Idézetek szem-ről

oldal 2

„Szemöldökcsontja és pofacsontja mongolosan kiszögellő. Hatalmas, homlokát hosszúra növesztett, sűrű szöghaja keskenyíti. Ferdemetszésű apró, zöldes szemét ritkán látni tágra nyitva. Legszívesebben hunyorítani szokott vele. Orra tömpe, alatta bozontos bajusz, mely - ha leveses ételt eszik - belelóg a kanalába. A bajszát kezefejével szokta elsimítani. Szája szép metszésű, de ha nevet, csúfondárosan széthúzza, ilyenkor látszik gyönyörű hibátlan fogsora. Ilyen egyforma, hibátlan fogakat már csak sátoros cigányok és nagyon öreg hölgyek szájában látni. Álla élesen rárajzolódik széles tokájára. Nyaka kurta kálomista-nyak, alakja tömzsi, szélessége a valóságnál alacsonyabbnak mutatja, hasa kicsit pohásodó, de általában inkább izmos, mint kövér.”

„A létfenntartás ösztöne csak veszély esetén válik érezhetővé; sok gyáva ember tartotta magát bátornak, míg szemtől szembe nem került ellenségével.”

„Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával nehányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka…! Nagy hangon, szinte kiabálva mondta az utolsó mondatokat, de a szeme még így is kifényesedett tőlük. Aztán lehajtotta a fejét, inge ujját végighúzta az orrán, és fölállt. Fölmarkolta kalapját is a padról. – Na, én megyek. Az asszony elkomolyodva állt a bölcsőmellett, és nézte Birtalant. – De ha az ember – szólalt meg lassan –, de ha az ember mindég csak puliszkát eszik, puliszkát és puliszkát… és a túró szagával is megelégszik… míg mások meg, más asszonyok azalatt csak túrót esznek, puliszka nélkül… akkor mi lesz azzal a túróval, amit elmulasztott megenni az ember…? Megmarad az a gyermeknek? Birtalan már fejére tette a kalapot, a puskát is a vállára vette, úgy állt ott. Nézte az asszonyt. – Aki mindég csak puliszkát eszik – felelte lassan, elgondolkodva, óvatosan –, mindég csak puliszkát, akarattal… s a túrót félreteszi.. annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék… Ami pedig másokat illet – legyintett hirtelen, és furcsán elmosolyodott, szomorúan is, gúnyosan is –, nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! Én tudom ezt, én… nekem elhiheted. A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Indult. Az asszony nem szólt utána. Nehány lépés után visszafordult még egyszer.”

„Annak, ami a szemhez szól, nem szabad fölöslegesen a fülhöz is szólnia.”

„A' Játék Szin hatalma előtt a' vétek még a' Sirba sem rejtezhetik el. Azokat a Gonosztévőket is, kiknek tsontyai régen elsorvadtanak, 's porok semmivé lett, kik századjaiknak ostorai 's átkai valának, elé varásolja ez, kénszeriti őket, hogy hagyják el penészes lakó helyeiket, fel állitya őket a' szinre, hogy gyalázatos életjeiket, a' Nézők szemeik előtt még egyszer 's még tizszer is el fojtassák, a' vétektől rettentsenek és igy a késő kornak annyi sok századok után is tanuságul szolgáljanak.”

„A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.”

„A „lélek eladásról” tudni kell valamit… Mégpedig azt, hogy döntő többségben törlik azt a napot, órát. Soha többé nem fog eszünkbe jutni. Jó játékszert adnak hozzá: a pénzzel és a törtetéssel kiválóan el leszünk foglalva. Talán, de csak talán, a nagy kavarodás közepette, valahol, évek, évtizedek múlva bevillanhat némi foszlány az esetről. De éppen csak valami, kétlem, hogy teljesen világosan eszébe jutna bárkinek, mondjuk a szombat délutáni kocsimosás, vagy hússütögetés közben, hogy atyavilág, én tizenkilenc és fél éve, kedd éjjel fél egykor eladtam a lelkemet az ördögnek… Ennél azért jobban le van fátyolozva a szemünk.”

