Idézetek adat-ről

oldal 2

„A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, s így lehetségesnek tartjuk őket. Minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.”

„Addig egyetlen ember sem tudja, hogy fiatal, amíg fiatal.”

„Amíg nem kénytelen az ember vele, addig ne házasodjék meg. Nincs az az elítélt rab, nincs az az üldözött adós, akinek a sorsa alábbvalóbb legyen egy feleséges embernél. Az asszony csupa gyöngédség és szeretet, amíg férjhez nem megy; azontúl csupa szeszély és rigolya. Az ember, aki megházasodik, megszűnik ember lenni; lesz kutya, akit szidnak; szamár, akit megnyergelnek; papagáj, akinek fecsegni kell és selyembogár, akiből fonalat húznak. A legjobb asszony is olyan, mint a harmadnapos hideglelés: az ember akkor érzi magát jól, amikor elhagyja.”

„Mivel a metafizika sem analitikus állításokat nem akar tenni, sem pedig a tapasztalati tudomány területére nem akar kerülni, ezért vagy olyan szavakat kényszerül felhasználni, amelyeknek nem adja meg az alkalmazási kritériumát és amelyek ezért jelentésnélküliek, vagy pedig a jelentéssel bíró szavakat oly módon kényszerül összeállítani, hogy sem analitikus (illetõleg kontradiktorikus), sem empirikus állítást nem kap. Mindkét esetben szükségszerűen látszatállítások adódnak.”

„Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálváriaútjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.”

„Egy mosoly kevesebbe kerül, mint az elektromos áram, de ugyanannyi fényt ad.”

„S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?”

„A megbízhatóság a kis kötelességek végrehajtásában ad nekünk erőt, hogy nehéz elhatározásainkban támogasson, amelyek végrehajtására az élet naponta kénpzerít majd.”

„Hogy a hatalomfogalom ilyen elleplezett módon származik az igazságra és a tudásra törő akarat metafizika-kritikai fogalmából, ez magyarázza a “hatalom” kategóriájának rendszertanilag kétértelmű használatát is. Egyfelől ugyanis megőrzi a deskripcióra használható fogalom ártatlanságát s a hatalmi technológiák empirikus elemzését szolgálja […] Másfelől viszont a hatalom kategóriája - eltitkolt keletkezéstörténetéből eredően - megtartja a konstitúció-elméleti alapfogalom értelmét is, amely először ad észkritikai jelentést a hatalomtechnológiák empirikus elemzésének, s ez biztosítja a genealógiai történetírás leleplező hatását.”

„Ha tehát a washingtoni nagy törzsfőnök azt üzeni nekünk, hogy meg akarja vásárolni a földünket, sokat kíván tőlünk. A nagy törzsfőnök azt is tudatja velünk, hogy ad majd nekünk olyan helyet, ahol kényelmesen és magunk közt élhetünk. Ő lesz az apánk, és mi a gyermekei leszünk. De vajon lehet-e ez így valaha is?”

