Idézetek szem-ről

„Van még valami kérdése, főfelügyelő úr? – búgta Aleksandra provokatívan, miközben kihívóan a férfi szemébe mélyedt. Lábait egy kecses mozdulattal átvetette a karfán, amitől a szoknyája felcsúszott az ölére, kivillantva csupasz combjait.”

„Néha felül kell emelkedni a közhelyeken, merésznek kell lenni, éleslátónak. Át kell látni a pályát, olyan szemmel kell nézni, mint senki más. Az egész olyan, mint a sakk.”

„Tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a kihallgatott épp most omlott össze, a szemük láttára.”

„Még egyszer végigpásztázta szemeivel a nőt, élvezettel figyelte, ahogy kéjesen tekergőzik a puha szőrmén. Lassan emelkedett fel a tekintélyes bőrfotelból, szemeit mindvégig szeretőjén tartva. Amikor Aleksandra meglátta, hogy a férfi közeledik feléje, elmosolyodott. Cinkos, pajzán mosoly ült az arcára, miközben a férfi nyers öntudatot árasztó tekintetét bámulta. Maksymilian a nő fölé állt. Lábaival közrefogta annak pucér
testét, aztán egy hirtelen mozdulattal felrántotta. Csókolni kezdte a nő nyakát, de csókja csakhamar vad harapásokká erősödött, amitől Aleksandra kéjesen felnyögött.”

„Dariusz szemei alaposan körbejárták a lehunyt szemmel pihegő lányt. Bámulta Aleksandra karfán pihentetett törékeny ujjait, kecses nyakát, apró, elnyíló ajkait, mintha csak mértanilag méregetné őt, hogy aztán újra és újra megállapíthassa magában, mennyire tökéletes.”

„Megdermedt. Egészen lassan fordult meg. Dariusz öntelt mosolyával találta magát szembe.”

„Elmesélte, hogyan ismerkedtetek meg. Érdekelt, ezért megkérdeztem, és ő elmondta. Elmondta, milyen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megismerje azt a sugárzóan szép, szőke lányt, aki egy egyszerű, fehér ruhában belibbent a bár ajtaján, a pulthoz sétált, leült, és bátortalanul rendelt egy italt, valami olcsót, mert valószínűleg nem lapult a tárcájában több néhány złotynál. Mégsem volt keserű, bájosan
mosolygott, nem játszotta meg magát, nem akarta felhívni magára a figyelmet, egyszerűen csak ábrándozó tekintettel a pultra könyökölt. Ő pedig ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy felálljon, és odasétáljon ehhez a lányhoz. Ahogy egyre jobban megismert téged, úgy lettél neki egyre fontosabb. Te olyan világban élsz,
amelytől ő már hosszú évek óta egyre csak távolodott, elérhetetlen messzeségbe keveredett. Te visszahoztál valamit a múltjából, a régi életéből. Te más vagy, mint azok az alakok, akik között moz￾gott. Naiv vagy, idealista, hiszel a jóban. Tele vagy érzelemmel és szenvedéllyel. Maksymilian imádta, ahogy a művészetről beszélsz. Imádta a nevetésedet, a szemeidet. Azt mondta, neked vannak a
legtisztább szemeid, amelyeket valaha látott.”

„Villódzó szemekkel, mindenre készen járta körbe a házat, olyan volt, akár egy birtokát védő ragadozó.”

„A férfi felmordult, Aleksandra könyörgő, könnybelábadt kék
szemeit szuggerálta.”

„Morawski biccentett. Menthetetlenül elveszett a nő merengő, égkék szemeiben.”

