Idézetek az utazásról

„A gyakorlás az út a tökéletességhez, de senki sem tökéletes, szóval minek gyakoroljunk?”

„A geometriához nem vezet királyi út. (Ptolemaiosz, egyiptomi király kérdésére, hogy van-e könnyebb módszer a geometria elsajátítására, mint az Elemek áttanulmányozása)”

„Az emberek tévednek, ha azt hiszik, hogy a pénz a fontos. Abból sok van. Információn, üzleti programon és az azt megvalósítani tudó embereken keresztül vezet az út a gazdasághoz.”

„Nem elég…, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól alkalmazza. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre; s akik csak lassan haladnak, de mindig az egyenes úton maradnak, sokkal tovább érhetnek, mint azok, akik szaladnak, de eltávolodnak az egyenes úttól.”

„A szabályszerűség aszfaltozott út: kényelmes járni rajta, de egy virág sem nő rajta.”

„Az út, amelyet végigjártam, nem a liberalizmustól vezet a konzervativizmusig. A liberalizmus meg a szocializmus ideológia, a konzervativizmus pedig nem az. Gondolkodásmód, észjárás, habitus, talán jellem is, de semmiképpen sem ideológia. Tehát nem egyik eszmétől a másik eszméig vezetett az utam. Úgy vélem, hogy ráéreztem az ideológiák viszonylagosságára, jelentőségük korlátaira. Elérkeztem abba az életkorba, amikor megérett bennem a gondolat: nincs szükségem arra, hogy a világról vallott nézeteimet, gondolataimat, még ha a politika világát érintik is, beleerőszakoljam bármifajta ideológia egy könyvben összefoglalható ketrecébe.”

„Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak.”

„Egy farkas morálván a mezőn, igen szép képet talála az úton. És sokáig forgatván azt, látá, hogy mind élet s mind ész nélkül volna, és mondá: "Szép vagy ugyan, de kár, hogy élet nélkül és ész nélkül vagy, mert semmire, nem vagy jó."”

„Az állatok jogait ugyanúgy védelmezem, ahogyan az emberi jogokat is. Ez a teljes emberi élet útja.”

„Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: "csak megcsúsztam - nem estem el…" Mindannyiunkban ott él a felelősségérzet, hogy folytatnunk kell, mindannyiunknak kötelessége, hogy küzdjünk.”

„Nekem azt tanították, hogy a haladás útja se nem gyors, se nem könnyű.”

„Nem érdekel a száraz gazdasági szocializmus. A nyomorúság és az elidegenülés ellen harcolunk. A marxizmus egyik alapvető célja, hogy eltüntesse az érdeket, az egyéni érdek tényezőjét és a kapzsiságot az emberek pszichológiai motivációi közül. Marx belefeledkezett a gazdasági tényezőkbe és a hatásukba a szellemiségre. Ha a kommunizmus nem érdekelt ebben, akkor lehet a javak elosztásának egy módja, de sohasem az élet forradalmi útja.”

„A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.”

„Keskeny és csúszós volt az ösvény. Az egyik lábam kicsúszott alólam, és letaszította a másikat az útról. De talpra álltam és azt mondtam magamnak: "csak megcsúsztam - nem estem el…"”

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket. A legsúlyosabb megpróbáltatás előtt állunk. Több küzdelemmel és szenvedéssel teli hónap előtt állunk. Azt kérdik tőlem, mit fogunk tenni? Ezt válaszolom: háborút viselünk szárazföldön, tengeren és levegőben a legjobb képességeink szerint, és mindazzal az erővel, amit Isten adni tud nekünk. Háborút viselünk egy szörnyűséges zsarnok ellen, akinek a bűneinél nincsenek sötétebbek az emberi bűnök történetében. Ezt fogjuk tenni. Azt kérdik tőlem, mi a célunk? Egyetlen szóval válaszolok: a győzelem. Győzelem mindenáron, győzelem minden szörnyűség ellenére, győzelem, legyen a hozzá vezető út bármilyen hosszú és nehéz, mert győzelem nélkül nincs túlélés.”

„Mert álmodozó az, aki útját csak a holdfényben látja. És büntetése az, hogy a többiek előtt pillantja meg a virradatot.”

