Idézetek a valóságról

„Az élet nem megoldandó probléma, hanem megtapasztalandó valóság.”

„A várakozás százszor gyötrelmesebb, mint a valóság, és a fenyegetés szörnyűbb nekem, mint a csapás. Mihelyt bekövetkezik a baj, lefoszlik róla mindaz, ami a képzelet szüleménye, s csak annyi marad, amennyi csakugyan valóságos.”

„A duplagondol „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.””

„Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltűnnek. Illetve talán nem is eltűnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon.”

„Lehet, hogy a valóság elvesz tőlünk embereket, szeretteket, lehet, hogy előbb-utóbb elvesz mindent – de a lelkünkben, a mi kis holdfényszelencénkben mindig feljönnek a csillagok, mindig világít a hold selymes fénye, és rég elmúlt, kedves emberek drága arcát simogatja meg (…)”

„A „nyugati kultúra” kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren. Idegeink bűntudatosan lázadoztak. A kapuban gyanítani kezdtük, hogy a „Nyugat”valami más is, mint Anatole France művei, meglehetősen rossz magyar fordításban, Ady párizsi benyomásai, francia divatlapok és bajuszpedrők, történelmi leckék az iskolában s rosszul kiejtett francia szavak, melyeket oly hatásosan lehetett elhelyezni a köznapi beszédben. Kezdtük sejteni – inkább csak légköri benyomás volt ez ott, a belga-német határon! –, hogy polgárnak lenni, a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza; nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társaság
…
Zavartan éreztük, nagyon finom idegekkel, hogy polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán – s mi odafent, a mi „nagy urbanitású” felvidéki városainkban, valahogy kínos-lelkiismeretesen voltunk polgárok, úgy iparkodtunk, mint az eminens diákok, valósággal szorgalmi feladatokat végeztünk polgáriasságból, ernyedetlenül civilizálódtunk. Nantes-ban valószínűleg éppen csak éltek az emberek egy életformán belül, különösebb osztálybecsvágy nélkül.”

„Az amerikai gyermekek tanítói újra meg újra fölírták ezt a dátumot a táblákra, és felszólították a gyermekeket, hogy büszkeséggel és örömmel véssék az eszükbe:
1492
A tanítók azt mondták a gyermekeknek, hogy a földrészüket ekkor fedezték föl az emberi lények. A valóságban 1492-ben már emberi lények milliói éltek tartalmas és fantáziadús életet a földrészen. 1492 csak az az év volt, amikor a tengeri rablók elkezdték becsapni, kirabolni és megölni őket.”

„Sajnálom, hogy nem mondhatok semmi vigasztalóbbat, mert a cselekvő szeretet az ábrándozó szeretethez viszonyítva szigorú és ijesztő dolog. Az ábrándozó szeretet mielőbbi, gyorsan végrehajtható hőstettre és arra áhítozik, hogy azt mindenki nézze. Ilyen esetben az emberek valóban odáig jutnak, hogy akár az életüket is feláldozzák, csak ne tartson sokáig, hanem minél előbb leperegjen a vállalkozásuk, akár egy színjáték, és mindenki nézze, dicsérje. A cselekvő szeretet pedig - kitartó munka, sőt némelyek számára valósággal tudomány. De megjósolhatom: abban a pillanatban, amikor rémülten azt tapasztalja, hogy minden erőfeszítése ellenére sem jutott közelebb a célhoz, sőt mintegy eltávolodott tőle - abban a pillanatban, megjósolhatom, egyszeriben eléri a célt, és világosan meglátja maga előtt az Úr csodatévő erejét, az Istenét, aki mindig szerette, és titokban mindig vezérelte önt.”

„Ha egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről.”

„Minél tisztábban látjuk a világ valóságát, annál könnyebben birkózunk meg vele.”

