Idézetek az időről

oldal 2

„Aki azért nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az ennyi erővel az óráját is megállíthatná, hogy időt takarítson meg.”

„A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.”

„A szerelmesek egykor lángoló szerelme idővel megtisztul. A szerelem egymás tökéletes megértésévé válik. Az ész és szív évről évre haladó tisztulása: ez az igazi házasság.”

„Vajon az idő mit jelent? A nap huszonnégy órából, pillanatok végtelen sorából áll. Minden pillanatot ki kell használnunk, amikor csinálunk valamit, vagy épp csak elmélkedünk az életről.”

„Rotterdami Erasmus négy évszázaddal ezelőtt már megírta a butaság dicséretét. A kérdés azonban még mindig nem vesztette el időszerűségét. (…) Az idők folyamán demokratizálódott e finom és rugalmas irányzat – ma már nem fejeződik ki csupán egyes kimagasló személyekben, hanem intézményesedett, és széles rétegek sajátja lett. (I./205–206)”

„Az idő erősíti a barátságot, és gyengíti a szerelmet.”

„Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem.”

„Az optikai csalódások, a megmagyarázhatatlan délibábok, az éjjeli órák vagy a fenyegető árnyak okozta szorongó érzések az embert abba a különös, félig vallásos, félig állati riadalomba kergetik, mely közönséges időkben babonákat szűl, harcos korszakokban vadságot.”

„Mint gongütésre a díszletek, a láthatár egyszeriben megvilágosodott körülöttünk, kinyílt. A négy égtáj felé kanyargó utak hirtelen értelmet és jelentőséget kaptak: valamelyiket végre mi is használni fogjuk? De melyiket? Apám egyelőre nem akart pusztára menni, csábította a szabadság. Valami kis tájékozódási és tanulási időt szánt magának, szeretett volna újra körülnézni a világban. Úgy határozott, fölmegy Pestre, letesz még egy-két vizsgát, a malomgépek és Diesel-motorok kezelését, s közben megpróbál valami gyárba bejutni, illetve megkóstolja, milyen is az a gyári élet. (18. fejezet, 360. oldal)”

„Megkönnyebbült lélekkel fogadom
a naptári öregkort, ezt is megértem
annyi kétség, baljóslat ellenére,
már nem fújom Szilveszter éjjelén,
révült ördögűző, a papírtrombitát,
ám azt se firtatom, hogyan s mitől
vészeltem át az önpusztító időt,
a heveny és idült bajokat, s miféle
hajlam, kedvező csillagok következtében.”

„A legtöbb ember több időt és energiát fordít arra, hogy kerülgesse a problémákat, mint arra, hogy megragadja és megoldja őket.”

„A fanatikusság mindig elfojtott kétségek jele. Ezt az egyház történetében tanulmányozhatjuk. Minden időben, ha az egyház ingadozni kezdett, a stílus fanatikussá vált, fanatikus szekták keletkeztek, mert a titkos kétségeket el kellett fojtani.”

„Soha senkinek nem fogom azt mondani, hogy „az én időmben”, mert egyetlen idő sem volt az enyém, még akkor sem, amikor megéltem.
106.”

„Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan, mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd.”

„Nincsen valóság a filmen kívül. Az egyedüli idő a film ideje… A dolgok nem léteznek azon az előadási renden kívül, amit a mű nekik kölcsönöz.”

„Míg a jó dolgok rendszerint hosszú idők alatt fejlődnek ki, a gonoszak teljes pompájukban, kulcsra készen szökkennek elő, mint a krampusz a dobozból.”

„Ismerem jól a macskákat, egy időben egész macskacsaládokat neveltem. Évezredek óta élnek itt, és még mindig nem tudtak egészen belenyugodni. Nem beszélnek az elveszített szabadságról, de még mindig gondolnak rá. Pillantásuk méltóságos és áthatolhatatlan, mint a színes embereké. Az európai civilizáció sokat ronthat rajtuk, de lelkük mélyén nem romlanak meg. (I./569. o.)”

