Idézetek a halról

„Aleksandrát untatta az asztal körül folyó beszélgetés. Felállt, és a hatalmas, színes fényekkel extravagánsan megvilágított akváriumhoz sétált. Amíg a férfiak üdvözölték a megérkező Mikołajt, ő
a vizet szelő színpompás halakat bámulta. Minden alkalommal mosolyt csaltak az arcára. A tenyereit az üvegfalra tapasztotta, akár egy gyerek.”

„Nem elég…, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól alkalmazza. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre; s akik csak lassan haladnak, de mindig az egyenes úton maradnak, sokkal tovább érhetnek, mint azok, akik szaladnak, de eltávolodnak az egyenes úttól.”

„A szerelem soha nem hal természetes halált. Azért hal meg, mert nem tudjuk, hogyan kell utánateölteni a forrását. Vakság, hibák és árulások miatt hal meg. Betegség és a sebek, kimerültség, elszáradás és szennyezés miatt múl ki.”

„A hal azért úszik, mert nincsenek lábai. Az ember azért jár, mert két lába is - van jó esetben -, és nem hal.”

„A fiú kifogta a lovat, bevezette az istállóba és bekötötte a helyére, majd apjáék után szaladt. A malom ajtaja nyikordult, majd becsukódott. (…) belépett a szobába. Érezte az öregek kimondott szavainak el nem röppent, még odabent nehezedő súlyát. Nem szólt semmit. Régi, kopott kis cipője halkan beszélt a padló fájához, miközben az ablakhoz ment. Nézte egy darabig az üvegen sétáló, imádkozásban lábacskáit dörzsölő, fényes hátú legyet, amint lassan az üvegről az ablak szúette, vénségtől barnult fájára óvatoskodott – majd kinézett a pókhálós üvegen.”

„A nagy emberek kétszer halnak meg: egyszer mint emberek, s egyszer mint nagyok.”

„És száll az idő, és száll az idő, és szállnak az évek, száz év, kétezer év, és zúgnak a távoli partok, zúgnak a kis meg a nagy kikötők, mert nagy a hír, ami hírlik: nincs Ilion csupakő peremén csak szürke ebeknek sokasága és senki kívülük. Járnak a szürke kutyák, hegyes orruk zöld holdra meresztik, hosszú sírással sírnak, mert senki a parton nincs kívülük, csak a csend meg a kő meg a por a magánnyal. És aki arra halad, hogy tudná, mit takar itt el, mit fed a por, miféle nyomot, két talp puha rajzát.”

„Ha Krisztus villamosszékben halt volna meg, minden keresztény egy kis széket hordana a nyakában.”

„… a halak, hála Istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket. Ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk.”

„Tenger: a legtisztább és a legmocskosabb víz; a halaknak iható és életben tartó, az embereknek ihatatlan és pusztító.”

„Nágya különös körülmények között halt meg. Akárhogyan is hunyt el, egy biztos: olyasmi miatt halt meg, amit Sztálin követett el…Még azt is rebesgették, hogy Sztálin lőtte agyon.”

„Édes dolog a barátság, kényeztető balzsam,
Száll, mint a nyugalom madara: boldogan, halkan…”

„Tartsd észben, hogy sok ember hal meg a hitéért; tulajdonképpen elég mindennapos jelenség. A valódi bátorság az, ha életben maradsz, és szenvedsz azért, amiben hiszel.”

„Mítoszaink talán tévelyegnek, de bármily tétován is, az igaz cél felé haladnak, míg a materialisztikus »haladás« csak az ásító szakadék felé vezet, a gonosz hatalmának vaskoronája felé.”

„Elvtársak, ahhoz, hogy egy pohár vizet beszéddel fel lehessen melegíteni, halk beszéd esetében kétezer évre, hangos kiabálás estében hetvenöt évre van szükség. De csak ha közben a meleg nem távozik el a pohárból. Ennek alapján mérjék fel, mennyi a haszna a fecsegésnek.”

