Idézetek a virágokról

„Legyünk figyelemmel azokra, akik boldogságunk okozói, kertészek ők: virággal borítják be lelkünket.”

Marcel Proust (1871–1922) francia regényíró, esszéista és kritikus

„Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.”

Halíl Dzsibrán (1883–1931)

„A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.”

Pam Brown (1948)

„Szeretem, amikor egy virág vagy egy kis fűcsomó nő át a beton repedésén. Olyan kibaszott hősies.”

George Carlin (1937–2008)

„Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám.”

Mikszáth Kálmán (1847–1910) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság …

„A szerelem gyönyörűség-virág, csak az a baj, szakadék szélén terem.”

Stendhal (1783–1842) francia realista író

„A Lolita egy virág, mely éppen kibomlik és tudatosul benne illata és vonzereje.”

Serge Gainsbourg (1928–1991) francia költő, zeneszerző, énekes, színész, filmrendező

„A virág a napfényben hintál s azt mondja a járókelőnek: – Nem kérdem, szépnek talál-e engem!”

Victor Eftimiu (1889–1972)

„Szabadan könyvekkel és virágokkal a holdfényben, ki nem lenne boldog?”

Oscar Wilde (1854–1900) ír költő, író, drámaíró

„Ha minden egyes alkalommal, amikor rád gondolok, kapnék egy virágot, örökké sétálhatnék a kertemben.”

Alfred Tennyson (1809–1892)

„Gyakorta szokták mondani a magyarországiak, hogy a székelynek két esze van. Sokszor a jobbik eszükkel gondolnak ki valamit, de a rosszabbikkal hajtják végre. Én úgy találom, hogy nekünk magyarországiaknak van két eszünk velük szemben. Az egyik eszünkkel magasztaljuk, nagyra becsüljük, nemzetünk virágának tartjuk őket. A másik eszünkkel pedig el hagyjuk őket pusztulni. (126. oldal)”

Mikszáth Kálmán (1847–1910) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság …

„A szerelem megóvja a szépséget, s a nők testét a csókok éltetik, mint a méheket a virágok.”

Anatole France (1844–1924)

„Ha mindenkor csak az erős tél uralkodnék ez világon, s korosként minden időben csak az nagy hó és jéggel volna az föld béborulva, az füvek s az fák hogy mutathatnák az ő szép virágokot, s hogy ádhatnának jó gyümölcseket? Ezenképpen, ha valami múlatság és vigasság meg nem könnyebbítené azt az nagy terhet és gondot, mely az emberekre szállott, hogy tartana sokáig az emberi állat? Annakokáért én is, midőn nagy búsulásban volnék, hogy azban; azkiben minden reménségemet Isten után vetettem vala, megcsalatkozván, akarám ez komédiában nyerhetetlen jóm után valami búmot elvernem, vagy inkább valamennyire megenyhítenem; azért is penig, hogy megtetszenéjék, hogy nemcsak fegyverre jó szívvel, hanem egyébre is mindenre jó elmével szerette volna Isten az mi nemzetségünket.”

Balassi Bálint (1554–1594) költő, író, katona

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

Henri-Frédéric Amiel (1821–1881)

„Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.”

Ágh István (1938) magyar költő, író, műfordító

„Hogyan várhatod, hogy kezedben kinyíljon a virág, ha egy vulkán izzik szívedben?”

Halíl Dzsibrán (1883–1931)

„Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. […] Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege - egyetlen család.”

Seattle törzsfőnök (1786–1866)

„A betyárvilágban is van ranglétra. Legalacsonyabb fokon áll a kapcabetyár, ez csak aprójószágot, baromfit lophat. Rangban felülmúlja a futóbetyár - ez már rabolt, esetleg gyilkolt is -, üldözték is mint a vadat, s ő menekült vármegyéről vármegyére. Legfelül magasodik a bandavezér, a betyárvirtus megtestesítője, a népdalok hőse, az akasztófa leendő virága.”

Ráth-Végh István (1870–1959) magyar jogász, művelődéstörténeti szakíró, művelődéstörténész

„"Virág" alatt átvitt értelemben fiatal leányokat és nőket kell érteni. Megfordítva zsebmetszők részére alkalmazható: minden virágnak (leány, nő) leszakaszd óráját”

Karinthy Frigyes (1887–1938) író

„A növénynek gyökere is van, nemcsak virága (…). És ha a földben lévő gyökerek elpusztulnak, akkor vége a szép nagy virágoknak is.”

Agatha Christie (1890–1976)

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„A barát egy zsák naranccsal, egy épp neked való krimivel és egy nagy csokor virággal állít be, amikor influenzás vagy. Azután beteszi a virágot egy vázába, készít neked egy forró italt, elmosogat helyetted - majd elmegy.”

Pam Brown (1948)

„Ha az ember olyasmiről beszél, ami régen történt, akkor teljesen kinyílik. A történet kihajt, mint egy virág. Asszem ez jó is, rossz is.”

Stephen King könyv Rémautó

„Nem a világból száműztek bennünket, hanem a világba. Mindenütt van napfény és holdvilág, mindenütt vannak füvek, fák, virágok, madarak és emberek. Olykor szebbek és jobbak, mint odahaza.”