„Az orgona egy könnyű hangszer: a megfelelő billentyűt a megfelelő időben kell lenyomni”

„Soha ilyen egészségeset, a régi és új szakácskönyvnek minden titkával ismerős, csíziós-zamatú és árverés-józanságú regényt nem írt Móricz Zsigmond, - mondom magamban, pedig csak arról van szó, hogy "megfényesített egy kopott tallért a mellényzsebében, a múlt időt".”

„A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.”

„Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént.”

„Annyira bele ette magát ez a gondolat, hogy félt megfordulni, félt, ha megteszi, egy fehérbe öltözött alakot látna, amely hosszú lépésekkel közeledik, fehérbe öltözött alakot, akinek nincs arca, csupán a feketeség a plexi arcvédő mögött. Valamilyen félelmetes jelenés, egy orgyilkos a normális időn és téren túl.”

„Csak úgy kerülheted el azt, hogy nyomorúságosnak érezd magad, ha nincs elég időd azon töprengeni, boldog vagy-e vagy sem.”

„Olyan időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek. De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem! Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni.”

„Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazánkfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni "valaha mik voltunk", de inkább átnézni, "idővel mik lehetünk, s mik leendünk". A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnk urai vagyunk.”

„Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy "félénk", legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.”

„Olyan elfoglaltak vagyunk, hogy alig szakítunk időt azokra az emberekre, kiket szeretünk, lakjanak bár ugyanott, ahol mi magunk; ahogy nem tekintünk magunkra sem. Társadalmunk szervezettsége olyan, hogy még amikor akad némi szabadidőnk, akkor sem tudjuk, miként használhatnánk fel arra, hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Milliónyi módja kínálkozik az értékes idő elvesztegetésének – bekapcsoljuk a tévét, felemeljük a telefonkagylót vagy beindítjuk a kocsit és elmegyünk valamerre. Nem szokunk hozzá, hogy magunkban legyünk, ezért úgy cselekszünk, mintha nem is kedvelnénk magunkat, és minden erőnkkel próbálnánk elszökni magunk elől.”

„Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.”

„Lehet, hogy a szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán - amikor véget ér az ifjúságunk - újra megfiatalít. De hát hogyne emlékeznék azokra a pillanatokra? Ezért írtam le mindent: hogy a szomorúságot nosztalgiává, a magányt emlékezéssé szelídítsem. Hogy amikor befejezem ezt a történetet, amelyet önmagamnak mesélek, bedobhassam a Piedra folyóba - mert ezt tanácsolta a nő, aki befogadott és segített talpra állnom. S talán - ahogy egy szent nő mondta - a víz majd eloltja azt, amit a tűz írt.”

„Itt mi csak csendességben élünk, töltjük, húzzuk, vonjuk az időt, minden mulatság előttünk fut. De ugyanis miért keresné a mulatság a bujdosókot, mivel másokot is talál. Minékünk csak suhajtás.”

„Ha mindenkor csak az erős tél uralkodnék ez világon, s korosként minden időben csak az nagy hó és jéggel volna az föld béborulva, az füvek s az fák hogy mutathatnák az ő szép virágokot, s hogy ádhatnának jó gyümölcseket? Ezenképpen, ha valami múlatság és vigasság meg nem könnyebbítené azt az nagy terhet és gondot, mely az emberekre szállott, hogy tartana sokáig az emberi állat? Annakokáért én is, midőn nagy búsulásban volnék, hogy azban; azkiben minden reménségemet Isten után vetettem vala, megcsalatkozván, akarám ez komédiában nyerhetetlen jóm után valami búmot elvernem, vagy inkább valamennyire megenyhítenem; azért is penig, hogy megtetszenéjék, hogy nemcsak fegyverre jó szívvel, hanem egyébre is mindenre jó elmével szerette volna Isten az mi nemzetségünket.”

„Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk lözepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni – talán csak egy kis időre –, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat. Ennyit még egy hülye is tud.”