„A magyarországi koncertet megelőzően többek között sétahajókázáson vett részt Freddie és viccelődött, amikor a parlament előtt haladt el a hajójuk: "Ez a parlament? Eladó? Hány háló van benne? Van benne elég szolgáló-szállás?" Opsz, a kezét a szája elé teszi. "Nem a legszerencsésebb ilyet mondani ebben az országban. Elnézést!"”

„Mindannyian tudjuk, hogy a fény gyorsabban halad, mint a hang. Ezért bizonyos emberek ragyogónak tűnnek, amíg nem hallja őket beszélni.”

„Mindig dobja el a csalit; mert abban a tóban, ahol legkevésbé számít majd rá, halak lesznek.”
Casus ubique valet; semper tibi pendeat hamus Quo minime credas gurgite, piscis erit.

„Manapság a legtöbb ember egyfajta kúszó józan ész miatt hal meg, és amikor már késő, rá jönnek, hogy az egyetlen dolog, amit soha nem sajnálnak, azok a hibák, melyeket elkövettek.”

„Adj egy embernek egy halat, és egy napig megeteted. Taníts meg egy embert horgászni, és egy életen át eteted.”

„Csak ellentmondásokkal tanulhatunk és fejlődhetünk. A belülről hívőnek találkoznia kell a kétkedővel. A kétkedőknek találkozniuk kell a hívőkkel. Az ember lassan halad előre, és akkor válik éretté, ha elfogadja ellentmondásait.”

„Szeretlek, és szeretni foglak, amíg meg nem halok, és ha lesz élet utána, akkor is szeretni foglak.”

„A legfontosabb dolog, amit a Tralfamadore-on megtanultam, hogy amikor valaki meghal, csak látszólag hal meg.”

„Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.”

„A hisztéria veszedelmes betegség – csak a nők kaphatják meg, és csak a férfiak halnak bele.”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.”

„Az emlékeink, mint éjjeli látogatók érkeznek hozzánk. Csendes, holdfényes estéken megzörgetik halkan az ablakot és már be is surrantak. Fel sem ébresztenek bennünket, álmaink közepébe csöppenve élik szelíd világukat. Simogatnak lágyan, és csak egészen halkan, suttogva mesélnek nekünk régvolt történeteket, hol újból gyermekként szaladhatunk, régi kedves arcokat láthatunk, és az Idő homályába veszett, titkos álmainkat élhetjük újból. Hajnalban majd összeszedik szétszórt emlékdarabkáinkat, kézen fogják egymást, és puhán kilibbennek az ablakon, ki a hűvös, csillagfénnyel beragyogott, múló éjszakába – mosolygó emlékeket hagyva maguk mögött e kedves, holdfénynél érkező látogatók…”

„Az erőszakmentesség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad.”

„Ahhoz, hogy legyőzzenek, előbb meg kell, hogy öljenek. De nem halok meg olyan könnyen.”

„A tudományban rejlik a felségjog, nem a népben. Az ostobaság akkor is ostobaság marad, ha 36 millió száj ismétli. A többségek többnyire nagy hajlamosságot tanúsítottak a szolgaságra. A gyengékben a gyengeség megsokszorozódik az egyének számával. A tömegek mindig tehetetlenek. Csakis akkor van némi erejük, amikor már-már éhen halnak.”

„Mert én egykor voltam már fiú is, lány is, bokor, madár és néma tengeri hal.”

„Van egy álmom a mai napon! Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre.”

„Amadis Dudu minden meggyőződés nélkül haladt a keskeny utcácskán. A 975-ös autóbuszhoz vezető átvágások közül ez volt a leghosszabb. Mindennap három és fél jegyet szokott kezeltetni, mert menet közben, még a megálló előtt szállt le, s most megtapogatta mellényzsebét, hogy meggyőződjék róla, maradt-e még jegye. Igen. Maradt. Egy madarat pillantott meg; szemétrakás tetején ült, s csőrével olyan ügyesen kapirgált három üres konzervdoboz belsejében, hogy sikerült kikopognia az Ej uhnyem első ütemeit. Erre már megállt, de a madár ekkor hamis hangot ütött meg, és madárnyelven csúnyákat dünnyögve csőre között, dühösen tovarepült. Amadis Dudu tovább dúdolta a dalt, és folytatta útját. De aztán ő is gikszelt, és káromkodásra fakadt.”

