Idézetek a halálról

oldal 2

„A legutóbbi időben a hazánkra rátörő amerikai agresszorok egy, az eddiginél is veszélyesebb, súlyosabb lépést követtek el: légitámadásokat kezdtek Hanoi és Haiphong külvárosai ellen. Nem más ez, mit kétségbeesésük jele, a halálra sebzett vadállat őrjöngése.”

„Nézzük, mi történik itt, ahol senki sincs, ahol semmi se történik, legyen már az, hogy valami itt is történik, hogy valaki itt is van, és akkor legyen vége, legyen csend, lehessen belekerülni a csendbe, vagy legyen más hang, más hangok hangzása, nem életé és halálé, ami bárki élete és halála, csak nem az enyém, lehessen belekerülni a történelembe, hogy aztán ki lehessen kerülni belőle, nem, ennek mind semmi értelme.”

„Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert (laikosz) is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.
Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük.”

„Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.”

„Élni olyan betegség, amelyen az álom tizenhat óránként segít valamit. De ez csak fájdalomcsillapító. Az orvosság a halál.”

„51. A rabszolgák természetszerűleg uraik hatalma alatt állnak. Ez a hatalom ius gentium eredetű. Ugyanis egyöntetűen minden népnél megfigyelhetjük azt, hogy az uraknak rabszolgáikkal szemben élet és halál joguk van, és mindazt amit a rabszolga szerez, azt urának szerzi.”

„Nagyon közel van, akármi legyen is az, és tanakodik. Vagy jön, és darabokra tépi, vagy továbbáll. Ez nem vicc, és nem is álom. A Halál és az Őrület áll, kuporog, esetleg ott ül, a tisztás szélén. Azon gondolkodik, hogy most vigye el… vagy hagyja még érni egy kicsit.”

„Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk – nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén Ő teremtett –, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.”

„Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítalak, akkor is kereslek; sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent, és a végtelent kívánom.”

„A határhelyzetek – a halál, bűn, változás, a világ bizonytalansága – a kudarc realitásával szembesítenek bennünket.”

„Szeretném Önöknek világosan megmondani, hogy én magam is, mint sok százezer párttag abban a hitben és tudatban élt, hogy Nagy Imrét törvényesen és joggal ítélték halálra. Az okmányok áttekintése azonban azt jelzi, hogy a kiszabott ítélet, ami a legsúlyosabb, nincs tényekkel alátámasztva. Egyetlen politikai rendszer sem viselhet a hátán ilyen morális terhet.”

„Tökéletes bűntény nincs, mindig ott van az a banánhéj, amire előbb vagy utóbb mindenki rálép. Ha az ember a rossz oldalra áll, mindennel számolnia kell. Benne van a pakliban a siker, a kudarc, börtön és a halál is.”

„…a művészet egyike ama kevés lehetőségnek, amely életet ad, és megőrzi az életet, azét, aki alkotja, és azét, aki befogadja. Amilyen kevéssé válhatik rutinná élet és halál, és mindaz, ami a kettő között fekszik, olyan kevéssé lehet azzá a művészet. Persze van, aki rutinnal éli az életét, de akkor nem is él igazán. Vannak művészek, mesterek, akik üres mesteremberekké lettek, de ezek… megszűntek művészek lenni. Azzal, hogy valami rosszat alkot az ember, nem szűnik meg művész lenni, de abban a pillanatban igen, amikor minden kockázattól riadozni kezd.”

„Még ha el is fogadjuk azt a téves feltételezést, hogy a Hudson-öbölnél 1987-ben élő jegesmedve-populációt kiindulópontnak tekintjük, vagyis évente tizenöt medve pusztul el, mit tehetünk? Ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével próbálunk segíteni, akkor legfeljebb tizenöt medve halálát kerülhetjük el. (…) Ugyanekkor ugyanebből a populációból negyvenkilenc medvét lőnek le évente, amin viszont könnyen segíthetnénk.”