„Mi egyenes? Egy vonal lehet egyenes vagy egy utca, de az emberi szív, ó,
az nem. A szív ívelt, mint egy hegyeken át vezető út.”

„Ha egy ellenfél előretör, lépj közbe és üdvözöld; ha vissza akar húzódni, küldd az útjára.”

„Tedd meg a nehéz dolgokat, amíg könnyűek, és tedd meg a nagy dolgokat, amíg kicsik. Egy ezer mérföldes útnak egyetlen lépéssel kell kezdődnie.”

„Amerika soha nem a könnyű utat, az elégedettek útját járta, ez nem a gyávák (…) hanem a kockázatot vállalók útja volt.”

„Nekünk most azon egyszerű feladás jutott, hogy a mozgalmakat bölcsen vezessük, s azon kell lennünk, hogy a gyeplő kezeink közt maradjon; mert addig alkotmányos úton haladtunk. Senki ne engedje magát túlragadtatni a kellő vonalon, de ezen vonalig mindent.”

„Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyűgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak.”

„Egy kaliforniai képviselő beszámolt a Bagdadban tett útjáról. Azt mondta, szinte senki sem beszél angolul, a levegő tele van mérgező gázokkal és fegyveres embereket látott az utcákon. És ez még csak a Los Angelesi repülőtérre vezető úton történt.”

„Nem tudom, végig tudnék-e menni Jézussal az õ teljes útján, de sokkal tovább mennék vele, mint a gyakorló keresztények többsége.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Lehet, hogy az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja.”

„Áruló az, aki ott vesz búcsút, ahol az út sötétté válik.”

„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!””

„Utóvégre nem engedhette meg magának, hogy pártatlan informátor legyen, és lemondjon arról a reményről: átneveli ezeket az embereket. És nem tudta meggyőzni őket, hogy bonyolult korunkban a szocializmus igazsága néha eltorzított, kerülő úton érvényesül. éppen ezért a most zajló események közül az ő számukra, ahogy a Történelem számára ( és mintegy a tudat alatt a maga számára is) csak azokat kellett kiválogatnia, amelyek megerősítették a megjövendölt főútvonalat, és elhanyagolnia azokat, amelyek ingoványos talajra kanyarodtak volna.”

„A mai ember egész életében olyan hatásoknak van kitéve, amelyek megrendítik a saját gondolkodásába vetett bizalmát. A szellemi függőségre ösztönzés, amelynek alá kell vetnie magát, megnyilvánul mindenben, amit hall, vagy olvas. (…) Ahol megszűnik az a meggyőződés, hogy az ember önálló gondolkodás útján jut el az igazsághoz, oda beférkőzik a szkepticizmus.”

„Nyilván kellő befejezéshez ért az, amit magunk elé tűztünk, de nem szabad elfeledkeznünk arról, ami e tanulmányokat illetően történt. Valamennyi felfedezésnél ugyanis a korábbi munkák eredményeit, amiket másoktól vettek át, részletekben előre vitték azok, akik később átvették őket. Ami azonban ezt a tanulmányt illeti, nem lehet mondani, hogy egy része már előbb ki volt dolgozva, más része pedig nem, hanem egyáltalán semmi sem volt meg belőle. Mert a civakodó érveléseket pénzért tanító mesterek nevelési eljárása hasonló volt Gorgiász módszeréhez: egyesek ugyanis retorikai, mások kérdés-felelet alakjában szerkesztett beszédeket adtak megtanulásra, melyekről ezek is, azok is azt hitték, hogy legtöbbször ilyenekbe sodródnak bele a két vitázó érvelései. Ezért aztán gyors, de tudománytalan volt az a képzés, amit a tanítványaiknak adtak. Mert bár nem a művészetet, hanem a művészet termékét nyújtották, úgy gondolták, hogy nevelnek, mintha csak valaki, aki megígérte, hogy olyan tudáshoz juttat, amely megszünteti a lábfájást, a cipészmesterséget már nem tanítaná, sem pedig azt, hogy honnan szerezhet valaki ilyen tudást, ellenben mindenféle lábbeli sok fajtáját adná neki,; az ilyen ember segítséget nyújt ugyan a szükséglet tekintetében, de a művészet nem ad át. Továbbá a retorika körében sok minden volt, amit róla régen elmondtak, de a következtetések kérdésében eddig egyáltalán semmivel sem rendelkeztünk, hanem hosszú ideig gyakorlatias kutatással fáradoztunk. Ha tehát megfigyeléseitek alapján vizsgálódásunkat az ilyen kezdeti helyzethez képest – összehasonlítva a többi, hagyományozás útján kifejlődött tudománnyal – kielégítőnek tartjátok, úgy valamennyietekre vagy hallgatóinkra csak az marad, hogy bocsássanak meg, ha fejtegetéseinkből valami kimaradt, s legyetek nagyon hálásak a benne lévő felfedezésekért.”

