„Földből lett minden s óda is tér minden vissza.”
Az Természetről című műből való idézetek
Xenophanész , Kis-Ázsia görög lakosságú nyugati részén, Kolophón városában született. Vándorköltőként és -énekesként bejárta egész Görögországot, majd Elea városában telepedett le, és az ottani filozófiai iskola előfutárává vált.
Nemcsak nézetei különböztek jelentősen a milétosziaktól vagy Hérakleitoszétól és Parmenidészétől, de azok kifejtésének módja is. Alapjában nem filozófus volt, hanem olyan költő, akit különösen érdekelt a vallás és még inkább az istenek. Mélyen felháborította, ahogy korának költői példaképei, Homérosz és Hésziodosz vulgarizálták az isteneket, ezért fellépett ellenük. Xenophanész elsősorban egy eredeti megközelítésű kritikus; nem szaktudós, hanem σοφιστής avagy bölcs. Wikipedia

„Földből lett minden s óda is tér minden vissza.”
Az Természetről című műből való idézetek
„Egy isten, ki az isteni s emberi nem legerősebje,
ám a halandóknak formára sem észra sem mása.”
Az Természetről című műből való idézetek
„Nem tártak fel az istenek ám mindent elejében:
csak kutatás által lel idővel jobbra az ember.”
Az Elégiák című műből való idézetek
„Senki sem tud bizonyost… vélekedés minden.”
Az Természetről című műből való idézetek
Fragment 15 (D-K)
“For all things are from the earth and to the earth all things come in the end.”
Fragment 27, as quoted in Xenophanes of Colophon: Fragments, trans. J. H. Lesher (University of Toronto Press, 2001), p. 124
“There is one god, greatest among gods and men, similar to mortals neither in shape nor in thought.”
Fragment 23, as quoted in Notes on Greek Philosophy by Anthony Preus (Global Academic Publishing, 1996), p. 10