„Miközben Rieux a városból felszálló örömujjongást hallgatta, arra gondolt, hogy ez az öröm mindig veszélyben van. Mert ő tudta azt, amit nem tud ez a vidám tömeg, de a könyvekben olvasható, hogy a pestis bacilusa sohasem pusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken át szunnyadhat a bútorokban és a fehérneműben, türelmesen várakozik a szobákban, a pincékben, a bőröndökben, a zsebkendőkben és a limlomokban, s hogy eljő tán a nap, amikor a pestis, az emberek szerencsétlenségére és okulására, felébreszti majd patkányait, és elküldi őket, hogy egy boldog városban leljék halálukat.
A pestis”

„(…) de az álmok világába sosem együtt mennek, és Lisey attól fél, hogy a halál is ilyen lesz, a halál, ahol álmok ugyan még vannak, viszont a szerelem - az otthon, a kéz, ami a kezedre kulcsolódik, mikor a nap végén madárrajok szelik át az égboltot a Nap égett-narancssárga korongja elött - hiányozni fog.”

„Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél. Atyám, a csatákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni - dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Damjanich Emíliának vigasztalásul”

„A forradalom előtti Kubáról: A mezítlábas falusi gyermekek 90 százalékát olyan mikrobák fertőzik meg, amelyek a földről, a lábkörmön keresztül jutnak a szervezetbe. A közvéleményt megdöbbenti egy-egy gyermekrablás vagy gyermekgyilkosság híre, ám ugyanez a közvélemény bűnös közönnyel fogadja a tömeges gyermek-gyilkosság tényét, nem törődik azzal, hogy szörnyű kínok közepette évről évre hal éhen ezer és ezer gyermek, s a közelgő halál homályába révedt ártatlan gyermekszemek végtelenbe vesző, utolsó dermedt pillantása, mintegy szemrehányás az emberi önzésnek, de egyben néma fohász is, hogy azért az Isten átka ne sújtsa az embereket.”

„Sokan mások meghaltak, de mindez a múltban történt,
amely (tudvalevőleg) a legkedvezőbb idő a halálra.”

„Még a vallás szolgáinak is a mi bűneinkből és halálunkból vagyon hasznok és becsületük.”

„Végső érvként hadd mondjam el egy illúziómat, amely azt hiszem, általános. Félünk a haláltól. S a halállal szemben a halhatatlanság lehetőségével áltatjuk magunkat. A fáraók piramisokat építettek, a költők ódákat írtak, a mérnökök Eiffel-tornyokat szerkesztettek. A társadalmi halhatatlanság azonban sajnos, csak kevés embernek adatik meg. Van viszont a halhatatlanságnak egy hétköznapibb, de sokkal emberibb megnyilvánulása: a gyermek, a gyermekek. Hiszen gyermekeinknek átadjuk kromoszómáinkat és génjeinket, személyes nézeteinket, elveinket, tudásunkat. S gyermekeinktől remélhetjük megvalósított terveink és tetteink folytatását, elvetélt reményeink megvalósítását-s így, akinek gyermeke van, az tulajdonképpen halhatatlan..”

„A halál végez egy élettel, de nem végez egy kapcsolattal: az küszködik tovább a túlélő gondolatvilágában - megoldást keres, de lehet, hogy nem találja meg soha.”

„És ha a halálban megtébolyodunk? Vagy élve maradunk, de éppen ettől őrülünk meg? Akkor mi van?”

„A halál alvást, örök ifjúságot és hallhatatlanságot ad nekünk.”

„„Én is kíváncsi vagyok” – válaszolt az apa. „Ez a gyermek tovább bírta a betegséget, mint a többiek, és azt mondják, hogy nem tudták megfelelő módon gyógykezelni. Így ért véget a Jun vérvonal. Ez a lány olyan koravénnek tűnt. Ha hiszed, ha nem, azt hallottam, hogy a halála előtt azt mondta, temesék el úgy, ahogy van, abbana ruhában, amit viselt.””

„Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom. Tüneti kezelés; valódi gyógyszer a halál.”

„A hivatásos magatartás a legjobb védőpajzs, életre-halálra csak a szent meg az amatőr játszik.”

„Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig… Úgy kell gondolni rá, mint utolsó lapjára egy olyan könyvnek, amelyet még olvasok.”

„A halálban sokkal több a találkozás, mint a szétválás.”

„Folyamatban van egy felfedezés, hogy a halál elől senki sem tud megszökni, és hogy a minden út Rómába vezet egyfajta szójáték, mert Róma nem a visszatérő halált jelenti.”

„Milyen az igazi igehirdetés? Ahelyett, hogy másoknak prédikálunk, elegendő igehirdetés az, ha állandóan Istent imádjuk. Aki azon fáradozik, hogy elérje a felszabadulást születéstől és haláltól, ő a valódi igehirdető. Aki szabad, ahhoz mindenhonnan emberek százai jönnek, akik égnek a vágytól, hogy tanítsák őket. Amikor virágzik a rózsa, a méhek mindenfelől jönnek kéretlenül.”

„Minden pszichikai robusztussága mellett Keitel egy érzékeny, másokat megértő ember volt, nyoma sem volt benne a brutalitásnak vagy a szürke fásultságnak. Mély belső fájdalommal töltötte el fiának és lányának halála, a feleségéért a Berlin elleni bombázások idején érzett aggodalom. (…) Ő volt az, aki az 1944. július 20-i merénylet után Hitlert a karjaiba vette, majd teljes nyugalommal és oltalmazóan, mint egy gyermeket vezette ki a szabadba. ˙(…) Egy kötelességtudó, engedelmes katona, de egyenes, igazságos és segítőkész.
Alfred Jodl, német tábornok”

„A temetőknek is van haláluk.”

„Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.”

„Néha a halál a jobb megoldás.”

„Szeretet nélkül az élet: halál.”

„Magyar alkotók sorsa – halálon innen, életen túl – leginkább balsors csak. Küszködéssel, nélkülözéssel, szenvedéssel, nemritkán megaláztatással teli élet, síri koszorúkkal együtt hervadó emlékezés. S ami talán a legfájdalmasabb: közbelenyugvás ebbe, mint valami ősi, másíthatatlan, szükségképpen való rosszba, valóságos nemzeti tradícióba.”

„A zene mindig is volt és mindig is lesz Ray Charles halála után is. Csak itt szeretném hagyni a névjegyemet, szeretnék valami zeneileg jót hagyni magam után.”

„Emberileg szólva, a halálnak jó oldala is van: az, hogy véget vet az öregségnek.”

„Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.”

„…éppen egy geometriai ábrán tépelődött, és annyira belemerült a probléma megoldásába, hogy sem a rómaiak betörését, sem a város elfoglalását nem vette észre. Hirtelen egy katona termett előtte, és felszólította, hogy kövesse Marcellushoz, de ő nem akart menni, amíg a problémát meg nem oldja, és be nem fejezi a bizonyítást; erre a katona megharagudott, kihúzta kardját és ledöfte. Mások azt mondják, hogy a római katona kivont karddal lépett oda hozzá, és azzal fenyegette, hogy azonnal megöli. Amikor Arkhimédész megpillantotta, kérte, várjon egy csöppet, hogy az elkezdett feladat ne maradjon befejezetlenül és bebizonyítatlanul, de a katona nem törődött kérésével, és végzett vele. Egy harmadik elbeszélés szerint, mikor Arkhimédész Marcellushoz vitte csillagászati műszereit, a napórát, a földgömböt és a szögmérőt, amellyel a napot szokta mérni, katonákkal találkozott, akik azt gondolták, hogy a dobozban aranyat visz, és megölték. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Marcellus nagyon fájlalta Arkhimédész halálát, és gyilkosától, mint valami szentségtörőtől elfordult. Felkutatta Arkhimédész rokonait, és kifejezte előttük a nagy ember iránt érzett tiszteletét.”

