Idézetek egyén-ről

oldal 2

„Ha két ember az ötvenedik születésnapját ünnepli, akkor lehet, hogy egyikük minden további nélkül kétszer annyi élményre tekinthet vissza, mint a másik. Élete nem csak színesebbnek, de kétszer olyan hosszúnak is tűnhet.”

„Aki ivott, inni fog, aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.”

„Hihetetlen, hogyan állították rá az emberek agyát arra, hogy egy szó (szocializmus) a végsőkig tabuvá váljon, hogy egy eszme tabu legyen. Így tehát bárki egyetérthetett a dolog lényegével, de nem érthetett egyet a dolgot jelentő szóval.”

„A modern fizikus tudja, hogyan használja a kalkulusban szereplõ szimbólumot olyan elõrejelzések levezetésére, amelyeket megfigyeléseinkkel ellenõrizhetünk. (…). Így a fizikus, bár állításai nem fordíthatók le a hétköznapi tapasztalat nyelvére, igenis érti a Y szimbólumot és a kvantummechanika törvényeit. Birtokában van annak a fajta megértésnek, amely egyedül fontos megismerés és a természettudomány szempontjából.”

„Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül.”

„A (Lenin tézisei a nemzeti és gyarmati kérdésekről című) műben voltak olyan politikai kifejezések, amiket nehéz volt megérteni. De újra és újra elolvasva őket végül sikerült megfognom a lényegét. Micsoda érzelmet, lelkesedést, felvilágosultságot és magabiztosságot sugároztak! Örömömben könnyekre fakadtam. Egyedül ülve a szobámban szinte kiáltottam volna, mintha tömegekhez szólnék: Kedves honfitársaim! Erre van szükségünk, ez az út a szabadság felé! Azóta (az 1920-as évek óta) teljes bizalommal viseltettem Lenin iránt.”

„Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül… … Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk… … Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen.”

„A háború nem művészet, s a csaták sorsát csakis a véletlen dönti el. Két ostoba tábornok közül, akik egymással szemben állnak, az egyiknek szükségszerűen győztesnek kell lennie.”

„A civilizált világ megundorodott önmagától. Az egyik ember úgy vezeti le undorát, hogy ha ideje engedi, rohan ki a természetbe, a másik a középkor vallásos bigottságába menekül, a harmadik okkult tanokba merül és Buddhát idézi, a negyedik kommunistává lesz; de egyben közösek: mindannyian utálják a civilizációt.”

„Mert Thomas Mann a humanizmus híve. Fanatikusa a régi, szép, háború [első világháború] előtti humanizmusnak, bármennyire is ellene fordul a korszellem és az események. Elméleti írásaiban mindig a humanizmust tanította, regényeit a humánum hozza közel a szívekhez, és humanizmusa miatt vállalta az utolsó években a keserű száműzetést. Humanizmusában nincs semmi szentimentalizmus, és kevés a részvét, nem Dickens és nem Gerhart Hauptmann humanizmusa ez. Hűvös humanizmus, és nagyon jól összefér az iróniával és az átlagember csendes megvetésével. … Alapja az emberi méltóság tudata – és a szellemi ember derűje, szelídsége, iszonyodása a harcoktól, mert mérhetetlenül felette áll a szenvedélyeknek, amelyek az embereket kegyetlenségre és vérre ingerlik. Ethosz, ami nem gyökerezik semmi vallásban, érzésben, hanem egyes-egyedül a szellemben. (…)”

„Azt látjuk, hogy a nemes szívű vagy kiváló tehetségű embereket csaknem egytől egyig istentelenséggel vádolták, és hazájuk igazságszolgáltatása keményen lesújtott rájuk. S bátran mondhatjuk, hogy az az ember, akit legalább börtönbüntetésre nem ítéltek, csak középszerűen válik hazája díszére.”

„Az egyén egyéni világa az egyetlen valóság.”