„Önök Übü papában olyan célzást láthatnak, amilyent akarnak, vagy csak egyszerű bábfigurát, akit egy tanáráról mintázott tanítványa, s aki a világ minden groteszkségét képviselte a diák szemében.”

„Ha meggyűlölne téged az egész világ, akkor is szeretnélek, és szeretni foglak még akkor is, amikor egyszer két nap fog sütni az égen. Bújj a föld alá, rohanj keresztül égő tűzön, én mindig követni foglak. Kölcsönös a mi szerelmünk, és nem választhat el minket senki sem. És kedvesebbek nekem a veled töltött órák, mint a túlvilág illatos mezői. Ha meggyűlölnél engem és elűznél magadtól, én akkor is tovább szeretnélek. A te képed tükröződik szemében az én gondolataimnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én. Ha egyszer meghalok, akkor ne mondd, hogy elérkezett az utolsó órám, hanem sírba tett engem hozzád való szerelmem. És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak.”

„Nincs semmi rossz a hatalomban, ha a hatalmat helyesen használják. Láthatjátok mi történik, ha néhány filozófusunk eltér az alapoktól. És az egyik legfőbb gond a történelemmel az, hogy a szeretet és a hatalom fogalmát általában szembe helyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként. Ez a félremagyarázás eredményezte, hogy Nietzsche - aki a "hatalomra törő akarat" filozófusa volt - elvesse a szeretet keresztényi felfogását. Ugyanez a félreértelmezés eredményezte, hogy a keresztény teológusok elvessék a nietzschei "hatalomra törő akarat" filozófiáját, a keresztényi szeretet nevében. Most helyre kell hoznunk ezt a dolgot. Ami szükséges, az az a felismerés, hogy a hatalom szeretet nélkül gátlástalan, és kártékony, a szeretet pedig hatalom nélkül érzelgős, és vérszegény. A hatalom a legjobb esetben szeretet, ami követeli az igazságot, és az igazság a legjobb esetben hatalom, ami kijavít mindent, ami a szeretet ellen való.”

„A már halottnak hitt nacionalista és fasiszta eszmék újra felütik a fejüket. A politika csak színleg száll szembe velük, mert nem akarnak szavazatokat veszíteni, az egyházak is másról beszélnek, nekem viszont senki nem adhat felmentést, köteles vagyok harcolni az utolsó töltényig.(Az utolsó töltény 3.)”

„Minden ember neveltetésében eljön az az idő, mikor meggyőződik róla, hogy az irigység tudatlanság; az utánzás öngyilkosság; hogy el kell fogadnia magát, akár tetszik neki, akár nem; hogy bár a széles világ tele van jósággal, egyetlen szem tápláló búzához sem jut, csak ha megdolgozik érte azon a földdarabon, amelyet művelnie adatott. A benne szunnyadó erő új a világban, és rajta kívül senki sem tudja, mire képes, és ő is csak akkor, ha megpróbálta.”

„Az allegória – mindannyiunk szemében – esztétikai tévedés. (Először azt akartam írni, hogy „Az allegória nem más, mint az esztétika egyik tévedése”, de aztán rájöttem, hogy allegóriát rejt ez a mondat.)”

„Hogy valami mennyit ér a szemünkben, az akkor mutatkozik meg, ha cserébe valamiről le kell mondanunk.”

„Büszkén hivatkozunk népköltészetünkre és népművészetünkre, ha rá kerül a sor, de nem értünk belőle semmit. Mintha a bibliai átok telt volna be rajtunk: Megverem e nép szemeit, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, bedugom az ő füleit, hogy hallván halljanak és ne értsenek.”

„Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.”

„Némelyik regényírónak balszerencséje, hogy az átlagember szemében az elbeszélő műfaj és a hazugság egy és ugyanazt jelenti.”

„Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (…) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És… boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.”

„Kerényi Imre a jövővel foglalkozott: szerinte a nemzeti érzelmű embereknek oda kellene menniük, ahol a „mieink vannak", hozzátéve, hogy ő most aktív rezisztenciába vonul. Ennek keretében ő csak nemzeti vállalkozóktól lesz hajlandó vásárolni; nyaralni pedig a „mi megyéinkben" fog. Egymásba kell kapaszkodni – vonta le a konklúziót. „Ki kell zárni a másik Magyarországot" – fogalmazott a rendező, aki azt is kifejtette: még a barátságok szintjén is szem előtt kellene tartani a politikai hovatartozást.”

