Idézetek a fényről

„Jómódban légy bőkezű, balsorsban pedig hálás. Légy méltó embertársad bizalmára, sugárzó és barátságos arccal tekints rá. Légy a szegényeknek kincs, a gazdagoknak meg figyelmeztető, a szűkölködők kiáltására válaszoló, ígéreted szentségének megtartója. Légy igazságos ítéletedben és megfontolt a beszédedben. Senkivel se bánj igazságtalanul és légy szelíd minden emberrel. Légy lámpás a sötétben járónak, öröm a bánatosnak, tenger a szomjazónak, kikötő az elfáradtnak, támasza és védelmezője az elnyomás áldozatának. Minden cselekedetedet tisztesség és becsületesség jellemezze. Légy otthon az idegennek, balzsam a szenvedőnek, erős bástya a menekülőnek. Légy a vaknak szem és vezérlő fény a tévelygő lába előtt. Az igazság orcájának légy ékessége, a hűség koronája, a tisztesség templomának oszlopa, az élet lehelete az emberiség testének, az igazságosság seregeinek címere, az erkölcs láthatárán fénylő égitest, harmat az emberi szív talajának, bárka a tudás óceánján, nap a jótékonyság égboltján, drágakő a bölcsesség fejékén, sugárzó fény nemzedéked láthatárán, gyümölcs az alázat fáján.”

„Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.”

„A régi törvények érvényüket vesztik, mihelyt a mozgó test sebessége megközelíti a fényét… A tömeg tulajdonképpen energia, viszont az energiának is van tömege.”

„A világ összes sötétsége nem képes eloltani egyetlen gyertya fényét.”

„A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek, és rá vár.”

„Nem vagyok köteles győzni, de köteles vagyok igaznak lenni. Nem vagyok köteles sikert elérni, de köteles vagyok a bennem lévő fényhez méltón élni.”

„Bolyongunk a világban, múló emlékek vagyunk. Megyünk, általunk fontosnak hitt dolgok után. Megszületünk, tipegő lábacskákkal elindulunk, és végül reszkető térdekkel elmegyünk. Utazásunk a fényben tévelygés csupán. Sodródunk a világban, mint ablakon beszűrődő nyári napsugarakban a milliónyi porszem. Ideje emlékezni. Emlékezni, még egyszer végigsimogatni életünk naptárlapjait, mielőtt elindulnánk örök utunkra, bele a ködös hajnalba – az Idő véget nem érő, hatalmas kalendáriumába…”

„Az élet egy egész napos őrszolgálatra hasonlít: mire megpillantjuk a fényt, már át is kell adnunk a helyünket.”

„Tekints a korábbi nemzedékekre. Tanúsítsd, hogy mindenkor, amikor az Isteni kegyelem Napcsillaga Kinyilatkoztatása fényét a világra bocsátotta, korának népe miként fordult szembe Vele és tagadta meg Igazságát. Azok, akiket az emberek vezetőinek tartottak, mindenkor igyekeztek megakadályozni, hogy követőik Ahhoz forduljanak, Ki Isten végtelen kegyelmének Óceánja.”

„Lehet, hogy a valóság elvesz tőlünk embereket, szeretteket, lehet, hogy előbb-utóbb elvesz mindent – de a lelkünkben, a mi kis holdfényszelencénkben mindig feljönnek a csillagok, mindig világít a hold selymes fénye, és rég elmúlt, kedves emberek drága arcát simogatja meg (…)”

„Legyen elméd mindig olyan fényes és tiszta mint a hatalmas égbolt, a nagy óceán és a legmagasabb csúcs, üres minden gondolattól. Testedet mindig tartsd tele fénnyel és meleggel. Töltsd meg magad a bölcsesség és a megvilágosodás erejével.”

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét.”

„A nagy emberek meteorok: felemésztik önmagukat, hogy fénnyel árasszák el a világot.”

„Drága anyukám! Van egy örvendetes hírem. Most kaptam egy táviratot H. A. Lorentz-től, hogy az angol expedíciónak sikerült bizonyítani a fény elhajlását a nap közelében.”