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

„Jómódban légy bőkezű, balsorsban pedig hálás. Légy méltó embertársad bizalmára, sugárzó és barátságos arccal tekints rá. Légy a szegényeknek kincs, a gazdagoknak meg figyelmeztető, a szűkölködők kiáltására válaszoló, ígéreted szentségének megtartója. Légy igazságos ítéletedben és megfontolt a beszédedben. Senkivel se bánj igazságtalanul és légy szelíd minden emberrel. Légy lámpás a sötétben járónak, öröm a bánatosnak, tenger a szomjazónak, kikötő az elfáradtnak, támasza és védelmezője az elnyomás áldozatának. Minden cselekedetedet tisztesség és becsületesség jellemezze. Légy otthon az idegennek, balzsam a szenvedőnek, erős bástya a menekülőnek. Légy a vaknak szem és vezérlő fény a tévelygő lába előtt. Az igazság orcájának légy ékessége, a hűség koronája, a tisztesség templomának oszlopa, az élet lehelete az emberiség testének, az igazságosság seregeinek címere, az erkölcs láthatárán fénylő égitest, harmat az emberi szív talajának, bárka a tudás óceánján, nap a jótékonyság égboltján, drágakő a bölcsesség fejékén, sugárzó fény nemzedéked láthatárán, gyümölcs az alázat fáján.”

„Az egész világ szeme rátok szegeződik, bennetek látja azt az erőt, amely a német területrablók haramiabandáját meg tudja semmisíteni.”

„Kevesen vannak azok, akik a saját szemükkel látnak és a saját szívükkel éreznek.”

„Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (…) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.”

„Itt van a titkom. Nagyon egyszerű. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

„Könnyes szemmel integetett egészen addig, amíg el nem tűntek a szeme elől.”

„Én viszont úgy látom, hogy a vallásháborúk és vallásüldözések a vallási élet középpontjában álltak egész történelmünk során. Vajon mi változott meg, ami miatt a világ egyes részein, egyes emberek szemében ezek ma már csupán az igazi vallásos hit szélsőséges megnyilvánulásainak látszanak? Volt valami természetfölötti jelenés, vagy elveszettnek hitt szent könyveket fedeztek föl, amelyek új megvilágításba helyezték a vallási tanokat? Nem. A racionális és humanitárius gondolkodás indult terjedésnek a felvilágosodás kora óta, s ez visszahatott a vallásos hitre is: a vallási tolerancia terjedésének kedvezett.”

„Egy élő fát pontosan úgy kellene „szellemi szemmel” látnunk, ahogyan kivágott állapotban a „szív” köré nőtt évgyűrűi megmutatkoznak. Egy folytonos, koncentrikus körökben való áradást kellene megtapasztalni: az Idő benső természetéről „beszélne” a Fa annak, aki „meghallgatná”. Mint midőn egy becsapódó kő a nyugodt vízfelszínt mozgásba hozza, elbeszélné a „Bűnbeesést” és a szertegyűrűző Élet „láthatatlan történetét”. Sokat elmond a mai emberről az a mód, ahogyan a fákhoz viszonyul, s mint mindent – beleértve saját magát is –, naivan a „termelésbe” vonja.”

„… ez a párt nyitotta fel szemünket,…sem örömben, sem bánatban nem hagyott el bennünket.”

„Ne tekints félelemmel és viszolyogva erre a világra. Bátran nézz szembe bármivel, amit az istenek adnak.”

„Nemigen számított neki, hogy javaslatát végül elvetették. Számára az volt a fontos, hogy szem előtt maradjon. A tömeg hozzászokik azokhoz, akiket gyakran lát, és ha valaki vezető akar lenni, elég, ha kellő ideig játssza a vezető szerepét.”

„A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek.”

„Tekints a korábbi nemzedékekre. Tanúsítsd, hogy mindenkor, amikor az Isteni kegyelem Napcsillaga Kinyilatkoztatása fényét a világra bocsátotta, korának népe miként fordult szembe Vele és tagadta meg Igazságát. Azok, akiket az emberek vezetőinek tartottak, mindenkor igyekeztek megakadályozni, hogy követőik Ahhoz forduljanak, Ki Isten végtelen kegyelmének Óceánja.”

„Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.”

„Nehéz valamit hibátlanul megcsinálni, de még nehezebb, hogy utána ne akadjunk oktalan bírálókra. (…) Csak olyan feladatot kell elvállalni, amit el tud végezni az ember, s erején felül semmit sem szabad vállalni. De amibe belefogsz szépen és figyelmesen csináld végig. Azt hiszem így elkerülheted a vádaskodást, segítségre lelsz a szükségletben, könnyű és veszélytelen lesz az életed, és vénségedig mindened megesz, amit szemed-szád kíván.”

„Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt. Ez igaz is. Ezt hívják életnek.”

„Vár rád a Természet. Mély csendje ünnepi,
lábadnál vadvirág, éjszínű fellege,
ha búcsut mond a nap, sőhaja lengeti,
mint füstölőket, a liliomkelyheket.
Órjás pilléreik az erdőt eltakarják,
elrejtőzik a rét, a fűz kinyujtja karját,
s tartja oltárait a szűz habok felett.
…
Ó, költészet, te kincs! Eszméink gyöngyszeme!.
A szív vad árja, mely mint tenger, égre csap,
hiába zúg: marad lényednek lényege:
a hét szín lepleden s a sok-sok árnyalat.
Ám retteg a profán, s átokra nyíl szája,
bántja szemét tüzed misztikus ragyogása,
egy férfi homlokán ha látja lángodat.
…
Zord Természet, csak élj! Újulj meg szűntelen,
alant és fent, ahogy törvényed hírdeti,
te istennő vagy, élj s dölyfösködj! Földeden
az ember csak utas, nem, mi megilleti,
királyod. Mit nekem pompád és birodalmad?
Én nem vagyok rabod, nem zengem hatalmad,
szívem a szenvedők fenségét szereti.”

„Csukott szemmel könnyű az élet”

„Ha a szemem megmutatná a lelkemet, mindenki sírna, ha mosolyogni látna.”

„A szép mozdulat a szem zenéje.”

„Életem folyása annyira egyhangú és alapjában véve nem túlságosan érdekes. Engem azonban mégsem kínoz az egyformasága. Csak azt sajnálom, hogy a napok túlságosan rövidek és nagyon gyorsan telnek. Az ember sohasem azt veszi észre, amit már elvégzett, csak az lebeg a szeme előtt, amit még tennie kell, és ha nem szeretné a munkáját, könnyen elveszthetné a kedvét.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Riporter: „Jól értettük? Ön már nem hiszi azt, hogy minden fehér ember gonosz?”Malcolm X: „Jól. Mekkai utam felnyitotta a szememet. Most már nem vagyok híve a fajok közti gyűlöletnek. Gondolkodásom annyira megváltozott, hogy már hiszek benne: a fehérek is emberek, ha ezt a négerekkel szemben tanusított humánus magatartásukkal bizonyítják.””

„Ők voltak mellette akkor is, amikor az író – nagyon-nagyon öregen – végre is meghalt, maga Aterpater is megpróbált rajta segíteni, mert Aterpater, ha arról volt szó, hogy bebizonyítsa, milyen okos, még jó is tudott lenni, ám gyógyszerei, sajnos, nem hanszáltak az öreg írónak, mert az író ember volt, rá nem voltak érvényesek a tündérek törvényei, csak a természeté, s meg kellett halnia. Annyit tehettek meg érte csupán, hogy átsegítették utolsó óráin, s úgy hagyhatta itt az életet, hogy jóformán észre se vette, miféle nagy törvény telik be rajta, csodálkozva, mosolyogva, mert Topáz és kísérete nem úgy ült le ágya köré, ahogy szokott, konvertorral valami állattá változottan, hanem valódi tündérmivoltában, s az öreg író úgy hunyta le szemét, hogy végül is megláthatta azokat, akiket úgy szeretett, annyiszor elképzelt és ábrázolt.”

„Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerű. És örökké éhes.”

„Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.”

„… amit a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.
És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét.”

„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!””

„Tételezzük föl, hogy Galilei valóban eretnek volt - hogy nemcsak az égitestek mozgásáról volt véleménye, hanem a mennybemenetelről is eretnek nézeteket vallott. Sőt tegyük fel, hogy istenkáromló volt, és ateista tanokat hirdetett. Ha ezek közül bármelyik vagy mindez együtt igaz lett volna, akkor az egyház teljes joggal szállhatott volna szembe a tanításaival, de még ekkor is hiba lett volna kínzással fenyegetni vagy bebörtönözni őt.”

