„Liszt olyannak írta meg a cigányzenészeket, amilyennek romantikus álmodozásai közben önmagát is látni óhajtotta.”
Sárosi Bálint.
Lisztről mondták
Liszt Ferenc21
magyar zongorista, zeneszerző, karmester 1811–1886Hasonló idézetek
„Még sétálás közben is azt hihetnénk, hogy táncol.”
Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő, esszéíró, kritikus
„Írni éppenséggel egy kézzel is lehet, de mit ér ez a művelet, ha közben a másik kéz legyint?”
Ancsel Éva (1927–1993) magyar filozófus, költő, esszéíró, egyetemi tanár, az MTA tagja
Töredékek az emberi teljességről
Forrás: Ancsel Éva: Töredékek az emberi teljességről. Magvető. 1982. 48. p.
„A szépségnek semmi köze a szexhez. A szépségnek a szépséghez van köze, a szexnek a szexhez.”
Andy Warhol (1928–1987) amerikai művész
Hoffmann Rózsa (1948) magyar politikus
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest V. kerületi szervezetének 2002. októberi rendezvényén elhangzott előadás szerkesztett változata. Hoffmann Rózsa: Etika az oktatásban. II. rész Jel., 2003 június, 138-141. oldal. http://web.axelero.hu/kesz/jel/03_06/etika.html <br class="br">A hitoktatásról, egyházi nevelésről, 2002