„Hiszek, és egyetértek azzal a kommunista eszmével, amely általánosságban minden emberi lény jólétét kívánja és különösen a proletariátus eszményében, és a nemzetek egyenlőségének lenini elképzelésében. Hasonlóan, kedvemre volt a Mao elnökkel folytatott társalgás a nemzetiségek eszméjéről és politikájáról. Ha az az eszme és politika megvalósulna sok csodálatot és boldogságot teremne. Azonban, ha az elmúlt két évtized fejleményeit nézzük, komoly visszalépés volt gazdasági és oktatási fejlődésben, ami pedig az emberi boldogság alapja. Továbbá az elviselhetetlen szakadás következtében, a bizalom elvesztése következett be a párt és a nép között, a hivatalnokok és a nép között, maguk a hivatalnokok körében és maga a nép körében. Egymás megtévesztése hamis feltételezésekkel és a tények elferdítésével a valóságban egy komoly hiba és késlekedés az igazi célok elérésében.”

„A várakozás százszor gyötrelmesebb, mint a valóság, és a fenyegetés szörnyűbb nekem, mint a csapás. Mihelyt bekövetkezik a baj, lefoszlik róla mindaz, ami a képzelet szüleménye, s csak annyi marad, amennyi csakugyan valóságos.”

„A tudományba vetett bizalmam azon az alapvető elképzelésemen alapszik, hogy ahogy a tudományban úgy a Buddhizmusban is, a valóság természetének megértését a kritikus vizsgálat követi: ha a tudományos elemzés kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Buddhizmus adott állításai hamisak, akkor a tudomány megállapítását kell elfogadnunk, és elhagyni azokat az állításokat.”

„Amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak, nem biztosak, ha pedig biztosak, nem a valóságra vonatkoznak.”

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

„A vágyunkat szebbnek látjuk, s több bizalommal támaszkodunk rá, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül a valóság is hozzáigazodik, még akkor is, ha mi magunknak megvalósíthatatlan marad.”

„Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot.”

„Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.”

„Az álom, amit egyedül álmodsz, csak egy álom. Az álom, amit együtt álmodtok, az a valóság.”

„Ha valaki szerencsés, egy magányos fantázia teljesen át tud alakítani milliónyi valóságot.”

„Nem lehet, és nem is szabadna, hogy befolyásolni lehessen, hogy ki mit gondol rólad. Különösen, ha ez nem a valóságon alapul.”

„Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol.”

„Igen, ez így van: az emberek többsége kettős téves hiedeIemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át.”

„Művészetet és tudományt nem lehet csak valóságból csinálni. Egy festmény, mely csak a művészé, s nem a körülötte áramló világerőké is: halott. Egy tudományos felfedezés, mely nem tud nagy, kifejleni váró sorstörekvések eszköze lenni: kacat.”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„Amikor a szeretetről beszélek, nem valamiféle gyenge és érzelgős válaszról beszélek. Nem arról az erőről beszélek, ami csak egy érzelmi badarság. Arról az erőről beszélek, ami a világ összes nagy vallása szerint az élet legfőbb egyesítő elve. A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.”

„Alig ismerek valakit filozófiában és művészetben, aki a valóság plasztikus végtelenségét olyan örjöngő mimikri-kedvvel követné minden mikroszkopikus, objektív rezdületében, mint én, s épp úgy alig valakit, aki erkölcsös szadizmussal vállalná egész gyakorlati és művészeti élete káoszba és élvezhetetlen, esztétikátlan torzóba züllését, a rajta kívül álló valóság iránti hűsége érdekében.”

„Nekünk a realitás kevés, mi nem érjük be az adott világ kereteivel, mi nemcsak a realitást, mi a valóságot is akarjuk. (2010. szeptember)”

„A tangók és foxtrottok ritmusára Maciek Chelmicki arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan éljen, hogyan szakadjon el a múlt fullasztó terhétől. Megoldja a katona örök dilemmáját: engedelmeskedni vagy gondolkodni. De Maciek mégiscsak gyilkol. – Inkább megöl egy embert akarata ellenére is, semhogy átadja fegyverét; nemzedékének jellegzetes képviselője: csak magára hagyatkozik és egy jól elrejtett pisztolyra – az megbízható és pontos. Szeretem ezt a meg nem alkuvó fiatalembert, és megértem őt. Azt szeretném, ha filmem megmutatná a mozinézőknek az én nemzedékem bonyolult és súlyos valóságát.”

„Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám… Mert a valóság csak akkor gyönyör, ha azt az álmok szövik. Mindent elhittem magamnak, mindenüvé követtem magamat azzal a stiláris képességgel s engedelmes hűséggel, ahogy az ember a vágyait tudja követni, a vágyait a nyomorban, a gondolatok szárnyán. Amennyire szenvedtem a valóságban, éppannyira boldog is voltam a képzeletem világában, mert a szenvedés csak addig számít, amíg fel nem váltja egy illúzió.”

„Nincsen valóság a filmen kívül. Az egyedüli idő a film ideje… A dolgok nem léteznek azon az előadási renden kívül, amit a mű nekik kölcsönöz.”

„A cél, amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak épp természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba.”

„Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak bármiféle köze van a valósághoz.”

„Az egyén egyéni világa az egyetlen valóság.”

„Apró gyermek - egykor remény, álom voltál, most valóság vagy. Veled minden más lesz ezután. Oly` kicsi vagy, mint egy távoli csillag. Vágy, hogy megérintsem a világegyetem szélét. Szeretet, amely örökre elrabolja szívünket.”

„Van olyan nyomorúság, amelynek láttára valósággal szégyen boldognak lenni.”

„A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, s így lehetségesnek tartjuk őket. Minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.”

„Én olyannyira kételkedem mindenben, hogy azt gondolom, talán a kételkedés lehet az egyetlen kiindulópont; mert, gondolom, a kételkedésnek sose leszünk híjával. Mindenben kételkedhetem, bárminek a valóságában, de kételkedésem valóságában nem.”

„Nem neheztelek a bírálatért még akkor sem, ha a hangsúly kedvéért pillanatnyilag eltér a valóságtól.”

„Ha viszont a figyelmet a tudomány és a valóság összefüggésére irányítjuk, akkor a tudomány állításainak rendszerében azt látjuk, ami ez valóban, ti. olyan eszközt, aminek segítségével eligazodunk a tények között, a bizonyítás örömének, a végérvényesség érzésének eléréséhez szolgáló eszközt -- s ekkor a „fundamentum” problémája magától átváltozik az ismeret és a valóság rendíthetetlen érintkezési pontjainak problémájává. Ezekkel az abszolút szilárd érintkezési pontokkal, a konstatálásokkal ismerkedtünk meg a maguk sajátos mivoltában; a konstatálások az egyedüli olyan szintetikus állítások, amelyek nem hipotézisek.”

„Aki senkit sem szeret, azt senki sem szeretheti. Valóságban semmit sem tudunk, mert az igazság a mélyben van.”

„Én fikciót író filozófus vagyok, nem regényíró; a regény- és novellaírói képességem az érzékelésemhez igazodott. Az írásművészetem lényege nem a művészet, hanem az igazság. Ezért amit elmondok, az az igazság, noha semmit sem tehetek, hogy megkönnyítsem az elviselését, sem tettel, sem magyarázattal. Bár már ez is segít egy bizonyos érzékeny, zavaros személynek, akinek az érdekében beszélek. Szerintem közös nevezőn vagyok azokkal, akik értik az írásom: ők nem tudják és nem fogják tompítani sejtéseiket a valóság irracionális, rejtélyes természetéről, így számukra az írásaim egyetlen, terjedelmes érvelést jelentenek a valóság megmagyarázhatatlan természetéről, az integrációról és prezentációról, elemzésről és reakcióról, és saját sorsukról.”

„Egyedül vagyok, egyéni vagyok, csak én vagyok, és éppen az egyes ének, az egyének és az egyedek azok, ami nem számít a természetben, amivel nem törődik sem a történelem, sem a csillagok járása, sem az évszakok, sem a mítoszok istenei – az egyén semmi, nulla, névtelen sejtszilánk, jön-megy, anyja buta hús-koporsójából ki, vacak puhafa koporsókba be, mint aki csak bujkál és szégyenkezik, és öt percig sem bírja a világosságot: ez vagyok én, a megtestesült elhanyagolandó, nem szorzó és nem osztó – pedig! pedig! ugyanakkor az egyén egyéni világa az egyetlen valóság, az első és az utolsó pozitívum, az, amit én láttam, az az istenség, az a természet, az a szerelem, az a történelem – anyám méhe előtt a dolgok mind legfeljebb jámbor vagy bárgyú hipotézisek számomra, és ami sírom lakatjának csattanása után következik, bolond fikció, hisztérikák tolonc-kórházbeli látomása. Az egyéniségemet érzem csak valóságnak, s a természet, ha valamivel egész bizonyosan nem törődik, akkor az egyéniségem az!”

