Idézetek az anyákról

„Nincsenek előítéleteim magammal szemben. Apám fehér volt, anyám fekete. Néhányan félvérnek, vagy valami ilyesminek hívnak. Én nem állok senki oldalára. Nem állok sem a fekete, sem a fehér ember oldalára. Én Isten oldalára állok, aki megalkotott engem, és aki miatt fekete és fehér vagyok.”

Bob Marley (1945–1981) jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista

„Én magyar író vagyok, nékem a magyar a szent nyelvem. nékem minden csepp vérem azzal a kultúrával van itatva, melyet itt szoptam magamba, ebben az áldott és átkozott kis országban. Ha tehát rajtam mégis kiütköznek zsidó származásom nyomai, erről én nem tehetek s ha nem is röstellem ezt, de nem is dicsekszem vele. S ha valaki ezt rólam megállapítja, én azt nem fogom dicsőségnek tartani. Engem üldöztek itt - mit tehetek róla? Rosszul jártam az anyámmal is, a hazámmal, is, de azért nem mondhatom rájuk azt, hogy ők nem anyám és nem hazám.”

Füst Milán (1888–1967) magyar író, költő, drámaíró, esztéta, a DIA posztumusz tagja

„Anyám azt mondta nekem: ha beállsz katonának, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek mész, a végén te leszel a pápa. Én festőnek mentem, és Picasso lettem.”

Pablo Picasso (1881–1973) spanyol képzőművész, író, festő.

„Az anyák és nagyanyák a földlakó rovarok szívósságával húzták-tolták a napvilágra ivadékaikat. Ők maguk mindvégig a nyirkos homályban maradtak, annak szennylevéből szívták az erőt, azt alakították az utódok számára mézédes táplálékká. Túl gyors volt az átalakulás? A második nemzedék tántorgott, és vakultan pislogott a felső fényen, berúgott az erős, szabad levegőtől s rövidesen elvesztette lába alól a talajt. Oh, fejlődni fejlődött… Mint a hideg égövből az egyenlítő alá plántált növény, duzzadt és ragyogott, de épp ez a hirtelen és hangos tündöklés figyelmeztetett, hogy saját magát eszi. Valami beteg hiszékenységtől hajtva rohamosan nőtt, egyre magasabbra, egyre messzebb a gyökértől. (19. fejezet, 377. oldal)
(1934-1935)”

Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja

„Épp lepihentem, amikor a feleségem megkérdezte a fiamat:
– Mondd, kit szeretsz jobban, a nagyapát vagy a nagyanyát?
– A nagyapát.
Egyértelmű volt, hogy a feleségem most kezdni megtanítani a gyereket mindazokra a mocskos kis trükkökre, amelyeket nekem is tanított az anyám kisfiú koromban.”

Hvang Szunvon (1915–2000)

„Egyedül vagyok, egyéni vagyok, csak én vagyok, és éppen az egyes ének, az egyének és az egyedek azok, ami nem számít a természetben, amivel nem törődik sem a történelem, sem a csillagok járása, sem az évszakok, sem a mítoszok istenei – az egyén semmi, nulla, névtelen sejtszilánk, jön-megy, anyja buta hús-koporsójából ki, vacak puhafa koporsókba be, mint aki csak bujkál és szégyenkezik, és öt percig sem bírja a világosságot: ez vagyok én, a megtestesült elhanyagolandó, nem szorzó és nem osztó – pedig! pedig! ugyanakkor az egyén egyéni világa az egyetlen valóság, az első és az utolsó pozitívum, az, amit én láttam, az az istenség, az a természet, az a szerelem, az a történelem – anyám méhe előtt a dolgok mind legfeljebb jámbor vagy bárgyú hipotézisek számomra, és ami sírom lakatjának csattanása után következik, bolond fikció, hisztérikák tolonc-kórházbeli látomása. Az egyéniségemet érzem csak valóságnak, s a természet, ha valamivel egész bizonyosan nem törődik, akkor az egyéniségem az!”

Szentkuthy Miklós (1908–1988) magyar író, esszéíró, műfordító

„Amint jól tudjátok, én híven szolgáltam
Tinéktek s ellenben magamat eladtam
Rabságra értetek, de még azt sem bánom,
Úgy tetszik, ebbe nincs nékem semmi károm.
De még éltemmel is áldoznék értetek,
Csakhogy nyugodalmat szerezhetnék néktek.
Lássátok, hogy nem szült anyám hamisságra,
Nem neveltettem fel szegénynek kárára.
Nem is lehet ennek büntetés az ára.”

Varga Katalin (1802) magyar kisnemes és munkásmozgalmi vezető

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„Az oxigén születésünkkor azonnali fizikai függőséget okozott, mert anyánk már a terhesség alatt használta. Az oxigénfüggők tükör által homályosan hallucinálnak, akiknek már nincs az anyagra szükségük, színről színre látnak.”

Puzsér Róbert (1974) publicista, műsorvezető, szerkesztő

„…a kulturában minden nő kurva, mennél öntudatosabb, annál inkább / anyám azért gyűlölt öntudatlanul, mert azt hitte, mint anya nem lehet kurva, neki csak dolgoznia muszáj és ezért is akarta, hogy én is csak dolgozzak…”

József Attila (1905–1937) költő

„A gyerekeim Sting-nek szólítanak, az anyám is Sting-nek hív, de akkor ki a fene az a Gordon?”

Sting (1951) angol zenész, énekes

„Az anyám olyan volt nekem, mint egy lánytestvér - csak nem szexeltünk annyit.”

Emo Philips (1956)

„Törvénnyé emelt fegyverek

között éltél, míg élni hagytak.

Tanítód dicsért: így a szép,

papod megáldott: így a jó,

s anyád se mondta, hogy te rab vagy.”

Fáy Ferenc (1921–1981) magyar költő

„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.”

Petőfi Sándor (1823–1849) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős

„Vannak anyák, akik bármit megtesznek a gyermekeikért, kivéve, hogy hagyják őket önmaguk lenni.”

Banksy brit graffiti-művész

„Mivel szándékod, égő égi fényed,
A teremtő erőnek tiszta társa,
Mit épen őriz önmagába zárva,
Ott, hova rontás soha be se téved;

Tán ez a vágy, mely mindig tenni késztet,
Mely soha nem csitul, csak: nől a láza,
Akár a szerelmesek lángolása,
Járrult hozzá, hogy megfessék e képet.

Ezt gondolván, Uram, itt küldöm, íme,
Anyád, szelíd szolgálód új alakban,
A legnagyszerűbb szobrász alkotását;

Könyörgünk hát, ne lelj hibára abban,
Mi igyekezett, hogy megközelítse
Ihleted kis részét, csekélyke mását.”

Vittoria Colonna (1490–1547)

„Nincs tisztesség e földön?
Nincs égi tisztaság?...
Én apám arcát őrzöm.
Hallom anyám szavát.”

Horváth Imre (költő) (1906–1993) (1906-1993) erdélyi magyar költő

„Ha este. mint aki ráér,
ruhámat levezem,
előre és hátrafelé visz
elfáradt képzeletem.

Emlékszem a múltra, akkor
anyám vetkőztetett;
bölcsőbe tett le szelíden,
kinn zúgtak a szelek.

Majd végórám jut eszembe,
hol szomszédoké e dolog;
némán tesznek le a földbe,
sokáig nyugszom ott.”

Friedrich Hebbel (1813–1863)