„A legtöbb durvaság és kegyetlenség kétségtelenül a bürokrácia felsőbb rétegeiben található, ahol magas azoknak az alacsony kultúrával rendelkező felkapaszkodottaknak az aránya, akik úgy tartják, hogy nekik mindent szabad. A levéltárak és az emlékiratok fel fogják egykor tárni azokat a valóságos bűntetteket, amelyek a régi hitvesek, és általában a nők ellen azok követtek el, akik a családi erkölcsöt és a törvény szemében sérthetetlen „anyaság” kötelező „örömeit” prédikálják.”

„Minél odaadóbban végezte munkáját, annál kevésbé vették észre az épületben. Már kétezer évvel ezelőtt megmondta valaki, hogy akinek szeme van, nem biztos, hogy lát.”

„Szerencsére fizikai lehetetlenség, hogy szemen köpjük önmagunkat.”

„Az embereknek rossz tanújuk a fülük és a szemük, ha barbár lelkük van.”

„Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem minden hasadékából és zugából patakzanának a könnyek.”

„Csak akkor lélegzünk szabadon, ha egy rajtunk kívül álló közös cél köt össze testvéreinkkel; ilyenkor ráeszmélünk, hogy szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba!”

„Testvéri szívem lángoló érzelmeivel szeretnélek meggyőzni arról, hogy most le kell zárnod a szemed és imára kulcsolnod a kezed, hogy teljesen elszakadj önmagadtól és megszabadulj az önzés minden terhétől, hogy belevethesd magad az isteni akarat végtelen óceánjába, mert egyedül csak ott találhatod meg lelked nyugalmát.”

„F kioltotta N szeme világát, és azzal vádolja, hogy nem lát tisztán.”

„A természet csak homlokába tett
Látó szemet, hátát, a védtelent,
Csupán a jámbor hűség védi meg.”

„Lebegj, mint egy pillangó, szúrj, mint egy méh – a kezei nem találják el, amit a szeme nem lát. Most látsz engem, most nem. George [Foreman] azt gondolja, hogy látni fog, de én tudom, hogy nem fog.”

„Ha a világnak nincs is a tudomány által felfedezhető értelme, mi emberek adhatunk neki azzal, ahogyan élünk, hogy szeretjük egymást, hogy megtudunk dolgokat a természetről, hogy művészi alkotásokat hozunk létre. Bár nem vagyunk egy kozmikus dráma főszereplői, abban a színjátékban, amelyet mi hozunk létre előrehaladásunkkal, mi játsszuk a fő szerepet. Nem elhanyagolható, hogy miközben egy rideg, személytelen univerzummal nézünk szembe, a melegség, a szeretet, a tudomány, a művészetek egy kis szigetét hozzuk létre. Ez a szerep nem teljesen érdemtelen arra, hogy eljátsszuk.”

„Az állatok - milyen furcsák. A kutya felnéz rád. A macska lenéz rád. Csak a disznó szemében vagy egyenrangú.”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„Mert ahogy viselkedik az éjjeli madarak szeme a napfénnyel szemben, úgy viselkedik a mi lelkünkben az értelem mindazokkal szemben, amik a természetüknél fogva a legszembetűnőbbek.”

„Nem tudom, a világ mit gondol rólam, de a saját szememben csak egy gyermek vagyok, aki a tengerparton játszik, és néha leköti a figyelmét egy, az átlagosnál simább kavics vagy díszesebb kagyló, miközben előtte felfedezetlenül hullámzik az igazság óceánja. (David Brewster, 1860: Memoires of the Life, Writings and Discoveries of Sir Isaac Newton. Vol.2. Edinburgh, Edmonston.”

„A kényszert fölismerni bölcsesség, azután, hogy a cselekvés valamennyi útját gondosan mérlegeltük, még ha ez ostobaságnak tűnik is azok szemében, akik a hamis reményhez makacsul ragaszkodnak.”

„Állok viharzó part előtt,
A tenger lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyű, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?”