„Röpködnek köröttünk a szavak, kis és nagy hangzászlók, zászlóerdők; kinyúlnak, mint remegő kolduskéz; kinyílnak, mint szobaszellőztető ablakok: rohannak a veszett parancstorpedók; lezuhannak a lélek torkán, mint pezsdítő ital vagy keserű orvosság; összeütköznek és párbajt vívnak, szövetkeznek, épülnek és építkeznek; megkövesedett masszáik könyvtárba tornyosulnak, s bizonyos csoportosításban, versben vagy regényben, időnként föltámadnak, mint Lázár a sírból; némelyik szó egész könyvet tud íratni magáról, és nemzedékek agyát megtermékenyíti; de bármi is a sorsuk, itt röpködnek köröttünk különböző kis akaratokat hordozva léghajóikon, néha az egész földet körülnyargalják, s néha, rossz légköri viszonyok miatt, csak évszázadok alatt jutnak el a szomszédba is; óriási kristálytemetőjük a csönd, tele az elmúlt hangok tetemeivel; s az élő szavak egyre tovább röpködnek, mindenütt, megtöltik az utcát, hivatalokat, dísztermeket, magánlakásokat; járnak-kelnek bennünk, mint a bacilusok, átáramlanak rajtunk, mint vason az elektromosság, és megtörnek bennünk, mint prizmán a fény, hét színre, s mindegyik szín továbbmegy más otthont keresni, más fület és más színtörést.”

„Lassan eljár felettünk az idő. Mind rövidebbek lesznek a napok, s hosszabbak az éjszakák. A hold fénye lágy lesz majd és selymes, ha esténként feltekintünk a tiszta égboltra. Eljön az idő, mikor már semmi egyebet nem akarunk, mint melegséget otthon és kedves emlékeket, mielőtt eljön az éjfél mindnyájunk számára.”

„Valóban nem tudom fejből idézni a klasszikus szerzőket, ahogy ők teszik, de nekem a tapasztalat fénye világít, akárcsak azoknak a mestereknek, akikre hivatkoznak. Nem tesznek egyebet, mint páváskodnak és pöffeszkednek, idegen tollakkal ékeskednek, nekem pedig még azt sem engedik meg, hogy sajátjaimat mutogassam.”

„Isten azért engedi az árnyékot, hogy a fény ragyogása annál inkább érvényre jusson.”

„Azok, kik mások életébe fényt hoznak, maguk sem kerülhetik el azt.”

„Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.”

„Emléked ép úgy leng felém,
Mint távol és mesés sziget
Kavargó tenger közepén,
Hol reng az óceán tömény
Dühvel, de fönt a kék eget
Fény űli folyton, tiszta fény
A mosolygó sziget felett.”

„Felőlem mind sirathatják a balgák
a mult időket, az arany korát,
Saturnus s Rhea földi birodalmát,
ősszüleinknek paradicsomát.
Én a természetnek elégedetten
adok hálát, hogy e korban születtem.
Mit ócsárl nálunk sok bús lázadó,
profán korunk erkölcsömnek való.
Szeretem fényét, sőt a puhaságát,
örömeit, miket müvészi báj ád,
tisztaságát, ízlését, csínjait,
s minden fiát, ki így gondolkozik.”

„Milyen messzire el ér a gyertya fénye! Így ragyog egy jó cselekedet is egy fáradt világban.”

„A festőnek minden festményt azzal kéne kezdenie, hogy feketére festi a vásznat. Hiszen a természetben minden dolog sötét, kivéve azt, amelyet fény éri.”

„Néha kialszik a fényünk, de egy másik emberrel való találkozás, ismét azonnal lángra gyújtja.”

„Mindannyian tudjuk, hogy a fény gyorsabban halad, mint a hang. Ezért bizonyos emberek ragyogónak tűnnek, amíg nem hallja őket beszélni.”

