Baháalláh (1817–1892)
Forrás: Gyöngyszemek Bahá’u'lláh írásaiból http://www.bahai.hu/mediatar/bahai-irasok-szent-konyvek-szovegek/gyongyszemek-bahaullah-irasaibol/, 23:1. szemelvény
„Nem lehet elég korán szívességet tenni, mert soha nem tudhatod, mikor lesz túl késő.”
Ralph Waldo Emerson (1803–1882)
Neki tulajdonított idézetek
XXIII. János pápa (1881–1963) a római-katolikus egyház 261. pápája
A II. vatikáni zsinaton mondott nyitóbeszédében
Forrással ellátott idézetek
William Shakespeare Hamlet, dán királyfi
Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? Ekkép az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes színét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti „tett” nevét.
(III. felvonás 1. szín)
Hamlet
„Barátokban számold a korod, ne években. Mosolyban számold az életet, ne könnyekben.”
John Lennon (1940–1980) brit énekes, zeneszerző, a The Beatles gitárosa
„Lehet, hogy az igazán félelmetes dolgokra soha, semmilyen korban sem vagy képes fölkészülni.”
Stephen King könyv Rémület a sivatagban
Rémület a sivatagban (1996)
Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus
Eredeti: Our time is distinguished by wonderful achievements in the fields of scientific understanding and the technical application of those insights. Who would not be cheered by this? But let us not forget that human knowledge and skills alone cannot lead humanity to a happy and dignified life.
Bertrand Russell (1872–1970) angol matematikus, logikatudós, filozófus és szociológus, Kingston III. grófja
Miért nem vagyok keresztény? http://www.freeweb.hu/ateizmus/whynot.html
Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus
Eredeti hangon http://www.gandhiserve.org/streams/einstein.html <br class="br">Eredeti: I believe that Gandhi's views were the most enlightened of all the political men of our time. We should strive to do things in his spirit: not to use violence for fighting for our cause, but by non-participation of anything you believe is evil.
Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus
Eredeti: The admiration for Mahatma Gandhi in all countries of the world rests on recognition, mostly sub-conscious, recognition of the fact that in our time of utter moral decadence, he was the only statesman to stand for a higher level of human relationship in political sphere. This level we must, with all our forces, attempt to reach.
„Milyen sivár az a kor, melyben könnyebb egy atomot szétrombolni, mint egy előítéletet!”
Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus
Kertész Imre (1929–2016) magyar író, műfordító
Forrás: Kertész Imre – Koltai Lajos: Sorstalanság – Oktatási segédanyag a film iskolai feldolgozásához – Készítette Fenyő D. György http://www.intercom.hu/honlapok/sorstalansag/study_guide.doc Letöltve: 2008.11.03.
Pam Brown (1948)
Hoffmann Rózsa (1948) magyar politikus
Egri főegyházmegyei tanévnyitó az egri bazilikában, 2013. augusztus 27. ( hvg.hu http://hvg.hu/itthon/20130827_Melto_a_pedagogus_hivatashoz__Hoffmannak) <br class="br">A hitoktatásról, egyházi nevelésről, 2013
Robert Bresson (1901–1999) francia filmrendező, forgatókönyvíró
a Vétlen Balthazárról
Neki tulajdonított idézetek
„Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak minden negatív elemét, amelyben éltem.”
Franz Kafka (1883–1924) prágai német író
„Nekem nincsen korom.
Én örök dolgokkal foglalkozom.”
Lakatos István (1927–2002) magyar Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja (1927–2…
Idézetek a "Kései megperzselődés" kötetből
„Olyan korban élünk, amikor a felesleges dolgok az egyetlen szükségleteink.”
Oscar Wilde (1854–1900) ír költő, író, drámaíró
„Dicsérjék mások az ókort; Örülök, hogy én ebben a korban születtem.”
Publius Ovidius Naso (-43–17 i.e.) római aranykori költő
Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus
VI. A kereszténység paradoxonai
Igazságot! (Orthodoxy) (1909)
„Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik.”
Romain Gary (1914–1980) litván származású francia regényíró, filmrendező, második világháborús pilóta, fordító, diplomata
Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA és a DIA tagja
Prózai műveiből, Puszták népe
Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész
Hétköznapok és csodák, 74–75. o.
Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák, I. kötet: Világirodalom
Hvang Szunvon (1915–2000)
Szokás kérdése (novella, 1936)
Forrás: Hvang Szun-von: Kagylóhéjak (Ráció Kiadó, 2005, ISBN 963965093)
Eötvös József (1813–1871) magyar jogász, író, az MTA tagja és elnöke, országgyűlési képviselő
S ha a természettudományok haladásokat azon rendszernek köszönik, melyet, mert elménk természetéből fejlődik, nem egyes ember talált fel, de melyet Bacon nevével összekötünk, úgy ezen rendszer azt, hogy a tudományok körében általjánossá válik, éppen a természettudományok haladásának, s azon általjános érdeknek fogja köszönni, mellyel e tudományok napjainkban míveltetnek.