„Mindent összevéve az emberek nehezen halnak meg, minden méltóság nélkül távoznak… és valószínűleg ne is tudatosul bennük a távozás.”

„A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.”

„Vagy ember, vagy disznó. Vagy mindenáron való túlélés, vagy pedig küzdelem a halálig. Vagy probléma, vagy megoldás. Köztes helyzet nincs. Győzelem vagy halál - ezt mondják mindenütt és ez a gerillák nyelve még a legparányibb dimenziókban is: ahogyan éltünk, úgy is halunk meg.”

„Úgy hiszem, egy járvány során éppoly sok ember hal meg félelelmből, mint fertőzés következtében.”

„Mikor azt mondjuk, hogy mi is atomokból állunk, nem azt értjük alatta, hogy pusztán egy halom atom vagyunk, mivel az atomoknak egy olyan elrendezése, amelyben nincsen ismétlődés, nagyon is rendelkezhet olyan tulajdonságokkal, amelyeket Önök a tükörben láthatnak.”

„Aki lelki javakra törekszik, isteni élet felé halad, aki testi javakra, földi élet felé.”

„Aki reményből él, éhen hal.”

„Az emberek a saját rendszerükben, mint egy király a monarchiában, soha nem halnak meg.”

„Nagyon fontos megérteni, hogy az üzleti életben már most sem arról szól a történet, hogy a nagy hal megeszi a kicsit, inkább arról, hogy a gyors megeszi a lassút.”

„Figyeld, hol válik keménnyé a haladás és látni fogod, hogyan haladnak a kemények!”

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

„A szójáték felé halad az egész század… A szójáték kifejezése azon ösztönnek, hogy a véletlen által keletkezett viszonyokat sokkal örökkévalóbb realitásoknak és sokkal jellemzőbb lényeknek tartjuk, mint az egyes dolgokat, melyek a viszony szereplői. El lehet így képzelni a világ új berendezését, amely szerint a fasorokból eltűnnek a fák és csak az érintkező lombok foltjai maradnak meg; a kémiai vegyületekből eltűnnek az alkotóelemek, és csak kapcsolóerejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként… Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal.”

„Attól, hogy az ember vígjátékokban játszik, az nem azt jelenti, hogy nem ugyanúgy hal bele, és nem ugyanolyan harcot folytat egy jelenet vagy egy mondat igazságáért.”

„Jézus kiált, a karaván halad…”

„Isten nem hal meg azon a napon, amikor többé már nem hiszünk egy személyes Istenben, de mi meghalunk akkor, amikor az életünket már nem ragyogja be a csodálkozásnak az a naponta megújuló, állandó sugárzása, amelynek a forrása minden értelmen túl van.”

„Az idő az, ami akkor is halad, amikor semmi más nem.”

„Nem az idő halad: mi változunk, egy század, egy nap szinte egyre megy.”

„…de intették a haladókat, hogy késve siessenek, mászva szaladjanak, félve merjenek – bölcsen talán, s talán nem is. A jó ügy akkor halad igazán, ha némelyek késve, más némelyek nem késve sietnek; s midőn a követő panaszra kél vezére ellen, hogy az sebesebben megyen, mint kellene, még kérdést szenved, nem ő megyen-e lomhábban, mint kellene. Olykor nemcsak sebesen futni, de szökni is szükség.
(819. oldal.)”

„Az alapkutatással foglalkozó az árbóckosárban ülő matrózhoz hasonlít, aki kiált, ha föld vagy jéghegy jelenik meg a látóhatáron. Ha leparancsolják az evezőhöz, a hajó bizonyára gyorsabban halad. Csak azt nem tudni, hogy merre.”

„Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz. És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak. Csupán egy árok vagy vízmosás választja el. Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép. Pedig lassanként elhayják egymást az utak és nem találkoznak többé.”