„Csak remélem, hogy soha nem veszítünk el a szemünk elől egy dolgot - hogy az egész egy egérrel kezdődött.”

„Tartsd a szemed a csillagokon, a lábad pedig a földön.”

„Nyisd ki a szemed, nézzél magadba. Elégedett vagy azzal az élettel, amelyet élsz?”

„Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

„A szem munkája elkészült. Most menj, és dolgozz a szívedben rekedt képeken.”

„Minél magasabbra szállunk, annál kisebbeknek tűnünk azoknak a szemében, akik nem tudnak repülni.”

„Az engedetlenség a történelmet olvasók szemében az ember veleszületett előnye. Az engedetlenség által történt az előrelépés, az engedetlenség és a lázadás által.”

„Merj bölcs lenni! Energiára és szellemre van szükség ahhoz, hogy legyőzzük azokat az akadályokat, amelyekkel a természet tunyasága, valamint a szív gyávasága száll szembe az utasításainknak.”

„Elvakult szemmel bámultam az eget, ezt a szürke, végtelen őrült isten egét, aki életet és halált teremtett a maga szórakoztatására.”

„A szerelem vak, de a barátság csak becsukja a szemét.”

„Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.”

„Legyen lassú a nyelved és gyors a szemed.”

„Éljen az árulás szava,
szemed, a rámfagyott,
a világ durva igaza.
S hogy Isten elhagyott.”

„Csodálatos világban élünk, amely tele van szépséggel, bájjal és kalanddal. A kalandoknak, amelyekben részünk lehet, nincs vége, ha nyitott szemmel keressük őket.”

„A szépséget a szem ítélőképessége vásárolja meg.”

„Most pedig meg kell tenned a kedvemért, amire magam nem vagyok képes. Legyél a szemem, ha az enyémmel nem láthatok. Legyél a kezem, ha az enyémet nem használhatom. Legyél a szívem, ha az enyém már nem ver többé.”

„A teória olyan épület, melynek alapja a praxis. Aki ezt szem előtt tartva, általános eszméket penget, az puszta hangot mond, s üres szalmát csépel - vagy mást akar, mint amit mond.”

„Az emberek nem értenek hozzá: a láthatóból a láthatatlant észrevenni, mivel inkább hisznek a szemüknek, mint az eszüknek, ámbár az nem alkalmas, hogy akár a látottakról ítélkezzék.”

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

„Azt, hogy valaki jó, azt valóban nagyon nehéz körbejárni. […] Jó az, aki megkérdezi, hogy, hogy vagy és komolyan gondolja, és a szemedbe néz.”

„Ha egy pillanatra is láthatnánk magunk a másik szemével, egy pillanat alatt eltűnnénk.”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„A rómaiak tehát két oldalról támadtak, a szürakuszaiakat pedig rémület fogta el, s félelmükben elnémultak, mert azt gondolták, hogy ilyen hatalmas erővel semmit nem állíthatnak szembe. Ekkor azonban Arkhimédész megindította gépezeteit, amelyek mindenféle lövedéket, óriási köveket szórtak a szárazföldi csapatokra nagy robajjal és hihetetlen gyorsasággal, úgyhogy senki nem volt képes ellenállni nekik, földre sújtottak mindenkit, akit értek, és összezavarták a hadsorokat. Ami pedig a hajókat illeti, a bástyafalakról hirtelen gerendák nyúltak ki föléjük, teljes súlyukkal rájuk zuhantak és elsüllyesztették őket. Más hajók orrára darucsőrszerű vaskapcsok csappantak, függőlegesen a magasba emelték, majd a tatjuknál visszaejtették őket a vízbe. Voltak hajók, amelyeket körbeforgatott egy távolról irányított gépezet, majd úgy hozzácsapott a falak tövében emelkedő szirtekhez és sziklákhoz, hogy a legénység is mind egy szálig odaveszett. Másfajta gépezetek kiemelték a hajókat a vízből. Szörnyű látvány volt, amint a magasban himbálózott a hajó, az emberek szanaszét repültek a fedélzetről, majd a vaskarmok elengedték az üres hajót és alázuhant a mélybe vagy a falakhoz csapódott. Marcellus gályákra szereltetett gépezete, amelyet sambucá-nak, lantnak neveztek, mert hasonlított ehhez a zeneszerszámhoz, még közel sem ért a várfalakhoz, amikor rázuhant egy tíz talentum súlyú kődarab, majd egy második és harmadik is. A kövek nagy robajjal és recsegéssel összezúzták a gépezet talapzatát, széttörték a gályákat, úgyhogy Marcellus zavarodottságában gyorsan visszafelé irányította a hajókat, és parancsot adott a gyalogságnak a visszavonulásra.”