„A szójáték felé halad az egész század… A szójáték kifejezése azon ösztönnek, hogy a véletlen által keletkezett viszonyokat sokkal örökkévalóbb realitásoknak és sokkal jellemzőbb lényeknek tartjuk, mint az egyes dolgokat, melyek a viszony szereplői. El lehet így képzelni a világ új berendezését, amely szerint a fasorokból eltűnnek a fák és csak az érintkező lombok foltjai maradnak meg; a kémiai vegyületekből eltűnnek az alkotóelemek, és csak kapcsolóerejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként… Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal.”

„Két világ között élünk: a valóság és az, amivé akarunk lenni, azaz a szimbólum, az ideál világában.”

„Sok tan olyan, mint az üvegablak. Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.”

„A szerelem jórészt illúzió - két szív álommá változtatja a valóságot. A szerelem azonban maga a valóság, amelyben elfogadjuk, dédelgetjük és élvezzük azokat az egyéni tulajdonságokat, amelyek a férfit és a nőt azzá teszik, akik.”

„Szemöldökcsontja és pofacsontja mongolosan kiszögellő. Hatalmas, homlokát hosszúra növesztett, sűrű szöghaja keskenyíti. Ferdemetszésű apró, zöldes szemét ritkán látni tágra nyitva. Legszívesebben hunyorítani szokott vele. Orra tömpe, alatta bozontos bajusz, mely - ha leveses ételt eszik - belelóg a kanalába. A bajszát kezefejével szokta elsimítani. Szája szép metszésű, de ha nevet, csúfondárosan széthúzza, ilyenkor látszik gyönyörű hibátlan fogsora. Ilyen egyforma, hibátlan fogakat már csak sátoros cigányok és nagyon öreg hölgyek szájában látni. Álla élesen rárajzolódik széles tokájára. Nyaka kurta kálomista-nyak, alakja tömzsi, szélessége a valóságnál alacsonyabbnak mutatja, hasa kicsit pohásodó, de általában inkább izmos, mint kövér.”

„A valóságban nem a munkaadó fizeti a béreket, hanem a termék, a vezetés pedig szervez; úgy szervezi a termelést, hogy a termékek képesek legyenek fizetni.”

„A tartós illúziónak megvannak a valóság sajátos tulajdonságai, s ha sohasem ábrándulunk ki, sohasem csalatkozunk.”

„Ez a legtöbb, amit elérhetünk,
ami talán lehozhatja a Mennyet:
nem a csodálat, nem a diadal,
csak az, hogy egyszerűen elfogadnak
a tagadhatatlan Valóság részéül,
mint a köveket vagy a fákat.”

„Ma százhuszonöt éve született báró Eötvös József. A nemzet ma rá gondol, és igyekszik lemérni, mit köszönhet neki. Politikus volt és író: mint politikus megteremtette a modern magyar népoktatást, mint író a modern magyar regényt. (…) Idealista volt, eszmék lelkes harcosa, de csodálatos érzéke volt a valóság iránt. Szelleme sajátosan magyar volt és amellett a szó legnemesebb értelmében európai. (219. o.)”

„Valóban fedi-e a valóságot, hogy a korszak magyar politikai életében egyetlen olyan személy sem akadt, aki Kádár János helyébe lépett volna? És ha csakugyan így áll a helyzet, óhatatlanul felmerül a kérdés: maga Kádár mennyiben felelős ezért.”