„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei - a saját szemeink. Ezek mind csodák.”

„Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmet ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak.”

„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.”

„A cinikus egy elvetemült fráter, akinek annyira rossz a szeme, hogy olyannak látja a dolgokat, amilyenek, és nem amilyennek lenniük kéne.”

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.””

„Az ész minden vakbuzgóság szemében szálka.”

„A vagyon és a befolyás nem javítják a hangulatot, ha utána már azonnal a következő cél lebeg a szemünk előtt.”

„Vajon micsoda szemmel néz a tükörbe, aki mindig csak gazembert láthat benne?”

„…Isten szemében a dohányzás rendkívül helytelen, visszataszító és mocskos szokás; és, bár csak lépésről lépésre, de az egészségre is nagyon ártalmas. Hiábavaló pénzköltés és időpocsékolás, és aki beleesik, kiszolgáltatottjává válik egy ártalmas szokásnak.”

„Nekem nincsen hosszú múltam ebben a pártban. Nem elegendő az, hogy a miniszterelnök meg én bizonyos dolgokról hasonlókat gondolunk. A kormánytagsághoz, a miniszterséghez, egy terület irányításához nem elég, ha az ember egyébként intellektuálisan elbír bizonyos ügyekkel. Az ember háttér nélkül, miközben politizál - mert én politizáló miniszter vagyok -, meglehetősen sérülékeny. Nekem nem volt kiterjedt politikai hátterem ebben a pártban, és akkortájt sokak szemében csak egy furcsa fickó voltam…”

„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.”

„Sose téveszd szem elől, hogy a természet nem isten, az ember nem gép, a feltevés nem tény.”

„Az ember nemigen csinál egyebet, mint hogy örökösen összehasonlítgatásokat tesz maga és az egész világ között. Mindennap újra megállapítja a régtől fogva tudott dolgokat; s mindennap álmélkodó szemet mereszt ugyanazokra az ismeretes jelenségekre. Ez ostoba; de így van.”

„Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai… Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.”

„A társadalmi világban nem igazán az a fontos, megtörtént-e valami vagy sem, hanem hogy milyen mértékben és milyen feldolgozásban észleli azt a szélesebb környezet. Az újságok, a rádió és televízió révén a XX. században kitágult a világ számunkra, és a saját szemünkkel észlelt események mellett úgy ítéljük meg nagyobbrészt a világot […], ahogy a tömegmédiumok tálalják […]”

„Egy ember odasétált hozzám és megkérdezte: Mi a punk? Megdobtam szeméttel és azt mondtam: ez a punk! Aztán õ is megdobott és megkérdezte. Ez a punk? Aztán azt mondtam: Nem. Ez trendi!”

„Hanem azért mégis furcsán állok ezzel a Szinyei Merse Palival – vagyis Pállal (mert ez a név most már olyan titulus lett, mely az excellenciás urakénál is különb). Nem tudom elhinni, hogy ő festette ezeket a képeket. Úgy éreztem magam, mikor a Szalonból kiléptem, mintha harmatban jártam volna. Néztem, nem nedves-e a lábam azoktól a sáros füvektől. De talán csak a szemem volt nedves az örömtől, hogy micsoda dolgokat festett ez az én ex-képviselőtársam.
Hisz éppen ez, éppen a képviselősége konfundál. Az nem tud a fejembe menni, hogy egy ember, aki öt esztendeig nyelte a klub füstjét, öt esztendeig hallgatta a Polónyi beszédeit, a Kubik közbeszólásait, hogy ezek után olyan rozmaringokat és orgonavirágokat tudjon festeni, amik leheletszerűen szinte reszketni látszanak a levegőben. Hát lehet egy képviselőben annyi poézis? (174. oldal)”

„A művész szemével, fizikai testével kell érzékelje a probléma megoldásainak titkait. A fények egymáshoz való viszonya, mint a kristály ahogyan létrejön, azon törvényszerűségek kell létrejöjjenek az alkotásban.”

