Idézetek a szépségről

„Feltépte a lépcsőházajtót, és mélyet szívott a friss, koraesti levegőből. "Nem fogom hagyni, hogy ez a kis könnyűvérű szépség összezavarjon!" – mordult fel magában, és bevágódott jelzés nélküli
szolgálati autójába.”

„Képtelen volt egyetlen perccel is tovább maradni Aleksandra lakásán. Nem tudta volna megtűrtőztetni magát. Csak most döbbent rá igazán, hogy Wloka parancsa mivel is jár. Nemcsak a szokásos kitartást és igyekezetet követeli meg, hanem óriási önuralmat és józanságot is. Feltépte a lépcsőházajtót, és mélyet szívott a friss, koraesti levegőből. Nem fogom hagyni, hogy ez a kis könnyűvérű szépség összezavarjon! – mordult fel magában, az ér kidagadt a halántékán. Pengevékony ajkait összeszorította, és bevágódott jelzés nélküli szolgálati autójába.”

„Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége.”

„Ragaszkodj az élet szépségeihez. Nézd a csillagokat és nézd, hogy rohansz velük.”

„A sikerült mű a véletlen szépségek visszautasításának eredménye. Máskülönben az ember saját utánzója lesz. Ami engem illet, nem adok el magamnak semmit!”

„Mennyi szépség van a művészetben! Ha az ember csak vissza tud emlékezni mindarra, amit látott, akkor már sosem henyél, igazában sohasem magányos, és nincs többé egyedül.”

„A szépséggel fel lehet fordítani a világot.”

„Virgina Wolf könyveinek magában álló szépségét stílusának költőisége adja… Mondatai mögött mintha fasorok tárulnának fel olykor – akármilyen egyszerű dolgot mond el, mögötte ott van az érzések világának egész titokzatossága, mint a nagyon szép versek mögött.”

„Úgy érzem, a mosoly teszi, amit egy arc szépségének neveznek; ha a mosoly hozzáad valamit az arc bájához, akkor az arc gyönyörű, ha nem változik meg közben, akkor mindennapi, ha elrontja, csúnya.”

„A nőknek semmi érzékük a szépség iránt. Legalábbis az erényes nőknek.”

„…a szépség keresése az élet igazi titka.”

„Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.”

„A demokrácia szépsége, hogy a hatalom figyelembe veszi a többségi véleményt, de a demokrácia nyomora, fele plusz egy arányban engedelmeskedni a tömegnek. Mivelhogy az emberek többsége nem foglalkozik mások sorsával.”

„A csúnyaságra jobban buknak, mint a szépségre. Tartós.”

„A szépség és az erő, mint a nyilvános élet alapja, csak akkor adhat tartós boldogságot, ha mindenkinek része van benne.”

„A legtöbb magyar helységeinkben szégyennek tartják a menyecskék ha ők házasságuk első 4, sőt 10 évében szülnek, aztán a legegészségesebb és legerősb asszony is ritkán szül többet 2 gyermeknél…Sok menyecske szépségének fönntartása végett akadályozza titkon és bűnös módon a szülést, sokat pedig a szegénység visz arra, minthogy tudniillik, egy-egy fél telken sokszor 3-4 család is kénytelen elélni.”

„Nézni valamit merőben más dolog, mint látni. Semmit nem látunk, amíg szépségét nem látjuk.”

„A szépség akadémikus tanítása hamis. Becsaptak bennünket, de annyira becsaptak, hogy az igazságnak már árnyékát sem találjuk.”

„A szépség a nők egyetlen bosszúja.”

„Csak az erős ember ismeri a szeretetet, csak a szeretet érti meg a szépséget, csak a szépség teremt művészetet.”

„Ritka a szépség és a tisztaság uniója.”

„Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot -- a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tõle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak. Az egész istenfogalom az ókori keleti despotizmusokból származik. Olyan fogalom ez, amely nagyon méltatlan a szabad emberekhez. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tûnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehetõ legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végsõ soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bûnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövõben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet -- ebben bízunk -- messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.”

„Kis zugot, barátom, hol találhat
A szabadság s béke otthonul?
Vad viharral alkonyult a század,
S öldökölve ébred im az új.
(…)

Mérhetetlen a világ, ha nézed,
Hajók útja nem foghatja át,
Mégis, hátán végtelen terének,
Tíz boldog szív nem talál hazát.

Térj a lélek szent körébe inkább,
S hagyd az élet küszködéseit!
Álmainkban él csak a szabadság,
S a szépség csak a dalban virít.”

