Idézetek a zenéről

„A zene, még a legrosszabb pillanatokban se szabad, hogy bántó legyen a fülnek; ellenben védenie és kényeztetnie kell azt. Így a zene örökké zene marad.”

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) osztrák klasszicista zeneszerző

„És azok, akik nem hallották a zenét őrültnek nézték azokat, akiket táncolni láttak.”

Friedrich Nietzsche (1844–1900) német filozófus

„A zene egyfajta mantra, amely megnyugtatja a lelket. Ugyanúgy szükségünk van rá, mint az ételre.”

Michael Jackson (1958–2009) tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes

„A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni.”

Bob Marley (1945–1981) jamaicai énekes, gitáros, dalszerző, emberi jogi aktivista

„A zene érzelmileg megérint minket ott, ahol a szavak önmagukban nem képesek.”

Johnny Depp (1963) Amerikai színész

„Az elméletem szerint a zene jó, ez az egyetlen vallás, ami a lényeget karcolgatja. És bárki, aki valamilyen zenét hallani szeretne, az hadd hallgassa, mert az jó - attól az ember jól érzi magát. Ha tetszik, hadd menjen. Csak mert valaki másnak nem tetszik, az még semmit nem jelent - ez csupán egyéni ízlés kérdése.”

Frank Zappa (1940–1993) amerikai zeneszerző, gitáros

„Ha valaki örömét leli abban, hogy négyes sorokban zenére masírozzon, az épp elég ok arra, hogy megvessem.”

Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus

„Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.”

Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus

„A nevetés megszállottja vagyok… Véleményem szerint ez a legcivilizáltabb zene, amely csak létezik.”

Peter Ustinov (1921–2004)

„Az elméletem szerint a zene jó, ez az egyetlen vallás, ami a lényeget karcolgatja. És bárki, aki valamilyen zenét hallani szeretne, az hadd hallgassa, mert az jó”

Frank Zappa (1940–1993) amerikai zeneszerző, gitáros

„A zene annyira romantikus - vagy legalábbis mindig valaki idegeire megy - ami manapság ugyanaz.”

Oscar Wilde (1854–1900) ír költő, író, drámaíró

„Az élet nyomorúsága előtt kétféle menedékhely létezik: a zene és a macskák.”

Albert Schweitzer (1875–1965) német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos

„A zenészek nem mennek nyugdíjba; egyszerűen abbahagyják, ha már nincs bennük több zene.”

Louis Armstrong (1901–1971) amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető

„A király germán copfokat viselt, és a vadászat iránti vonzódása is germán vonása volt. Őséhez, Alarichoz hasonlóan bundába bujtatta testőrségét. De ha zenét kíván hallani, elküldi zajongó fegyvereseit, és finom mívű edényeken tálalt ínyencségeket fogyaszt.”

Sidonius Apollinaris (430–489) gall püspök, költő

„Valódi ínyenc számára egy tökéletes konyhaművészettel összeállított lakoma ugyanolyan élményt jelentett, mint zenekedvelőnek egy művészi tökéletességgel előadott zenedarab. S ahogyan a zenei élményt meg szokták újrázni, a római ínyenc is megújrázta az asztali élményt. Ujját a torkába dugta, s megszabadulván az immár tárgytalan tölteléktől, kezdte megint elölről.”

Ráth-Végh István (1870–1959) magyar jogász, művelődéstörténeti szakíró, művelődéstörténész

„Azzal az öt emberrel igazán különleges dolgot hoztunk létre, teljesen értelmetlen lenne mindezt félretenni. Szeretném, ha mindig lehetőségem lenne visszatérni a Matchbox Twentybe, mint ahogy mindig meg is fogom ezt tenni. Nem azért, mert kell, hanem mert így akarjuk. Ez lényeges különbség! Az együttesbéli munka azonban csak egy kis darabja az életnek és a zenének. Emellett én dzsesszt is hallgatok, és annyi minden mást. A Something To Be erről szól.”

Rob Thomas (1972)

„Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény, vagy a csók - amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel.”

Stephen King könyv Lisey története

„Minden bimbó csak egyszer virágzik, s minden virágnak csak egyetlen olyan pillanata van, amikor tökéletes szépségben pompázik; hasonlóképpen, a lélek kertjében is minden érzelemnek megvan a maga virágzási ideje, vagyis egyetlen olyan pillanata, amelyben bája kiteljesedik, és uralma fenségesen tündököl. Minden csillag éjszakánként egyszer halad át a fejünk fölötti délkörön, és csak egy pillanatig ragyog ott; ugyanígy, az értelem egén is, minden gondolatnak csak egyetlen - hogy úgy mondjam - zenit-pillanata van, amelyben teljes fényében és egész nagyságában delel. Művész, költő vagy gondolkodó: ott, ezen az egyszeri és tűnő ponton ragadd meg gondolataidat és érzelmeidet, hogy rögzítsd vagy megörökítsd őket, mert ez a tetőpontjuk.”

Henri-Frédéric Amiel (1821–1881)

„Zenével születtem. A zene a testrészem volt. Mint a bordáim, a veséim, a májam, a szívem. Mint a vérem. Mint egy erő lakozott bennem, amikor színre léptem. Szükség volt számomra, mint az étel vagy a víz.”

