Idézetek jelen-ről

„A múlt, jelen és jövő közti különbség illúzió csupán, még ha oly makacs is.”

„Az 'engedelmeskedni' szó csak jelen időben létezik.”

„A kegyelem, és türelem nem a gyengeség jelei, hanem az erőé.”

„A szenvedély … képes egy pillanatnyi s különböző jellemmé alakulni bennünk, elfoglalni a régi jellem helyét, s kiirtani azokat az addig változatlan jeleket, amelyek révén a régi jellem azelőtt kifejezésre juthatott!”

„Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.”

„A nyugati demokráciák a jelen pillanatban egyetlen rémisztő kifejzéssel illethetők: "Megmérettettél és könnyűnek találtattál."”

„A múltnak nincs hatalma a jelen pillanat felett.”

„Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt!”

„A múltnak nincs hatalma megakadályozni, hogy most jelen legyél. Ezt csak a múlttal kapcsolatos sérelmed teheti meg.”

„A folyókban a víz, amelyet megérintesz, az utolsó abból, ami elmúlt, és az első abból, ami jön; így van ez a jelen idővel is.”

„Ha vitát nyitunk a múlt és a jelen között, felmerül annak a veszélye, hogy elveszünk a jövőben.”

„Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne sűrítsd egy gondolatba, hogy előreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád, hanem minden egyes fölmerülő esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem képes, hogy a jelent önmagában elviselje.”

„Kínálhatunk kultúrát a tömegeknek, de ebből még nem következik, hogy be is tudják fogadni. A kultúra asszimilálálsában mindig jelen kell lennie a felfedezés, az öntevékenység örömének; máskülönben a kultúra idegen elem marad, s kívül esik a mindennapi élet vágyain és szükségletein.”

„…nyomorú sors nyomorultnak tudni magunkat, de a nagyság jele, ha felismerjük nyomorultságunkat.”

„Változik a világról való ismeretünk szerkezete és változik a kultúra szerkezete. Ennek egyik jele – látjuk, érezzük, tapasztaljuk –, ahogy változik a szó és a kép viszonya. Az előző évezred a könyv évezrede volt. Létünk talán legfontosabb dokumentumát, a Bibliát ezért is nevezzük a könyvek könyvének. – Egyébként a könyvek könyve is könyv, így helye a könyvespolcon van. Ott gyorsabban is rátalál az ember, mintha külön díszasztalkán volna. A díszasztalkákat belepi a por.”

„… a nők vakmerősége biztos jele szégyenünknek: nagyon is sok okuk van a pirulásra, ha már el sem pirulnak.”

„A kábák, ha hallottak is valamit, olyanok, mint a süketek. A közmondás szerint: jelen is távol vannak.”

„Gondozzuk a haza szent tüzét nemzedékről-nemzedékre és próbáljuk azt gyarapítani. A múltból így lesz jelen, a jelenből pedig jövő.”

„Élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van.”

„Nézzék, a távíró nem más, mint egy nagyon-nagyon hosszú macska. Meghúzzák a farkát New Yorkban és a feje Los Angelesben nyivákol. Értik ezt? Namármost, a rádió pontosan ugyanígy mûködik: itt beküldik a jelet, ott pedig megkapják. Az egyetlen különbség, hogy itt nincsen macska.”

„Mögötted lesznek sokan, fogják a kezed gondolatban. Ha mégsem neked ragyog a nap, belül úgyis tudod. Aki igaz szívvel küzdött, nem kell fejet hajtania, mert övé a múlt, jelen és jövő, s minden igaz diadal.”

„A helyedben minden adandó alkalommal elmerülnék a leckében, amelyekre a történelem tanít, mert segíthetnek a jelen problémáinak megoldásában. Velem is gyakran megesett, hogy a múlt krónikáinak olvasása adott bátorságot és előrelátást a helyes ösvény kiválasztásához.”

„Itt az ideje, hogy véget vessünk a termelésbe való be nem avatkozás rothadt álláspontjának. Itt az ideje, hogy elsajátítsunk egy más, új, a jelen periódusnak megfelelő álláspontot: azt, hogy mindenbe be kell avatkozni…Mondják, hogy nehéz a technikát elsajátítani. Nem igaz! Nincs az a vár, melyet a bolsevikok ne tudnának bevenni.”