„Az általjános érdek, melyet a természettudományok korunkban gerjesztenek, kétségen kívül nagy befolyást fog gyakorolni az esmeretek minden ágaira, de e befolyás nem — mint sokan hiszik — az leend, hogy az úgynevezett humanisztikus tudományok egészen el fognak hanyagoltatni. Ha ez jelenleg történik, és sokan úgynevezett praktikus irányokban annyira mennek, hogy minden, nem az anyaggal foglalatoskodó vizsgálódást csaknem nevetségesnek tekintik, ez részint a reakciónak tulajdonítható, mely újabb időben az idealizmus ellen támadt, s melynek közepében állunk, részint annak, mert bármi nagy előmeneteleket tettünk a természettudományok körében, még kezdők vagyunk e mezőn is, távol a ponttól, hol a tudomány egész körét belátva, annak határait észrevesszük, s éppen mert nagy előmenetelt tettünk, szerényebbek leszünk. — Míg emberi természetünk olyan marad, minőnek azt esmerjük, míg érzések és szenvedelmek reá befolyást fognak gyakorolni, míg a hatalom, melyet a föld minden teremtményei felett gyakorol, a belátás, mellyel a természet titkos működéseibe bír, szellemi tulajdonainak kifolyása leend, addig az anyagnak esmerete őt nem elégítheti ki, addig azon tények, melyeket az anyagi természet törvényei meg nem magyarázhatnak, szinte érdekkel fognak bírni előtte, addig ezen tényekből fogja keresni azon törvényeket, melyek szellemi kifejlődésének feltételei. — Azon esmeretvágyat, melyet Isten mint emelkedésének csíráját az emberi természetbe rejtett, a természettudományok soha egészen nem elégíthetik ki, s így ezen tudományok azokat, mik közelebbről az emberrel s annak szellemi természetével foglalkoznak, soha nem is zárhatnák ki; a [hatás], melyet a természeti tudományok a tudomány minden ágaira gyakorolni fognak, a módban fekszik, a metódusban, melyet az egyes tudományokban követünk. — Mennyivel több ember foglalkozik természettudományokkal, mennyivel inkább megszokjuk az embere is oly tárgyként tekinteni, mely kifejlődésében nagyrészt természeti törvények szerént kormányoztatik, mennyivel inkább meggyőződünk, hogy a legszebb spekuláció meddő, s csak az indukció ösvényén haladhatunk, annál nagyobb lesz azoknak száma is, kik a gondolkozás ezen eszközét a politika, erkölcstudomány, egyszóval azon tudományok körében alkalmazzák, hol most a spekuláció uralkodott.”

„Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Amíg erdők, mezők, hegyek, tavak és folyók lesznek a földön, amíg a fehér hajnali ködök felszállnak a vizekről, addig nimfák és driádok is lesznek; és tündérek is. Ők a világ szépsége, és ezért nem fognak kiveszni soha.”

„Csak az a szeretet a miénk, amit másoknak adunk.”

„Ha valamely embernek érdemei vannak, mire való az, hogy kitüntessék? De ha nincsenek, akkor kitüntethetik, mert az tekintélyt ad neki.”

„A művészetem egyetlen elmélkedésben gyökerezik: miért nem vagyok olyan, mint mások? … a művészet ad értelmet az életemnek.”

„Orbán egyelőre nem tud magyarázatot adni a Fidesz-MDF választási vereségére, hiszen az előrejelzések jelentősen eltértek az első forduló eredményeitől. „Van valami összefüggés, egy tény, amit nem ismerek, nem értek” – fejtette ki Orbán, aki szerint a kérdésekre majd az idő választ ad. A választások tisztaságával szemben felmerült kifogásokat – még hivatalban lévő miniszterelnökként – Orbán nem kívánta minősíteni. (2002. május 1.)”

„Amit adhatok a világnak, az a rajztehetségem. Annyit fogok rajzolni, amennyit csak tudok, annyi embernek, amennyinek csak lehet, addig, ameddig csak képes leszek rá.”

„Míg a vendégek az ételre várnak, addig a szakácsok a kézilányokkal gomba mód szaporodnak.”

„[…] ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire […] És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek […], nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot.”

„Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni.”

„…nehéz az olyan jó tanács hatékonyságában bízni, amelyiket az sem fogad meg, aki adja.”

„A bank olyan hely, ahol akkor adnak kölcsön egy esernyőt, amikor süt a Nap, s akkor veszik vissza, amikor zuhog.”

„Ha az elmúlt száz évben kiosztanánk az aranyat, az ezüst- és a bronzérmet azoknak akik a legtöbbet ártottak a magyar nemzetnek, akkor az aranyérmet Trianonnak, Trianon kiagyalóinak és végrehajtóinak kellene adnunk, ez azt hiszem nyilvánvaló. Az ezüstérmet vigyék a kommunisták. Én a bronzérmet odaadnám a TV2 és az RTL-Klub működtetőinek, ugyanis amit 1997 óta ebben az országban a mi pénzünkből művelnek, az felháborító, vérlázító, gyalázatos, hogy folyamatosan napról napra a képünkbe röhögnek, sztárnak nevezik magukat és a számunkra szent dolgokba törlik a lábukat. Úgyhogy ha csak egyetlen egyszer lesz a Jobbiknak – és biztos vagyok hogy lesz, adja az Isten, hogy legyen – lehetősége, hogy az úgynevezett koncessziós jogukról döntsön, hát akkor a következőt fogom javasolni remélem a Parlamentben: a TV2 és az RTL-Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig, hintsük be sóval és alakítsunk ki romokból egy mementót azzal a felirattal, hogy így jár mindenki, aki Magyarországon a magyart gyalázza.”