„… észrevettem, hogy a tudósok céhén kívül álló műkedvelőnek tartanak. Irodalmi munkásságomnak ez a megítélése teljesen igaztalan semmi esetre sem volt, mert mindig gyakorlati orientalista voltam s maradok. A teoretikus urak éppen csak arról feledkeztek meg, hogy szobatudósnak minden bizonnyal bajos lett volna, dervis módjára járni be az iszlám annyi országát és belső érintkezést keresve a néppel, szembe szállni minden viszontagsággal és minden veszedelemmel.
Küzdelmeim”

„Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

„A nomád ember. Múltunk és jövőnk a vándorok szemével; Allprint, Bp., 2004”

„A titokzatosnál nincs csodálatosabb. Alapvető érzés ez, ott áll az igazi művészet és az igaz tudomány bölcsőjénél. Aki nem ismeri, aki nem tud többé csodálkozni és nem érez meglepetést, az olyan, akár a halott, akinek lezáródott a szeme. (Hogyan látom a világot?)”

„Ha egy gyerek úgy megy el melletted, hogy majd' keresztüldöf a szemével, akkor beírathatod akárhány különórára: valamit elrontottál. Ha autóval viszed mindenhová, és nem tud a kortársaival kószálni, múmiát nevelsz belőle. De ha azt látom egy családban, hogy a gyerekek nevetnek, már nem is kérdezek semmit a nevelőtől, mert biztos, hogy jól csinálja.”

„Aki más szemeket akar felnyitni, annak mindenekelőtt már magának kell a szemét nyitva tartania.”

„Amily lelkiismeretlenség, ha egy nemzet tökéletlen, elmaradt fegyverzettel egyenlőtlen tusába küldi fiait az ellenséggel szembe, éppen olyan vétek tudósaink iránt, ha elavult, elégtelen műszerekkel bocsátjuk őket bele a nemzetközi tudományos versenybe.”

„A magyar népművészetben csak az nem veszi észre a fantasztikus elemeket, aki behunyja a szemét. Tudósaink körében ez nagy divat ma.”

„Szembe kell néznünk avval a körülménnyel, hogy a kocsonyakérdés tisztázását nem halogathatjuk tovább. [http://www.gusto.hu/cikk.php?CIKK_ID=87]”

„Ha társad szemében nem látod meg életed mélyebb, sokszor kellemetlen igazságát, vagyis ha nem őszinte tükör, akkor ő nem a te igazi párod.”

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a leckét megértse a fülét betömő, a szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha, sehol — még közvetve sem — igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra.”

„Szembe kell néznünk azzal, hogy a nyelv messzemenően történelmi esetlegességet alkot.”

„Ha lenéző véleményt mondanak rólam, ha félreértenek, ha támadnak, nem felelhetek mást, mint egyik ősöm, a Fekete Macska, mikor színe miatt ócsárolták: „Lehet, hogy sötét vagyok, de mégis az én szemem világít a sötétben.” (II./281. o.)”

„Semmi sem tart örökké. A szárazföld s a tenger alakot alakra vált. Csak a lélek s a test emléke vág át az időtlen időn s hozza jelenlévőül szemünk elé azt, ami már rég, hogy elenyészett.”

„Ültess egy fáradt embert egy kiadós étel elé, erőlködve megeszi és lehet, hogy jobban érzi magát. Adj neki egy pohár bort, vagy alkoholt, azonnal a legjobb formába kerül, s szemed láttára újraéled.”

„Minden ember más-más lény, kinek-kinek a szemében. S ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy ugyanaz az asszony sohasem volt két férfié.”

„Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el szemünkig.”

„Én minden igazi bölcsben egy, a gondolatok és a dolgok világában szaladgáló gyereket láttam, aki óriási és csillogó buborékokat fúj, melyeket maga pukkaszt szét. Minden igazi bölcs eleven szemében láttam, amint "a vidámság lábain a jövő felé táncol". És csak nagyon ritkán hallottam szájukból a "szeretet" szót… mert egy igazi bölcs nem fogadkozik alaptalanul.(A belső táj)”

„Az az ember, aki a pénzt szereti, szemét, gyűlöletes fajzat. Az, aki nem tud bánni vele, bolond. Nem kell gyűlölnöd, elég, ha sajnálod.”