„Apró gyermek - egykor remény, álom voltál, most valóság vagy. Veled minden más lesz ezután. Oly` kicsi vagy, mint egy távoli csillag. Vágy, hogy megérintsem a világegyetem szélét. Szeretet, amely örökre elrabolja szívünket.”

„Csak a szeretet egyesítheti úgy az érző lényeket, hogy teljesebbé teszi őket, mert egyedül a szeretet ragadja meg és ötvözi egységgé legmélyebb érzelmeinket.”

„Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (…) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el.”

„(…) nem a zseb, hanem a szív számít. Hogy ha jót teszel, az nem, sohasem merül feledésbe. Nem vész kárba semmiféle segítő-energia. (…) az emberi segítség a legfontosabb dolgok egyike, főként, ha önzetlen…”

„Aki ma életkörülményeink gyors javulását ígéri, hazudik. […] Ha szembefordulunk a többpárti parlamentáris demokrácia intézményeivel, akkor helyette valami más fog következni Magyarországon. […] A parlamentáris demokráciánál csak rosszabb megoldás létezik […] a parlamentáris demokrácián kívül minden más rendszer szükségszerűen vezet az egyén szabadságának elvesztéséhez.”

„Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már…
„Cserebogár, sárga cserebogár.””

„Mindig szívesebben megettem én a disznót, aki a kukoricát ette, mint hogy én egyem meg előle az élelmet.”

„Le Pen azt mondta. „Mielőtt meghalok, szeretnék arab lenni, és így eggyel csökkenteni a számukat.””

„A magyar, bár egyénileg egyike a legtehetségesebb, legéletrevalóbb fajtáknak, politikailag éretlen. Nem érti a világpolitika hátterében lejátszódó fondorlatok titkait, és nem is érdekli.”

„Habár a Nagy Vezér [Kim Ir Szen] azt mondta, hogy az emberek igenis egyenek rendesen, rizst és húslevest, hordjanak selyemruhát, és éljenek cseréptetős házakban, nem teljesítettük akaratát… Elértük, hogy országunk erős lett katonai téren, nem is beszélve a politikáról és ideológiáról, de még mindig van számos hiányosság az átlagemberek életében. Próbálkozom [Kim Ir Szen] akaratának véghezvitelével, úgy, hogy ezeken a hiányosságokon próbálok javítani.”

„Azokban az államokban, amelyek a legjobban becsülik a szabadságot, akadnak olyan törvények, amelyek az egyénnel szemben megsértik azokat, hogy mindenki számára megóvják.”

„Reménység tápláljon mindenkor titeket,
Hittel s szeretettel egybe köttettetett,
Hogy rabságba estem én most értetek,
Tudom, hogy kesereg érettem szívetek.
Noha ellenségek is vagynak köztetek.
Kik eddig Is várták szűntelen vesztemet.
Én mint eddig hittem, amellett maradok.”

„Kádár János egyedül azt közölte a történelemmel, hogy nincs mondanivalója. De micsoda újdonság volt ez, íme valaki, aki csendben tud maradni ebben a szószátyár, fecsegő országban.”

„Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.”

„Egyedül vagyok, egyéni vagyok, csak én vagyok, és éppen az egyes ének, az egyének és az egyedek azok, ami nem számít a természetben, amivel nem törődik sem a történelem, sem a csillagok járása, sem az évszakok, sem a mítoszok istenei – az egyén semmi, nulla, névtelen sejtszilánk, jön-megy, anyja buta hús-koporsójából ki, vacak puhafa koporsókba be, mint aki csak bujkál és szégyenkezik, és öt percig sem bírja a világosságot: ez vagyok én, a megtestesült elhanyagolandó, nem szorzó és nem osztó – pedig! pedig! ugyanakkor az egyén egyéni világa az egyetlen valóság, az első és az utolsó pozitívum, az, amit én láttam, az az istenség, az a természet, az a szerelem, az a történelem – anyám méhe előtt a dolgok mind legfeljebb jámbor vagy bárgyú hipotézisek számomra, és ami sírom lakatjának csattanása után következik, bolond fikció, hisztérikák tolonc-kórházbeli látomása. Az egyéniségemet érzem csak valóságnak, s a természet, ha valamivel egész bizonyosan nem törődik, akkor az egyéniségem az!”