„Vedd észre, hogy a jelen pillanat minden, amid van. Legyen MOST az életed középpontja.”

„A tiszta lelkiismeret a rossz memória biztos jele.”

„Hadd modnja meg a jövő az igazat, és mindenkit a munkája és eredményei alapján értékeljen. A jelen az övék; a jövő, amiért valóban dolgoztam, az enyém.”

„A háború az ember gondolkodó állatként való kudarcának a jele.”

„Öt felkiáltójel, az őrült elme biztos jele.”

„A harag a legtöbbször inkább a gyengeség, mint az erősség jele.”

„Lakásban élj közel a földhöz. Gondolkodásban maradj az egyszerűségnél. A konfliktusokban légy igazságos és nagylelkű. A kormányzás közben ne próbálj irányítani. A munkában azt tedd, amit élvezel. A családi életben légy teljesen jelen.”

„A kedvesség a hit jele, és aki nem kedves, annak nincs hite.”

„A jövő sikerének záloga, ha feleded a jelen kudarcát.”

„Valamint a legkisebb növénynek kifejlődése nemcsak közvetlen körétől, de a földteke mozgásaitól függ, mely, midőn saját tengelye s a nap körül forog, a nappal s éjszaka és az évszakok változását okozza: úgy nincsen ember — bármi szerénynek vagy függetlennek látszik helyzete —, kinek létére a világ politikai fordulatai befolyást ne gyakorolnának, s azért a politikai közönyösség, melyre Szolón méltán büntetést szabott, nemcsak szűkkeblűségnek, de egyszersmind igen korlátolt észnek biztos jele.”

„A fanatikusság mindig elfojtott kétségek jele. Ezt az egyház történetében tanulmányozhatjuk. Minden időben, ha az egyház ingadozni kezdett, a stílus fanatikussá vált, fanatikus szekták keletkeztek, mert a titkos kétségeket el kellett fojtani.”

„Mercier gondolatai azért voltak különösek, mert mindenütt ugyanaz a hullámzás lüktetett bennük, és változatlanul egyazon szirtes pontokon törtek meg, bármely ponton is került e világba az ember. Nem gondolatok voltak ezek, hanem inkább egyfajta zavaros és szomorú álomképek, amelyekben múlt és jövő roppant kellemetlen módon keveredik, a jelen pedig az örökös fuldokló szerepét játssza.”

„Ha ma megnézünk egy vidéki MDF-es társaságot, azt kell mondanom, hogy nagyon-nagyon rossz közérzettel távozik az ember egy-egy összejövetelről. A tagság kicserélődésének a jele és bizonyítéka, hogy Lezsák az MDF alelnökeként visszatért a vezetésbe, és Csurka István ma az MDF legnépszerűbb politikusa.”

„Általában annak, hogy tud-e valaki valamit vagy sem, a tanítani tudás a jele.”

„Nos, amik a beszédben elhangzanak, lelki tartalmak jelei, amiket pedig leírunk, a beszédben elhangzottak jelei. És mint ahogy nem mindenkinek az írása azonos, úgy a beszéde sem. Viszont a lelki tartalmak, amelyeknek ezek közvetlen jelei, mindenkinél ugyanazok; s ama dolgok, melyekről e tartalmak képet adnak, szintén ugyanazok”

„A mostanában napvilágra került szokatlanul sok korrupciós ügy nem a gyógyulás, sokkal inkább a kormányzat szétesésének jele, a hatalom egyszerűen már nem tudja kézben tartani a dolgokat.”

„A legutóbbi időben a hazánkra rátörő amerikai agresszorok egy, az eddiginél is veszélyesebb, súlyosabb lépést követtek el: légitámadásokat kezdtek Hanoi és Haiphong külvárosai ellen. Nem más ez, mit kétségbeesésük jele, a halálra sebzett vadállat őrjöngése.”