„Ki és mi vagyok én? Mi végre vagyok én itt? Ki lesz belőlem halálom után? […] Vagyok én ember, azaz okos lélekből és érzékeny testből egybealkotott valóság, oly nemes valóság, hogy mentől többet vizsgálom magamot, annál nagyobb csudálkozásra ítélem életemet.
Én az én gondolatommal egy szempillantásba feljebb hágok, mint egy ágyúgolyóbis a világ teremtésétől megindulván, és e mái napig szüntelen repültre ment volna. Mert elmégyek az örökkévalónak trónusához, és ővéle beszélek, emlékezetemmel az ezelőtt ezer esztendőkkel történt dolgokat jelenvalókká tészem. […] én ember vagyok, e többet tészen, mintha azt mondanám: én király vagyok. Mert a korona és a királyi pálca porrá lesznek, de én örökké élek. […] De valjon mi lesz belőlem halálom után? Valjon nem halnak meg az én gondolatim és belső érzékenységeim a testnek halálával együtt?”

„A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.”

„A beavatás akaratlagos halál.”

„Elesett bajtársaimért nem kiáltok bosszút. Mivel életük drágább volt mindennél, az összes bűnös halála sem lenne kárpótlás elvesztésükért. Nem vérrel kell megfizetni az ifjú életekért, melyeket a nép javára áldoztak fel: csak népünk boldogsága lehet az egyetlen méltó jóvátétel halálukért.”

„Hol halálra ítélt egóm hatalmában élek, hol határtalan szellemem szabadságában.”

„Az elidegenedés megragad bennünket: érzékeljük, hogy a világ tömör, sejtjük, mennyire idegen egy kő, áthatolhatatlan számunkra, és hogy mekkora intenzitással tagad minket a természet vagy a táj… A világ kicsúszik kezünkből és megint önmaga lesz… Az abszurd a kérdező ember és az oktalanul hallgató világ szembenállásából keletkezik… Sziszüphosz elgondolkodik azon az összefüggő cselekmény-sorozaton, amelyet emlékezetének pillantása forraszt egybe, és amelyre nemsokára halála üt pecsétet… De Sziszüphosz a felsőbbrendű hűséget hirdeti, amely tagadja az isteneket és felemeli a sziklákat… Nem létezik az a sors amit a megvetés nem képes legyőzni… Ő a sorsból emberi ügyet csinál, amelyet az emberek közt kell szabályozni.”

„A test megszületett, és meg fog halni. De a lélek számára nincs halál. Olyan a lélek, akár a bételdió. Amikor dió érett, akkor nem tapad a héjához. De amikor zöld, akkor nehéz leválasztani a héjáról. Miután realizáltuk Istent, többé már nem azonosulunk a testtel. Ekkor felismerjük, hogy a test és lélek két különböző dolog.”

„Nagy halálom lesz.”

„Ha egy házaspár nem jön ki egymással, elválhatnak, de ha nem házasok, akkor ez lehetetlen. Ez egy olyan kötelék, amit csak a halál választhat szét.”

„Még egy őrült társasága is jobb, mint a halál társasága.”

„Semmi sem olyan kedves látvány, mint a felszálló füst, és semmi sem olyan ijesztő. Vannak békés füstök, és vannak bűnös füstök. A füst mennyisége és a füst szine… Ez az egész különbség a béke és a háború között, a tesvériesség és a gyülölködés között, a vendégszerető ház és a sírverem között, az élet és a halál között.”

„Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned, a történet pereg tovább.”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”

„A szeretet ami számít, a törődés… mindig sóvárgunk, és sosem kapjuk meg, amit akarunk. Lehet, hogy csak ennyit viszünk magunkkal, amikor kilépünk az életből és belépünk a halálba. Sovány vigasz, de még ez is jobb a semminél.”

„Teljesen az állam és az egyház szétválasztása mellett vagyok. Úgy gondolom, hogy mindkét intézmény magában is el van rontva, együtt pedig biztos halált jelentenek.
Forrás:”

„A halál, mondják, minden kötelezések alól feloldoz bennünket.”

„Tűznél égetőbb a bizonyosság:
nem vagyok egyedül.
Egy-egy fél halál jut ránk.”