Ray Charles (1930–2004)

„Visszavonulni? Nincs szó, ami fájdalmasabb füleimnek. A zene az, ami éltet. Nekem mindent megad. Ez a fiatalságom forrása.”

Stéphane Grappelli (1908–1997) francia jazz-hegedűs

„Egyszerűen nem hallom, hogy bárki azt a zenét játszaná, ami a fejemben van, úgyhogy nekem kell játszanom.”

Bob Dylan (1941) amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő

„… a zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia.”

Ludwig van Beethoven (1770–1827) német klasszicista zeneszerző

„s igenis, a mindenkori irányításnak, menedzsmentnek, hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. A közösség (…) a közjó és az igazságosság szellemében. Mit jelent a másik oldal? Az egyén parttalan szabadságvágyának a kibontakozását kell segíteni, nem kell a közösség, önmegvalósító, mai szingli életforma, az az igazi. Nem közösségek kellenek, hanem szinglikből összeálló hordák kellenek, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók, lufik, és szól a recsegő rádióban a zene, amit úgy hívnak, hogy techno. Elgondoltam ezt a két képet, két világ. Döntenünk kell a két világ között. Az egyik oldalon az élet kultusza, az egyén, a közösség boldogulásának a segítése, a másik pedig az önpusztító, talán prolongált öngyilkosság-kép is aposztrofálható (…)”

Mikola István (1947) (1947–) magyar politikus, diplomata, miniszter

„A zene hatására kiemelkedhetünk egyéni világunk kereteiből, minden érzést átélhetünk, az érzések teljességét, az érzésvilágokat önmagukért és önmagukban, mint a világ elemi egységeit, s a korlátlan számú érzésvilág összhangját átélve társakat találunk legszemélyesebb érzéseinkhez, felismerjük, hogy felfedezetlen sorsközösségben élünk egymással.”

Grandpierre Attila (1951)

„Többféle módon lehet filmet készíteni. Úgy, mint Jean Renoir és Robert Bresson, akik zenét komponálnak. Mint Szergej Eisenstein, aki festményt alkotott. Mint Stroheim, aki beszélő regényt írt a némafilmes korszakban. Mint Alain Resnais, aki fest. És mint Szókratész, Rossellinit szeretném említeni, aki filozofál. Röviden, a film egyszerre lehet minden, bíró és játszma is. van szükségünk.”

Jean-Luc Godard (1930)

„A zenémnek gyökerei vannak, melyeket a gyerekkoromból ástam elő; zenei gyökerek, melyek a legsötétebb mocsokban voltak.”

Ray Charles (1930–2004)

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„A zene mindig is volt és mindig is lesz Ray Charles halála után is. Csak itt szeretném hagyni a névjegyemet, szeretnék valami zeneileg jót hagyni magam után.”

Ray Charles (1930–2004)

„A zenét nem lehet elválasztani tőlem. Én vagyok… sebészileg kell eltávolítani belőlem.”

Ray Charles (1930–2004)

„Ha nem fizikus lennék, akkor valószinűleg zenész lennék. Gyakran gondolkozom zenében. Ábrándjaimat a zenében élem. Zenében kifejezve látom az életem… Tudom, hogy a legtöbb örömöt az életemben a hegedűmből csalom elő.”

Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus

„Mai álláspontom szerint, a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja.”

Bárdos Artúr (1882–1974) magyar színházi rendező, rádiós és filmrendező, esztéta, egyetemi magántanár, színházi író, költő, dramatur…

„Titkárnőként az ember odafigyel arra, hogy a főnöke mi iránt érdeklődik. Mondjuk például zene, vallás, filozófia vagy esetleg építészet. De nem, az embernek az az érzése támadt, hogy Keitel csakis és kifejezetten katona.
Hilda Haenichen, Keitel titkárnője”

Wilhelm Keitel (1882–1946) Második világháborús német katonai főparancsnok

„Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni, Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”

Halíl Dzsibrán (1883–1931)

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

Kertész Imre (1929–2016) magyar író, műfordító

„A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.”

Liszt Ferenc (1811–1886) magyar zongorista, zeneszerző, karmester

„Raffaello és Michelangelo segítettek nekem, hogy megértsem Mozartot és Beethovent;… Tiziano és Rossini úgy jelennek meg előttem, mintha homlokukon ugyanaz a sugárzás törne meg. A Colosseum és a Campo Santo nem olyan idegenek a Heroikus szimfónia és a Requiem hangulatától, mint gondolnánk. Dante Orcagna és Michelangelo műveiben talált művészi visszhangra; talán zenei visszhangját is megleli a jövő Beethovenjében.”

Liszt Ferenc (1811–1886) magyar zongorista, zeneszerző, karmester

„Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig szívben és lélekben magyar maradjak, és ezért a magyar zenei kultúrát erőteljesen szeretném támogatni.”

Liszt Ferenc (1811–1886) magyar zongorista, zeneszerző, karmester

„Ha újra átélném az életemet, szabályt szabnák, hogy legalább hetente egyszer olvassak el egy kis verset és hallgassak egy kis zenét.”