„Az út fölfelé és lefelé egy és ugyanaz. (fr. 60, Hüppolütosz ref. IX 10, 4)”

„Veszélyes dolog kilépni az ajtón […]. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”

„Boldog vagyok, hogy eljutottam idáig, és boldog vagyok, hogy útjaink keresztezték egymást. Elhatározásom, hogy addig folytatom az írást, amíg valaki le nem puffant. Remélem, kedvetekre van, amit csinálok, ha mégsem, kérlek, adjatok még egy esélyt. Mindig valami újdonságon, és remélhetőleg valami jobbon dolgozom.”

„A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.”

„Budapesten születtem, egy zsidó családban, amelynek anyai ága az erdélyi Kolozsvárról, az apai pedig a Balatonvidék délnyugati sarkából származik. Nagyszüleim még gyertyát gyújtottak a Sabbat beálltakor, péntek este, de nevüket már magyarosították, és természetes volt számukra, hogy a zsidóságot a vallásuknak, a hazájuknak pedig Magyarországot tekintsék. Anyai nagyszüleim a Holocaustban lelték halálukat, apai nagyszüleimet a Rákosi-féle kommunista hatalom pusztította el, amikor a zsidó aggok házát Budapestről az ország északi határvidékére kitelepítették. Úgy érzem, hogy e rövid családtörténet mintegy magában foglalja és szimbolizálja az ország legújabb kori szenvedéstörténetét. Engem mindez arra tanít, hogy a gyászban nemcsak keserűség, de rendkívüli erkölcsi tartalék is rejlik. Zsidónak lenni: szerintem ez ma újra elsősorban erkölcsi feladat. Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett – mint ahogy ez tagadhatatlanul megtörtént –, célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist. Ez a vágyam inspirált mindent, amit valaha is létrehoztam.”

„A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés: ki vezeti, ki utazik, és merre visz az út.”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„Ha fogalmad sincs, merre mész, minden út oda vezet.”

„A kivezető út mindenekelőtt ott van, hogy az apró, elmaradt és szétforgácsolt parasztgazdaságokról át kell térnünk az egyesült, nagy társas gazdaságokra, melyek el vannak látva gépekkel, fel vannak felfegyverezve a tudomány vívmányaival és képesek maximális mennyiségben árugabonát termelni. A kivezető út abban van, hogy az egyéni parasztgazdaságokról át kell térnünk a földművelés terén a kollektív, a társas gazdaságra.”

„A szamár ugyanazokat a szakaszokat éli át, mint egy ember: gyermekkorában a becézgetést, érett korában a munkát, a talentumot az élet fele útján, s a végső misztikát, mely a halált közvetlenül megelőzi. A szamár hordozza a relikviákat, s meghal aztán, mert az emberek bűneit hordozza.”

„A nap egyre járja útját kelettől nyugatig, a hold követi, jön egyik nap a másik után, és cseppet sem törődnek az életekkel, amelyeket sorra elmorzsolnak.”

„A kényszert fölismerni bölcsesség, azután, hogy a cselekvés valamennyi útját gondosan mérlegeltük, még ha ez ostobaságnak tűnik is azok szemében, akik a hamis reményhez makacsul ragaszkodnak.”

„Aki eltör valamit, hogy megtudja, mi az; az letér a bölcsesség útjáról.”

„A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.”

„Kis zugot, barátom, hol találhat
A szabadság s béke otthonul?
Vad viharral alkonyult a század,
S öldökölve ébred im az új.
(…)

Mérhetetlen a világ, ha nézed,
Hajók útja nem foghatja át,
Mégis, hátán végtelen terének,
Tíz boldog szív nem talál hazát.