„Csak addig vagyunk szigorúak mások iránt, míg magunkat nem ismerjük.”

„Az erőfeszítés csak akkor nyeri el méltó jutalmát, ha ez ember semmiképp sem adja fel.”

„Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elvesztették érte fejüket a nők.”

„Nem lehet „élethazugság” nélkül élni – hirdette Ibsen. De közben csendesen, szinte szótlanul beismerte, hogy „élethazugság”-gal sem lehet. (…) Mert senki sem felnőtt addig, amíg hazugsággal igyekszik enyhíteni életét.”

„Ebben a parlamentben nem csak csúnyán beszélnek. Nem csak hiányoztak magyarórákról vagy rossz magyar tanáruk volt, hanem szamárságokat adnak elő és a nyájszemléletben óriási tapsot vagy fújjozást kapnak, ahogy azt a nyájszemlélet diktálja.”

„Egy elmés asszony egyszer olyasmit mondott nekem, ami talán a női nem titka; minden nő, amikor szeretőt választ magának, inkább ad arra, hogy a többi nő milyennek látja választottját, mintsem arra, hogy jómaga milyennek látja.”

„A „lélek eladásról” tudni kell valamit… Mégpedig azt, hogy döntő többségben törlik azt a napot, órát. Soha többé nem fog eszünkbe jutni. Jó játékszert adnak hozzá: a pénzzel és a törtetéssel kiválóan el leszünk foglalva. Talán, de csak talán, a nagy kavarodás közepette, valahol, évek, évtizedek múlva bevillanhat némi foszlány az esetről. De éppen csak valami, kétlem, hogy teljesen világosan eszébe jutna bárkinek, mondjuk a szombat délutáni kocsimosás, vagy hússütögetés közben, hogy atyavilág, én tizenkilenc és fél éve, kedd éjjel fél egykor eladtam a lelkemet az ördögnek… Ennél azért jobban le van fátyolozva a szemünk.”

„A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai. Egymás kiegészítői.”

„…a művészet egyike ama kevés lehetőségnek, amely életet ad, és megőrzi az életet, azét, aki alkotja, és azét, aki befogadja. Amilyen kevéssé válhatik rutinná élet és halál, és mindaz, ami a kettő között fekszik, olyan kevéssé lehet azzá a művészet. Persze van, aki rutinnal éli az életét, de akkor nem is él igazán. Vannak művészek, mesterek, akik üres mesteremberekké lettek, de ezek… megszűntek művészek lenni. Azzal, hogy valami rosszat alkot az ember, nem szűnik meg művész lenni, de abban a pillanatban igen, amikor minden kockázattól riadozni kezd.”

„A magyar történelemben még igen nagy művelődéstörténeti terület hever kiaknázatlanul, márpedig népünk múltjának teljes és tökéletes megismerése megmunkálásuk nélkül hiányos. Ilyen terület, más egyebek között, a magyarság konyhája, étkezésének elemei, főzési babonái, valamint asztali szokásai. A tudomány ezen rögös területének művelése elméleti célunk: felkutatni és egybegyűjteni a magyarság ősi életéből máig a napi és az úri étkezés módját, tartalmát, köznapi és ünnepi asztali szokásait, nemkülönben a magyar főzés módjait és készségeit, tárgyi emlékeit. Sok ilyen egyes adat található a történeti és irodalmi közleményekben, de ezek a legtöbb esetben elhanyagolt, hiányos és felületes rövid feljegyzések, pedig fentiek népi jellemünknek színes és jellegzetes elemei. Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is.”

„Porosz tiszti becsületszavamat adom Önöknek, hogy ebből a bohémiai őrvezetőből sohasem csinálok birodalmi kancellárt.”