Charles Darwin (1809–1882) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója

„A zene az emberiség egyetemes nyelve - a költészet egyetemes időtöltése és öröme.”

Henry Wadsworth Longfellow (1807–1882)

„A zene kifejezi, amit nem lehet elmondani és amit nem lehet elhallgatni”

Victor Hugo (1802–1885) francia romantikus költő, regény- és drámaíró

„A zene olyan örömet okoz, amelyet emberi természet nem nélkülözhet.”

Konfuciusz (-551–-479 i.e.)

„A bölcsesség megértéséhez bölcsesség kell: a zene semmit sem ér, ha a közönség süket.”

Walter Lippmann (1889–1974)

„Az egyetlen zen, amit a hegyek tetején találsz, az a zen, amit te hozol oda.”

Robert M. Pirsig (1928–2017)

„Az emberi beszéd olyan, mint egy megrepedt kancsó, amelyen durva ritmusokat kopogtatunk, hogy a medvék táncolhassanak rá, miközben mi arra vágyunk, hogy olyan zenét csináljunk, amely elolvasztja a csillagokat.”

Gustave Flaubert (1821–1880) francia író

„A zene mindig is jelen volt az életemben, és szerettem, de mindig is a titkom volt. A Vine segített abban, hogy a világ többi része is megismerje a zene iránti szeretetemet. Ha ez nem lett volna, nem tudom, hogy itt lennék-e.”

Ruth B. (1995)

„Tényleg nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lettem volna teljesen az éneklés és a zene megszállottja.”

Ruth B. (1995)

„A zene olyasvalami, amit mindenki megoszthat a Földön. A zene arra hivatott, hogy meggyógyítson minket, hogy összehozzon minket, hogy boldoggá tegyen.”

Ariana Grande (1993) amerikai színész

„Mi ez s hang a záporcsattogásban,
mely úgy elszomorít, s úgy fáj a veszteség?
Mily sóhaj ez, fél-romházról leváltan,
míg a vihar vonít fürész-zenét?

A köznappal békélni: ez a vágyam,
mint kőtörő, vad völgyben izzadó,
pöröly-döngésben, csille-kordulásban
kemény jármában tört alattvaló.”

Johannes Robert Becher (1891–1958) német költő és politikus

„Se zaj.
Se taps.
Se bomlott zene.
Nem perdül egy fa se vitustáncra.
Érthetetlen, hogy illik ide
a parti fűz beatles-friurája.”

Horváth Imre (költő) (1906–1993) (1906-1993) erdélyi magyar költő

„Sóhajtásomnak ugyan mi haszna?
Ellenem tört az ég itélete.
Miért jár eszemben halott fivérem?
Eltépték tőlem, nem látom sose.

Lelke a honi táj fölött szálldos,
lett a főváros teste nyughelye.
Mi is, kik élünk, meghalunk végül,
jön a halál, s a rothadás vele.
Egy nemzedéknek rövid a léte,
harmat, mit gyorsan öl a nap heve,
alkonyat pírja szilfán, eperfán,
iramodó árny, visszhangzó zene.
Magam se vagyok fém avagy szikla,
csupán egy jajszó – szívem fáj bele.”

Cao Cse (192–232) ókori-középkori kínai költő, író

„A zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni.”

Igor Stravinsky (1882–1971)

„Nem szeretem az operát. A zene összeházasítható a gesztussal vagy a szöveggel, de mindkettővel egyszerre bigámia nélkül nem.”

Igor Stravinsky (1882–1971)

„Vége már annak az időnek, amikor én gazdagítani akartam a zenét, most már építeni akarom. Már nem azért harcolok, hogy kiterjesszem kifejező lehetőségeim körét, ehelyett inkább a zene valódi tartalmát próbálom elképzelni.”

Igor Stravinsky (1882–1971)

„Úgy vélem, a tiszta ellenpont az egyetlen lehetséges anyag, amelyből valódi és időtálló zene kovácsolható.”

Igor Stravinsky (1882–1971)

„A zene mint jelenség arra az egyetlen célra adatott nekünk, hogy rendet teremtsen a dolgok között, beleértve legelsősorban a rendet az ember és az idő között. Hogy ez a rend létrejöhessen, ahhoz szükségszerűen és kizárólag konstrukcióra van szükség. Ha a konstrukció megvan, és a rend létrejött, mindent megtettünk.”

Igor Stravinsky (1882–1971)

„A munka egy jó írásművön három szinten zajlik: a zenei szinten, ahol komponálják; az építészeti szinten, ahol építik; és végül a textil szinten, ahol szövik.”

Walter Benjamin (1892–1940) német filozófus, irodalomkritikus, esszéista, 1892-1940

„Én úgy játszom a hangokat, ahogyan azok le vannak írva, de Isten az, aki a zenét teremti.”

Johann Sebastian Bach (1685–1750) német barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, kántor

„Adjatok nekem könyveket, francia bort, gyümölcsöt, szép időt és egy kis zenét, amit olyasvalaki játszik a szabadban, akit nem ismerek.”

John Keats (1795–1821)