„…csak az én jó istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.”

„Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.”

„A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nem vágott be annyira, oda állította a lányt.
A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. Most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
A fiú kinézett, gondolt egyet. Majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda.”

„Ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát… Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.
Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig…
Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.
Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. "Az Isten ugyanis" - mint ő mondja -, "a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja" (vö. 1Pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban. Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.
Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak.
Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésségünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "Íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10).”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunk nemes példaképeit. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb és legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett. Idézzük szemeink elé a jóságos apostolokat! Péter, aki az igazságtalan lázongás miatt nem egy és nem kettő, hanem számtalan szenvedést tűrt, ilyenképpen szenvedte el a vértanúhalált, és jutott a dicsőség megérdemelt helyére. A lázongás és a viszálykodás következtében mutatta fel Pál is a türelmességben való győztes bajvívását. …
Mindezeket, szeretteim, nemcsak azért küldjük el mi hozzátok, hogy figyelmeztessünk benneteket kötelességeitekre, hanem hogy nekünk magunknak is emlékezetünkbe véssük, mivel egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is.”

„Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”

„Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. (1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre temetésén elmondott beszédéből)”

„Az ​ötösön csúcsforgalomban. Huszonhat éves forma pasas, fején puhakalap, a szalag helyett paszománnyal; hosszú nyak, mintha kinyújtották volna. Utasok szállnak le és föl. A pasas rátámad az egyik mellette állóra. Azt veti a szemére, hogy meglöki őt, valahányszor ott megy el valaki. Nyafogós hang, de szeretne keménynek hangzani. Megürül egy ülőhely, a pasas odaront.”

„Milyen politikai rendszert fognak választani, ezt meg sem kísérlem kitalálni. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha ez messzemenő dekoncentrációval együttjáró teokrácia lenne. Szükség van minden nemzetre, még a legkisebbekre is, mert olyanok együtt, mint a szivárvány színei - erről ábrándoznak a lengyel romantikusok -, ezért a nemzetek baráti vetélkedésének is túl kell jutnia a manapság zajló paródia szakaszán. Nem fogják hát a szemünkre vetni, hogy csak lengyelül, magyarul, vagy csehül tudtunk vagy akartunk írni, és mindhárom irodalmat váratlanul igazán gazdagnak találják majd.”

„Pablo Neruda, Latin-Amerika nagy költője, Chilében született, az a hazája. Sok versét fordítottam le lengyel nyelvre. Örültem, amikor sikerült megszöknie a letartóztatás elől. Pablo Neruda kommunista. Hiszek neki, amikor a chilei nép nyomoráról ír, és becsülöm őt érző szívéért. Mikor testvéreiről ír, s nem önmagáról, megadatott neki a szó hatalma. De amikor a kapitalista világ őrültségével a Szovjetunió népeinek boldog életét állítja szembe, már nem hiszek neki. Addig hiszek neki, ameddig olyasmiről ír, amit ismer. Nem hiszek neki, amikor olyasmiről kezd írni, amit én ismerek.”

„A szervezett államgépezet nyomása eltörpül a mindent elsöprő érveléshez képest. Magam is részt vettem Lengyelországban a különféle művészeti ágak képviselői számára rendezett konferenciákon, melyeken első ízben vitatták meg a szocialista realizmus elméletét. A terem hallgatósága határozottan ellenségesen fogadta a hivatalos referátumokat tartó szónokokat. Mindenki hivatalból rákényszerített elméletnek tartotta a szocialista realizmust, mely siralmas eredményekkel jár, amint az orosz művészet példáján is látható. Hiába próbáltak vitát provokálni. A terem néma maradt. Rendszerint akadt egy bátor ember, aki maró gúnnyal támadásba lendült az egész hallgatóság néma, de szemmel látható helyeslése közepette. Az előadók remekül alátámasztott érveléssel hallgattatták el a támadót, és hogy a dolog még hatásosabb legyen, konkrét fenyegetéseket is megeresztettek az engedetlen egyén karrierjére és jövőjére nézve. A séma: érvelni, és kényszerrel megteremteni a szükséges körülményeket. Tűzszerszám és tapló. Üllő és kalapács. A várt szikra kipattan. Ez matematikai bizonyosság.”