„Aki másnak valami kellemetlenséget csinál, neki van belőle baja. Például ha valakiről bebizonyítom, hogy azt a sok pénzt, ami van neki, sikkasztotta, és neki ezzel kellemetlenséget csinálok, nekem van belőle bajom, mert akkor ő nem ad nekem abból a pénzből. Fordítva viszont: aki magának vermet ás, más esik bele, például ha én elcsábítok egy leányt, más veszi el feleségül.”

„Kinek a teste, kinek a lelke adja meg magát előbb az öregségnek.”

„Amíg a megtévesztett szülők egy része úgy gondolja, hogy a hitoktatás árt a gyereknek, addig a hittant nem tesszük kötelezővé, de minden rendelkezésünkre álló eszközzel szorgalmazzuk és segítjük azt.”

„…a’ czél a’ lévén, hogy mind a’ Görög, mind a’ Deák Classicusok lassan lassan magyar-ra, és tiszta jo magyarsággal fordittassanak: hogy ebben az ember példáját adja a’ szép és jó forditásnak és a’ közönséggel azokat előre is megizeltesse, nem árt mindenikből probát tenni rendibe.”

„Amíg nem ismerjük, nem vesszük komolyan, nem tiszteljük magunkat, nem békülünk meg önmagunkkal és nem éljük saját életünket, addig csupán, mint a marionett, külső hatásoknak és törvényeknek engedelmeskedve, idegen életet élünk.”

„Semleges az az ország, amelyik nem ad el fegyvereket háborúban álló országnak, kivéve, ha készpénzben fizet.”

„Az éjszaka is csak a nap része. Így, ha a napfény oltalmat ad, oltalmat adhat a sötétség is. (…) Bíznia kellett benne. És ezt a bizalmat hívják Hitnek. Soha senki nem értheti meg a Hitet. A Hit pontosan az, amit most megtapasztalt: megmagyarázhatatlan merülés a sötét éjszakába. Csak azért létezhet, mert hitt benne. Ahogy a csodáknak sincs magyarázatuk, csak megtörténnek azok számára, akik hittek a csodákban.”

„Mert miért bűnhődjön az az idős ember, akinek élelemre, ruhára van szüksége, ha a fia munkabírása – akitől függ -, kevés? Hogy tíz év múlva ne csak azt mondhassuk el, hogy minden nyugdíjba vonuló dolgozónak nyugdíjat adunk, hanem hogy országunk minden tagjának, mivel emberi lény és mivel abban a korban van, hogy nem tud dolgozni, joga legyen ahhoz, hogy a társadalom nyugdíjat adjon neki, ne azért, mert egy bizonyos iparághoz tartozik, hanem egy sokkal nagyobb érdemből azért, mert az emberi fajhoz tartozik, azért az érdeméért, hogy a mi társadalmunkhoz tartozik.”

„A mondás eredeti változatában Liu Po-cheng tábornoktól származik: „Nem számít, hogy fekete a macska, vagy sárga a macska - amíg megfogja a patkányt, addig jó macska.””

„Néhány sor az ötvenes évekből. Jegyzetek. Addig soha nem jegyzeteltem le semmit. Maga a novella a jegyzet. Azok a kusza, vázlatos novellák. Vagy ahogy egy kritikus írta: M. I. a regénye helyett a jegyzeteit küldte a nyomdába. De akkor már régen nem küldtem semmit sehova. Akkor… azokban az években. Csak ez a notesz fogadta be írásaimat. Ha mégis le akartam kaparni valamit abból, amit láttam, hallottam, álmodtam. Egy arcot, egy mozdulatot, egy házfalat. Mindezt gyorsan, észveszejtő sebességgel. Hiszen talán ez az utolsó lehetőség.”

„Babits művészete, költészete és prózája rendet, konstrukciót, szigorú proporcionáltságot jelent. Apollói jelenség tehát, hogy a nietzschei terminológiával éljünk. De az apollói elrendezettség csak arra jó, hogy még erősebben kihangsúlyozza a benne rejlő dionüszoszi forrongást és nyugtalanságot. A kristályosan hűvös apollói keretet dionüszoszi lüktetés és vívódás tölti be. Ez adja meg Babits írásainak különleges varázsát, sokrétű, sok perspektívájú szépségét. (I./89. o.)”