„Soha, még álmomban sem jutott eszembe, hogy változtatni kívánjak, vagy akarjak a politikai eseményeken, melyek közepette éltem. Soha nem vágytam rá, hogy akár a nyelven, akár a világon változtassak, és ha Marxot idéztem, ha Rimbaud-t idéztem, ha Mallarmét idéztem, mindig magamat akartam megváltoztatni, azt az embert, aki a kezem ügyében volt, önmagamat. Ezért mindig tanúnak tekintettem magam, sohasem a kor rossz lelkiismeretének, erre sosem voltam alkalmas, mert már gyerekkorom óta csodálattal töltött el a valóság, amit nem én teremtettem, ami korábban keletkezett, mint én, aki csak arra vágytam, hogy tükrözzem ezt a valóságot, mert még a legszörnyűbb eseményekben is annyi szépséget láttam. Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van.”

„A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne.”

„…demokrácia és plutokrácia egyjelentésűek. Úgy viszonyulnak egymáshoz, mint szándék a valósághoz, elmélet a gyakorlathoz, ismeret az eredményhez. A kétségbeesett harcban, amelyet a világmegváltók és a szabadság megszállottjai a pénz hatalma ellen is folytatnak, az a tragikomikus, hogy ezzel éppen a pénz hatalmát erősítik … a közvélemény szabadságához valójában hozzátartozik e vélemény kidolgozása is, ami pénzt igényel, a sajtószabadsághoz a sajtó tulajdona, ami szintén pénzkérdés, és a választójoghoz a választási harc, amely mindig is a pénzt biztosítók igényeihez fog alkalmazkodni …”

„A valóság csak egy nézőpont.”

„Tanításunkban csupán egyetlen, igen egyszerű módokhoz folyamodunk: visszavezetni a tényekhez, a tények sorozatához és rendjéhez az embereket, és rávenni őket, hogy szabaduljanak meg egy időre a fogalmaktól, és szokjanak lassan össze a valósággal.”

„A probléma azonban valóságos, nem pusztán egy intellektuális játék. Mert manapság olyan társadalomban élünk, amelyben a média, a kormányok, a nagyvállalatok, vallásos és politikai csoportok hamisított valóságokat gyártanak – és az elektronikus eszközök azért vannak, hogy ezeket a pszeudo-világokat egyenesen az olvasók, a nézők és a hallgatók fejébe juttassák. […] Tehát az írásaimban felteszem a kérdést: „mi valóságos?” Merthogy szünet nélkül hamis valóságokkal bombáznak minket kifinomult emberek, amihez fejlett technikai berendezéseket használnak fel. Nem az indítékaikban nem bízom, hanem a hatalmukban. Rengeteg van nekik. És ez a hatalom elképesztő: képessé teszi őket, hogy teljes univerzumokat hozzanak létre, az emberi elme univerzumait. Én már csak tudom. Pontosan ugyanezt csinálom én is.”

„Ne vitatkozzunk az "evolúció" és a "haladás" szavak értelmén; bár ami engem illet, szívesebben nevezem reformnak. Mert a "reform" szó magában foglalja azt, hogy a világot valaminek a képére igyekszünk átformálni, és ez a kép már létezik szellemünkben… E kérdésben tetten érhető korunk egész ingatagsága és rettentő zűrzavara. Összekevertünk két különböző és egymással ellentétes dolgot. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy szakadatlanul változtatjuk a világot, mert azt akarjuk, hogy egyre jobban hasonlítson az elképzeléshez. Ma viszont a haladás azt jelenti, hogy szakadatlanul változtatjuk az elképzelést. Azt kéne jelentenie, hogy lassan, de biztosan igazságot és könyörületességet viszünk az emberi világba; manapság ellenben azt jelenti, hogy egy pillanatig sem vagyunk restek kételkedni az igazság és a könyörület kívánatos voltában: elegendő egyetlen bőszült oldal a porosz szofista tollából, hogy máris kétségbe vonjuk. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy az Új Jeruzsálem felé haladunk, holott ma azt jelenti, hogy az Új Jeruzsálem egyre távolodik tőlünk. nem a valóságot alakítjuk az ideál képére, hanem megváltoztatjuk az ideált: ez a könnyebb.”

„A próza állítólag közelebb áll a valósághoz, mint a költészet. Én ezt tévedésnek tartom.”

„A valóságot a valósággal javítsd ki!”

„A múlt az egyetlen emberi valóság. Csak a múlttal alkothatjuk meg a jövendőt.”