„Nagyon sok bátorság szükséges ahhoz, hogy a világot minden szennyezett dicsőségében megismerjük, és még azután is szeressük.”

„Ez része az egész irodalom szépségének. Felfedezed, hogy vágyaid egyetemes vágyakozások, hogy nem vagy magányos és elszigetelt senkitől. Hozzátartozzol.”

„Ő egyfajta két lábon járó vers, ő ez a tökéletes szépség... de ugyanakkor nagyon mély, nagyon okos.”

„Engem kevéssé érdekel a szépség vagy a tökéletesség. Nem érdekelnek a nagy évszázadok. Engem csak az élet, a küzdelem, az intenzitás érdekel. Jól érzem magam a nemzedékemben.”

„A képzelet rendelkezik mindennel; megteremti a szépséget, az igazságosságot és a boldogságot, és ezek mindent jelentenek ezen a világon.”

„Csodálatos világban élünk, amely tele van szépséggel, bájjal és kalanddal. A kalandoknak, amelyekben részünk lehet, nincs vége, ha nyitott szemmel keressük őket.”

„Minden város őrült, de az őrület gáláns. Minden város szép, de a szépség zord.”

„Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.”

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

„A szépség a legnagyobb hatalom ezen a világon.”

„Ha választanom kellene a szépség és az igazság között, nem haboznék: a szépséget választanám, mert biztos vagyok benne, hogy az még az igazságnál is nagyobb és mélyebb igazságot hordoz magában. Sőt, merem azt mondani, hogy ezen a világon csakis az igaz, ami szép.”

„Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk. Húsának a hamva az, ami ez a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még más valami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke.”

„A szerelem megóvja a szépséget, s a nők testét a csókok éltetik, mint a méheket a virágok.”

„Azoknak, akik nem ismerik a matematikát, nehézséget okoz keresztüljutni a szépség valódi érzéséhez, a legmélyebb szépséghez, a természethez… Ha a természetről akarsz tanulni, méltányolni akarod a természetet, ahhoz szükség van arra, hogy értsd a nyelvét, amin szól hozzád.”

„A Természettudományi Társulat kebelében működő Csillagászati Szakosztály elhatározta, hogy szervezetét műkedvelő csillagászati alosztállyal kibővíti. Ezáltal a Szakosztály a jövőben még teljesebb szakmunkát folytathat, a műkedvelői alosztály pedig teljesen a csillagászat barátainak, a műkedvelők igényeinek kielégítését szolgálhatja. A műkedvelő alosztály nem csupán azok egyesülése kíván lenni, akiknek már bizonyos mértékű előképzettségük és távcsövük van, hanem mindazoké, akikben érdeklődés él a csillagászat iránt. Arra törekszünk, hogy mindenki számára hozzáférhetővé és érthetővé tegyük a csillagvilág szépségeit. Szolgálatára óhajtunk állni éppen úgy azoknak, akik az égbolt puszta szemlélésében találnak gyönyörűséget, mint azoknak, akik a tudomány számára is hasznos megfigyeléseket kívánnak végezni.”

„Amikor a tudatosságok és a felelősséget, az „értelemgyereket” hangsúlyoztam, néhány emberben felmerül a kétely: a tudatosság túlzott hangsúlyozása talán a nagy emberi érzelem, a szerelem rovására mehet, mivel ezzel a szerelem elveszítheti spontaneitását, önfeledtségét, szépségét. Azt hiszem erről nincs szó. Nem áll szemben egymással a két fogalom: a szerelemgyerek és az értelemgyerek. Sőt ezek egymást kiegészítő szimbólumok. (…) A szerelem szépségeinek ecsetelése a költők és más „szakemberek” dolga; ők sokkal szebben tudnak erről írni és beszélni.”

„A szépség: talány.”

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

„[A Műkedvelő Csillagászati Alosztály] nem csupán azok egyesülése kíván lenni, akiknek már bizonyos előképzettségük és távcsövük van, hanem mindazoké, akikben érdeklődés él a csillagászat iránt. Arra törekszünk, hogy mindenki számára hozzáférhetővé és érthetővé tegyük a csillagvilág szépségeit. Szolgálatára óhajtunk állni éppen úgy azoknak, akik az égbolt puszta szemlélésében találnak gyönyörűséget, mint azoknak, akik a tudomány számára is hasznos megfigyeléseket kívánnak végezni.”