„Gyerekkoromban minden éjszaka Istenhez imádkoztam, hogy adjon nekem egy biciklit. Miután láttam, hogy ez nem működik, loptam magamnak egyet és azért imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem.”

„Mert a tétlenségtől te éppúgy félsz, mit a többiek – mint barátod, az orvos, a bankár, színész. Félsz a tétlenségtől, mert akkor eljöhet egy pillanat, amikor egyedül maradsz önmagaddal. Nem mintha ilyenkor gyötrő kérdések ébrednének benned, lelkiismeret, emlékek, vágyak, nem… hanem éppen azért, mert önmagadnak semmi mondanivalója nincs önmagad számára. A horror vacui fog el, ha arra az űrre gondolsz, ami önmagad vagy, a Semmitől félsz, amely benned tátong.”

„Az igazságosság az, ha a polgár nem hágja át a törvényeit a városállamnak, amelyben él. A legnagyobb haszna az embernek az igazságosság alkalmazásából származik, ha tanúk előtt cselekedvén tiszteletben tartja a törvényeket. Ám ha egyedül vagyunk, és nincsenek jelen tanúk, akkor a természet törvényei szerint szoktunk eljárni. A törvény parancsait ugyan meghozták, a természet parancsai ellenben szükségszerűek. A törvény parancsai továbbá a közmegegyezéseken alapulnak, nem pedig természettől fogva léteznek. A természet parancsai ellenben természettől fogva léteznek, nem pedig közmegegyezésen alapulnak. Aki úgy hágja át a törvényt, hogy tette rejtve marad azok előtt, akiknek közös megegyezésén alapul a törvény, az elkerüli a szégyent és a büntetést. Ha tette nem marad rejtve, nem kerüli el ezeket. Ha ellenben valaki a természeten akar erőszakot tenni, annak nem lesz kisebb vétke akkor sem, ha minden ember előtt rejtve marad is, és nem lesz nagyobb azáltal, ha valamennyien látják. Mert nem a vélelem szerint, hanem valóságosan árt önmagának, aki így tesz.”

„Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Mondj le mindenről, s folyamodj Istenhez. Egyedül Ő valóságos; minden más megtévesztő. Isten realizálása nélkül minden más hiábavaló. Ez a nagy titok.”

„A te furmányos receptjeid egyike, valami nagyon vega, nagyon kegyetlen étel…”

„…kedvemet elvették a bunkók, úgyhogy… Jól hallotta, igen. Bunkót mondtam. Az egy szép, nagy magyar réteg. A franc egye meg őket! Annyian vannak már, mint a nyű! És egyszerűen a bunkóknál miért nincs létszámstop?! Hát nem? Hát még mennyi kell még belőlük?”

„Csak azért, mert… mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk… ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek… egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott.”

„Budapesti értelmiségi körökben kedvelt beszédtéma a Fidesz esetleges kormányra kerülése. A helyzet azonban az, hogy minket senki nem keresett meg ez ügyben, s egy ilyen gyenge kormányban a Fidesz nem is kérne szerepet. […] Nem örülünk a szabaddemokratáknál kialakult helyzetnek, de szeretném egyben azt is leszögezni, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy az SZDSZ válsága elmélyüljön vagy elhúzódjon.”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Életük delén, azaz harmincöt éven túli pácienseim közt egyetlenegy sincs, akinek végső problémája ne a vallásos lelkiség, irányulás volna. Igen, végső soron mindegyik abba betegszik bele, hogy elvesztette azt, amit eleven vallások mindenkoron megadtak híveiknek, s egyikük sem gyógyult meg igazán, aki nem nyerte vissza vallásos lelkületét, orientálódását, aminek természetesen semmi köze felekezethez, vagy egyházi hovatartozáshoz.”

„Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek.”

„Egyet szeretni nagyon kevés, mindenkit szeretni felületes dolog…!”

„A forradalom sikere az egyén eszméjén múlik, nem a családi hátterén.”

„Amikor együtt vagyunk valakivel, és egyikünk sem szólal meg, a csönd egyszer csak kínossá válik, feszültté és elviselhetetlenné.”

„Joguk van hallgatni. Ha úgy döntenek, hogy nem hallgatnak, akkor minden, amit mondanak fölhasználható maguk ellen a bíróságon. Joguk van ügyvédet kérni. Megölöm magukat. Ha nem áll módjukban ügyvédet fogadni, kirendelnek maguknak egyet. Megértették a jogaikat, amelyeket elmagyaráztam maguknak?”

„Hogy az embereket összegyűjtsék a kormányoknak szükségük van ellenségekre. Azt akarják, hogy féljünk, hogy gyűlöljünk, hogy így mögéjük felsorakozzunk. És ha nincs valós ellenfelünk, kitalálnak egyet, hogy meginduljunk.”

„Nyugati civilizációnk legjelentősebb alkotó elemeinek egyike az, amit "racionalista hagyománynak" neveznék, amit még a görögöktől örököltünk. Ez nem más, mint a kritikai vita hagyománya, amely nem önmagáért való, hanem az igazság kutatására szolgál. A görög tudomány, hasonlóan a görög filozófiához, e hagyomány termékei közé tartozik, és annak a törekvésnek a produktuma, hogy megértsük a világot, amelyben élünk – a Galilei által alapított hagyomány pedig ennek a reneszánsza volt.”

„A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.”

„Egyike azon különbségeknek, mely a régi s a keresztény civilizáció között létezik, a természet iránti közönyösségben fekszik, melyet az előbbieknél találunk. (Érdekes például, hogy ámbár a Svájc a rómaiak által jól esmértetett, sok író zordonságát, de tájainak szépségét egy sem írta le. Caesar a Svájcon átutazva egy grammatikus munkán dolgozott. Suet. Caes. Cap. 56.)”

„Tudják, mikor az ember végképp elveszettnek érzi magát, mikor úgy gondolja, nincs már lejjebb, az az állapot használható. Ez tud elvezetni egyedül a megoldáshoz. (Carpenter kutyája - A szabadságvágyról, röviden)”

„Valami tisztességes félelem visszatart attól, hogy egykor valóban élt személyek szájába olyan szavakat adjak, amelyeket sosem mondtak el, szívébe érzéseket, amelyekről nem tudom ellenőrizni, vajon nemcsak a saját érzéseim-e, utakat tétessek meg velük, amerre sosem jártak.”

„Én voltam a német politika utolsó élőzenészeinek egyike. Most minden pártban a playback-generáció következik.”

„A „lélek eladásról” tudni kell valamit… Mégpedig azt, hogy döntő többségben törlik azt a napot, órát. Soha többé nem fog eszünkbe jutni. Jó játékszert adnak hozzá: a pénzzel és a törtetéssel kiválóan el leszünk foglalva. Talán, de csak talán, a nagy kavarodás közepette, valahol, évek, évtizedek múlva bevillanhat némi foszlány az esetről. De éppen csak valami, kétlem, hogy teljesen világosan eszébe jutna bárkinek, mondjuk a szombat délutáni kocsimosás, vagy hússütögetés közben, hogy atyavilág, én tizenkilenc és fél éve, kedd éjjel fél egykor eladtam a lelkemet az ördögnek… Ennél azért jobban le van fátyolozva a szemünk.”

„Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (…) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi.”