„Az igazságosság az, ha a polgár nem hágja át a törvényeit a városállamnak, amelyben él. A legnagyobb haszna az embernek az igazságosság alkalmazásából származik, ha tanúk előtt cselekedvén tiszteletben tartja a törvényeket. Ám ha egyedül vagyunk, és nincsenek jelen tanúk, akkor a természet törvényei szerint szoktunk eljárni. A törvény parancsait ugyan meghozták, a természet parancsai ellenben szükségszerűek. A törvény parancsai továbbá a közmegegyezéseken alapulnak, nem pedig természettől fogva léteznek. A természet parancsai ellenben természettől fogva léteznek, nem pedig közmegegyezésen alapulnak. Aki úgy hágja át a törvényt, hogy tette rejtve marad azok előtt, akiknek közös megegyezésén alapul a törvény, az elkerüli a szégyent és a büntetést. Ha tette nem marad rejtve, nem kerüli el ezeket. Ha ellenben valaki a természeten akar erőszakot tenni, annak nem lesz kisebb vétke akkor sem, ha minden ember előtt rejtve marad is, és nem lesz nagyobb azáltal, ha valamennyien látják. Mert nem a vélelem szerint, hanem valóságosan árt önmagának, aki így tesz.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Így minden történetírás – bizonyos fokig – a múltba vetített utópia: a jelen értelmét és gyökereit keresi. Azért csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a – levelezés.”

„Amikor kihantolták a feleségét és a gyermekét, a testek már bomlásnak indultak, és nem látta arcukon semmi jelét a szenvedésnek. […] Milyen mély volt a szemgödrük! Megbánta, hogy újra akarta temetni őket. A sírásók kitörölték a sarat a szájukből is. A fia két első foga vörös volt a sártól.”

„Mit törődnek a kommunisták azzal, hogy mi lesz az országgal holnap, vagy a jövő évben, vagy tíz év múlva? Ők csak saját magukkal törődnek, és mert tisztában vannak azzal, hogy uralkodásuk bármely pillanatban véget érhet, egyetlen gondjuk az, hogy miképpen használhatják ki a jelen perceit a legjobban és leggazdaságosabban a maguk egyéni céljaira.”

„Élt egy lány száz évvel ezelőtt is, mint ahogy én most. Ő halott. Én vagyok a jelen, de tudom, hogy egyszer én is eltűnök. A nagy pillanat, a lángcsóva, jön és megy, véghetetlen futóhomok. Nem akarok meghalni, nem.”

„Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a jelen van.”

„Isten és ember közti távolság azonnal felmérhető, ha összehasonlítjuk ezeket a durva és reszkető jeleket, melyeket réveteg kezem egy könyv fedelére ró, a könyv belsejében látható organikus betűkkel: ezek pontosak, finomak, koromfeketék, utánozhatatlanul szimmetrikusak.”

„A legelőrelátóbb, a legpontosabban kalkuláló ember is csak játékszer a sors kezében. Semmi sem biztos, csak a jelen, minden más az ismeretlen fennhatósága alá tartozik, amit nevezhetünk szerencsének, balszerencsének, végzetnek, vagy Isten kifürkészhetetlen akaratának. Csak egy a fontos: hogy soha ne törődjünk bele a vereségbe, és minden kudarc után képesek legyünk újrakezdeni.”

„A hűség a becsület jele.”

„Tudom, hogy él az a régi felfogás, hogy a hölgyeknek mindenekelőtt a könnyebb munkákat kell elvégezniük. De kedves elvtársnők, nem tudjuk a szocializmust csak frizurákkal felépíteni! Én támogatom a szép frizurát, de jelen pillanatban a legfontosabbak és legérdekesebbek a technikai szakmák.”

„Megnéztük a hattyú csőrét. És a feledhetetlen hattyú feledhetetlen sárga csőrén lila, irodai bélyegzővel odapecsételve látszott a jel: „B 64”. Amiből sok minden következik. Annyi bizonyosan, hogy Bruges városának legalább 64 hattyúja van (esetleg sokkal több is), és az is következik belőle, hogy Észak Velencéjében komolyan veszik az ingóságok leltározását.”

„Azt tudjuk mondani jelen pillanatban mindenkinek, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlesztési lehetőségeiből a következő négy évben aszerint differenciáltan fognak minősülni az egyes települések, amilyen választási eredmény 23-án születik… Azért fogalmaztam ilyen egyértelműen, mert nagyon szerettem volna, hogy mindenki számára világos legyen… Az eredmény fogja eldönteni azt, hogy ennek a térségnek milyen módon tudunk segíteni a következő négy évben”

„A tiszta matematikai ismeret lényeges s minden más a priori ismerettől megkülönböztető jele az, hogy éppenséggel nem fogalmakból, hanem mindig csak a fogalmak szerkesztése útján jő létre.”