„139. Az adásvétel akkor jön létre, amikor az árról megállapodtak, annak ellenére, hogy még a vételárat nem számolták le és semmiféle foglalót sem adtak. Ugyanis amit a foglaló címén adnak, az az adásvétel megkötésének a bizonyítéka.”

„A fényképezőgép nem versenyezhet az ecsettel és palettával – legalábbis addig, míg a mennyben és pokolban is nem lesz használatos.”

„A modern módszerek alkalmazása csak addig jó, amíg egyetlen ember gondolkozását kell megismerni. Egyetlen ember gondolati struktúrája lefordítható modern nyelvre. […] De mihelyt gondolatok kölcsönhatásáról van szó, e lényeg-analízis fölmondja a szolgálatot.”

„Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.”

„A halál alvást, örök ifjúságot és hallhatatlanságot ad nekünk.”

„Árut vissza nem veszek, pénzt vissza nem adok! Caveat emptor!”

„Az emlékezet nemcsak elraktározza az adatokat, hanem még ad is valamit hozzájuk: úgy látszik, hogy az anyag a tárolás folyamán érlelődik.”

„Ha jobban megtöltjük élettel az időt, akkor az életnek is több időt adunk.”

„…semmi sem ad akkora megbecsülést az újonnan feltörekedettnek, mint ha új törvényt és rendet vezet be.”

„A szerelemben a nő attól születik meg, amit kap, a férfi pedig abba hal bele, amit ad.”

„a hazánk felé való menetelünknek sok szép vigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő. Kétségben kell tehát esnünk? Távul legyen. Bízzunk, reméljünk, édes néném, az Istenben, ha szinte minden bizonnyal tudnók is, hogy meg nem adja azt, amit kívánunk. A' való, nehéz Zágon nélkül ellenni; nehéz minden esztendőben 12 hónappal a vállamot terhelni, és a házasságtól messze vagy teljességgel elesni.
(13. levél, Drinápoly, 9. maji 1718.)”

„Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!”

„A légzés határozza meg a költészetet ősidők óta, amióta a verseket szavalják, éneklik. A költőket is ez segíti, mert amikor egy költő verset ír, akkor lélegzésére kell figyelnie, ez adja sorainak lüktetését, a szüneteket, a verslábakat. A lélegzés az, amely egyesíti a lélek cselekvését a test mozgásával. Ez a Mantra-filozófia lényege.”

„Minden irodalomnak hatása nemcsak az egyes művek becsétől, hanem azoknak számától is függ. Valamint eledeleinkben nemcsak a tápanyag, de egy bizonyos mennyiség is kívántatik, s elvesznénk, ha csak étkeinknek kémiai extraktusát kapnók ebédre, úgy van az elménk táplálékával is, s nagyon csalódik, ki a sok középszerűt, mi napjainkban minden irodalomban megjelenik, haszontalannak gondolja. Egy palack tokaji a hozzáértő előtt egy akó kerti bornál többet érhet, de a közönségre nézve az utóbbi mégis hasznosabb, s pedig azért, mert amaz csak néhány magasabb ízlésűeknek, ez sokaknak ad élvezetet. Valamint a játékosnak, ki mindenét elvesztette, semmi sem fáj inkább azon gondolatnál, hogy más kártyákra vagy számokra rakva tételét, mennyit nyerhetett volna, úgy veszteségeink után semmi nem gyötör inkább, mint midőn eszünkbe jut, hogy minden szenvedéseink oka csak az, mert a szerencsét nem kerestük ott, hol az számunkra feltalálható volt.”

„109. Mert míg potestas alatt hímneműek és nőneműek is szoktak lenni, addig manus alá csak nők kerülhetnek.”

„Jó s igaz ember az érdemesen mindig könyörül, de megválasztja, mit ad, tudván, mi arany, s mi üresbab.”

„Amíg elménk telítve van vágyainkkal, az élvezetek iránti sóvárgással, addig csak szenvedés lehet a sorsunk, mert minden élvezet mögött ott leselkedik a büntetés.”

„Az ígéretek kevesebbe kerülnek az ajándékoknál, és sokkal többet érnek náluk. Sohasem adunk annyit, mint amikor reményt adunk.”