Faludy György (1910–2006) magyar költő, műfordító

„A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nem vágott be annyira, oda állította a lányt.
A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. Most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
A fiú kinézett, gondolt egyet. Majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda.”

Hvang Szunvon (1915–2000)

„Ki győzi le vajon ezt a földet
s az alvilágot s mennyek világát?
A jól közölt tanítást, mint virágot
Ki fogja mesterkézzel egybefűzni?”

Buddha (-563–-483 i.e.) ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja

„Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.”

József Attila (1905–1937) költő

„Az élet nem elég - mondta a pillangó -, kell egy kis napfény, szabadság és egy kis virág.”

Hans Christian Andersen (1805–1875) dán író, meseíró, költő

„Hol van a szóda, hová tűnt, hol van a vers, amit írtam?
Hol van a tegnapi kedvem, a fröccsnek jó szaga hol van?
Lustán fekszem az ágyban a dunyhák dús melegében,
kint már vijjog a szél, nyila röppen az őszi időnek,
ám még nyílnak a rózsák, nyílnak a kerti virágok,
éjből jönnek, s tűnnek a sűrű ködbe a lányok.
Némán nézem. Bántja a lelkem rengeteg emlék:
csöndes eső mind bennem, foszló szívbeli bánat.
Hol van a szóda, a bor meg az asszony, hol van az éltem?
Fel-feljajgat a régi szerelmek gyásza a vérben.”

Fazekas István (1967) magyar költő, műfordító, jogász, politikus

„A fiatal menyasszony olyan, mint a leszedett virág; a bűnös feleség azonban olyan, mint a virág, amelyen már átsétáltak.”

Honoré de Balzac (1799–1850) francia regényíró

„Rothadó testemből virágok nőnek majd, és én leszek bennük, és ez az örökkévalóság.”

Edvard Munch (1863–1944) világhírű norvég expresszionista festő

„A legértékesebb ajándék, amit bárkinek adhatunk, a figyelmünk. Amikor a tudatosság átöleli azokat, akiket szeretünk, virágként fognak kivirágozni.”

Thich Nhat Hanh (1926)

„Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.”

Albert Camus (1913–1960) francia író, újságíró, filozófus

„Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”

Jézus (-7–30 i.e.) a kereszténység központi alakja

„Ha tisztán látnánk egyetlen virág csodáját, az egész életünk megváltozna.”

Buddha (-563–-483 i.e.) ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja

„A legkisebb virág egy gondolat, egy élet, amely a Nagy Egész valamely tulajdonságára válaszol, amelyről kitartó megérzéseik vannak.”

Honoré de Balzac (1799–1850) francia regényíró

„A szerelem olyan, mint a virág; a barátság olyan, mint egy oltalmazó fa.”

Samuel Taylor Coleridge (1772–1834)

„A gondolat a virág; a nyelv a bimbó; a cselekvés a gyümölcs mögötte.”

Ralph Waldo Emerson (1803–1882)

„Ez a szerelem: bú is, öröm is,
akár a rózsa: virág és tövis;”

Geoffrey Chaucer (1343–1400)

„Itt állok, gondtól borítottan,
Életem komor alkonyán, -
Virágot, fényt csak te adsz nékem,
Én csillagom, én rózsafám!”

Endrődi Sándor (1850–1920) magyar költő, író, műfordító, az MTA levelező tagja

„S mivel a lelkünk akkor ér el rendeltetése csúcsfokára,
ha dalokat visz fel magával két szárnya közt, s lázítva hat,
elhihető-e az, hogy egyszer kihúnyhat a szent szűz világa
s a múzsa-raj valamikor csak csalóka káprázat marad?

(…)

Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona;
daloljatok: mi bájos, édes, nemes, nem halhat meg soha.
Az érzelem, akár a jóság, a megvénült szívben kimúlhat,
és emberből az ember újra a régi állattá vadulhat,
de sohasem változhatik meg virágok s csillagok sora.
Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona.”

Alexandru Macedonski (1854–1920) román szimbolista költő (1854–1920)

„Egy őszi nap, akár a többi ezrek:
ajtócsapódás, hervadt, őszi fény.
Erdőben ültem, levelek lepergett
sorsán merengve. hova. merre lesztek -
s akkor jöttél felém.

Körülfolyt a köd, s gomolygott fölöttem,
bár elfakult a rétek zöldje már,
még egyszer hajtott és virágba szökkent
sebes időnk többé tán el se röppen -
csak lenne örök, örökös a nyár!”

Johannes Robert Becher (1891–1958) német költő és politikus

„A boldog abroszon forrók a tálak,
virágok közt teli üveg bor állt.
Őbenne felmagasztosúlt a hála.
Némán költötték el a vacsorát.

Csodálta csak. honnét e sok ajándék?
Akár egy bőséges Karácsony-est!
Idegen föld temette őt sokáig,
s most hazatért, és lassan enni kezd.

S a nő kemény kezét meglátta... Máskor
régen még e kéz finom s puha volt.
Megkeményedett a várakozástól,
mindent eltett neki és meghagyott.”

Johannes Robert Becher (1891–1958) német költő és politikus