Idézetek a magányról
Idézetek gyűjteménye a magány témáról .
Kapcsolódó témákTeljesen 25 idézet magány, szűrés:
„Kosztolányi Dezső, a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, – akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni.“
— Nagy Endre magyar újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató 1877 - 1938
Hirdetés
„A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.“
— Pam Brown 1948
„Kevés emberi élmény tárja fel megragadóbban az emberi sors kétértelműségét, mint a szexuális tapasztalat, melynek során egyszerre s együtt érzi magát testnek és léleknek, szubjektumnak és Másiknak. Az ebből fakadó konfliktus a nő esetében szükségszerűen élesebb, mint a férfinál, mert kezdetben kénytelen tárgyként megragadni önmagát, s nehezen leli fel szilárd autonómiáját a gyönyörben: ehhez előbb vissza kell hódítania szabad és transzcendens szubjektuma elvesztett méltóságát, de úgy, hogy egyidejűleg vállalja és betöltse a sorsot, melyre teste rendeli. Ez nehéz és kockázatos vállalkozás, sokszor kudarcba is fullad. De a nőt éppen helyzetének ellentmondásossága óvja meg az önáltatás csapdáitól, melyekbe a férfi oly gyakran beleesik, mert tévútra csábítják az agresszív szerepéből fakadó látszatelőnyök s az orgazmus önelégült magánya: nem mindig vállalja testét, s ezért nem is azonosul maradéktalanul vele. A nő önismerete mélyebb és autentikusabb.“
— Simone de Beauvoir francia írónő, filozófus 1908 - 1986
„A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvető történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja.“
— Popper Péter magyar pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár 1933 - 2010
„A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.“
— Milan Kundera francia nyelven publikáló cseh regényíró, drámaíró, költő, esszéista 1929
Hirdetés
„Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.“
— Albert Schweitzer német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos 1875 - 1965
„A magány: nagy társaság; az elhagyottsághoz legalább kettő kell.“
— Weöres Sándor magyar költő, író, műfordító, könyvtáros, irodalomtudós 1913 - 1989
„Ha valamiben biztos vagyok, ha maradt még valami, amire azt a komoly szót használhatom, hogy „szent hitem”, akkor az az irodalom elkerülhetetlen, emberileg örök voltában való hit. Hiszem, hogy a legtávolabbi időkben is, az új-zélandi utazón túl, aki oly sokatmondóan mereng a londoni Szent Pál-székesegyház romjain, a technikai utópiák gumiból és villamosságból készült boldogságán és a biológiai antiutópiák tojásból és palackból kitöltött boldogtalanságán messze túl, az utolsó emberig, aki valamilyen irodalmi formulában fogja elzokogni magányát az egyre érthetetlenebb csillagok alatt, mindig élni fog az a valami az emberben, amit, pars pro toto [részt mondva az egész helyett], úgy nevezünk, hogy Irodalom. (Könyvek és ifjúság elégiája 1938. október; 156. o. )“
— Szerb Antal magyar író, irodalomtörténész 1901 - 1945
Hirdetés
„Olvasám az ujságokban a hivatalos jelentést, hogy a magyar tudós társaság engem is megválasztott levelező tagjának. Ezen új rang nagyon genieroz. Ugy tetszik, mintha boldog magányomból kihurcolnának egy zajgó sokaság közé, hol ujjal fognak mutatni: "Íme a tudós!" Szegénységem büszkesége meg van alázva. A céhot és monopóliumot minden nemben utálom, s íme, nekem is céhbeli tagnak kell lennem! Nem tudom kimagyarázni, miért van terhemre nekem ez a megtiszteltetés. Úgy tetszik, hogy ez által leköteleztetik az ember a közvéleménynek s jusst ád a közönségnek tudós várakozásra. Minden fény és kijelentés ellensége a csendes örömeknek. [... ] Ha el nem fogadom, hihetőleg gorombaságnak s kevélységnek veszik a választók s tudós bolondnak fognak tartani. (1835. január 11.)“
— Bölöni Farkas Sándor erdélyi író, műfordító, utazó, felfedező, művelődésszervező, az MTA tagja 1795 - 1842
„Szomjasan kívánja a magányt - de nyilvánosság nélkül nem tud élni. Megveti a hírnevet s az ünneplést - de lényével állandóan felidézi maga körül a csodálatot. Könyörtelen tekintettel átlát minden hazugságon - a sajátján is -, de nála varázslatosabban nem tud hazudni senki.“
— Tolnay Klári magyar színésznő 1914 - 1998
„Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.“
— Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író 1821 - 1881
„Az erdő hallgatag, szelíd magánya
A búsulóknak lesz vigasztalása.“
— Reviczky Gyula magyar költő, író, műfordító 1855 - 1889