„Kongasd a harangokat, amelyek még szólni tudnak.
Felejtsd el tökéletesnek hitt sugallataid.
Mindenben van törés, repedés,
Így tud beszűrődni a fény”

„Csillagok, rejtsétek el tüzeiteket; A fény ne lássa fekete és mély vágyaimat.”

„Az optimista az a személy, aki mindenhol zöld fényt lát, míg a pesszimista csak a piros fényt látja... Az igazán bölcs ember színvak.”

„Ne hagyd, hogy bármi elhomályosítsa a belülről sugárzó fényt.”

„…nem érek többet nélküled a holdnál, amely az égbolt éji útjain csak a leszállt nap fényét veri vissza.”

„Az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény.”

„Az emberek képesek olyan árnyakat vetni, amelyek olyanok, mint az állatok, de ezek csak árnyképek, a fény és vetítés apró trükkjei. Nem inkább valószínű, hogy Isten is efféle dolog? Csak egy újabb legendás árnyék?”

„Inkább az örök éj, mintsem egy fád nap, inkább a félhomály, mint az elmosódott fény.”

„Vannak szemek, melyeknek fizikai felülete és mintegy a lelki felülete teljesen azonosak: ezek üres, tartalmatlan és meddő-nézésű szemek. Vannak aztán bizonyos „mély” szemek, ahol ez a távolság a kétféle „felület” között oly nagy, hogy a „fizikai” szinte teljesen elenyészik, és az egész szem azt a benyomást kelti, mint egy végtelen hosszú enfilade szobasor utolsó árnyékos szobája, vagy mint egy alacsony szoba plafonja, amelyen perspektivikus freskó van, és így a szoba szinte az égboltig látszik kitágulni felfelé: a szem sokkal messzebbről („mélyebbről”) jön, mint az arc, és elveszti fizikai egyszerűségének és homogénségének jellegét, hogy helyette külön térszuggesztiót alkosson magának, tele árnyékokkal és a folytonos mélyülés plasztikus fokozataival. Mintha egy meleg sátor legmélyébe néznénk, ahol nincs fény és világosság, csak a távolság érzése, amely sugárként realizálható csak számunkra.”

„Az anyák és nagyanyák a földlakó rovarok szívósságával húzták-tolták a napvilágra ivadékaikat. Ők maguk mindvégig a nyirkos homályban maradtak, annak szennylevéből szívták az erőt, azt alakították az utódok számára mézédes táplálékká. Túl gyors volt az átalakulás? A második nemzedék tántorgott, és vakultan pislogott a felső fényen, berúgott az erős, szabad levegőtől s rövidesen elvesztette lába alól a talajt. Oh, fejlődni fejlődött… Mint a hideg égövből az egyenlítő alá plántált növény, duzzadt és ragyogott, de épp ez a hirtelen és hangos tündöklés figyelmeztetett, hogy saját magát eszi. Valami beteg hiszékenységtől hajtva rohamosan nőtt, egyre magasabbra, egyre messzebb a gyökértől. (19. fejezet, 377. oldal)
(1934-1935)”

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

„Egy mosoly kevesebbe kerül, mint az elektromos áram, de ugyanannyi fényt ad.”

„Ő a sötétség, amikor a fények kihunynak, a csönd, amikor a hangok elnémulnak. Övé a legapróbb bogár és a leghatalmasabb király utolsó lélegzete. *Mindannyiunkat ismer, és mindannyiunkat követ, amíg nem üt az utolsó óránk.”

„Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem hogy valóban élek, és szabad vagyok, olyankor amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.”

„Legyetek Ánanda, önmagatok fénye”

„Fényt nem lehet adni - csak meg lehet gyújtani, ha van, ami meggyulladjon. (…) A szikrát át lehet adni - de lángolni magadnak kell. Azt magadból kell megteremtened!”

„Kína mai gazdasági hatalmának fényében az amerikai leckéztetés az emberi jogokról haszontalannak tetszik. Egy évtized múlva minden ilyesmi jelentéktelen lesz, két évtized múlva pedig nevetséges.”

