„A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nem vágott be annyira, oda állította a lányt.
A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. Most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
A fiú kinézett, gondolt egyet. Majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda.”