Idézetek az éjszakáról

„Aleksandra jó kislány módjára bólintott, de az ajkai megremegtek. A legkevésbé sem örült annak, hogy egyedül marad. Különösen éjszaka. Nem szerette a sötétséget.“

—  Mercèdes Rheinberger, könyv Ártatlan vagyok

29. o.

„Az asztalt pillanatok alatt beterítette a fehér por. Csakhamar valamennyien alámerültek abba a világba, ahol egyetlen éjszaka alatt sok tízezer euró folyt el italra, drogra, dohányra, ahol semmi sem volt szégyen, sem tabu.“

—  Mercèdes Rheinberger, könyv Ártatlan vagyok

68. o.

„[…] A fehérek városaiból eltűnt a csend. Nem akad bennük egyetlen olyan hely sem, ahol tavasszal meghallani a rügyfakadást vagy a rovarzümmögést. De meglehet, csupán azért vélekedem így, mert én is vad vagyok, és mindezt nem értem. […] Mi maradhat meg az életből, ha nem hallani a madarak rikoltozását vagy éjszaka a békák cívódását a tóban?“

—  Seattle törzsfőnök 1786 - 1866

Kivonatok a beszédből

„Önök börtönbe vetik a szerencsétlen tolvajt, aki azért lop, hogy éhen ne haljon, de még soha, egy éjszakára sem dugtak rács mögé egyetlen gazembert sem a sok száz közül, akik milliókat loptak el az államtól.“

—  Fidel Castro kubai kommunista politikus 1926 - 2016

„Ha csakis a rossz létezne, nem látnád, mint ahogy az éjszakának sem volna neve, ha sohasem kelne fel a nap.“

—  Anatole France 1844 - 1924

„Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold… Összeborzongtam, pedig nem is fáztam.“

—  Stephenie Meyer 1973

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.“

—  Robert Capa magyar származású amerikai fotográfus 1913 - 1954

„Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…“

—  Papp Olivér magyar író (1975–) 1975

Látogatók holdfénynél – Előszó
Idézetek műveiből

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.“

—  Fidel Castro kubai kommunista politikus 1926 - 2016

„Valamint a legkisebb növénynek kifejlődése nemcsak közvetlen körétől, de a földteke mozgásaitól függ, mely, midőn saját tengelye s a nap körül forog, a nappal s éjszaka és az évszakok változását okozza: úgy nincsen ember — bármi szerénynek vagy függetlennek látszik helyzete —, kinek létére a világ politikai fordulatai befolyást ne gyakorolnának, s azért a politikai közönyösség, melyre Szolón méltán büntetést szabott, nemcsak szűkkeblűségnek, de egyszersmind igen korlátolt észnek biztos jele.“

—  Eötvös József magyar jogász, író, az MTA tagja és elnöke, országgyűlési képviselő 1813 - 1871

„Az éjszaka falun sokkal komorabb, mint az ismerős zajokkal teli, közönyös városban, ahol biztonságban érzi magát az ismerős, megszokott tömegben. Nincs magányosság… de itt…“

—  Agatha Christie 1890 - 1976

„A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: "te perverz vagy". Azt válaszoltam: "Nagy szavak ezek egy kilenc éves lánytól".“

—  Emo Philips 1956

Neki tulajdonított idézetek

„Azután már nem mozdult semmi, csak a hold világított egykedvűen. Csupán az örök álmok birodalma, a csillagfényes égbolt nézegette magát az ablakok fényesen csillogó tükrében és álombéli ábrákat lehelt rájuk. A csend szétterült. Nyugalmas és mély lett. A város a hátára vette az éjszaka koromfekete, csillagporos takaróját. A titkokat suttogó hold felragyogott még egyszer, majd magára húzott egy puha felhőt, nyugovóra tért…“

—  Papp Olivér magyar író (1975–) 1975

Álmok boltja - 10. Mutasd hát meg magad...
Idézetek műveiből

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.“

—  Henri-Frédéric Amiel 1821 - 1881

„Gyerekkoromban minden éjszaka Istenhez imádkoztam, hogy adjon nekem egy biciklit. Miután láttam, hogy ez nem működik, loptam magamnak egyet és azért imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem.“

—  Emo Philips 1956

Neki tulajdonított idézetek

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?“

—  Wojciech Kuczok 1972

(ütés)

És bár nem voltam egészen biztos benne, hogy mire gondol, arra-e, hogy fogok-e még, ahogy a szülők mondani szokták a gyerekeiknek, „rosszalkodni” (ami az ő esetében a nem teljesen abszolút és nem igazán feltétel nélküli engedelmességet jelentette), vagy esetleg arra gondol, hogy fogok-e egyáltalán létezni – márpedig amikor belém fészkelte magát az a fájdalom, amikor megsokszorozódott és kezdte otthonosan érezni magát, mindig szilárdan hittem, hogy nem fogok; hogy soha többé nem fogok enni, inni, lélegezni, létezni, csak hagyja abba a verést. Úgyhogy kiabáltam, hogy „Nem!”, vagy néha, ha még volt bennem annyi erő, hogy kimondjak két szót egymás után: „Nem fook!”, így, minden eshetőségre készen, mert nem akartam megsérteni a szép kiejtéssel.
61–64.
Bűz (2003)

„Nincs a világon, ami egy rendes éjszakai alváshoz lenne fogható.“

—  Stephen King, Nem jön szememre álom

Nem jön szememre álom (1994)

„Legyen kőtáblád vagy jegyzőkönyved, melyet éjjel-nappal veled hordozz, melyre, ha mi olyas dolog eszedbe jut éjszaka, jegyezd le és reggel ágyadból felkelvén, írd jobban le, hasonlóképpen, ha erdőn, mezőn jársz is.“

—  Apáczai Csere János erdélyi magyar pedagógus, filozófus, teológus 1625 - 1659

„Ebben a káprázatban, gyöngytyúk az én Bakonyom, nem, ezt most már tényleg nem, ebben a káprázatban gondolkodás nélkül mindenre igent mondtam, Goethe, igen!, Werther, igen! Az egészet, egy éjszaka, németül. Igen! Ez olyan abszurd, hogy csakis igent lehet rá mondani.“

—  Esterházy Péter magyar író, publicista, a DIA alapító tagja 1950 - 2016