„Olvasám az ujságokban a hivatalos jelentést, hogy a magyar tudós társaság engem is megválasztott levelező tagjának. Ezen új rang nagyon genieroz. Ugy tetszik, mintha boldog magányomból kihurcolnának egy zajgó sokaság közé, hol ujjal fognak mutatni: "Íme a tudós!" Szegénységem büszkesége meg van alázva. A céhot és monopóliumot minden nemben utálom, s íme, nekem is céhbeli tagnak kell lennem! Nem tudom kimagyarázni, miért van terhemre nekem ez a megtiszteltetés. Úgy tetszik, hogy ez által leköteleztetik az ember a közvéleménynek s jusst ád a közönségnek tudós várakozásra. Minden fény és kijelentés ellensége a csendes örömeknek. [ … ] Ha el nem fogadom, hihetőleg gorombaságnak s kevélységnek veszik a választók s tudós bolondnak fognak tartani.”

„Az erőszak egy lefelé haladó spirál, és ebből fakad végső gyengesége, hogy létrehozza azt, amit elpusztítani kíván. Ahelyett, hogy irtaná a gonoszt, megsokszorozza azt. Az erőszak útján megölheted a hazudozót, de nem tudod a hazugságot megölni, sem az igazságot meghonosítani. Az erőszak útján megölheted a gyűlölködőt, de nem ölöd meg a gyűlöletet. Valójában az erőszak csak gyarapítja a gyűlöletet. És így tovább… A gyűlölettel viszonozni a gyűlöletet, csak gyarapítja a gyűlöletet, még sötétebbé téve az éjt, amely már így is csillagtalan. A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget; csak a fény képes rá. A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.”

„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

„A történetírás füstös, imbolygó mécsesével lassan botorkál előre a múlt ösvényein, igyekezvén rekonstruálni annak eseményeit, felfogni visszhangjukat, és sápadt fényénél feléleszteni az egykori szenvedélyek hevét.”

„…figyelembe véve tíz év fejleményeit, amióta Magyarország szabad és, úgymond, demokratikus állam, s amely tíz év során még inkább bezártak a „zsidóság” ketrecébe (a műveimmel együtt): mindennek fényében többé semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett „magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával…„egy nemzet vezetõ értelmiségi elitje” erre az irrealitásra alapozza helyzet- és valóságismeretét, nemzeti és történelmi tudatát…”

„A nap mintha szétömlene, s bár mindenüvé jut belőle, mégsem apad ki. Ez onnan van, hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás. Ettől a kisugárzástól kapta a "napsugár" is a nevét. Hogy milyen a napsugár, azt megláthatod, ha megfigyeled a sötét helyiségbe valami résen át behatoló napfényt: egyenes sugárban terjed, mintegy nekifeszül az útjában álló szilárd tárgynak, amely elzárja előle a mögötte levő űrt. - Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik. Ugyanígy kell értelmednek áradni és szétömleni: de nem kiapadni, hanem folyton sugárzani - a szembenálló akadályokra nem erőszakosan vagy szenvedélyesen ráfeszülni, nem esni le, hanem ott maradni, és azt, ami a fénye számára hozzáférhető, megvilágítani. Ami pedig visszautasítja, az maga magát fosztja meg a fénytől.”

„Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai… Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.”

„A művész szemével, fizikai testével kell érzékelje a probléma megoldásainak titkait. A fények egymáshoz való viszonya, mint a kristály ahogyan létrejön, azon törvényszerűségek kell létrejöjjenek az alkotásban.”

„A legfőbb vágyam ezen a földön, hogy békét, örömöt, fényt leljek a Hinduizmus által.”

„Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

„…az erényes ember lelke olyan, mint a fényesre csiszolt tükör, ebben minden helyesen tükröződik. Minden igazi filozófus tudja, hogy míg lelke meg nem tisztul a bűntől, az igazságot teljes fényében nem ismerheti meg.”

„Árnyék nélkül nem vesszük észre a fényt.”