„Már kisgyermek koromban feltettem magamnak a kérdést, hogy végtelen sok prímszám létezik-e?”
Bolyai János (1802–1860) magyar matematikus és hadmérnök
Kölcsey Ferenc (1790–1838) magyar költő, politikus és nyelvújító, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja
Selye János (1907–1982) osztrák-magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus
Idézetek műveiből, Álomtól a felfedezésig
Passuth László (1900–1979) magyar író, műfordító
Martin Luther King (1929–1968) amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom …
Beszéde a Nobel-békedíj átvételekor (1964)
Eredeti: Nonviolence is the answer to the crucial political and moral questions of our time — the need for mankind to overcome oppression and violence without resorting to violence and oppression. Civilization and violence are antithetical concepts… Sooner or later all the people of the world will have to discover a way to live together in peace, and thereby transform this pending cosmic elegy into a creative psalm of brotherhood. If this is to be achieved, man must evolve for all human conflict a method which rejects revenge, aggression and retaliation. The foundation of such a method is love.
Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus
VII. Örök forradalom
Igazságot! (Orthodoxy) (1909)
Martin Luther King (1929–1968) amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom …
„Korunk gyönyörű természettudományának van egy kellemetlen mellékzöngéje. Nem a közismert”
Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a DIA posztumusz tagja
Idézetek prózai munkáiból
Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus
IX. Tekintély és kaland
Igazságot! (Orthodoxy) (1909)
„Az egyik kor vallása a rákövetkező kor irodalmi mulatsága.”
Ralph Waldo Emerson (1803–1882)
Neki tulajdonított idézetek
„Három óra: mindig túl kései, vagy túl korai időpont ahhoz, amit az ember éppen csinálni akar.”
Jean-Paul Sartre (1905–1980) francia dráma- és regényíró
Neki tulajdonított idézetek
„Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted”
Móricz Zsigmond (1879–1942) magyar író, újságíró, szerkesztő
Róla írták/mondták
Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész
Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák, II. kötet: Magyar irodalom
„Korunkban a botrány pikantériája felváltotta a titok pikantériáját.”
Chamfort (1741–1794) francia író
Csépe Valéria (1951) magyar pszichológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja
„A józan ész a tizennyolc éves korunkra összegyűjtött előítéletek gyűjteménye.”
Albert Einstein (1879–1955) német-amerikai elméleti fizikus
Eredeti: Common sense is the collection of prejudices acquired by age eighteen.
Mikszáth Kálmán (1847–1910) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság …
Cikkek, karcolatok (1)
„Soha semmit se tanultam az iskolában és 19 éves koromig egy könyvet sem olvastam kedvtelésből.”
Stanley Kubrick (1928–1999) amerikai filmrendező és producer
Forrás: Miért éppen Kubrick? https://web.archive.org/web/20080704073903/http://nandika.freeblog.hu/files/kubrick/1.html In: Jakab-Benke Nándor: „Istenem, mennyi csillag!” Betekintés Stanley Kubrick életművébe. https://web.archive.org/web/20110120124138/http://nandika.freeblog.hu/files/kubrick/t.html
Mahatma Gandhi (1869–1948) indiai politikai, spirituális vezető
Eredeti: Whether humanity will consciously follow the law of love, I do not know. But that need not disturb me. The law will work just as the law of gravitation works, whether we accept it or not. The person who discovered the law of love was a far greater scientist than any of our modern scientists. Only our explorations have not gone far enough and so it is not possible for everyone to see all its workings.
Római Szent Kelemen 1. századi püspök, ókeresztény író
5,1-5; 7,1.
Levél a korintusiakhoz (Kr. u. 88-96?)
„Csupán mi vagyunk Korunk arca. A kor kürtje harsonázik általunk a szó művészetében.”
Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij (1893–1930)
Pofonütjük a közizlést
„A meggondolatlanság … a virágzó korral, az okosság az öregséggel jár együtt.”
Cicero (-106–-43 i.e.) ókori római író, filozófus, politikus
Neki tulajdonított idézetek
Bálint György (1906–1943) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító
A toronyőr visszapillant című könyből (I.–II. kötet)
Kannás Alajos (1926–1999)
Idétzetek verseiől
Adolf Meschendörfer (1877–1963)
Erdélyi elégia (részlet)