„Amíg erdők, mezők, hegyek, tavak és folyók lesznek a földön, amíg a fehér hajnali ködök felszállnak a vizekről, addig nimfák és driádok is lesznek; és tündérek is. Ők a világ szépsége, és ezért nem fognak kiveszni soha.”

„Filmednek azt a szépséget, azt a szomorúságot stb. kell életre hívnia, amelyet egy város, egy táj, egy ház látványa kelt bennünk, nem pedig azt a szépséget, szomorúságot stb., amelyet egy város, egy táj, egy ház fényképe idéz elő.”

„Egyike azon különbségeknek, mely a régi s a keresztény civilizáció között létezik, a természet iránti közönyösségben fekszik, melyet az előbbieknél találunk. (Érdekes például, hogy ámbár a Svájc a rómaiak által jól esmértetett, sok író zordonságát, de tájainak szépségét egy sem írta le. Caesar a Svájcon átutazva egy grammatikus munkán dolgozott. Suet. Caes. Cap. 56.)”

„Soha, még álmomban sem jutott eszembe, hogy változtatni kívánjak, vagy akarjak a politikai eseményeken, melyek közepette éltem. Soha nem vágytam rá, hogy akár a nyelven, akár a világon változtassak, és ha Marxot idéztem, ha Rimbaud-t idéztem, ha Mallarmét idéztem, mindig magamat akartam megváltoztatni, azt az embert, aki a kezem ügyében volt, önmagamat. Ezért mindig tanúnak tekintettem magam, sohasem a kor rossz lelkiismeretének, erre sosem voltam alkalmas, mert már gyerekkorom óta csodálattal töltött el a valóság, amit nem én teremtettem, ami korábban keletkezett, mint én, aki csak arra vágytam, hogy tükrözzem ezt a valóságot, mert még a legszörnyűbb eseményekben is annyi szépséget láttam. Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van.”

„Az olvasó ezen a ponton talán rémülten felkiált: "Őrizzük meg a gleccsereket!" A szépségük lenyűgöző, és egy tökéletes világban, ahol nincs ennyi probléma, ez fontos szempont lenne. Ám problémákkal sújtott világunkban arra is gondolnunk kell, hogy a fejlődő országok szívesen felhasználnák a gleccserekhez hasonló véges természeti erőforrásaikat arra, hogy általuk ők is gazdagabbak legyenek, ahelyett, hogy esztétikai élményt biztosítanának a gazdagok számára.”

„Óh Szépség! únt szivem örök oltára vagy!”

„A hazugság az élet egyik szükséges velejárója; nélküle nem lenne a világon művészet, sem szépség, sőt még szerelem sem.”

„Az életben nincs más szépség, csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között: a szerelem.”

„Babits művészete, költészete és prózája rendet, konstrukciót, szigorú proporcionáltságot jelent. Apollói jelenség tehát, hogy a nietzschei terminológiával éljünk. De az apollói elrendezettség csak arra jó, hogy még erősebben kihangsúlyozza a benne rejlő dionüszoszi forrongást és nyugtalanságot. A kristályosan hűvös apollói keretet dionüszoszi lüktetés és vívódás tölti be. Ez adja meg Babits írásainak különleges varázsát, sokrétű, sok perspektívájú szépségét. (I./89. o.)”

„Amit a haladásról általában el szoktunk mondani, az valóban rendkívüli! A "haladás", ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottuk meg a felsőfokot. A vallás, hazafiasság, szépség vagy állatias gyönyör ideáljai helyett felkínáljuk a haladás alternatív ideálját - vagyis mindazzal szemben, amit jól ismerünk, többet kínálunk fel abból, amiről senki sem tud semmit. A haladásnak, ha helyesen értelmezzük, igencsak méltóságteljes és legitim jelentése van. Ha viszont a pontosan megállapított erkölcsi ideálok ellentéteként használjuk, egyszerűen nevetségessé válik. A haladás eszménye nem áll szemben az etikai és vallási célszerűség eszményével; az igazság ennek éppen a fordítottja. Senki sem használhatja a "haladás" szót, hacsak nincs pontosan meghatározott hitvallása, megmásíthatatlan erkölcsi törvénykönyve. Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan - vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban. Mert maga a "haladás" szó irányt jelöl; s mihelyt egy kicsit is kételkedni kezdek az irányt illetően, kételkedni kezdek magában a haladásban. Nem volt még korszak, mióta világ a világ, mely kevesebb joggal használhatta volna a "haladás" szót, mint mi. Lehetséges, hogy a katolikus 12. s a filozófikus 18. században egyszer jó, máskor rossz irányba indultak az emberek, s többé-kevésbé eltérő véleményük volt arról: milyen messze vagy pontosan merre menjenek, de hogy valamilyen irányt kell követniük, abban teljesen egyetértettek, s éppen ezért a haladás megtapasztalásának őszinte érzésében volt részük. Köztünk azonban épp az irányt illetően nincs egyetértés.”