„Munkámnak a jelszava tehát ez: "Teljes tárgyilagosság és szigorú valóság" - mert illúzióval és önámítással bizonyára sohasem érem el azt, amit célul tűztem: tudniillik, hogy hasznára legyek honfitársaimnak.”

„A tévénézők EEG-hullámai azt mutatják, hogy az agy fél óra elteltével, mivel túl kevés szemmozgás történik, úgy érzékeli, hogy semmi sem történik, így egyfajta hipnotikus alkonyállapotba kerül, alfa hullámokat kibocsátva. Ez a szemmozgások ritkasága miatt történik. […] Csupán képzeljük azt, hogy tudatosan látjuk, amit nézünk. Az információk zöme elkerüli a figyelmünket, néhány óra tévézés után szó szerint nem is emlékszünk arra, hogy mit néztünk. Az emlékeink nem valóságosak, mint az álmok emlékei, a hiányzó részeket utólag pótoljuk ki: és ezzel meg is hamisítjuk őket. Egy hamis valóság létrehozásában segédkezünk, anélkül, hogy tudnánk róla, és szolgálatkészen meg is etetjük magunkkal. Összejátszunk a saját végzetünkkel.”

„Ha az ember csak az egyik oldalát nézi a dolgoknak, akkor csak az egyik oldalt látja. De minden tökéletesen a helyére kerül, ha a fejében el tudja dönteni, hogy mi a valóság, és mi az illúzió.”

„Az irodalom a mítosz ellentéte. A mítosz elrejt, az irodalom megtalál; a mítosz a rejtvény, az irodalom a megfejtés. A mítosz valóságfölöttivé válik a maga leplezéseivel, az irodalom viszont mítoszfölöttivé válik a maga leleplezéseivel, melyek visszavezetnek a valósághoz. (I./595. o.)”

„A pesszimizmus és az optimizmus leegyszerűsíti az igazságot. A probléma abban áll, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen.”

„Elkerülje ki-ki fejedelme körül való hizelkedését, ne igyekezze senki azzal állapotját nevelni s promoveálni, quia non erit diuturnum; egymás ellen ne árulkodjanak, mert nem igen tisztességes, ne kövessék azt, amit követtek én körülöttem némelyek, egymást sokszor deferálták, mert együtt nem engemet találnak mindenkor, a ki eddig egy vádoló szavának is nem szoktam vala hitelt adni, hanem először a dolog valóságának bizonyosan végére igyekeztem menni, és azután az időnek alkalmatosságához szabtam magamat.”

„Egyszóval, lovagunk annyira belegabalyodott az olvasásba, hogy reggeltől estig, estétől reggelig csak olvasott, s így a kevés alvás és a sok olvasás úgy kiszárította agyvelejét, hogy végre elvesztette józan ítéletét. Olvasmányai árasztották el képzeletét; varázslat, párbaj, csatározás, kihívások, sebesülések, ömlengések, szerelmek, sorscsapások s több ily soha meg nem történt balgaság. Annyira fejébe vette, hogy a kitalált históriák elolvasott zagyvaléka igaz valóság, hogy számára hihetőbb történet nem is volt a világon”

„A valóság befolyásolásának alapvető módja a szavak manipulálása. Ha irányítani tudjuk a szavak jelentését, irányíthatjuk az embereket, akik kénytelenek használni a szavakat. George Orwell tette ezt teljesen világossá az 1984-ben. De van egy másik mód is az emberek gondolatainak irányítására: az észlelés befolyásolása. Ha képes vagy rá, hogy az embereket rávedd, a világot úgy lássák, ahogyan te, azt is fogják gondolni, amit te. Az értelem követi az érzékelést.”

„A halott állat húsát a konyhai elkészítés „álcázza”, vagyis evésre alkalmassá teszi, így az egyébként nyers, véres valóság látványa már nem okoz utálatot, kibírhatatlan ellenszenvet.
Queen Mab Notes”

„Ahogy a babona szerint a rém eltűnik egy láthatatlan hasadékban, ugyanez történik a kétségbeeséssel is, minél szellemibb, annál inkább szeretne olyan külsőben lakozni, ahol bizonyára senkinek sem jutna eszébe keresni. Ez a rejtettség éppen valamiféle szellemi dolog, és arra szolgál, hogy mintegy a valóság mögött valami bezárt világot biztosítson magának az ember, egy világot kizárólag magának, olyan világot, amelyben a kétségbeesett Én szüntelen kínok között azzal foglalkozik, hogy önmaga legyen.”