„Pest olyan derült arczú város különben. Nincsenek ócska tornyai, vármaradványai, mik elmult borús időkre emlékeztetnének, az utolsó védbástya fala rég házak közé van beépítve; nincsenek ódon kastélyai, mikhez rémmeséket költhetne a népmonda; nincsenek titoktartó kolostorai, mik hideg borzadályt lehelnének falaikból; nincsenek fényes aristocraticus palotái; nincs Bastilleje, sem Towere, de nincs Kremlje és Louvre-e sem; még csak egy nagyobbszerű templom sem kevélyíti arczát. Olyan "otthon"-nak szánt város az egész.”

„Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálváriaútjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.”

„Ennek ellenére, amikor Robi megkeresett, pár nap gondolkodási időt kértem, mert Vida József nekem is az edzőm volt. Sikeresen dolgoztunk együtt. Érzelmileg kellett tisztázni ezt a helyzetet. A feladatot végül elvállaltam.”

„Szerintem mindenféle művészeti alkotásnak az az értelme, hogy elolvasva, megnézve, színházból kijőve én jobb ember legyek. Ez elég gyermetegen hangzik, de így gondolom. Lehet, hogy csupán egyetlen percig tart a hatás, de szerencsés esetben elnyújthatjuk ezt az időt. Úgy gondolom, bármiféle fájdalmas, vagy éppen vidám történetet mesélünk el, azt kell sugallnunk, hogy az életnek van értelme. Az adófizetők pénzén nem szabad olyan színházat csinálni, ami azt sugallja, hogy semminek nincs semmi értelme. Tudniillik akkor valószínűleg a filmkészítésnek és a színháznak sincs értelme, tehát a kör bezárult, ne tessék akkor megcsinálni.”

„S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?”

„A legutóbbi időben a hazánkra rátörő amerikai agresszorok egy, az eddiginél is veszélyesebb, súlyosabb lépést követtek el: légitámadásokat kezdtek Hanoi és Haiphong külvárosai ellen. Nem más ez, mit kétségbeesésük jele, a halálra sebzett vadállat őrjöngése.”

„Az általjános érdek, melyet a természettudományok korunkban gerjesztenek, kétségen kívül nagy befolyást fog gyakorolni az esmeretek minden ágaira, de e befolyás nem — mint sokan hiszik — az leend, hogy az úgynevezett humanisztikus tudományok egészen el fognak hanyagoltatni. Ha ez jelenleg történik, és sokan úgynevezett praktikus irányokban annyira mennek, hogy minden, nem az anyaggal foglalatoskodó vizsgálódást csaknem nevetségesnek tekintik, ez részint a reakciónak tulajdonítható, mely újabb időben az idealizmus ellen támadt, s melynek közepében állunk, részint annak, mert bármi nagy előmeneteleket tettünk a természettudományok körében, még kezdők vagyunk e mezőn is, távol a ponttól, hol a tudomány egész körét belátva, annak határait észrevesszük, s éppen mert nagy előmenetelt tettünk, szerényebbek leszünk. — Míg emberi természetünk olyan marad, minőnek azt esmerjük, míg érzések és szenvedelmek reá befolyást fognak gyakorolni, míg a hatalom, melyet a föld minden teremtményei felett gyakorol, a belátás, mellyel a természet titkos működéseibe bír, szellemi tulajdonainak kifolyása leend, addig az anyagnak esmerete őt nem elégítheti ki, addig azon tények, melyeket az anyagi természet törvényei meg nem magyarázhatnak, szinte érdekkel fognak bírni előtte, addig ezen tényekből fogja keresni azon törvényeket, melyek szellemi kifejlődésének feltételei. — Azon esmeretvágyat, melyet Isten mint emelkedésének csíráját az emberi természetbe rejtett, a természettudományok soha egészen nem elégíthetik ki, s így ezen tudományok azokat, mik közelebbről az emberrel s annak szellemi természetével foglalkoznak, soha nem is zárhatnák ki; a [hatás], melyet a természeti tudományok a tudomány minden ágaira gyakorolni fognak, a módban fekszik, a metódusban, melyet az egyes tudományokban követünk. — Mennyivel több ember foglalkozik természettudományokkal, mennyivel inkább megszokjuk az embere is oly tárgyként tekinteni, mely kifejlődésében nagyrészt természeti törvények szerént kormányoztatik, mennyivel inkább meggyőződünk, hogy a legszebb spekuláció meddő, s csak az indukció ösvényén haladhatunk, annál nagyobb lesz azoknak száma is, kik a gondolkozás ezen eszközét a politika, erkölcstudomány, egyszóval azon tudományok körében alkalmazzák, hol most a spekuláció uralkodott.”