„Mikor az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna arckifejezésében, s milyen szelíden néz egy tigris. Az állatkert vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott egy ketrecben egy kolléga.”

„Aztán a légionáriusok leírtak számos életelvet, melyeket én gyűjtöttem össze az Evangéliumokból vagy más írásokból. Ezek díszítették a falakat. Itt van pár: "Isten hordoz minket az Ő győztes harci szekerén." "Akárki nyer…én leszek az Istene." "Akinek nincs kardja, adja el a köpenyét és vegyen egyet." "Harcolj bátran a hitért." "Kerüld a testi gyönyört, mivel az megöli a lelket." "Légy éber." Ne pusztítsd el a benned lévő hőst." "Testvérek a szerencsében… ahogy a szerencsétlenségben." "Aki tudja hogyan kell meghalni, sosem lesz rabszolga."”

„Az igazság, amely valamely párt oldalán vagyon, csak dísznek és lepelnek való ott; hivatkoznak reá, de nem fogadják bé, nem adnak szállást néki, és nem jegyzik el véle magokat.”

„Ezerkilencszázhetvenkilencben, Assisi Szent Ferencet az ökológiával foglalkozók égi patrónusává nyilvánítottam. Õ a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést - állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is - meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsõítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”

„Mindaddig, amíg Isten úgy tűnik, hogy kívül és messze távol van, addig fennáll a tudatlanság. De amikor belül realizáljuk Istent, akkor ott igazi Tudás van.”

„A legnehezebb a legkönnyebb, amit mindenki úgyis tud. Mi könnyebb és mi nehezebb, mint, hogy eredj és add el mindenedet? De igazán mindenedet. Nemcsak házadat és ruhádat és barmaidat és bútoraidat és földedet és értékpapírjaidat és edényeidet és párnáidat és ágyadat és ne tarts meg egyetlen takarót, egyetlen csészét, egyetlen lepedőt, egyetlen zsebkendőt, egyetlen takarékkönyvet sem. Add el elveidet és műveltségedet és tudásodat, mint vagyonodat, az összes bizonyosságokat és búvóhelyeket és a világnézetet és a rejtekhelyeket, szóval add el mindenedet.”

„A bőség elválasztja az embereket. A szegénység összeszövi őket. Neked van egy kis cukrod, nekem nincs; kérek a tiédből. Legközelebb neked nincs liszted, adok az enyémből.”

„A szív észt ad, de az ész nem ad szívet.”

„Irina:) Jön majd idő, mikor mindnyájan megtudjuk, miért mindez, miért ez a sok szenvedés, és akkor nem lesz többé titok … Addig azonban élnünk kell és dolgoznunk. Mindig, mindig dolgoznunk!
(4. felvonás, befejező jelenet, 572-573. oldal”

„Adjuk meg végre a mesterembereknek az őket megillető jussukat, A szabad művészetek eleget énekeltek önmagukról. Ami hangjuk van, azt most a mesterségek ünneplésére használhatják.”

„Fel kell számolni az imperialista elnyomást és intervenciót. Az Egyesült Államok hagyja el Dominika területét; vonja vissza csapatait Dél-kelet Ázsiából és Vietnámból; szüntesse be a Vietnámi Demokratikus Köztársaság bombázását, adja vissza a panamai népnek a tőle elrabolt földet, a csatornaövezetet; szüntesse meg Amerika és a világ többi elszegényedett országainak kizsákmányolását; adja vissza a külföldi katonai támaszpontok területét, beleértve Guantánamót; hagyjon fel összeesküvéseivel Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában; legyen vége az imperialista hatalmi rendszernek.”

„Isten mindenben megnyilvánul, de a szó az egyik kedves eszköze a cselekvésre. Mert a szó nem más, mint a rezgéssé alakult gondolat: kiteszed a levegőbe mindazt, ami addig csak energia volt. Nagyon vigyázz, mit mondasz.”

„Nem kevés búsulással való csudálkozásunk vagyon az ti nagy embertelen vakmerőségteken, értvén, hogy által nem akartatok menni az mi confoederatus atyánkfiainak segítségökre különben, hanem hogy tinektek megfizessenek, sőt hat forintat adjanak előre: mert idegen országba mentek; ha meg nem adnák pedig fizetésteket, ti oda mennétek, ahol fizetést adnak.”