„A vörös halál vette át korlátlan uralmát.”

„… az életben semmi másra nem érdemes nagy erővel törekedni, csak a dicsőségre és a becsületre, ennek a megszerzésében viszont a test minden gyötrelmét, a halál és a számkivetés minden veszedelmét kevésbe kell venni …”

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig.”

„De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunk nemes példaképeit. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb és legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett. Idézzük szemeink elé a jóságos apostolokat! Péter, aki az igazságtalan lázongás miatt nem egy és nem kettő, hanem számtalan szenvedést tűrt, ilyenképpen szenvedte el a vértanúhalált, és jutott a dicsőség megérdemelt helyére. A lázongás és a viszálykodás következtében mutatta fel Pál is a türelmességben való győztes bajvívását. …
Mindezeket, szeretteim, nemcsak azért küldjük el mi hozzátok, hogy figyelmeztessünk benneteket kötelességeitekre, hanem hogy nekünk magunknak is emlékezetünkbe véssük, mivel egyazon versenypályán vagyunk, és ugyanazt a küzdelmet kell megvívni minekünk is.”

„A művészet az élet fája, a tudomány a halálé.”

„A tett halála az okostojás.”

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. A halálban például nincsen semmi szörnyű;”

„A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény.”

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Ha majd egyszer, mint barátom állítja, Zeusz színe elé kerülök (akár természetes halállal halok meg, akár a Történelem ítélő keze sújt le rám), nagyjából ezeket mondhatom el mentségemre. Sok ember fecsérelte életét bélyegek, régi pénzérmék gyűjtésére vagy ritka tulipánfajták termesztésére. Biztos vagyok abban, hogy e mulatságos és haszontalan mániájuk ellenére Zeusz kegyes lesz hozzájuk, feltéve, ha teljes szívvel adták át magukat ennek a szenvedélynek. Ezt mondom neki: „Nem az én bűnöm, hogy költőnek teremtettél, hogy olyan szemmel ajándékoztál meg, amely látja, hogy mi történik Nebraskában és Prágában, a balti államokban és a Jeges-tenger partján. Éreztem, hogy ha nem használom fel ezt az ajándékot, költészetem íztelen, a dicsőség visszataszító lesz számomra. Bocsáss meg.””

„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni.”

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Az élet elfut, vissza sohse fordul,
s nagy léptekkel jön a halál mögötte,
s minden, mi van, mi volt s mit sűrü ködbe
rejt a jövő, lelkemben búra torzul.”

„A halál valószínűsége nagyon magas az első [emberi] küldetésen.”

„Nincs magányosabb ember a halálban, kivéve az öngyilkost, annál a férfinál, aki egy jó feleséggel sok-sok évet leélt, aztán a felesége elhal mellőle. Ha két ember szereti egymást, annak nem lehet jó vége.”

„Azért vagyunk itt, hogy nevessünk az esélyeken, és annyira jól éljük az életünket, hogy a halál remegni fog, ha majd el kell vinnie minket.”

„Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.”

„Számomra úgy tűnik, hogy ha neked vagy nekem kétféle gondolkodás vagy cselekvés közül kell választanunk, emlékeznünk kell a halálunkra és meg kell próbálnunk úgy élni, hogy halálunk ne okozzon örömet a világnak.”

„Nézz le rám, Úristen,
szívem érted szenved,
Krisztus haláláért
bűneim elengedd!”

„Minden embernek vannak félelmei, de a bátrak leteszik félelmeiket, és előre mennek, néha a halálig, de mindig győzelmesen.”

„Minden, amit az ember az életben tesz, még a szerelem is, a halál felé száguldó gyorsvonatban történik.”

„Lehetetlen objektíven átélni a saját halálunkat, és közben még mindig hordozni magunkban a dallamot.”

„Minden barát egy világot képvisel bennünk - egy olyan világot, amely talán meg sem születik, amíg meg nem érkezik, és csak ez a találkozás által keletkezik.”