„Az állatok iránt tisztelettel és empátiával vagyok, beleértve a víziállatokat - a delfintől, a halakon át a homárig. Úgyhogy, természetesen nem is eszem meg őket.”

„A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.”

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.”

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.””

„A szerelem a csömörbe hal bele, s a feledés temeti el.”

„A szerelemben a nő attól születik meg, amit kap, a férfi pedig abba hal bele, amit ad.”

„Minden tragédiák legmélyebbike nem az, hogy fiatalon halok meg, hanem ha 75 éves koromig élek úgy, hogy sosem éltem igazán.”

„A klímaváltozást akár el is felejthetjük, mert mire az igazán élessé válna, addigra zömmel éhen halunk.”

„Minden létező ok nélkül születik, gyöngeségből él tovább, és véletlenül hal meg.”

„Minthogy az emberi dolgok nem örökkévalók, hanem kezdetüktől fogva utolsó pillanatig mindig lejtőn haladnak, különösen pedig az emberi élet, bizony Don Quijote sem kapott olyan kiváltságot az égtől, hogy élete folyását feltartóztathatta volna; az ő vége is eljött, ütött utolsó órája, mégpedig akkor, amikor a legkevésbé gondolta volna.”

„Mi a fájdalmasabb, egyedül meghalni, vagy gyötrődve látni, hogy veletek hal valaki, akit szerettek?”

„Az ember általában nehezen hal meg. Épp ez benne a borzalmas.”

„A 18.-19. században a Monarchia egyéb államaival és tartományaival együtt Magyarország is nagy lépésekkel haladt előre az európai sodrásban, úgyhogy az örökség pozitívnak mondható. Még akkor is, ha az abszolutizmussal járó, a nemzeti függetlenséget erősen korlátozó itézmények a népességben ellenállást váltottak ki. A magyar nemesi osztály többször föllázadt Bécs hűbériségellenes rendeletei ellen, viszont a jobbágyság és a városi polgárság jótékonynak tartotta őket.”

„Mi itt az élet egészének csupán parányi kis foltján kuporgunk, és ez az apró kis folt is csak látszat. Egyensúlyban van minden, senki nem szenved, senki sem hal meg anélkül, hogy maga is ne járulna hozzá. Senki sem tesz olyat, amit maga is ne akarna.”

„Minden orvos, aki pontosan megjósolja, hogy betege mikor hal meg, vagy helyesebben: meddig él, feltétlenül nevetségessé teszi magát. Az emberi életben kiszámíthatatlan tényezők játszanak döntő szerepet. Gyakran a gyengék váratlan ellenálló képességekről tesznek tanúságot, s az erősek letörnek.”

„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.
Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?”

„Ahogyan Nagy újratemetése közeledett, a magyar és szovjet vezetés, amelyeket aggasztott, milyen hatást vált majd ez ki Kádárból, igyekezett őt megóvni az eseménytől. Április elején Gorbacsov, Jaruzelski és Honecker is felajánlotta vendégszeretetét. Május elején az orvosai a Krímet javasolták, Kádár azonban az összes ajánlatot visszautasította, mert attól félt, Rákosi sorsára jut és száműzetésben hal meg.”

„A nőket lábbelijük és fejdíszük nélkül kell megítélni, valahogy úgy, ahogy a halak hosszát farkuk és fejük között mérik.”

„Ültem a hotelszobámban, körülöttem egy halom fax, egy csomó dolog, amire figyelnem kellett. Egyszer csak nem tudom mi jött rám, fogtam a Halliburton táskámat és belegyűrtem az összes faxot, a jövőbeli fellépésekkel. Néha egészen elfelejtem, hogy mi valóságos és mi nem.”

„Az ember halad botorkálva is, nem olyan jól, mintha nem botorkálna, lassabban persze, de halad.”

„Egy jó horgász mindent megtesz, hogy horgára olyan csalit tegyen, amit szeret a hal. Ez nem rossz tipp azok számára sem, akik sikeresek akarnak lenni az emberi kapcsolataikban!”