„A kígyó nem mindig rosszat jelent. Említettem, hogy a kutak, források vizét tisztántartja, de a család fennmaradását is biztosítja, azért nem pusztítják el a háztól sőt enni adnak neki sokhelyt. A kígyóban is az ősök lelke él a nép hite szerint s az születik újjá a gyerekben. […] A béka már inkább egyoldalúan a gonosz lélek szimbóluma. A moldvai csángók például megnézik, ha a béka bemegy a házba, nincs-e nyakában piros cérna. Ha meglelik a cérnát, "küldött béká"-val van dolguk. A tűz fölé akasztják, s addig pirítják elevenen, míg csak meg nem jelenik, aki küldte. A béka helyett, vagy vele együtt ugyanis küldője szenved. Ilyenkor azután, ha meg nem verik, hangos szóval rábizonyítják a rontást: "kígyót, békát kiáltanak rá."”

„Aki ad, Jézusért tegye, aki kap, az Urat dicsérje!”

„Becsét a tárgynak az adja meg, mivé a művész alakítja.”

„Kádár végül addig manőverezett, míg felvetette Magyarországot a nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba anélkül, hogy ezzel szovjet reakciót provokált volna ki. A politikai túlélés nagymestere, úgy tűnik további haladékot nyert.”

„A gasztronómiai ismeretek minden ember számára szükségesek, mivel ezek az ismeretek egyre több gyönyört adnak nékik.”

„Ha valamihez adom a nevem - én felelek érte -, azt akkor is végigviszem, ha észreveszem, hogy kihátrálnak mögülem. Ha lesre futottam, akkor is be kell rúgni a labdát, aztán majd legfeljebb nem ítélik meg a gólt, de én ezt vállaltam.”

„Negyvenmillió a jelenlegi előirányzat [a magyar, jórészt KISZ-esekből álló delegáció kiküldésére az észak-koreai nemzetközi ifjúsági találkozóra]. Tudjuk, hogy magyar közvélemény nehezen érti meg, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünkben ennyit [mai áron kb. félmilliárd forintot] ad ki a VIT-re a költségvetés. Vannak azonban olyan befektetések, amelyeknek nem mérhető a közvetlen hozadéka. […] A phenjani út nem üdülés, hanem igenis politikai misszió!”

„Adjanak valakinek egy kérdőíves lapot, és hazudni fog.”

„A gondolatot szent jogként adja az élet.”

„Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned, a történet pereg tovább.”

„Édes néném, akik bujdosó fejdelmet szolgálnak, hogy lehetne azoknak valamijek. A' való, hogy kivált minékünk a ketten hárman, kik mindenkor véle bujdosunk, többünk lehetne, de azt elhallgatom, miért nincsen. Az erdélyi vér nem az adomért szolgál, hanem a becsületért…”

„A világegyetemnek csak az élet ad értelmet, és minden, ami él, táplálkozik.”

„A becsületére adó katona nem öli meg ütközet után a védekezésre képtelen foglyot, hanem tiszteletben tartja; a sebesültnek nem kegyelemdöfést ad, hanem segítséget; megakadályozza a gaztettet, vagy ha nem képes megakadályozni azt, úgy tesz, mint az a spanyol százados, aki látván a diákok kivégzését, felháborodásában kettétörte kardját, és megtagadta, hogy tovább szolgáljon abban a hadseregben.”

„Addig veszek részt a politikai közéletben, amíg azt mondják nekem, hogy szükség van rám.”

„Ahogy halványodik a kezdeti eksztázis, a varázslat, lassan eltűnik az a kép, amit mi, nők az elején felépítünk magunknak a párunkról, és vice versa (kölcsönösen). Lepereg a máz a férfiról, akit addig ideálisnak hittünk, no meg rólunk az, amit ők képzeltek rólunk, belénk. Marad a valóság. Hogy a fickó fiktív.”