„Ha nem tudjuk, hogyan ellenőrizzünk egy elméletet, akkor joggal kételkedhetünk abban, hogy van-e egyáltalán valami olyan valóság (vagy valóságos szint), amelyet a kérdéses elmélet leírna; ha pedig pozitíve tudjuk, hogy nem lehet ellenőrizni, akkor kételyeink növekedni fognak; arra gyanakodhatunk, hogy egy puszta mítoszról vagy meséről van szó. Ha azonban egy elmélet ellenőrizhető, akkor ebből az következik, hogy bizonyos fajta események nem következhetnek be; s így az elmélet állít valamit a valóságról.”

„Nem lesz megértés. A jövőben a korábbinál is több embert hozunk majd Berlinbe a világ minden részéről, hogy láthassák annak a rendszernek a meztelen és brutális valóságát, amely az embereknek a földi paradicsomot ígérte.”

„A valóság sokágú, összetett, s csak összetett módszerekkel közelíthető meg. Az új fizika, amikor a jelenségek bonyolultságához alkalmazkodik, nemcsak ismeretet nyújt, de gondolatainkat is rugalmasabbá teszi.”

„Bár igyekeztem elfogadni, hogy van egy láthatatlan valóság, amely képes beavatkozni az életünkbe, igyekezetem egyetlen oka valójában nem volt más, mint az a szerelem, amit magamnak sem vallottam be, de észrevétlenül és mindent elsöprően kezdett elhatalmasodni rajtam.”

„Valóság az: amiben nem lehet csalódni. Tehát mi?”

„Az esszencializmus megszokott világunkat puszta jelenségnek tekinti, amely mögött felfedezi a valódi világot. E felfogást el kellett vetni, amikor felismertük azt a tényt, hogy elméleteink mindegyikének világa magyarázható további világokkal, amelyeket további elméletek írnak le – az absztrakció, az általánosság és az ellenőrizhetőség egy magasabb fokán álló elméletek. A lényegi vagy végső valóság tétele együtt omlik össze a végső magyarázatéval.”

„Azt készültem kimutatni, hogy még senki emberfia nem látta, milyen egy tégla belseje - hiszen abban a pillanatban, amint kettétörünk egy téglát, a belsejéből máris külső felület lesz! Az tehát, hogy a téglának van belseje, pusztán elméleti feltevés, és arra való, hogy jobban megértsük a valóságot - az elektron pedig ugyanilyen elméleti feltételezés.”

„Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk.”

„A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének.”

„A becsvágy, a siker hajszolása, a hatalomvágy okozzák a legtöbb bajt az emberi lélekben. Ha aztán ezek a vágyak kielégülnek, az erőszakhoz, hatalmaskodáshoz vezet. Ha meg nem elégülnek ki - nos, az az igazán rossz, hát erről sokat tudnának mondani a különböző ideggyógyintézetek orvosai! Ezek mind tele vannak olyan emberi lényekkel, akik nem tudták elviselni a középszerűséget, jelentéktelenséget s azt, hogy nem volt semmi befolyásuk a dolgok menetére. Ezért aztán elmenekültek a valóság elől, egyúttal örökre ki is zárva magukat a való életből.”

„Többnyire kedvesek és türelmesek voltunk vele, valamelyest segítettük is, és azzal a diszkréten leereszkedő elnézéssel kezeltük, ami az érzékenyeket jóval biztosabban tönkreteszi, mint a patkányméreg. Meg lehetett volna menteni, ha alaposan gondját viselték volna. Ám az ilyen akciók roppant nagy és megerőltető energia- meg időráfordítást igényelnek. Lehangoló tapasztalatokra lehet szert tenni az efféle szertelen mentési művelet során. Senki sem óhajt a lélekmentés Don Quijotéje lenni, inkább megmarad a filantrópia Sancho Panzájának. Az ilyen esetek döbbentenek rá az irodalom és a valóság, az eszmei és a társadalmi lét közt tátongó szörnyűséges szakadékra. Hirtelen megvilágosodik, hogy a humanista értékek, noha szóban és írásban méltó helyükre állítjuk őket, nem illeszthetők bele civilizációnk hétköznapi gyakorlatába, és egyebek közt ezért is el kell pusztulnia ennek a civilizációnak.”