„Ezek a belső felindulások és érzések tették számomra nyilvánvalóvá a haza szó jelentését. Hirtelen visszatértem a múltba és szívemben tisztán és érintetlenül megtaláltam gyermekkori kincseit. Nagyszerű táj jelent meg szemem előtt… Magyarország volt a hazám! Én is, kiáltottam kissé nevetséges patriotizmussal, én is ehhez az erős fajhoz tartozom, én is ennek az eredendően szabad népnek a fia vagyok, amelynek még biztosan jobb napokat tartogat a sors!”

„Sohasem voltunk a nemzetiségiek elnyomói. Le kell számolnunk az úgynevezett cseh-tót kérdéssel. Vakmerőbb hamisítást a történelem nem tud fölmutatni, mint a cseh-tót aspirációt. Meg kell érteni, hogy cseh-tót kérdés nincs és, hogy az nem más mint a csehek rablási vágya. (Zajos helyeselés és taps a munkapárton.) Nekünk mindannyiunknak kötelességünk a felvilágosítás fegyverével élni. A nemzetiségeknek csak elenyésző kisebbsége az, amely szembe helyezkedik a nemzeti kerettel.”

„Van úgy, arcod ünnepi tünemény,
S megöl, ha szemed kerüli szemem,
Érzem, nem kell más kéj e földtekén,
Csak mi általad adatik nekem.”

„Ó, Álom, te édes és bársonyos,
Aki gondos ujjaiddal fejted
Fel a fényt, hintvén éji mákonyod,
Ölelj át, hogy isten-mód felejtsek!
Ó, balzsamos, csak te döntesz ebben:
Vagy szemeim hirtelen lefogod,
Vagy hagyod, hogy imám elrebegjem;
Bármint is legyek delejed foglya,
Csak tűnt nap lidércfényétől menten,
Mi sóhajt gyűr nyirkos vánkosomra.
Védelmezz, hisz’ izgága a Tudat,
S lágy homályomba vakondként jár át;
Halkan fordítsd a zárban kulcsodat,
S pecséttel óvd lelkem szarkofágját!”

„Elmúlt az ősz. Az elbomlás is elmúlt.
Rothadt növényeken gázoltam tehozzád.
Árva szemem halottak elhagyott szemhéjába bújt,
mint gyöngy-kérgű csigaházba magányos, meztelen rák.
Hulla-viola árnyékot csurgattak a bálnaszájú rácsok,
korhadt csecsemők és szutykos őszirózsák nyögtek ajkukból kicsüngve.
Kék gerlét vezettek hozzám, kis lábán viselt csengettyűs aranyláncot:
atom-hasító mosolyodban áztam, s beleőszültem bolyongó szemedbe.”

„Halvány, halvány a szerelem,
már nem vakítja a szemem,
már nem tombol a szívemen,
elcsöndesült a szerelem.

Múló öröm, dús pillant
álomvilágból villanat
ragyog felém, - de nem nekem:
neked ragyogjon gyermekem.”

„Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.

Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.”

„Egy nap láttam, leült egy öles fa tövébe
zsákot és kalapot a márványpadra téve
egy szegény; kis darab fekete kenyeret
majszolt, s álmaiba beléfeledkezett.
A sok hosszú fasort szeme kutatva járta,
jön-e ki figyel bánata dallamára;
búslakodott a gyér járókelők nyomán,
kik rótták szanaszét útjaik szaporán:
velük nyelt el veszett ailamizsnát a távol,
melyér fekhelyet ád holmi sötét sikátor,
s juzthat hitvány szobán rosszízű estebéd.”

„Az éles fénysugár vési a homlokunkra
süketen hajszoló munkánk árnyékait.
- A Vezúv-mélyén egy fojtott kráter hevít
fekete szivet, és füstjét a szirtre ontja.
A mi tüzünk fölött is gomolyog a füst:
homlokunk fekete, s homályos a szemünk.”