„Ábrahám, a kiválasztott barát, hűségesnek találtatott abban, hogy Isten szavaira figyelmes volt. Engedelmessége következtében hagyta el földjét, rokonságát és atyai házát… Hűsége és vendégszeretete következtében adatott neki fia öregségében, és az engedelmessége folytán még ezt is áldozatul ajánlotta fel az egyik hegyen az Istennek, mégpedig azon, amelyet ő mutatott meg neki.
Vendégszeretete és istenfélelme következtében menekült ki Lót Szodomából, arról a vidékről, mely körülötte mindenütt tűz és kénkövek általi pusztulásra ítéltetett; és ezzel jelét adta az Uralkodó, hogy a benne remélőket nem fogja magukra hagyni, míg azokat, akik a neki járó engedelmességet elhagyták, kínokra és gyötrelmekre fogja juttatni. Ennek felesége pedig, noha együtt vándorolt ki férjével, de másképpen gondolkodott az engedelmességről, és nem élt egyetértésben vele, intő jelül állíttatott fel azzal, hogy sóoszlop lett belőle egészen a mostani napokig…
Hite és vendégszeretete következtében menekült meg Ráháb, a parázna asszony is.
Mi pedig, akik az ő osztályrésze vagyunk, tegyük meg mindazt, ami a megszentelődésünkhöz tartozik. Meneküljünk a rágalmazásoktól, az alávaló és tisztátalan kapcsolatoktól, a részegeskedéstől és az újdonságok hajhászásától, az utálatos vágyaktól, az undorító házasságtöréstől és az utálatos gőgtől. "Az Isten ugyanis" - mint ő mondja -, "a kevélyeknek ellenáll, az alázatosnak pedig kegyelmét adja" (vö. 1Pét 5,5). Azokhoz kapcsolódjunk, akik megkapták Isten kegyelmét; öltsük magunkra alázatos lelkülettel az egyetértést, legyünk önmegtartóztatóak, de távol álljon tőlünk mindenféle pusmogás vagy rágalom. A tetteinkben bizonyuljunk igazaknak, és ne a szavainkban. Jótetteinkről mások tegyenek tanúságot, ahogy ezt megadták atyáinknak, akik valóban igazak voltak.
Kapcsolódjunk tehát az áldáshoz, és látni fogjuk, hogy melyek az áldás útjai. Idézzük csak vissza mindazt, ami kezdettől fogva történt. Kinek a kegyelméből nyert áldást atyánk, Ábrahám? Nemde a hit által cselekedte az igazat és az igazságosságot? Engedelmességében, mivelhogy ismerte a jövőt, szívesen ajánlotta fel Izsákot áldozatnak.
Mindannyian dicsőségre és nagyságra emelkedtek, de nem a saját erejükből, cselekedeteik vagy az igazsággal egyező tetteik következtében, hanem Isten akaratából. Mi is az ő akaratából lettünk kiválasztottak Jézus Krisztusban, nem mi juttattuk magunkat a megigazulásra, nem saját bölcsességünk, elmésségünk, istentiszteleteink vagy szívünk megszenteltségében véghezvitt cselekedeteink folytán, hanem hit által, amely által a mindenható Isten a világ kezdetétől fogva mindenkit megigazulttá tett, akinek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "Íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10).”

„Magyarországon az a furcsa helyzet alakult ki, hogy mentalitásában és kultúrájában a Magyar Szocialista Párt a konzervatív párt. (…) Ez a baloldali paradoxon. A másik oldal, amelyik konzervatívnak tartja magát, mentalitásában és kultúrájában radikális. (…) Amíg a baloldali attitűdnek nem lesz része az erőteljes rendszerkritika, (…) addig a jobboldal mindig erősebb lesz a fiatalok körében.”

„A harag és a düh erőt ad ugyan a testnek, de elernyeszti a szellem izmait, s az elmének minden próbálkozását legyengíti és hatástalanná teszi.”

„A kommunista társadalom felé haladunk. Ha az imperialistáknak ez feketeleves, akkor három tányérral adunk nekik belőle.”

„Szeretem a határidőket. Szeretem azt a suhanó hangot, amelyet ki adnak mikor elrepülnek melletem.”

„Ha a némák gyülekezetéből valaki kiáll és bármilyen formában hangot ad a fenyegetettség régóta bennünk bujkáló érzésének, akkor annak a valakinek tapsolni fogunk.”