„Az ateisták, az Egyházra nézve, nem félelmetes ellenségek. Nem ellenfelei. Nem állíthatnak fel más egyházat ellene, s nem is gondolnak ilyesmire. Még az egyházfők és egyházfejedelmek között is mindenkor akadtak ateisták, s többen közülük nagy szolgálatokat tettek a pápaságnak. Ellenben az, aki nem veti alá magát szigorúan az egyházi fegyelemnek, és akár csak egyetlen kérdésben is szakít a hagyománnyal; aki hittel hitet, az elfogadott tannal és az általános gyakorlattal más tant és más gyakorlatot állít szembe, az zavart okoz és veszedelemmel fenyeget, tehát kiirtandó.”

„Javasolj egy angolnak bármiféle elvet, bármiféle eszközt, legyen akármilyen csodálatos, azt fogod látni, hogy az angol elme teljes erejével nehézséget, hibát, vagy lehetetlenséget fog benne keresni. Ha egy olyan gépről beszélsz neki, amely krumplit hámoz, azt fogja mondani, lehetetlen: ha a szeme előtt hámozod meg vele a krumplit, azt fogja mondani, használhatatlan, mert ananászt szeletelni nem lehet vele.”

„Szemöldökömet összehúzva farkasszemet néztem saját tükörképemmel, keresve, mi különöset láthatok a szememben. Ugyanolyan volt, mint máskor, a szokottnál kicsit szomorúbb, de…
Megtorpantam. Már tudtam, mit akart megláttatni velem Truska. A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt - a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (…) Már tudtam, mire gondolt Truska, amikor arról beszélt, hogy az élő is lehet halott.
- Larten nem akar ezt - súgta a fülembe, miközben meredten bámultam azt az üres szemet a tükörben. - Ő szeret az életet. Azt akar, hogy te is szeressed. Mit mondana, ha látná ez az élőhalott tekintet, ami csak rosszabb lesz, ha nem hagysz abba? (…) Az üres nem jó - folytatta Truska. - *Iszonyatos teher mindez egyetlen embernek, különösen ha az illető ilyen fiatal, ilyen tapasztalatlan, és… a fenébe is, mit szépítsük: ilyen gyáva, mint én. Egyszerűen disznóság. De hát mikor igazságos az élet? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.”

„Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan, mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd.”

„Vannak szemek, melyeknek fizikai felülete és mintegy a lelki felülete teljesen azonosak: ezek üres, tartalmatlan és meddő-nézésű szemek. Vannak aztán bizonyos „mély” szemek, ahol ez a távolság a kétféle „felület” között oly nagy, hogy a „fizikai” szinte teljesen elenyészik, és az egész szem azt a benyomást kelti, mint egy végtelen hosszú enfilade szobasor utolsó árnyékos szobája, vagy mint egy alacsony szoba plafonja, amelyen perspektivikus freskó van, és így a szoba szinte az égboltig látszik kitágulni felfelé: a szem sokkal messzebbről („mélyebbről”) jön, mint az arc, és elveszti fizikai egyszerűségének és homogénségének jellegét, hogy helyette külön térszuggesztiót alkosson magának, tele árnyékokkal és a folytonos mélyülés plasztikus fokozataival. Mintha egy meleg sátor legmélyébe néznénk, ahol nincs fény és világosság, csak a távolság érzése, amely sugárként realizálható csak számunkra.”

„Én nem hiszem az égről, mit prédikál a pap, tebenned hiszen én csak, bűvös szem, földi nap!”