„Elhaló fény. Hamarosan nem lesz már minek elhalnia. Nem. Ilyen nincs, hogy nincs fény. Csillagtalan éj hold nélkül. Hajnalig haldoklik és nem hal el soha.”

„Ó, Álom, te édes és bársonyos,
Aki gondos ujjaiddal fejted
Fel a fényt, hintvén éji mákonyod,
Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!
Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:
Vagy szemeim hirtelen lefogod,
Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;
Bármint is legyek delejed foglya,
Csak tűnt nap lidércfényétől menten,
Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.
Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,
S lágy homályomba vakondként jár át;
Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,
S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.
Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk.”

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Egy találmány feltalálásához jó képzelőerőre és egy halom hulladékra van szükség.”

„Rettegjünk attól az időtől, amikor a bombák már nem hullanak, de a bombavetők még élnek, mert minden bomba annak a bizonysága, hogy a szellem még nem halt meg. Rettegjünk attól az időtől, amikor megszűnnek a sztrájkok, de élnek még a nagybirtokosok, mert minden levert kis sztrájk is bizonyítéka annak, hogy a lépés megtörtént. És rettegjünk attól az időtől, amikor az ember nem akar szenvedni és meghalni egy gondolatért, mert ez az egyetlen tulajdonság különbözteti meg az embert minden mástól a világegyetemben.”

„Senki sem tudja igazán, miért él, amíg nem tudja, hogy miért halt meg.”

„Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak a részletek különböznek - hogyan élünk és hogyan halunk meg.”

„Az értelem hangja halk, de nem nyugszik, amíg meghallgatást nem nyert.”

„Nem tudom elviselni, hogy az életem olyan gyorsan halad, és én nem is éltem igazán.”

„Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.”

„Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.”

„Ha valaki magabiztosan halad álmai irányába, és arra törekszik, hogy olyan életet éljen, amilyet elképzelt, akkor a hétköznapokban váratlan sikerrel fog találkozni.”

„A legtöbb ember 25 évesen hal meg, és 75 éves koráig nem temetik el.”

„Másképp írok, mint ahogyan beszélek, másképp beszélek, mint ahogyan gondolkodom, másképp gondolkodom, mint ahogyan gondolkodnom kellene, és így az egész a legmélyebb sötétség felé halad.”

„Nem a munkámmal akarom elérni a halhatatlanságot; a halhatatlanságot azzal akarom elérni, hogy nem halok meg. Nem a honfitársaim szívében akarok tovább élni; a lakásomban akarok tovább élni.”

„Ó, mi nem értjük a halált, soha nem értettük; a teremtmények csak akkor halnak meg igazán, amikor mindenki más, aki ismerte őket, is meghalt.”

„A régi korok Indiája nem halt meg, és nem mondta ki utolsó alkotó szavát; él, és még mindig van tennivalója önmagáért és az emberi népekért.”

„A gyávák ezer halált halnak, de a bátrak csak egyszer halnak meg.”

„A jövő túl fényes ahhoz, hogy a múlton rágódjunk. Az élet gyorsan halad, fuss gyorsabban.”

„Hullong a hó az alkonyaiban,
hogy egyik perc a másba pattan,
hull, hull — egyhangún — szakadatlan;
sziszeg, zuhog, akár a katlan;
tompán a néma házra hull,
zárdákon, csűrökön lapul;
sziszeg, zuhog, akár a katlan
s a temetőkre és sírokra száll le halkan.”

„Ó, az élet fája növekszik, ahol a szellem soha nem hal meg, és az üdvösség fényes sugara ragyog a sötét és üres égbolton.”

„Öröm s bú, érzem,
megszűnt ma, de
elhozta kézen
fogva az álmot ide.

és szárnyalóban,
föl egyre még,
halk altatódal
az élet, semmi egyéb.”

„Úgy halok meg, hogy nem látom a hajnalt felvirradni hazám felett. Ti, akik láthatjátok, fogadjátok - és ne feledkezzetek meg azokról, akik elestek az éjszakában!”