„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!””

Ezek az urak láthatólag elfelejtették, hogy a szocializmusnak ki kellene küszöbölnie a magzatelhajtásra kényszerítő okokat, nem pedig aljasul rendőrt állítani a nő intimitása elé, hogy így kényszerítse rá „az anyaság örömeit”.
Műveiből, Az elárult forradalom (1936), A család, az ifjúság és a kultúra