„Ne az ember bőrszínét nézzétek, hanem szívét. Akinek a szíve megtelik fénnyel, az az ember közel van Ura küszöbéhez, de akinek nem, lett légyen bár fehér vagy fekete, bizony nem törődik az Urával.”

„Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?”

„Ó, te, Világ köztársasága, ma még csak fény az éjszakába holnapra te leszel a nap.”

„Házak, paloták, esti fény.”

„Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (…) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.”

„A fény harcosának is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban.”

„A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod…
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.”

„Elhaló fény. Hamarosan nem lesz már minek elhalnia. Nem. Ilyen nincs, hogy nincs fény. Csillagtalan éj hold nélkül. Hajnalig haldoklik és nem hal el soha.”

„Inkább sétálnék egy barátommal a sötétben, mint egyedül a fényben.”

„A sötétség nem tudja kiszorítani a sötétséget: ezt csak a fény képes megtenni. A gyűlölet nem tudja kiszorítani a gyűlöletet: ezt csak a szeretet teheti meg.”

„Kevés költő hagyott maga után annyi selejtest, művészileg idétlent és modorost. Mégis jelentős tehetség volt. Maradandót alkotott azzal a harminc-negyven versével, mely pályája szerencsés termékének tekinthető. Nem tündököl a lángész kápráztató fényével. Helye nincs is se Petőfi, se Vörösmarty, se Berzsenyi mellett, csak az érdekes csonka nagy tehetségek között. Akadhatnak olyanok, akik ezután is sokkal elnézőbben látják alakját. De lehetetlennek tartom, hogy a művészetre fogékony, tisztafejű emberek között nagy különbségek tátonganának megítélése tekintetében.”

„Kövesd, míg látod, sugara árad,
Hisz’ közel ama Éj,
Mely minden Fényt elér;
Előre megsejti ezt bomló Árnyad.”

„Kövesd a Fényt, mely kioltott téged;
Alant vagy köd-gomoly,
Míg Ő fennen honol,
Mégis kövesd azt, ki mindenben az Élet.”

„Ó, Álom, te édes és bársonyos,
Aki gondos ujjaiddal fejted
Fel a fényt, hintvén éji mákonyod,
Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!
Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:
Vagy szemeim hirtelen lefogod,
Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;
Bármint is legyek delejed foglya,
Csak tűnt nap lidércfényétől menten,
Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.
Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,
S lágy homályomba vakondként jár át;
Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,
S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!”

„Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.”

„Gyönyörű alkony az ablakon át.

Mennyi fény, mennyi nyomoruság!

Kék árvíz: jön az est.

Meghalnék örömest.”

„Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.”

„Jaj, nincs egészség, nincs remény,
jaj, nincs békém se kinn, se benn,
a lélek kincse sem enyém,
a szemlélődés fénye sem,
mely ott ragyog a bölcseken –
látom, már minden másoké lett,
hatalom, hír és szerelem,
másokra mosolyog az élet –
ezen a lakomán helyet már nem remélek.”

„Gyermek voltam, mikor megszülettem
Nem tudom hová, de indulnom kell
Elindulnék én a fények útján
De folyton lekapcsolják óh a lámpát
Egy út van előttem, melyiket válasszam
Csak egy út van előttem, melyiket válasszam”

„Legyetek Ánanda, önmagatok fénye
a menedéket leljétek fel önmagatokban
idegen menedék nélkül.”

„Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”

„Be jó is látnom, drága lomhám,
ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhongva reng el
s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
kék s barna habú,

lelkem mint sajka, hogyha hajtja
friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
csodatájra kél.”