„Tamási Áron sirató

"Azért vagyunk a világon -- azért --
hogy valahol otthon legyünk benne"…
A hithű vándor mindig hazatért
s a hitetlen is mindig haza menne…

De aki hontalan kívül s belül
az már csak versből építi hazáját
szemére fényes harmat települ
ha hajnalokként hívják messzi hársfák…”

„Az allegória – mindannyiunk szemében – esztétikai tévedés.”

„Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.”

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ.”

„Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.”

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának.”

„Én minden igazi bölcsben egy, a gondolatok és a dolgok világában szaladgáló gyereket láttam, aki óriási és csillogó buborékokat fúj, melyeket maga pukkaszt szét. Minden igazi bölcs eleven szemében láttam, amint "a vidámság lábain a jövő felé táncol."”

„Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,
de homályon át szemem szemedre lelt még,
ittam lehelleted, - óh, drága mérgű kéj! -
s fivéri kezem alvó lábad ölelték.
Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.”

„Jöjj szerelmes szivemre, szép cicám,
de húzd be karmod büszke tűit;
hadd nézzem szemed, melynek parazsán
fém és agát elegye izzik.”

„A tartományokon a kardnak fekszik árnya.
Az oltár hazudik. Ki császár vagy király ma,
esküszik aljasul, szemét se sütve le,
gaz esküvel, mitől a lélek visszaretten,
oly rettentő, galád, ésszel felérhetetlen.
Az ég, a szunnyadó is megdördül bele.

…

Mártír Poerio, Petőfi és Batthány,
népért, jogért ki fog helettetek kiállni?
Baudin rongyá szakadt szalagján cenk tiport.
Erdők, zokogjatok, gyászoljatok, ti halmok!
Hol éden volt a föld, börtönt épít a zsarnok,
Velence gálya lett, és Nápoly síri bolt.

Arad terén bitó! Palermóban bitófa!
Rajtuk megannyi hős, ki vitte szenytül óva
a büszke lobogót, hogy a trón reszketett!
Míg Schinderhannesen császárok koronája,
a vértanúk szemét hollók vad csőre vájja,
és zápor verdesi a drága testeket!”

„Amikor fantasy-val foglalkozounk, nem szabad szem elől tévesztenünk a valóságot.”

„Az ellenség felénk fordítja minden dühét és erejét. Hitler pontosan tudja, hogy meg kell minket törnie, különben a háborút elveszti. Ha ellen tudunk neki állni, egész Európa szabad lesz, és a világ élete egy napfényesebb földön folytatódhat. De ha elbukunk, akkor az egész világ, még az Egyesült Államok is és minden, ami valaha fontos volt nekünk, az új középkor sötétjébe süllyed, amit Hitler és perverz tudománya, ha lehet, még hosszantartóbbá tesz. Ezért hát nézzünk szembe kötelességünkkel, és úgy viseljük magunkat hogy ha brit birodalom fennmarad, akkor ezer év múlva is azt mondhassák az emberek: „Ez volt a legnagyszerűbb pillanatuk.”

„Azt mondom ma nektem, barátaim, hogy habár a ma és a holnap nehézségeivel találjuk szembe magunkat, még mindig van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen gyökeredzik az amerikai álomban.”

„Amikor megismerem a lelked, lefestem a szemed.”

„Minden eredmény kiindulópontja a vágy. Ezt folyamatosan tartsa szem előtt. A gyenge vágy gyenge eredményeket hoz, ahogy egy kis tűz is kis mennyiségű hőt hoz létre.”

„Állj szembe a legmélyebb félelmeddel; ezek után a félelemnek nem lesz ereje és a szabadságtól való félelem összezsugorodik és eltűnik. Szabad leszel.”

„A siker miatt sokan utálnak majd. Bárcsak ne így lenne. Csodálatos lenne élvezni a sikert anélkül, hogy irigységet látnánk a körülöttünk lévők szemében.”

„A szemed lelked erejét mutatja.”

„Amikor valamit el akar érni, tartja nyitva a szemét, koncentráljon és győződjön meg róla, hogy pontosan tudja, mit akar. Senki sem találja el becsukott szemmel a célpontját.”

„Ne hidj a szemeidnek. Csak a korlátokat mutatják. Figyelj inkább a megértéseddel. Derítsd ki, mi az, amit már tudsz, és meglátod az utat.”