Térj a lélek szent körébe inkább,
S hagyd az élet küszködéseit!
Álmainkban él csak a szabadság,
S a szépség csak a dalban virít.”

„Az égőszemü jósnép tegnap kora reggel
útnak eredt: mohó purdék a megszokott
anyai kebleken vagy fent az asszonyok
hátán: így vándorol a törzs a sok gyerekkel.
(Szabó Lőrinc)

Az égő szembogárú jósnép felszedte sátrát,
és útnak indul; nőik a paszomántos köntöst
nyitva hagyják elől, hogy a vad étvágyú kölykök
hintázó mellük kincsét azonnal megtalálják.”

„Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat!”

„Ha a helyes úton jársz, és hajlandó vagy folytatni a gyaloglást, végül fejlődni fogsz.”

„Úticél és útvonalak. Sokan makacsul ragaszkodnak az egyszer megtett úthoz, kevesen a célhoz.”

„Oktatás: az út a pimasz tudatlanságtól a nyomorúságos bizonytalanságig.”

„Zavarodjanak össze a gonosz erők a házad felé vezető úton.”

„Mindannyian sérültek vagyunk a magunk módján. Senki sem tökéletes. Szerintem mindannyian elmebetegek vagyunk. Mindannyian.”

„Nagyon könnyű követni a szüleidet,
nagyon könnyű követni a tanáraidat,
nagyon könnyű követni a társadalmat,
nagyon könnyű engedelmeskedni...
Lázadónak lenni, a magad ura lenni nagyon nehéz.
De a növekedés a nehéz úton jön.”

„Egy olyan férfival vagyok, aki elég fejlett ahhoz, hogy ránézzen a testemre, és szebbnek lássa azt az út miatt, amelyen keresztülment.”

„Az élet egy út, de nem kell aggódni, találsz majd a végén egy parkolóhelyet.”

„…nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.”

„Egyfolytában megyek tovább és tovább, hogy megtanuljam a saját testi és a szellemi korlátaimat. Ez nekem az élet útja.”

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

„A halál csak akkor borzalmas, akkor megdöbbentő, midőn oktalan célokat, idegenek aljas érdekeit szolgálja. De ölni, gyilkolni az apáink, a testvéreink, a gyermekeink, az önmagunk érdekeinek védelmében; feláldozni életünket önmagunkért, egy szebb- dicsőbb, boldogabb életért: van-e ennél szentebb, lelkesítőbb, fölmagasztalóbb? […] Forradalmi katonák, végezzetek gyorsan és könyörtelenül a megfutamodókkal, s aztán előre. Szempillád meg ne rezzenjen, kezed meg ne remegjen soha – a halál útja a győzelem felé vezet.”

„Két úton juthatunk el a megismeréshez: okoskodással és tapasztalással.”

„Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. A 975-ös autóbuszhoz vezető átvágások közül ez volt a leghosszabb. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg; szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit. Erre már megállt, de a madár ekkor hamis hangot ütött meg, és madárnyelven csúnyákat dünnyögve csőre között, dühösen tovarepült. Amadis Dudu tovább dúdolta a dalt, és folytatta útját. De aztán ő is gikszelt, és káromkodásra fakadt.”

„Minden ismeretünk érzékeink útján jut elménkbe.”

„A (Lenin tézisei a nemzeti és gyarmati kérdésekről című) műben voltak olyan politikai kifejezések, amiket nehéz volt megérteni. De újra és újra elolvasva őket végül sikerült megfognom a lényegét. Micsoda érzelmet, lelkesedést, felvilágosultságot és magabiztosságot sugároztak! Örömömben könnyekre fakadtam. Egyedül ülve a szobámban szinte kiáltottam volna, mintha tömegekhez szólnék: Kedves honfitársaim! Erre van szükségünk, ez az út a szabadság felé! Azóta (az 1920-as évek óta) teljes bizalommal viseltettem Lenin iránt.”

„A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.”

„A filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.”

„A feltételem már áll, mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a paralelákról egy munkát adok ki; ebben a pillanatban nincs kitalálva, de az az út, amelyen mentem, csaknem bizonyoson ígérte a cél elérését, ha ez egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan felséges dolgokat hoztam ki, hogy magam elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmiből egy új, más világot teremtettem; mindaz, amit eddig elküldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest…”

„Valahányszor megbotlasz, kelj fel! Azután mosolyogj, és lassan, kitartóan és tévedhetetlenül haladj tovább a törekvés útján.”