„A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen.”

„Az emberi élet és a Föld számtalan területén tapasztalható negatív jelenségek a megismerés és a moralitás önálló és egymást feltételező valóságának tagadásából vagy korlátozásából következtek. Észre kellene vennünk, hogy ez az agnosztikus magatartás tette féloldalassá a civilizált emberiség életét, fosztotta meg egészséges arányérzékétől és tette a világ, a természet gátlástalan bekebelezőjévé.”

„A Fidesz és az FKGP békés egymás mellett élése immár valósággá vált, ennél többről azonban nincs szó. (Magyar hírlap, 1997. október 31.)”

„A valóságra néha az őrület a megfelelő reakció.”

„Olyan emberekről akarok írni, akiket szeretek, és akiket egy általam kigondolt, fiktív világba helyezek bele, és nem abba a világba, amelyben élünk, mert a mi világunk nem egyezik az elképzeléseimmel. Oké, át kellene alakítanom az elképzeléseimet; lemaradtam, a valósághoz kellene alkalmazkodnom. Soha nem alkalmazkodtam a valósághoz. Erről szól a sci-fi. Aki a valóságra kíváncsi, olvasson Philip Rothot; olvassa a New York-i irodalmi elit kanonizált szerzőit. […] Ezért szeretem a sci-fit, ezért szeretem olvasni, ezért szeretem írni. A sci-fi író nem csupán a lehetőségeket látja meg, hanem a legvadabb lehetőségeket. Nem csupán arról van szó, „mi lenne, ha?”. Arról van szó, hogy „Te jóságos Isten, mi lenne, ha?””

„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.
Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?”

„A monda a megmagyarázhatatlant próbálja megmagyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie.”

„Igen, néha valóban vad, sőt, viharos történeteket szül az élet, hoz létre a valóság. Vagy képzelgés lenne mindaz, ami itt történt? Képzelgés lenne az egész, illúzió volna maga az élet is? Hol a határ? S meddig tart a valóság, hol születik az álom? Amit érzékelünk naponta, amit látunk, érzünk, szagolunk, tapintunk – az csupán illúzió, vagy maga a valóság (…)?”

„A természet a valóság, az igazság, de egész jelentősége, értelme, jellegzetessége csak annyi, amennyit a művész kiemel és kifejezésre juttat belőle.”

„A forradalmak nem laboratóriumokban készülnek: a történelem élő valóságában a tömegek műve, mely nehéz körülmények és heves osztályharcok közepette születik meg.”

„Én a szeretet mellett döntöttem. Ha a legfőbb jót keresed, akkor úgy hiszem a szeretet által megtalálod. És a legszebb a dologban, hogy ha keresed, akkor a gonoszság ellen teszel, mert Jánosnak igaza volt; "Isten maga a szeretet." Aki gyűlöli Istent, az nem ismeri igazán, de aki szeret, annak a kezében a kulcs a végső valóság értelméhez.”

„Megismerni az észt mint rózsát a jelen keresztjébe, s ezzel örülni ennek a jelennek: az az ésszerű belátás, a megbékélés a valósággal, amelyekkel a filozófia azokat ajándékozza meg, akiket egyszer az első szózat felszólított, hogy felfogják abban, ami szubsztanciális, éppígy fentartsák a szubjektív szabadságot, ne egy különösben és esetlegesben álljanak, hanem abban, ami magán- és magáértvaló.”

„Ha… a valóságról szerzett tudomásunk kezdete és vége a tapasztalat, mi szerepe van a tudományban az értelemnek?”

„Nem tudok elképzelni egy személyes Istent, aki közvetlenül befolyásolná az egyének cselekedeteit… Vallásosságom a végtelenül felsőbbrendű szellem alázatos csodálata. E szellem a kis dolgokban nyilvánul meg, hogy megérthessük valóságát.”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”