„…a művészet egyike ama kevés lehetőségnek, amely életet ad, és megőrzi az életet, azét, aki alkotja, és azét, aki befogadja. Amilyen kevéssé válhatik rutinná élet és halál, és mindaz, ami a kettő között fekszik, olyan kevéssé lehet azzá a művészet. Persze van, aki rutinnal éli az életét, de akkor nem is él igazán. Vannak művészek, mesterek, akik üres mesteremberekké lettek, de ezek… megszűntek művészek lenni. Azzal, hogy valami rosszat alkot az ember, nem szűnik meg művész lenni, de abban a pillanatban igen, amikor minden kockázattól riadozni kezd.”

„Olyan a mi világunk, az egyiknek eltűri, hogy lovat lopjon, míg a másik a kötőfékre sem nézhet. Jó, lopja csak el azt a lovat. Rendben van. Megteszi. Talán szeret lovagolni. Viszont a kötőfék bámulásában van valami annyira kihívó, hogy az még a legjámborabb szentet is rúgásra ösztönzi.”

„s igenis, a mindenkori irányításnak, menedzsmentnek, hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. A közösség (…) a közjó és az igazságosság szellemében. Mit jelent a másik oldal? Az egyén parttalan szabadságvágyának a kibontakozását kell segíteni, nem kell a közösség, önmegvalósító, mai szingli életforma, az az igazi. Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno. Elgondoltam ezt a két képet, két világ. Döntenünk kell a két világ között. Az egyik oldalon az élet kultusza, az egyén, a közösség boldogulásának a segítése, a másik pedig az önpusztító, talán prolongált öngyilkosság-kép is aposztrofálható (…)”

„Minden pillanatban két út van előttünk; ezek közül ki kell választanunk az egyiket, és nem tudjuk, merre vezet a másik. Lehet, hogy a jobbat választottuk, és lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni, melyik a jobb.”

„Írígyek! - ezt Bea írta ide, most is mondja egyfolytában. Igaza van. A rák egye ki a szivüket, nem tudom miér nem szeretnek minket.”

„Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan. Emlékműve, Washington, D. C.”

„Hogy milyen példátlan vonzerőt gyakorolt Liszt a nőkre, gyakran borzongva láttam. És ez öregségére sem hagyott alább… Lovagiassága volt az egyik tulajdonsága, ami a női nemet hozzá vonzotta – s egyben bizonyíték volt nemes jellemére… Sajnos túl gyakran láttam, hogy zaklatták a nők, az ember azt gondolhatta volna, felcserélődtek a szerepek.
Adelheid Schorn: Zwei Menschenalter, Berlin 1901, pp. 249.”

„A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz.”

„Legenda az is, amit többen ugyancsak tényként közölnek, hogy Kádárt a börtönben különlegesen megkínozták. Ez nem igaz, de a lelki tortúra annál gyötrelmesebb volt. Amíg folyt a vallatás, egyetlen másodpercre sem hagyták egyedül, éjjel-nappal két nyomozó volt vele a zárkában. Kádár, a maga makacsságával, egyetlen feltételhez ragaszkodott körömszakadtáig: nem volt hajlandó vallomást tenni senki ellen.”

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.”

„Jómagam és Jodl tábornok nem mindig értettünk egyet a Legfelsőbb Parancsnoktól kapott utasításokkal, de végrehajtottuk őket.
Keitel vallomása a Nürnbergi perben; 1946”

„A gyógyulás sohasem a gyógyítón vagy a betegen múlik, egyedül Isten akaratán.”

„E racionalista hagyományban a tudományt bevallottan becsülik gyakorlati teljesítményeiért, de még magasabbra értékelik informatív tartalma miatt, és azért a képességéért, hogy megszabadítja gondolkodásmódunkat régi hiedelmektől, előítéletektől, szakállas bizonyosságoktól, – és helyettük felkínál új feltevéseket, merész hipotéziseket. A tudományt felszabadító befolyásáért becsülik, mint egyikét az emberi szabadságot teremtő legnagyobb erőknek.”

„Az egyén illeszkedjék bele abba az emberi közösségbe, amibe a sorsa rendelte, és annak az érdekeit önzetlenül szolgálja.”

„Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmet ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak.”

„Ha tudtam volna 1992-ben, hogy két évvel később a szocialisták nyernek, akkor ezer az egyhez fogadtam volna erre, és akkor ma kevesebb munkával tízszer ekkora vagyonom lehetne.”

„Ez egy ilyen visszatérés lenne, valami különös matriarchális társadalomba igaz? Majd te megmondod a körülötted élő gyarló hímeknek, hogy mi az ő dolguk, igaz? De a te körülötted élő gyarló hímek egyike cseszik fölvenni azt a szemetet…”

„Én a magam részéről nem tudom elképzelni, hogy azok, akik ezt az elméletet vallják és a tudományt a helyes útjáról a feltevések terére vezetik, miként fogják az embereket föltevésüknek megfelelően gyógyítani. Mert – én legalább azt gondolom – ők sem fedezték fel a magánvalóan meleget vagy hideget, vagy szárazat, vagy nedvest ti. ami semmi más tulajdonságában nem osztozik: hanem – azt hiszem – számukra is csak ugyanazon ételek és italok állnak a rendelkezésre, amelyekkel valamennyien élünk, és csupán ők magok fűzik hozzá ehhez a melegnek, ahhoz a hidegnek, ehhez a száraznak, ahhoz a nedvesnek a kizárólagos képzetét. Mint ahogy képtelen dolog a betegnek azt a rendelést adni, hogy egyszerűen meleget vegyen magához; mert azonnal meg fogja kérdezni, hogy mi legyen az a meleg. S az orvos, ha sületlenséget nem akar beszélni, majd szükségképp az ismert anyagok egyikét vagy másikát nevezi meg.
(Hippokratész reakciója Empedoklész gondolkodására Peri phüszon”

„Egyedül a demokratikus köztársaság az az államforma, amelyben a Magyar Közösség céljai elérhetőek.”

„Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem a mellkasomon keresztül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mintha a próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat - a fájó veszteséget ami a mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen keresztül - de ez kezelhető volt. Át tudtam vészelni.”

„Egyetlen dolog van, amiben sose dönthet többségi vélemény, és ez az egyén lelkiismerete.”

„Diktatúrákban különben is duplafenekű mondatokkal értetik meg magukat az emberek…. Minden duplafedelű mondat nagy elégtétel, az emberi elme örül abbéli találékonyságának, hogy egyedül sikerült átvernie az egész rendőrállamot.”

„Újságírók gyakran kérdezgetik, mennyit nyomok a mérlegen, és azt felelem „csak reggel, reggeli előtt nyomok rajta egyet”. A súlyom azonban titok marad.”

„Arra a kérdésre, hogy mi az egy szám, vagy hogy mi az 1 jel jelentése, legtöbbször ezt a választ kapjuk: nos, egy dolog. Ha ezután felhívjuk a figyelmet arra, hogy „az egy szám egy dolog” mondat nem definíció, mert az egyik oldalon határozott, a másikon határozatlan névelő áll; hanem csak azt mondja ki, hogy az egy szám a dolgok közé tartozik, de nem mondja meg, melyik dolog az, akkor esetleg arra szólítanak fel bennünket, hogy válasszunk magunknak egy tetszőleges dolgot, amit aztán egynek nevezhetünk. Ha azonban mindenkinek megvolna az a joga, hogy ezen a néven azt értse, amit akar, akkor ugyanaz az egyről szóló mondat különböző emberek számára különbözőt jelentene; az ilyen mondatoknak nem volna közös tartalma.”

„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.”

„Castrót anarchista bohócnak tekintette, gondolkodott, hogy egyáltalán elvtársának nevezheti-e. Az utolsó években egyedül Jaruzelski volt az, akiről megbecsüléssel beszélt, ezt még a lengyel tábornok arisztokrata származása sem befolyásolta.”