„Édes jó Jézusom, tudod, rögeszmém, hogy a barokk csak úgy lesz teljes, minden eddigi teljességei után, ha én megszentelem, ha én igazolom, ha saját életemmel, tévedéseimmel, színházaimmal, isteni szenvedéseimmel, földnél mélyebb egyszerűségemmel, prófétákénál rekedtebb vallásosságommal, karthágói nimfomániásokénál érzékibb és líraibb szerelemmel, katonai heroizmusommal, kórházi pöcemosogatásommal megmutatom mindörökre, hogy ezek a spanyolok az egyetlen emberi lehetségeset mutatták a világnak, s aki nem spanyol úgy, ahogy én: az hiába jött a világra! Ezt a mondatot elfojthatta volna számon holmi ál-alázat – de minek, mikor alázat vagyok a részegségig? Van-e megalázóbb köpenyem, mint az örök barokkság fojtó maskarája, melyet mindenki kerül, mint múmiát és maszkot, s én tudom, hogy ők a színészek és én a katolikus bárány, aki először őszinte a világon. És tudom azt, hogy ez a barokk ősemberiség szörnyű veszély: ha csak egy hajszálnyi kompromisszumra merek lépni a nem-barokkal – a semmibe, a meddő guignolba zuhanok, mint egy nagypénteki gyertyatartó, melyet lerúgott a túlbuzgó sekrestyés. A státusom: kétségbeesett státus, patologikus státus, paradox státus – de ha egyszer emberi lényeget és isteni lényeget akarok a legfilozofikusabban és legnéplírikusabban megvalósítani, akkor nincs más út, mint ez a hazugságlátszatú feszültség, áldinamikának látszó, kigúnyolt lelki rémdráma a corpus domini nostri Jesu Christi előtt.”

„Akármilyen utat is választasz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek majd olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni, talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván.”

„Ott, a Harmadik Torony alján megértettem mindent: nyugtalanságomat a vonatokon, a szállodákban, a vendéglőkben, a kirándulók közt, egész úton mindenütt, ahol mint magányosnak a kollektivitással, a boldog olasz kollektivitással kellett érintkeznem. A magányomat féltettem tőlük és az európai jövőtől, amit a számomra szimbolizáltak. A magányos boldogságomat féltettem az ő csordai boldogságuktól, mert ők az erősebbek. Ezt a boldogságot, amit itt érzek a Harmadik Torony alján, senkinek átadni nem tudom. Éppúgy, aminthogy senkinek és semminek, semmi államnak és semmi eszmének nem adhatom oda önmagam. (A Harmadik Torony)”

„Jelképek erdején át visz az ember útja…”

„A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útból a dombokat.”

„Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálváriaútjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.”

„Az életbenmaradás két lehetséges útja a harc és az alkalmazkodás. leggyakrabban az alkalmazkodás az, ami eredményesebb.”

„A zsarnoksághoz vezető út, és ezt nem szabad felednünk, az igazság elpusztításával veszi kezdetét.”

„Ha a keresztény miszticizmus és célja, az extázis, az ember kapcsolata Istennel az emberi természetből az isteni természetbe való ugrás révén, a nemzeti miszticizmus semmi más, mint az ember és tömegek kapcsolata a fajtájuk lelkével azon ugráson keresztül, amelyet ez erők megtesznek az egyéni és anyagi érdekek világából a fajta külső világába. Nem az elme útján, mivel erre bárki képes, hanem a lelki megélés útján.”

„A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.”

„A vallások különböző utak, amelyek ugyanoda vezetnek. Mit számít, hogy külön úton járunk, ha a célunk közös?”

„…a távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akor maradhatnak meg, ha szétosztjuk. És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a szellemi örömnek a nagysága!… minden szellemi örömünk megavasodik, megsavanyodik, ha önmagunknak akarjuk megtartani!”

„Ha int feléd a szerelem, kövesd, noha útja meredek és nehéz.”

„Az élet nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, amelynél a halálozási arány 100%.”