„A hála fontos egy férfi életében: senki nem jut messzire, ha megfeledkezik azokról, akik mellette álltak a nehéz időkben.”

„Mindez már a korábbiakban is megmutatkozott számunkra; bepillanthattunk az isteni tudás mélységeibe is, ezért hát mindent a maga rendjének megfelelően kell végeznünk, amit csak uralkodónk meghatározott időnkre véghezvinnünk rendelt. Felajánlásaink, és a szent cselekményeinket gondosan végezzük, mert parancsaiban nem hanyag és rendetlen módon hagyta ránk, hanem meghatározott időre és órára. Meghatározott helyen, és meghatározott személyek által akarta ő ezeket végeztetni, legfelsőbb akaratával rendelte el, hogy mindent méltó módon, neki tetszően történjen, és szívesen fogadott legyen akaratának. Mindazok boldogok és tetszésére vannak, akik az uralkodó törvényeit követik, nem fognak eltévelyedni. Adottak voltak ugyanis a főpapnak a maga szent cselekményei, ugyanúgy a papoknak is megvannak a nekik rendelt feladataik, a leviták számára az előírt szolgálataik, és a néphez tartozó embert (laikosz) is kötik a nép számára előírt rendelkezések.
Közülünk mindenki a maga rendjében, jó lelkiismerettel adjon hálát az Istennek, megszentelődésében, senki se lépje át a szent cselekmények számára előírt szabályát. Mert nem mindenütt lehetett felajánlani, testvéreim, a fogadalmi áldozatot, a könyörgést, a bűnökért bemutatott, a tisztulás áldozatát, csupán csak Jeruzsálemben, és ott sem minden helyen lehetett felajánlani, hanem csak a templom előtti áldozati oltáron, azután hogy a főpap és a fentebb említett istentiszteleti szolgák előzőleg gondosan megvizsgálták a felajánlásra kerülő adományt. Akik pedig akaratával egybehangzó dolgokon kívül bármit is tettek, halállal bűnhődtek. Láthatjátok tehát, testvéreim, hogy a tudásban minél nagyobb megtiszteltetés jutott ki minekünk, annál nagyobb a ránk leselkedő veszély is.
Nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből. Boldogok az előttünk járt presbiterek, gyümölcsöző és tökéletes megnyugvásban lett részük.”

„Én vérbeli bohóc vagyok, születésemtől fogva, főtisztelendő úr, olyan, mint egy eszelős; nem vitatom: lehet, hogy talán ördög bujkál bennem, egyébként csak kis kaliberű, mert a rangosabbja más kvártélyt választott volna, no nem magát, Pjotr Alekszandrovics, mert maga is gyatra szállás lenne. De én azért hiszek, hiszek Istenben. Csak az utóbbi időben fogott el kétség, de azért most itt ülök, és várom a nagy igéket. Úgy vagyok, főtisztelendő úr, mint Diderot, a filozófus. Talán tudja, szentséges atyám, hogy a filozófus Diderot Katalin cárnő idejében hogyan állított be Platon metropolitához. Belépett, és rögtön azt mondta: "Nincs Isten." Erre a nagy főpap felemelte ujját, és így szólt: "Mondá a bolond az ő szívében: nincs Isten!" Az pedig ahogy volt, a lába elé borult, és azt kiáltotta: "Hiszek, és felveszem a keresztséget!"”

