobbágy és földesuraság közt nincs egyenlőség, nincs, nem lehet kölcsönös bizadalom…”

„Anyám kirándulni ment a hegyek közé az anyagi forráshoz.”

„A régiek és mostaniak közt azt a nevezetes különbséget leljük, hogy azok durvábbak voltak, mint símák. De a nagy símaság, úgy mondja Montesquieu, rab lelkek elsősége; a durvább kor jobb volt. Kor és kor hasonlítanak egymáshoz, s az emberi dolgok karikaként fordúlnak elő, bár jobb változásokkal, s nincs okunk elveszteni hitünket az emberiséghez.
(Második könyv, második szak, 74. oldal.)”