„Általában véve egyetlen modern város lakossága sem kelti a fizikai szépség benyomását a látogatóban. A nagyvárosi élet könyörtelen bélyeget nyom az emberi arcra.”

„A szépség nem az arcban van; a szépség a szívben lévő fény.”

Halíl Dzsibrán (1883–1931)

„Minden város őrült, de az őrület gáláns. Minden város szép, de a szépség zord.”

Christopher Morley (1890–1957)

„Jó rendezők, ha kellő számban összegyűlnek, azt a benyomást keltik, hogy „iskolát” alkotnak. Én azonban nem tudom, mit jelent az „iskola.””

Stanley Kubrick (1928–1999) amerikai filmrendező és producer

„A szépség az, ahogyan belül érzed magad, és ez tükröződik a szemedben. Nem fizikai dolog.”

Sophia Loren (1934) olasz filmszínésznő

„Különös, mennyire nyomot hagy az arcunkon és egymáshoz hasonít a fájdalom.”

Stephen King könyv A halálsoron

„Az igazság, a jóság és a szépség nem más, mint ugyanannak a mindenségnek különböző arcai.”

Ralph Waldo Emerson (1803–1882)

„Filmednek azt a szépséget, azt a szomorúságot stb. kell életre hívnia, amelyet egy város, egy táj, egy ház látványa kelt bennünk, nem pedig azt a szépséget, szomorúságot stb., amelyet egy város, egy táj, egy ház fényképe idéz elő.”

Robert Bresson (1901–1999) francia filmrendező, forgatókönyvíró

„Nyilvánvaló, hogy a nagyváros nem igazi dzsungel, hanem emberi állatkert.”

Desmond Morris (1928) brit zoológus

„Vannak szemek, melyeknek fizikai felülete és mintegy a lelki felülete teljesen azonosak: ezek üres, tartalmatlan és meddő-nézésű szemek. Vannak aztán bizonyos „mély” szemek, ahol ez a távolság a kétféle „felület” között oly nagy, hogy a „fizikai” szinte teljesen elenyészik, és az egész szem azt a benyomást kelti, mint egy végtelen hosszú enfilade szobasor utolsó árnyékos szobája, vagy mint egy alacsony szoba plafonja, amelyen perspektivikus freskó van, és így a szoba szinte az égboltig látszik kitágulni felfelé: a szem sokkal messzebbről („mélyebbről”) jön, mint az arc, és elveszti fizikai egyszerűségének és homogénségének jellegét, hogy helyette külön térszuggesztiót alkosson magának, tele árnyékokkal és a folytonos mélyülés plasztikus fokozataival. Mintha egy meleg sátor legmélyébe néznénk, ahol nincs fény és világosság, csak a távolság érzése, amely sugárként realizálható csak számunkra.”

Szentkuthy Miklós (1908–1988) magyar író, esszéíró, műfordító