„Mert gyönyörű dolog az, kedves olvasóm, ahogy most a vendéglői étlapok készülnek.
Mikor nyári időben délben vagy este megered a szapora zápor, s künn a vendéglői asztaloknál megázik a sok kifli, zsemlye (a lótó-futó pincérek nem győzik mind behurcolni), akkor másnap majdnem az egész városban az étlapokon megjelenik egy régi ismerősünk, a „kifli-schmarn“, aki, ha egy kicsit inkognitó akar lenni, a „császár-morzsolya“ nevet is szokta használni.
Az aktuális étlap mindig hű fotográfiája az előző nap időjárásának. Ha almásrétes vicsorgatja rád a fogát júliusban, akkor tudd meg, hogy a környéken tegnap vihar volt, és az éretlen almákat lerázta a gallyakról.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Nem tártak fel az istenek ám mindent elejében:
csak kutatás által lel idővel jobbra az ember.”

„Világos, hogy mindig mindenki jobban akar élni. De arról a kérdésről, hogy ez lehetséges-e, nem lehet pártpolitikai vagy gazdaságszervezési igények szerint, pusztán a demokratikus választási elv alapján dönteni. Ezek geológiai, ökológiai és nem utolsósorban antropológiai kérdések, amelyeket csak akkor lehetne demokratikus viták és döntések tárgyává tenni, ha ezzel egy időben a matematika, a kémia és a fizika kérdéseiről is mindenki a saját ízlése szerint vélekedhetne vagy dönthetne.”

„Hagyjátok, hadd dolgozzék az idő. A gyermek az anyja nézeteit vallja, a férfi majd apja nézetén lesz.”

„Azt mondják, az idő - pénz. Ez a mondás lebecsüli az időt. Az idő sokkal, de sokkal értékesebb, mint a pénz. Ha van időd, általában szert tehetsz pénzre, de lehetsz bármilyen gazdag, egyetlen perccel sem vásárolhatsz magadnak több időt, mint amennyi időm nekem vagy a kandallónál heverő macskának van.”

„Az idő az, ami akkor is halad, amikor semmi más nem.”

„Az élelmiszer-termelés 1939-hez viszonyítva 100%-kal növekedett, az állatállomány csaknem megkétszereződött; az ipari növények termelése hétszeresére nőtt. Észak-Vietnámnak ma 1000 gyára van (ezekből 217 nagyüzem), szemben az 1954-es 41-gyel (ezekből 20 volt nagyüzem). Gazdaságunk lényegileg független, biztosan fejlődő nemzetgazdasággá lett. A francia uralom alatt a lakosság 95%-a írástudatlan volt – ma a lakosság 95%-a tud írni és olvasni. A békekötést követő időhöz képest az iskolások száma általában három és félszeresére, az egyetemi hallgatóké és szakiskolákban tanulóké huszonötszörösére emelkedett.”

„Én ateista vagyok, a lehető legnagyobb mértékig. Sokáig tartott, amíg kimondtam. Már jópár éve ateista vagyok, de valahogy úgy éreztem, intellektuális felelőtlenség azt mondani, hogy valaki ateista, mert ez valami nem létezéséről a tudásunk. Valahogy jobb volt azt mondani, hogy humanista vagy szabadgondolkodású. Végül úgy döntöttem, hogy én legalább annyira érzelmi lény vagyok, mint gondolkodó, érzelmileg pedig ateista vagyok. Nincs rá bizonyítékom, hogy megmutassam, Isten nem létezik, de ezt olyan erősen gyanítom, hogy nem akarom pazarolni az időmet.”

„Ha deréknek születtél, ha a természet egyenes észt és érzékeny szívet adott neked, kerüld egy időre az emberek társaságát, és tanulmányozd magadat.”