„A vízen járás nem csoda. Csoda az, hogy a zöld földön sétálhatunk ebben a pillanatban, hogy megbecsülhetjük az elérhető békét és szépséget.”

„A szépség nem feltétlenül jár gyakorlati haszonnal, mégis úgy keressük, mintha a világ legfontosabb dolga lenne.”

„Ami azt teszi, hogy az ember vágyakozzon és szeressen, az egy édes, rettenetes erő, mely erősebb, mint a szépség.”

„A dolgok szépsége a szeretetben rejlik.”

„Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai… Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.”

„És ha egyelőre még a mi írásainkban is ottmaradtak az Önök „Józaneszének” mocskos bélyegei, mégis elsőként vibrálnak felettünk az Önértékű (Öneredetű) Új Szó Eljövendő Szépségének Villámfényei.”

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

„Érdek az, ami szépség nélkül tetszik.”

„Életeddel tudod meg mi a szépség. Tartalmát tapasztalattal találod meg.”

„A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.
De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.”

„Emígyen szólott az Áldott Szépség: »Egy fa gyümölcsei vagytok, egy ág levelei.«”

„A nőknek sokkal rosszabb soruk van a világban, mint a férfiaknak. Sebezhetőbbek. Gyerekeket szülnek, és aztán aggódhatnak egyfolytában a gyerekeik miatt. Amint elveszítik szépségüket, a férfiak, akiket szeretnek, többé már nem szeretik őket. Elárulják, elhagyják, félrelökik őket. Én nem hibáztatom a férfiakat. Magam is ezt tenném. Nem szeretem azokat az embereket, akik öregek, csúnyák vagy betegek, vagy akik nyavalyognak a bajaik miatt, vagy akik nevetségesek, és páváskodnak, megjátsszák, hogy milyen fontos meg értékes emberek. Azt mondod, kegyetlen vagyok? A világ kegyetlen! S előbb-utóbb velem is kegyetlen lesz!”

„A természet szépsége nem maradt hatás nélkül a régiekre sem. Cic[ero] (De nat.) egy gyönyörű helyet tartott fel Arisztotelészből, hol ez a természet szépségéből az istenség tételének meggyőződését következteti. Hésziodosz a telet írja le. Homér többször írja le a természet egyes tüneményeit, s így Pindar, Theokrit a görögök, Vergil, Tibull, Horác, Cicero, Lucretius sat. a rómaiak között; de a régiek munkáiban a természet leírása mindég csak mellékes dolog, a fő mindég s mindenütt az ember marad, s mint Pindar Tavaszi ditirambusában, miután a tavaszt, s az égnek oszlopát, Etnát röviden leírta, Hierón, a szürakuzai tirannosz dicséretéhez s a görögöknek a perzsák elleni győzelmeinek magasztalásához siet, úgy tettek a többiek.”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

„A szépség és az ifjúság csak a költőknek hű útitársai: bennünket, közönséges halandókat, legfeljebb ha egy kurta évszakra látogatnak meg.”

„A szépségnek semmi köze a szexhez. A szépségnek a szépséghez van köze, a szexnek a szexhez.”

„A művészetnek nem az igazság a célja. Az igazságot a tudományoktól kell követelni, mert az ő céljuk az; s nem az irodalomtól, amelynek nincs és nem is lehet más célja, mint a szépség.”

„A neológus a nyelvet szűknek s céljaira el nem készültnek találván, nem elégszik meg a szokottal, hanem mindazt, ami a beszédnek erőt s szépséget adhat, keresi s elfogadja. (…) Szokásban nem forgó szókkal s szólásokkal él; szókat csinál, a készeket, de rútakat szebbekké teszi, a kiholtakat sírjaikból előhozza, a nemtelen s nem kedvetlen hangzású környékieket a nemzetnek visszaadja;…”

„A szépség az, ami belülről fakad.”