„A dzsentri gazdagon termeli a tehetségeket még a szépművészetek mezején is. Azaz termelné. Mert föl-fölcsillanik itt is egy, ott is egy, fénylik egy percig, mint a szentjánosbogár a falevélen, aztán lemossa talán egy-két esőcsepp, és vége van, eltűnik a szem elől, csak az arra menő látta.”

„Könnytől félted tán egy özvegy szemét”

„Az emberek többnyire úgy vannak megalkotva, hogy semmit sem viselnek el nehezebben, mint azt, hogy olyan nézeteket, amelyeket ők igaznak tartanak, bűnnek bélyegezzenek és gonosztettül róják fel, nekik azt, ami őket az isten iránt való jámborságra és az emberek iránti szeretetre indítja. Ennek a következménye, hogy megutálják a törvényeket és mindenre merészkednek a hatósággal szemben, s hogy szemükben nem gyalázat, hanem a legtiszteletreméltóbb dolog lázadásokat szítani emiatt, s minden lehető gonosztettet megkísérelni.”

„Apám rokonsága döbbenettel fogadta a pesti tervet: féltek és iszonyodtak Pesttől, az ő szemükben a züllés kohója volt. Ha apám otthon kanásszá alacsonyodik, azt még inkább elviselték volna, mint azt, hogy gyári munkás legyen. Amerikába előbb belenyugodtak volna, azt kevésbé érzik idegennek és távolinak, mint Újpestet. Igen helyesen: Amerikából volt visszatérés, Újpestről soha. (18. fejezet, 361. oldal)”

„Úgy csillog a szemed, mint az alpaka öltönyöm nadrágja.”

„A francia nyárspolgár büszke arra, hogy szabadgondolkodó és felvilágosult ember, és vérmérsékletének teljes konzervativizmusával ragaszkodik ahhoz a rögeszméjéhez, hogy ő haladó. A polgári pártok, még azok is, amelyek a legelszántabban védik a nagytőke érdekeit, olyan neveket viselnek, hogy a külföldinek rögtön barikádok jelennek meg a szeme előtt.”

„Megöregedtem és ez rosszul esik nekem. Hiába beszélnek, hogy az öregség tisztesség meg becsület, erre csak legyintek. Az, hogy valaki megöregszik, nem bizonyít semmi mást, mint hogy az ágyúgolyónak nincs szeme.”

„Szeme a rácsok futásába veszve”

„Nézz a szemembe, és boldog leszel. Énekeld a dalom, és egészséges leszel. Szólítsd Ho Gjongjongot, és megnevettetlek. Szólítsd Ho Gjongjongot, és átmész a vizsgán. (내 눈을 바라봐, 넌 행복해지고. 내 노래 불러봐, 넌 건강해지고. 허경영을 불러봐, 넌 웃을 수 있고. 허경영을 불러봐, 넌 시험 합격해. Ne nunul parabva, non hengbokhedzsigo. Ne nore pullobva, non konganghedzsigo, Ho Gjongjongul pullobva, non uszul szu ikko. Ho Gjongjongul pullobva, non sihom hapkjokhe.) – részlet Call Me c. dalából”

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.”

„A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja.”

„Én egy őrkutya vagyok. Egy csahos kutya. A közvélemény előretolt állása. Nekem az a feladatom, hogy jelezzem, ha valami veszélyt érzékelek. Ha valami silány, hitvány, ízléstelen, hazug, álságos, képmutató, szemét, ócska, igénytelen, förtelmes vagy emberhez méltatlan. Világ életemben ezt műveltem, ezt képviseltem. ([http://www.life.hu/sztarszerzok/20120405-puzser-robert-en-egy-orkutya-vagyok-szily-nora-interjuja.html Puzsér Róbert: "Én egy őrkutya vagyok"”

„Az öregek szeme már csak a távoli dolgokat látja tisztán. Az öregek emlékezete biztosabban mozog a régmúltban, mint a tegnapban…végül az ember ott keresi a dolgokat, ahová a keze nem ér el.”