„Nehéz időket éltünk meg gyerekkorunkban. Egy család, távol az otthontól, Németországban. Sokat szenvedtek [a szüleim]. Sok volt a fájdalom, a harc közöttük.”

„Azért a helyedben nem várnék túl sokáig. Te tudod a legjobban, hogy az idő értékes ajándék. A várakozás pedig veszélyes is lehet. Néha elmegy a hajó, és akkor már késő bánat.”

„Engem ez a dolog nagyon sokáig csak intellektuálisan érdekelt. Mert az üzlet egy idő után már nem nagyon kötött le, azt gondoltam, amit ebből megtanulhattam, az megvan. Szóval én nem akartam a politikával foglalkozni, csak érdekelt. (…) Ez [a Giddensszel való találkozás] 1998 őszén történt, amikor mi itt javában főttünk a saját levünkben, éppen csak elindult az Orbán-kormány, amelyet én nem fogadtam rossz szívvel.”

„Orbán egyelőre nem tud magyarázatot adni a Fidesz-MDF választási vereségére, hiszen az előrejelzések jelentősen eltértek az első forduló eredményeitől. „Van valami összefüggés, egy tény, amit nem ismerek, nem értek” – fejtette ki Orbán, aki szerint a kérdésekre majd az idő választ ad. A választások tisztaságával szemben felmerült kifogásokat – még hivatalban lévő miniszterelnökként – Orbán nem kívánta minősíteni. (2002. május 1.)”

„(…) ha elérkezik majd az idő, mikor az élet útjaitól megfáradt lábaim megállnak végleg, és porba hullik minden, ami én magam voltam, a Dunántúl ezerarcú, szivárványos, kakukkszavas hazájának emlékektől zsongó rétje fogad magába. Ott leborulok majd a kedves földre, beléhullok örök időkre, s a csend engem is elnyel, elringat, s tollam letehetem, fejem lehajthatom végül Szőlőhegy kedves, szép szívére…”

„Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: „Švejk vagyok…””

„A logika nem némíthatja el a személyes csőd érzetét. Csak az idő segíthet valamit, de az idő sem végez tökéletes munkát soha.”

„A természetben mindenütt harc, küzdés és győzelem váltakozik. Az akarat minden foka küzd egymással anyagért, térért, időért… Az akaratnak önmagából kell táplálkoznia, mivel kivüle semmi nincsen, és ez egy éhes akarat. Innét a hajsza, a szorongás és a szenvedés”

„Az élet rövid, ezért nincs sok időnk megörvendeztetni azok szívét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton. Siessünk hát szeretni! Siessünk kedvesek lenni!”

„Lisey egyre zavaróbbnak érezte, ahogyan ezek az emlékek folyamatosan a felszínre törtek. Mintha a múlt sohasem ért volna véget, mintha az idő végtelenbe nyúló tornyának emeletén továbbra is minden újra meg újra megtörténne.”

„A régi szép időknek van valami honvágyat ébresztő tulajdonságuk, ami a mai időkből hiányzik. Ez a tulajdonság talán azokban az időkben sem volt meg igazán, csak az évek multával nőtt hozzá az emlékükhöz, mint borotváltan meghalt nagyapákhoz a szakáll. Nem baj. Száz év múlva mi is régi szép idők leszünk.”

„Nem az idő halad: mi változunk, egy század, egy nap szinte egyre megy.”

„Az emberi lények nagyon különbözők; hosszú idő fog még eltelni az emberi viselkedés megértéséig. Jóval előbbről kell kezdenünk. Ha legalább azt ki tudnánk találni, hogy egy kutya hogyan "működik", máris jóval előbbre tartanánk. A kutyát jóval könnyebb megérteni, mégsem ment még eddig senkinek.”

„Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Csak idő kérdése. Mindig lehet látni embereket, akik folyton az ablakból bámészkodnak. És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök, és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egy módja.”

„A gyarmatosítás likvidálása az időknek olyan trendje, amit semmilyen erő nem foghat vissza.”

