Idézetek a kétségről

Idézetek gyűjteménye a kérdés témáról .

Kapcsolódó témák

Teljesen 112 idézet kérdés, szűrés:


Charles Haddon Spurgeon fénykép
Nagy Endre fénykép
Kossuth Lajos fénykép
Wojciech Kuczok fénykép

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“

—  Wojciech Kuczok 1972

(ütés)

És bár nem voltam egészen biztos benne, hogy mire gondol, arra-e, hogy fogok-e még, ahogy a szülők mondani szokták a gyerekeiknek, „rosszalkodni” (ami az ő esetében a nem teljesen abszolút és nem igazán feltétel nélküli engedelmességet jelentette), vagy esetleg arra gondol, hogy fogok-e egyáltalán létezni – márpedig amikor belém fészkelte magát az a fájdalom, amikor megsokszorozódott és kezdte otthonosan érezni magát, mindig szilárdan hittem, hogy nem fogok; hogy soha többé nem fogok enni, inni, lélegezni, létezni, csak hagyja abba a verést. Úgyhogy kiabáltam, hogy „Nem!”, vagy néha, ha még volt bennem annyi erő, hogy kimondjak két szót egymás után: „Nem fook!”, így, minden eshetőségre készen, mert nem akartam megsérteni a szép kiejtéssel.
61–64.
Bűz (2003)

Stephen King fénykép
Hoffmann Rózsa fénykép
Philip K. Dick fénykép
Lev Davidovics Trockij fénykép

„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!”“

—  Lev Davidovics Trockij orosz marxista politikus 1879 - 1940

Ezek az urak láthatólag elfelejtették, hogy a szocializmusnak ki kellene küszöbölnie a magzatelhajtásra kényszerítő okokat, nem pedig aljasul rendőrt állítani a nő intimitása elé, hogy így kényszerítse rá „az anyaság örömeit”.
Műveiből, Az elárult forradalom (1936), A család, az ifjúság és a kultúra

Abody Béla fénykép

„A humor… sorskérdéseket hordoz, mikor hogy; diadalittasan vagy sírva, győztesen vagy vesztesen, fölényesen vagy idegesen.“

—  Abody Béla magyar író, műfordító, újságíró, irodalmi- és zenekritikus, humorista és szerkesztő, színházigazgató, pedagógus 1931 - 1990

Help us translate English quotes

Discover interesting quotes and translate them.

Start translating
Gábor Zsazsa fénykép

„Egy okos lány számára a férfi nem kérdés, hanem a válasz.“

—  Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő 1917 - 2016

Fidel Castro fénykép

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

—  Fidel Castro kubai kommunista politikus 1926 - 2016

Anatole France fénykép
Andrzej Wajda fénykép
George W. Bush fénykép
Eötvös József fénykép
Frank Zappa fénykép
Max Planck fénykép
Bálint György fénykép

„Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Etiam egestas wisi a erat. Morbi imperdiet, mauris ac auctor dictum.“