„(…) ha elérkezik majd az idő, mikor az élet útjaitól megfáradt lábaim megállnak végleg, és porba hullik minden, ami én magam voltam, a Dunántúl ezerarcú, szivárványos, kakukkszavas hazájának emlékektől zsongó rétje fogad magába. Ott leborulok majd a kedves földre, beléhullok örök időkre, s a csend engem is elnyel, elringat, s tollam letehetem, fejem lehajthatom végül Szőlőhegy kedves, szép szívére…”

„Az élet rövid, ezért nincs sok időnk megörvendeztetni azok szívét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton. Siessünk hát szeretni! Siessünk kedvesek lenni!”

„Ha valamit a legszenvedélyesebb áhítozással akarunk elérni, de az rövid úton megszerezhető, legfeljebb csak átmenetileg hajt előre, nem formálja ki a jövőt.”

„Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. […] Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege - egyetlen család.”

„Csak az a tudományosság életképes, mely erőit a nemzetnek abból az áldozatkész meggyőződéséből szívja, hogy a népek világtörténelmi létjogosultsága abban rejlik, tudnak-e haszonnal közreműködni az emberiség haladásán a művelődés útján.”

„A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.”

„Odakint aranyszínre festette a leveleket a kései napsugár. Az öreg tölgyön mókus fonta imára lábacskáit. A fák alatt feketerigó szaladt el, az úton pedig lassú, fáradt léptekkel indult el a délután. Mátyás kiáltott az erdőn, és a fák között lassan ébredni kezdett már, szürke párát ásítva a szomorkás, öreg vándor – az éjszaka.”

„Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat.”

„Az erőszak egy lefelé haladó spirál, és ebből fakad végső gyengesége, hogy létrehozza azt, amit elpusztítani kíván. Ahelyett, hogy irtaná a gonoszt, megsokszorozza azt. Az erőszak útján megölheted a hazudozót, de nem tudod a hazugságot megölni, sem az igazságot meghonosítani. Az erőszak útján megölheted a gyűlölködőt, de nem ölöd meg a gyűlöletet. Valójában az erőszak csak gyarapítja a gyűlöletet. És így tovább… A gyűlölettel viszonozni a gyűlöletet, csak gyarapítja a gyűlöletet, még sötétebbé téve az éjt, amely már így is csillagtalan. A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget; csak a fény képes rá. A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.”

„s igenis, a mindenkori irányításnak, menedzsmentnek, hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. A közösség (…) a közjó és az igazságosság szellemében. Mit jelent a másik oldal? Az egyén parttalan szabadságvágyának a kibontakozását kell segíteni, nem kell a közösség, önmegvalósító, mai szingli életforma, az az igazi. Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno. Elgondoltam ezt a két képet, két világ. Döntenünk kell a két világ között. Az egyik oldalon az élet kultusza, az egyén, a közösség boldogulásának a segítése, a másik pedig az önpusztító, talán prolongált öngyilkosság-kép is aposztrofálható (…)”

„Noha a közmondással ellentétben a pénz nem hever az úton, mégis vannak, akik megtalálják.”

„Minden pillanatban két út van előttünk; ezek közül ki kell választanunk az egyiket, és nem tudjuk, merre vezet a másik. Lehet, hogy a jobbat választottuk, és lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni, melyik a jobb.”

„A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel, ha ennek szükségessége merülne fel. Nem hinném, hogy ezeket az eszközöket a keleti hadsereg katonáival szemben alkalmazni kényszerülve lennék, mert megvagyok győződve arról, hogy a hadseregnek minden katonája át van hatva attól a tudattól, hogy a proletariátus hatalma és ezzel együtt a proletariátus egész léte, jövendő boldogsága veszélyben forog. […] A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kérelemmel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné az emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk. És a rend fenntartására, minden ellenforradalmi megmukkanás csírájában való elfojtására nem fogok visszarettenni semmiféle eszköztől.”

„Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan. Emlékműve, Washington, D. C.”

„Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megígéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet”, vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?”

„A világon hatmilliárd ember él, és a boldogsághoz is hatmilliárd út vezet.”

„Senki sem tökéletes. Ez távol van még. Mi még úton vagyunk. Amíg úton vagyunk, félünk. És szenvedünk. És "tökéletlenül" szeretünk. Nem baj. Ez a mi embersorunk. Szeretni tökéletlenül is gyönyörű.”