„A technológia halálra rémít. Mérnökök tervezik, hogy lenyűgözzenek más mérnököket, és mindig olyan használati utasításokkal érkezik, amelyeket mérnökök írtak más mérnököknek - ezért nem működik szinte semmilyen technológia.”

„Minden ember ura a saját halálának, és csak annyit tehetünk, ha eljön az ideje, hogy segítsünk neki meghalni anélkül, hogy félne a fájdalomtól.”

„Asszonyom, minden történet, ha elég sokáig folytatódik, a halálhoz vezet, és aki ezt eltitkolná ön elől, nem igaz történetmesélő.”

„A bal zsebemben hordom a halált. Néha előveszem és beszélek hozzá: Helló, bébi, hogy vagy? Mikor jössz értem? Készen állok.”

„És mondjam azt, hogy ők hárman boldogan éltek, amíg meg nem haltak? Nem fogom, mert ezt senki sem mondja. De volt boldogság. És ők éltek.”

„Egy olyan nemzet, amely évről évre több pénzt költ a katonai védelemre, mint a társadalmi felemelkedést szolgáló programokra, közeledik a szellemi halálhoz.”

„Ó, mi nem értjük a halált, soha nem értettük; a teremtmények csak akkor halnak meg igazán, amikor mindenki más, aki ismerte őket, is meghalt.”

„Nem történik semmi kétszer,
minden új a nap alatt;
gyakorlatlanul születtünk,
s halálunk is próba csak.”

„A halál irgalmasabb, mint a remény. Nem is csoda, hiszen a halál Allah műve, a remény meg a mi ostobaságunk szülötte.”

„Csak kétszer élsz:
Egyszer, amikor megszületsz és egyszer, amikor a halál arcába nézel.”

„A gyávák ezer halált halnak, de a bátrak csak egyszer halnak meg.”

„Imádni, megérteni, befogadni, érezni, adni, cselekedni: ez az én törvényem, az én kötelességem, az én boldogságom, az én mennyországom. Jöjjön, ami jön - még a halál is.”

„Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;
lassú szívemben ilyenkor lágyan
szenderg a folyton készülő halál.”

„Ármányt, mosolyt, cselt látni itt,
mások halálát készítik.
Mint gép dohog a gyűlölet,
embert öl és embert ölet.
Ellopják azt is, ami nincs,
attól, kinek a semmi kincs.
Bűnt és erényt zagyválnak össze,
országokat is lekötözve,
hogy őt imádják mind alant,
a becstelen, forró aranyt.”

„Akkor pokolra löktek engemet...
és régi lényem kiégettetett.
El nem maradt a kínból semmi sem,
tizenkét évig éltem odalenn.

Örült hatalom elől szökve én
fölriadtam a pokol fenekén.
Izzó vasként füstöltek éveim.
Ó hazátlanság - pokoli kín.

(...)

Ki elszenvedte egyszer e pokolt,
az lángjegyet már rodkadozva hord,
örökre izzik átkos bélyege,
s a hontalanság pokla jár bele.

(...)

Kik nem jártatok poklot még soha,
mit tudhatjátok, mi is a haza?
Ki idegen föld hontalanja volt,
és látta önmagát, hogy haldokolt,

és látta ezt a mása-nincs halált -
az a hazában új eget talált.
Más ember ő - a régi már nem él -
ha a pokolból végre hazatér.”

„A földet hideg béklyóba igázva
közelg a tél, kezét a vízbe mártja.
A folyó megremeg, halálát érezi,
fáradt szemét már nem nyithatja ki;
és gyámoltalanul magába hulló teste
egyszer csak iszonyún kinyúlik megmeredve,
ólomszín fodrait alig rezdíti meg,
bénán vergődve fekszik, reszketeg.”

„Ötször csapott meg engem a halál szele. A börtönben megfogtak, hogy kivégezzenek, de Isten megmentett: Jézus mentett meg engem. Csakis Jézus, aki végtelenül szeret minket!”

„Nincs halál élet nélkül. Ezért a halál teljes mértékben az élettől függ.”