„Az arany csillagok át-áttűznek a fákon.
Szétoldják selymüket a sápadt óceánon
az olajos habok.
A felhő mint madárraj suhan odafent el,
s szaggatott szavakat ejt a szél, mint az ember
ha álmában dadog.
…
Ki sejti, avilág titkai mire érnek?
Nádszálak, csillogó nyálú kis földi férgek:
magunkról sincs elég
bizonyosságunk; s vajon hogyan tudnánk mi itt lenn:
nem dísziti-e még új tiarával Isten
az éjszaka fejét?
…
Az ember tanu csak, s szívében döbbenet nő.
Mint az állatokat, az eget is teremtő
életnedv járja át.
Sarjad, alakul és gyarapszik a csodás fa,
és mint egy óriás kévét, az égbe tárja
sötét lombozatát.
…
Talán e percben is, vak éjből kicsapva
homály-hullámait s fény-habjait dagasztja
a titkos tengerár,
a néma Végtelen, hogy egünket elöntse
világot görgető sodrában hömpölyögve
egy új csillag.-dagály!”

„Úgy gondolom, hogy kötelességünk fenntartani a tudatosság fényét, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy ez folytatódik-e a jövőben is.”

„Minden rendbe jön – Maga sem hitte, amit mondott, de hát így szólt a litánia, az altató, a felnőtt hangja, mely az évek fekete kútjába, a gyermekkori rettenet nyomorúságos vermébe is utat talál; ilyesmit mond az ember, ha a dolgok rosszul alakulnak; ez az a fény az éjjeliszekrényen, mely ha el nem is űzi a szekrényben megbúvó szörnyeteget, de egy darabig távol tartja; az erőtlen hang, melynek mindazonáltal szólnia kell.”

„Minden embernek el kell döntenie, hogy a kreatív altruizmus fényében vagy a pusztító egoizmus sötétségében fog járni.”

„A szerelem egy csapda. Amikor megjelenik, csak a fényét látjuk, az árnyékát nem.”

„De eljön majd egyszer a pillanat,
el, mint ez a havazás,
mikor a lidérces álomból
fölébredsz,
megáll benned
a mutató,
és felismered pupilládban
hóhéromat,
szemednek szörnyű ideje lesz az,
fölötted a
hold baltafokán
megárad
és eláraszt mindent
a fény.”

„A fény terjesztésének két módja van: gyertyának lenni vagy tükörnek, amely visszatükrözi a gyertya fényét.”

„Nem előnyös azt mondani, hogy az égen kívül semmi nem létezik. Nincs egyetlen világ, nincs egyetlen föld, nincs egyetlen nap. A világok olyan sokasága létezik, mint amennyi sugárzó fényt magunk körül látunk.”

„Minél több fényt engedsz magadba, annál fényesebb lesz a világ, amelyben élsz.”

„Szeretni fogom a fényt, mert megmutatja nekem az utat, de elviselem a sötétséget, mert megmutatja nekem a csillagokat.”

„Az elismerés az imádság legmagasabb formája, mert elismeri a jó jelenlétét, bárhová is világítod hálás gondolataid fényét.”

„Dolgozz, amíg van fény. Felelős vagy a rád bízott tehetségért.”

„Tudd meg: szabad csak az, akit szó nem butít, fény nem vakít, se rang, se kincs nem veszteget meg. Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet, a látszatot lenézi, meg nem óvja, nincs letagadni, titkolni valója.”

„Elmúlt a nap A börtön éjén
Lám lámpa gyullad fényesen
Magunk vagyunk a zárka mélyén
Szép fényem édes értelem”

„Együtt lennénk, könyveket olvasnánk, és éjszaka együtt feküdnénk az ágyban, nyitott ablakok mellett, a csillagok fényében.”

„Ahogyan a kincsek a földből kerülnek elő, úgy az erény a jó cselekedetekből, a bölcsesség pedig a tiszta és békés elméből. Az emberi élet útvesztőiben való biztonságos járáshoz a bölcsesség fényére és az erény útmutatására van szükség.”

„És ahogy hagyjuk, hogy a saját fényünk ragyogjon, öntudatlanul engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék.”

„Egy vad, komisz kislány volt. Túl fényesen lángolt e világ számára.”

„Itt állok, gondtól borítottan,
Életem komor alkonyán, -
Virágot, fényt csak te adsz nékem,
Én csillagom, én rózsafám!”

„A jövő túl fényes ahhoz, hogy a múlton rágódjunk. Az élet gyorsan halad, fuss gyorsabban.”

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”