„Minden ember, mint ürességet, mint isteni jelet hordozza magában a határtalan szeretetéhséget.”

„Arra a kérdésre, hogy mi az egy szám, vagy hogy mi az 1 jel jelentése, legtöbbször ezt a választ kapjuk: nos, egy dolog. Ha ezután felhívjuk a figyelmet arra, hogy „az egy szám egy dolog” mondat nem definíció, mert az egyik oldalon határozott, a másikon határozatlan névelő áll; hanem csak azt mondja ki, hogy az egy szám a dolgok közé tartozik, de nem mondja meg, melyik dolog az, akkor esetleg arra szólítanak fel bennünket, hogy válasszunk magunknak egy tetszőleges dolgot, amit aztán egynek nevezhetünk. Ha azonban mindenkinek megvolna az a joga, hogy ezen a néven azt értse, amit akar, akkor ugyanaz az egyről szóló mondat különböző emberek számára különbözőt jelentene; az ilyen mondatoknak nem volna közös tartalma.”

„Most érek elbeszélésem kimondhatatlan lényegéhez; itt kezdődik írói kétségbeesésem. Minden nyelv csupán jelek ábécéje, melynek használata föltételezi a múltat, és ezt minden beszélgető átéli.”

„Ha érdekli önöket, 44-es volt. – Bagdadi búcsúlátogatásán, miután egy iraki újságíró ellenszenve jeleként hozzávágta a cipőjét (2008. december, Bagdad) [http://index.hu/politika/kulfold/bshbgh6754/ Megdobták egy cipővel Busht Bagdadban], Index, 2008. december 14.”

„Túl sokat várni egy késlekedő vendégre, figyelmetlenség mindazokkal szemben, akik jelen vannak.”

„… Párizsban égnek az autók! És ez egy döntő jel!… Az, hogy szeretem a hazámat, az nulla. Az, hogy jó hazafi vagyok, az nulla. Most cselekedni kell. Aki szereti a hazáját, lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat kell csinálni… A Fidesz nem tud nyerni. Nincs pénze. Mi tudunk nyerni! Mi be tudjuk hozni a Fideszt! Mi potenciális harcosok vagyunk. Rogán fogja vezetni az egészet.”

„… az ember helyzete és erkölcsi tevékenysége közt az összhang hiánya a legbiztosabb jele az igazságnak.”

„Vannak olyanok, akik a jelen életet nem élik, hanem nagy szorgalommal készülnek, mintha majdan egy másik életet élnének, nem a mostanit; eközben az idő elhagyja őket.”

„Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: te vagy magad ki e jelet vonja s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: rajtam látsz törvényt saját magadról. Okosnak nézel? hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; ha oroszlánnak, nem menekülhetsz. Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

„A jelen, a perc – bár átmenetnek véled – tudd meg, ez az egész, ez a teljes élet.”

„A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen.”

„Nem gondolom, hogy a fiatalok olyan demoralizáltak, mint ahogy azt a média és a kormány szeretné, hogy gondoljuk. Annak, hogy az emberi kapcsolatok milyen szorosak és erősek, nyilvánvaló jele az, hogy hányan képesek felépíteni az életüket mindazok ellenére, amiket hozzájuk vágtak.”

„Ez az egész, amit el akartam mondani. Elmondhatnám talán még azt is, mit csináltam aztán, mikor hazamentem, hogyan betegedtem meg, meg minden, milyen iskolába megyek jövő ősszel, ha innen kikerülök, de ehhez már nincs kedvem. Tényleg nincs. Ez a téma jelen pillanatban nem nagyon érdekel.”

„Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.”

„…az együttérzés, ha külső jele nincs is, azért nem kevésbé jóleső és megnyugtató.”

„A tekintély néha az erő jele, de lehet a csődé is, a semminek a takargatása.”

„Őszülő fej érdemet senkinek nem ád, sőt világos jele a test gyengülésének, mely többére a lélekét is magával hozza. És mégis Rómában, úgy beszéli Juvenál, az ifjabb le nem mere ülni a négy esztendővel idősb előtt.
(355. oldal.)”

