Idézetek a fényről

oldal 2

„Nem látni tornyokat. A szem homályos.
Mint villámtól, a tető csupa tűz.
Zuhanó fényt iszik falu város.
Folyóban gyerek ül meztelenül.

Gejzír örvénylik pöcegödörből.
Szenny, hulladék, gőzös zsigerek.
Utcákon villamosok lihegnek.
Falakról zuhannak látomások.”

„Hó hull. Piciny, fehér hópehely.
A hulló hó egy kopár fát lep el.

Most a havazás sűrü és serény.
Födi a földet fehér, lenge fény.

Minden tetőn kövér hótakaró.
Takar a hó. Nem fáj a hó, a jó.”

„Egy őszi nap, akár a többi ezrek:
ajtócsapódás, hervadt, őszi fény.
Erdőben ültem, levelek lepergett
sorsán merengve. hova. merre lesztek -
s akkor jöttél felém.

Körülfolyt a köd, s gomolygott fölöttem,
bár elfakult a rétek zöldje már,
még egyszer hajtott és virágba szökkent
sebes időnk többé tán el se röppen -
csak lenne örök, örökös a nyár!”

„Ha évek alkonyán ez élet ellobog,
s kioltva fényeim, megint elindulok,
s a változó világ ködébe visszatérek,
ha milliárdja újabb nemzedéknek
a földet csillogóbb csodákkal tölti meg,
a nyomán ha majd a természet megépül –
smaragdos erdeim, fogadjatok be végül,
s fedjétek hamvaim, ti ismerős vizek!

(…)

Ó, ismeretlen, távoli utód,
nem éltem én hiába! – Végy kezedbe,
hisz érted égtem el, hogy énvelem fejezd be,
mit végbevinnem, íme, nem jutott.”

„Mert szellemedben a lélek erénye
Jó szállását sokáig megtalálta,
Az igaz nap égett ott mint a fáklya
S minden másnál tündöklőbb volt a fénye;

E lángelme, e roppant tűz, igézve
Gyujtott mást is lobogó, büszke vágyra,
Hogy a homályt, a bűn éjét utálja
S hogy kívánja, bár ő is lánggal égne.

De mennybe szállnak e ragyogó, ritka
Ékességek s ott mind a földi művet
Mérhetetlen kincs utasítja vissza.

Ott Jézus az, ki az örök, a tiszta
Titkot szent stílusával önkezűleg
Üdvözült szived árkusára írja.”

„Mivel szándékod, égő égi fényed,
A teremtő erőnek tiszta társa,
Mit épen őriz önmagába zárva,
Ott, hova rontás soha be se téved;

Tán ez a vágy, mely mindig tenni késztet,
Mely soha nem csitul, csak: nől a láza,
Akár a szerelmesek lángolása,
Járrult hozzá, hogy megfessék e képet.

Ezt gondolván, Uram, itt küldöm, íme,
Anyád, szelíd szolgálód új alakban,
A legnagyszerűbb szobrász alkotását;

Könyörgünk hát, ne lelj hibára abban,
Mi igyekezett, hogy megközelítse
Ihleted kis részét, csekélyke mását.”

„A szabadság szót túl sokszor hallottuk emlegetni túl könnyedén, túl sokszor hallottuk, amint visszaéltek vele, és túl gyakran alkalmazták épp az ellenkezőjére. Élei lepattogzottak, fénye túlságosan megkopott az agyafúrt demagógok száján.”

„A magány teszi szebbé az életet. Különleges fényt kölcsönöz a naplementéknek, és jobb illatúvá teszi az éjszakai levegőt.”

„Félig ocsúdok a mély
álom alélt zavarából -
elborított, behatárolt
körben a végtelen éj!

Alkonyi fény csak a lét,
béna az érzet, az eszme!
Énem a semmibe veszve,
árnyként foszlana szét!

(...)

Talpra taszít az iszony,
élni, felizzani vágyom,
Isten hív, a világ von,
őket, e fényt akarom!

Így volt, s élek; a lét
máskor alig csepeg, álmos
csermely az árama, ám most
hirtelen árja elért.

Meglepsz néha, halál,
hogyha elomlok az éjben,
de téged idézve, a lényem
újra magára talál.”

„A fénynél gyorsabban utazni lehetetlen, és semmiképpen sem kívánatos, mert az ember kalapja állandóan elrepülne.”