„Ha említettem a fiút, aki fantasztikus országai térképét rajzolta iskolai füzeteibe, csak azért tettem, mert a "végső dolgokat" hajlamosak vagyunk ünnepélyesnek és fenségesnek, ősz szakállú bölcsek és próféták birodalmának tekinteni. Ugyanakkor a millenniumi ábrándok mögött gyakran valami gyermekit találunk. Az ártatlanság dalának és a tapasztalás dalának ugyanaz a témája. Kegyetlen és aljas évszázadunkban a "katasztrofizmus" idilli földről álmodott, ahol a "szénának álomillata van", a fák, az emberek és az állatok együtt magasztalják az Édenkert szépségét. Amikor emlékeztetek rá, hogy az a fiú, a "katasztrofista" költő és az idős Berkeley professzor ugyanaz az ember, összhangban vagyok e gyermeki és érett, fennkölt és földhözragadt könyv alapelvével.”

„Sok tengerész gyakran, unalmát hogy űzze,
Albatroszt fog, midőn lassúdan kerengve,
Közönyös utasként a hajóra ül le,
Amely fanyar vizek hátán siklik egyre.

Ám mihelyst a hajó pallóira rebben,
A tág Azúr ura már bénult-tétova,
Hófehér szárnyait széttárja esetlen,
S lomha evezőkként vonszolja csak tova.

E szárnyas utitárs mily’ nyomorult s gyenge!
Itt mily’ rút s komikus az éteri szépség!
Valaki pipát dug csőrébe, s nevetve
Mímeli egy másik groteszk bicegését.

Mint ez égi herceg, olyan a Poéta,
Röpte biztos, és a vad vihart is állja,
De lenn sebzi a gúny, az otromba tréfa,
S nem engedi járni két hatalmas szárnya.”

„Nagyon szép a túloldal.”

„Az igazságban több szépség van, még ha félelmetes szépség is.”

„Elképesztő, mennyire teljes az az ábránd, hogy a szépség jóság.”

„A legszebb élmény, amit átélhetünk, a rejtély. Ez az alapvető érzés, amely az igaz művészet és az igazi tudomány bölcsőjénél áll.”

„Az igazság és a szépség tanulmányozása és általánosságban azok keresése olyan tevékenységi kör, amelyben megengedett, hogy egész életünkben gyermekek maradjunk.”

„Messze a napsütésben vannak a legmagasabb törekvéseim. Lehet, hogy nem érem el őket, de felnézhetek rájuk és megcsodálhatom szépségüket, hihetek bennük, és megpróbálhatom követni azt, amerre vezetnek.”

„Feladatunk az, hogy felszabadítsuk magunkat az együttérzés körének bővítésével, hogy minden élőlényt és természetet teljes szépségében befogadhassunk.”

„A szépség megtalálásának ereje a legszerényebb dolgokban boldoggá teszi az otthont és az életet.”

„Mindennek megvan a maga szépsége, de nem mindenki látja azt.”

„Ne pazarold magad az elutasításra, ne ugass a rossz ellen, hanem zengd a jó szépségét.”

„A fájdalom elmúlik, de a szépség megmarad.”

„Szépség és cselekvés egy és ugyanaz legyen.”

„Ha életszeretettel tekintünk a világra, a világ felfedezi előttünk szépségét.”

„A szépséget nem okozzák. Hanem az egyszerűen van.”

„A szépség semmi, a szépség nem marad meg. Nem tudod, milyen szerencsés vagy, ha csúnya vagy, mert ha az emberek szeretnek, tudod, hogy az valami másért van.”

„Az igazság, a jóság és a szépség nem más, mint ugyanannak a mindenségnek különböző arcai.”

„A szerelem a szépség által inspirált barátság kialakítására tett kísérlet.”

„Így láttunk: csupa fenség zord magányod;
erőd, mint őrjöngő tűz, úgy lobog.
Pedig angyali szépség volt az álmod,
barátaid lázongó démonok.”

„Az empátia szépsége abban rejlik, hogy nem követeli meg, hogy egyetértsünk a másik ember elképzeléseivel.”

„A matematika szépsége csak a türelmesebb követők számára tárul fel.”

„Hiszek a spontaneitás szépségében.”

„A nők gyönyörűek a napfényben, de még gyönyörűbbek az éjszaka árnyékában.”

„Sok érték van, amit nem lehet tárolni – például az idő és a szépség.”

„Általában véve egyetlen modern város lakossága sem kelti a fizikai szépség benyomását a látogatóban. A nagyvárosi élet könyörtelen bélyeget nyom az emberi arcra.”

„A szépség a lélek megvilágítása.”

„A tökéletlenség maga a szépség, az őrület maga a zsenialitás.”