„A hosszú táv csalóka vezető jelen ügyeink vitelében. Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk. /Rövid értekezés a pénzügyi reformról, 1923/”

„Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára, aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet. Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet. Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét. Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy - azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a misztériumra mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához. Hála neked, nő, aki szerzetesnő vagy, aki Krisztus, a megtestesült Ige édesanyjának, minden nők között a legnagyobbnak példája szerint engedékenyen és hűséggel nyílsz meg az isteni szeretet számára, így segítvén az Egyházat és az egész emberiséget, hogy élete Istennek adott jegyesi válasz legyen, mely csodálatos módon fejezi ki azt a közösséget, melyet a teremtményeivel meg akar valósítani. Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.
II. János Pál pápa levele a nőkhöz”

„Nincs biztosabb jele a nagyságnak, mint bántó vagy sértő nyilatkozatokat figyelembe nem venni, amennyiben, mint számtalan más tévedést is, minden teketória nélkül a beszélő gyönge megismerésének tulajdonítjuk őket, s tehát csak észrevesszük, de nem érezzük.”

„Az igazság kutatása egyrészt nehéz, másrészt könnyű. Jele ennek, hogy bár senki nem ragadhatja azt meg méltóképen, nem is tévesztheti el teljesen, hanem kiki tud valami helyeset mondani. S ha így az egyes ember semmivel vagy csak nagyon kevéssel járul is hozzá az igazsághoz, valamennyiök összefogásából mégis egy csomó tudás születik meg.”

„Megismerni az észt mint rózsát a jelen keresztjébe, s ezzel örülni ennek a jelennek: az az ésszerű belátás, a megbékélés a valósággal, amelyekkel a filozófia azokat ajándékozza meg, akiket egyszer az első szózat felszólított, hogy felfogják abban, ami szubsztanciális, éppígy fentartsák a szubjektív szabadságot, ne egy különösben és esetlegesben álljanak, hanem abban, ami magán- és magáértvaló.”

„Ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát… Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.
Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig…
Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.
Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. "Az Isten ugyanis" - mint ő mondja -, "a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja" (vö. 1Pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban. Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.
Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak.
Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésségünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "Íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10).”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig.”

„A jövő még nincs itt, a jelen hamarosan nem lesz, az élet egyedüli pillanata az élvezet pillanata.”

„Tegyük fel, hogy elfogadjuk a terror szükségességét a forradalom bizonyos szakaszaiban, s azt is elfogadjuk, hogy a balti népeket mint ellenforradalmi elemeket a szükséges százalékban meg kell semmisíteni. Csakhogy azonnal kétségeink támadnak: vajon egyenlőségi jelet tehetünk-e a pillanatnyi, az improvizált, valamint a hosszú időszakot felölelő terror közé. Nem tudom, vajon egy ezredévnyi távolságból nézve napjainkat, egyenlőségi jelet lehet-e tenni a guillotine és azon, évtizedeken át folyó deportálások közé, amelyeknek egész nemzetek estek áldozatul. Az egy év és tíz év nem ugyanaz. Az időtényező megváltoztatja a tettek minőségét. A hosszú ideig alkalmazott terror állandó apparátust feltételez, és tartós intézményt követel. A deportáltak esetleg szökni akarnak. A deportáltak rokonai távolról sincsenek elragadtatva, ajánlatos felvenni őket a következő listára. A rokon családok bizonytalan tényezőként szerepelnek, s csak a félelemmel, hogy ők is hasonló sorsra jutnak, lehet kordában tartani őket. Mivel a parasztok, akikből erőszakkal csináltak kolhoztagot, kelletlenül dolgoznak, s nem érdekli őket az idegen zsebbe vándorló haszon, csak a félelemmel serkenthetők jobb munkára. Egyébként a félelem már régóta ismert kötőanyaga a társadalmaknak. A liberális kapitalista társadalomban a pénzhiánytól, a munkanélküliségtől, a társadalmi ranglétra alsóbb fokára csúszástól való félelem készteti az embereket erőfeszítésre. Csakhogy ez itt mezítelen félelem. Például egy százezres kapitalista városban körülbelül tízezer ember éli meg a munkanélküliség miatti vagy a munkanélküliségtől való félelmet. Ez a félelem egyéni helyzetükből fakad, amely a környezet közömbössége és érzéketlensége miatt tragikus. De ha százezer ember él állandó félelemben, ez olyan közhangulatot teremt, amely óriási felhőként borul a városra. Az arany elidegeníti az embert önmagától. A tőke helyét elfoglaló mezítelen félelem legalább annyira, sőt még inkább elidegeníti az embert.”