„…borzasztó, hogy az ember egyedül van / borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül / vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van…”

„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.”

„Ha eszembe jut, hogy minden rokonom és ismerősöm rég halott, és hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, megállíthatatlanul ömleni kezdenek a könnyeim.”

„Az emberek nem buták és nem bolondok. Az emberek tudják, hogy mit miért beszélnek. Csak egyet nem tudnak: hogy az, amiről beszélnek, miért van úgy, ahogy van. Ezt nem tudják, és ez nem is érdekli őket.”

„Az európai már olyan ügyefogyott, hogy nem is választhatja az egyszerű élet végtelen szabadságát. Az egyének gyengesége teremti meg a csordát: udvarias politikusok ilyenkor is tömeget mondanak.”

„Egyedül azt várom el az embertől, hogy a világnézete ne vegye el a józan eszét.”

„A gyáva állatok csordában járnak. Az oroszlán egyedül jár a sivatagban.”

„A dolgok önmagukban, önmaguktól nem jók, vagy rosszak, csak az teszi őket egyikké, vagy másikká, hogy mit kezdünk velük.”

„Az egyke a magyar hara-kiri.”

„A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője. Érzi ezt mind az egyik fél, mind a másik, s szereti a nyelvet szent hazafisággal; abban hasonlanak meg, hogy míg az egyik azt elváltozásától s elkorcsosodásától félti, a másik annak elváltozását, azaz haladását még óhajtja is; s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától, de a mások szép és hasznot neki is igérő példájoknak követését, ha az nem egyéb, mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedül a pók az, ami mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy egy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, s mások találmányaikat eszmélettel követvén, a tökéletesedés útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e két szernek egyesítése által lesz.
(816. oldal.)”

„Nem vagyok odáig a nőkért, őszintén szólva egyik munkakört illetően sem. Egyetlen egyet sem szeretnék magam körül látni. Istennek legyen hála, hogy egy sincs a kormányunkban.”

„Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni… Ha művelt akarsz lenni, az leszel. De csak akkor, ha igazán akarod, ha mindennél jobban akarod, és nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.”

„Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember.”

„A háború vége után Kádár élettörténete jókora változásokon megy át. Nem pusztán arról van szó, hogy a politikai oldalvonalról, az illegalitás veszedelmeiből a legmagasabb politikai posztok egyikére vezet az út… Űzött vadból vadásszá, politikailag másként gondolkodóból a totális rendőrállam egyik építészévé vált.”

„Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.”

„A természet rákényszerítvén minden élőlényt, hogy lehajolva vegye magához a táplálékot, egyedül az embert egyenesítette föl, és buzdította arra, hogy az ég felé emelje tekintetét.”

„Mi a fájdalmasabb, egyedül meghalni, vagy gyötrődve látni, hogy veletek hal valaki, akit szerettek?”

„Mostanra a német triplán az alakzatunk közepén volt, fantasztikus volt látni, ahogy gépét repüli. Úgy látszott, hogy a pilóta mindannyiunkra egyszerre nyit tüzet, miközben másodjára is sikerült mögé kerülnöm. Egy másodpercre is nagyon nehéz volt mögötte maradni, mert olyan gyorsan mozgott és annyira kiszámíthatatlanul, hogy egyikünk sem tudott hosszabb ideig tüzelési helyzetben maradni. A triplán folyamatosan a hat S. E gépünk körül repült, amikor csak lehetőség adódott, rálőttünk. Egy alkalommal észrevettem, hogy a triplánra egyszerre legalább öt különböző gépből, azok mindkét géppuskájából felé mennek a nyomjelzők.”

„Minden korban szörnyű dolog egyedül lenni és félni, de azt hiszem, öregkorban a legszörnyűbb.”

„Hawaii egy egyedülálló állam. Egy kis állam. Egy állam, amely egyedül van. Ez egy - ez különböző a többi 49 államtól. Vagyis az összes állam különböző, de egy különlegesen egyedi helyzete van.”