„Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. (1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre temetésén elmondott beszédéből)”
Idézetek, 1989–1993
Hasonló idézetek
Nagy Imre (1896–1958) magyar kommunista politikus, gazdaságpolitikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, 1896-1958
„Az embernek mozgalmasság kell. Ha nincs, teremt magának…”
Charlotte Brontë (1816–1855) angol költő, író
Neki tulajdonított idézetek
„Könnyes szemmel integetett egészen addig, amíg el nem tűntek a szeme elől.”
Selma Lagerlöf (1858–1940) svéd írónő
Nils Holgersson csodálatos utazása
Fidel Castro (1926–2016) kubai kommunista politikus
Ezért igazolniuk kell, hogy beteg vagyok, és nem vehetek részt a további tárgyalásokon. Az orvosok azt is közölték velem, készek lemondani állásukról, vállalják az üldöztetést is; rám bízzák, döntsem el, mit tegyenek. Számomra csak az igazság fontos, s ha ezzel megsérteném e két jó orvos személyes érdekeit, becsületességük felől minden kétséget eloszlattam, és ez mindennél fontosabb. Követeltem, hogy két törvényszéki orvos vizsgáljon meg, s tanúsítsa, hogy teljesen egészséges vagyok. Levelemben kijelentettem, hogy inkább ezerszer vállalom a halált, mintsem ily áron mentsem meg az életemet.
„Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg.”
Rejtő Jenő (1905–1943) magyar író
Idézetek műveiből, A tizennégy karátos autó