„Az időt nem az évek számítják, hanem amit szenvedünk alattuk”

„Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig az Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadása által megbizonyosodva, és Isten igéjében megerősödve, a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, az Isten országát, mely el fog érkezni. Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a lélekben, a püspököket és a diakónusokat, azok számára, akik hinni fognak. És ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már a püspökökről és a diakónusokról. Az Írás ugyanis ilyenképpen beszél róluk: "Püspököket állítok nekik az igazságosságban, diákónusokat pedig a hitben"”

„A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyűlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserű út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.”

„Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”

„A legnagyobb gond a politikával vagy a kormányzóért való futással az pont az, amit tettem: rengeteg feszültség és rengeteg idő, távol a gyermekeimtől. Miért távolodjak el a professzionális kerékpározástól, egyenesen a politikába, ha ugyan úgy stresszel és rengeteg időt elvesz a kerékpározás is?”

„Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz. És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak. Csupán egy árok vagy vízmosás választja el. Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép. Pedig lassanként elhayják egymást az utak és nem találkoznak többé.”

„Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városba, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bujdosásunknak. A' bizonyos, hogy mint a negyedrésze, annyi időt nem töltöttem Zágonban.
(188. levél, Rodostó, 1753. 22. martii.)”

„Az istenek többet változnak az embereknél, mert határozatlanabb az alakjuk, és tovább élnek. Van, amelyik javul, amint öregszik; mások romlanak idővel. Egy évszázad sem telik bele, s az istenek felismerhetetlenné válnak.”

„Minden ember neveltetésében eljön az az idő, mikor meggyőződik róla, hogy az irigység tudatlanság; az utánzás öngyilkosság; hogy el kell fogadnia magát, akár tetszik neki, akár nem; hogy bár a széles világ tele van jósággal, egyetlen szem tápláló búzához sem jut, csak ha megdolgozik érte azon a földdarabon, amelyet művelnie adatott. A benne szunnyadó erő új a világban, és rajta kívül senki sem tudja, mire képes, és ő is csak akkor, ha megpróbálta.”

„Egy időben az újságok azt írták, hogy a világon csak tizenkét ember érti a relativitás elméletét. Nem hiszem, hogy valaha is lett volna ilyen időszak. Elképzelhető olyan időpont, amikor csak egyetlen ember értette, mert ő volt az, aki kitalálta, de még nem írta le. Amint azonban az emberek elolvasták közleményét, ilyen vagy olyan módon sokan megértették, bizonyosan többen, mint tizenketten. Másrészt viszont azt hiszem, nyugodtan elmondhatom: a kvantummechanikát senki sem érti.”

„Én magam nem vagyok már más, mint lélegző emlékezet. Tovatűnő gondolatok nyomát keresem a holdfényben táncoló erdő felett, és lágyan magamra húzom elmúlt, soha vissza nem térő idők csillagporban úszó emlékezetét…”

„Tanításunkban csupán egyetlen, igen egyszerű módokhoz folyamodunk: visszavezetni a tényekhez, a tények sorozatához és rendjéhez az embereket, és rávenni őket, hogy szabaduljanak meg egy időre a fogalmaktól, és szokjanak lassan össze a valósággal.”

„Azok, akik tapasztalatból ismerik az elfogultságot, tudják, hogy ez az érzés az idővel egyenes arányban nő, míg az elszántság fordított arányban csökken.”

„A mesékben épp az a legnagyszerűbb, hogy az idő, ha épp semmi különös nem történik, csak úgy szalad. A való életben sosem ilyen egyszerű az ügy, s valószínű, hogy jól van így.”

„Az igazság az egyetlen ami fennmarad, minden más eltűnik az idők végezete előtt.”

„Sokan mások meghaltak, de mindez a múltban történt,
amely (tudvalevőleg) a legkedvezőbb idő a halálra.”

„Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.”

„Semmit sem oldottam meg: örök idők óta ugyabban az állapotban vagyok: a kérdező állapotában. Akkor vagyok a kérdezőnek az állapotában, amikor a tudatom éber. Ennek ellenkező esete a feledés, ami egyenértékű az értelem alvásával.”

„Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem a mellkasomon keresztül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mintha a próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat - a fájó veszteséget ami a mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen keresztül - de ez kezelhető volt. Át tudtam vészelni.”

„Az emberi rend annyiban hasonlít a világmindenségre, hogy időről időre el kell égnie ahhoz, hogy újjászülethessen.”

„Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént.”

„Legyen a te beszéded igen-igen, nem-nem. Mert senki sem szolgálhat egy időben két urat -> : Vagy tehát igaznak fogadjuk el, hogy a háromszög szögeinek összege két derékszöggel egyenlő, és ebben az esetben visszautasítjuk az ellenkező állítást, mint hamisat, vagy pedig megfordítva: igaznak fogadjuk el, hogy a szögek összege nem egyenlő két derékszöggel, és ebben az esetben az egyenlőséget kimondó állítást kell mint szükségszerűen hamisat visszautasítanunk. De vajon volna-e valaki olyan vakmerő, hogy asztrológiának nyilvánítsa Eukleidész geometriáját, amely immár több mint két évezrede a senki által kétségbe nem vont igazság tekintélyével rendelkezik? De ha ezt senki nem merészeli, akkor kötelesek vagyunk visszautasítani a nem-euklideszi geometriát, mint közönséges áltudományt, amelynek nem tulajdonítunk nagyobb lehetőséget, mint amennyit a történelmi fejlődés bármely hasonló bizarr terméke érdemel.”

„A délután elaludt aztán. Észrevétlenül, mintha bújócskázni akarna. Az este lopva érkezett, még puhábban, csendesebben, mint ahogyan elődje, a délután tűnt el az Idő kérlelhetetlen forgásában. Lassan minden nyugovóra tért, nem mozdult semmi, csak egy kis bagoly úszott csendesen a levegőben. A Hold szégyenlősen – de lehet az is, hogy csak álmosan – húzta szét selymes, puha felhőtakaróját. Lepillantott a Földre, s mivel mindent rendben talált, mosolygott és útjára indította az éjszakát.”

„Elkerülje ki-ki fejedelme körül való hizelkedését, ne igyekezze senki azzal állapotját nevelni s promoveálni, quia non erit diuturnum; egymás ellen ne árulkodjanak, mert nem igen tisztességes, ne kövessék azt, amit követtek én körülöttem némelyek, egymást sokszor deferálták, mert együtt nem engemet találnak mindenkor, a ki eddig egy vádoló szavának is nem szoktam vala hitelt adni, hanem először a dolog valóságának bizonyosan végére igyekeztem menni, és azután az időnek alkalmatosságához szabtam magamat.”

„Sok idő eltelik míg a szeretet törvénye a nemzetközi viszonyokban is megmutatkozik. Az államgépezet az emberek szívei közé férkőzik, és elrejti őket.”

„Führerem, ön minden idők legnagyobb hadvezére!”

„Ha egy felfedezés idő előtt születik, majdnem bizonyos, hogy az emberek nem vesznek róla tudomást, vagy olyan ellenzéssel fogadják, amelyet nincs ereje leküzdeni, ezért a legtöbb esetben olyan, mintha meg sem született volna.”

„Ha vagy 3-400 000 emberélettel megvásárolnók azt, hogy az idő szellemének mi jelöljük ki az utat, s magyar honunknak minden lakosait fölszabadítsuk, akkor valóban részemről nem drágállanám a vásárt.”

„Az élet nem más, mint bánat és öröm, ragyogás és keserűség, milliónyi emlék, rezdülés egybe gyúrva. S ha már egyben van, igazán minden egyben van, jön egy puha szellő és csillámló gyöngysorként szalad szét az ember élete Isten örök kertjében.”

„Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja.”

„Az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik.”

„Ha jobban megtöltjük élettel az időt, akkor az életnek is több időt adunk.”