„Változik a világról való ismeretünk szerkezete és változik a kultúra szerkezete. Ennek egyik jele – látjuk, érezzük, tapasztaljuk –, ahogy változik a szó és a kép viszonya. Az előző évezred a könyv évezrede volt. Létünk talán legfontosabb dokumentumát, a Bibliát ezért is nevezzük a könyvek könyvének.”

„Mert az erény, bármennyire homályban van is, soha nem marad rejtve, hanem jeleket bocsát ki magából, és aki csak méltó rá, felismeri nyomairól.”

„A nyugati demokráciák a jelen pillanatban egyetlen rémisztő kifejzéssel illethetők: "Megmérettettél és könnyűnek találtattál. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ennyivel vége. Most kezdünk csak fizetni."”

„Azért gyűltűnik össze ezen a megszentelt helyen, hogy emlékeztessük Amerikát a jelen sürgető feladatára. Most nem engedhetjük meg magunknak a nyugalom fényűzését, és nem vehetjük be a fokozatosság nyugtatószerét. Most jött el a pillanat, hogy valóra váltsuk a demokrácia ígéreteit. Most jött el a pillanat, hogy a faji megkülönböztetés sötét és sivár völgyéből végre a faji igazságosság napsütötte ösvényére lépjünk. Most jött el a pillanat, hogy kihúzzuk nemzetünket a faji igazságtalanság futóhomokjából, és a testvériség szilárd sziklájára helyezzük. Most jött el a pillanat hogy az igazságot valósággá tegyük Isten minden gyermeke számára.”

„A bölcsesség legbiztosabb jele a vidámság.”

„Amikor a vereség eljön, fogadd el jelként, hogy a terveid nem helytállóak, építsd újra ezeket a terveket, és indulj újra vágyott céljaid felé.”

„A bölcsesség változatlan jele, hogy a hétköznapi dolgokban is meglátjuk a csodát.”

„A szóáradat a kétszínűség biztos jele.”

„Ha nem vagyunk teljesen önmagunk, igazán a jelen pillanatban, akkor mindenről lemaradunk.”

„Az élet - a múlt betetőzése, a jelen tudatossága, a tudáson túli jövő jelzése, az a minőség, amely az anyagnak az isteniség érintését adja.”

„A megértés kezdetének első jele a halálvágy.”

„Soha ne hagyd, hogy a jövő megzavarjon. Ha kell, ugyanazokkal az észbeli fegyverekkel fogsz vele szembenézni, amelyekkel ma a jelen ellen is felfegyverkezel.”

„Ha mélyen a jelen pillanatban élünk, jobban megérthetjük a múltat, és felkészülhetünk egy jobb jövőre.”

„Ne időzzünk a múltban, ne álmodozzunk a jövőről, koncentráljuk az elmét a jelen pillanatra.”

„Most megszakad egy hagyomány és egy új kezdődik. Azt hiszem, hogy ez beleilleszkedik Ferenc pápa lelkipásztori logikájába, a jelekre épülő tanításába, amellyel az egyházat ki szeretni vinni, az utcákra, a perifériákra, a kényesebb környezetek és helyzetek közelébe”

„A hallgatás nem mindig a bölcsesség jele.”

„A zene mindig is jelen volt az életemben, és szerettem, de mindig is a titkom volt. A Vine segített abban, hogy a világ többi része is megismerje a zene iránti szeretetemet. Ha ez nem lett volna, nem tudom, hogy itt lennék-e.”

„Van hazád. Nékem menni kellett.
Ha menedék is fogadott,
éveim meg nem élve elperegnek. -
De neked van -
neked van otthonod.

Arcom pirul, majd holtra sápad,
rád gondolok. Ím, jelt adok,
peremén állva a világnak -
De neked van -
neked van otthonod.

Lehet kettőnket összemérnem?
Kezed között, kezed között vagyok.
Hogy is lehetne hát nyomodba érnem?
De neked van -
neked van otthonod.”