„Hatéves koromban szakács akartam lenni. Hétévesen Napóleon akartam lenni. És az ambícióm azóta is folyamatosan csak nőtt.”

„Az ember ambíció nélkül olyan, mint egy madár szárnyak nélkül.”

Salvador Dalí (1904–1989) katalán-spanyol festőművész

„A nagyoknál ambíció, kicsiknél nagyzási hóbort…”

Móra Ferenc (1879–1934) író, újságíró, muzeológus, történész, régész, a „tiszteletbeli makai"

„Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.”

Kossuth Lajos (1802–1894) (1802-1894) magyar politikus, kormányzó-elnök

„Használd az elméd erejét. De ne hagyd, hogy a képzeleted uralja az ambícióidat.”

Mwanandeke Kindembo (1996)

„Az egyik kor vallása a rákövetkező kor irodalmi mulatsága.”

Ralph Waldo Emerson (1803–1882)

„Mi is a siker? Úgy lehetne meghatározni, hogy: egy ember ambícióinak beteljesedése. Ha ezt a meghatározást elfogadjuk, akkor tulajdonképpen bizonyos mértékben minden embernek van sikere, de senkinek sem teljes a sikere.”

Sir Alexander Fleming (1881–1955)

„Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz.”

Mark Twain (1835–1910) amerikai író, újságíró, humorista

„A kor nem véd meg a szerelemtől. De a szeretet bizonyos mértékig megvéd a kortól.”

Anaïs Nin (1903–1977)

„Soha, még álmomban sem jutott eszembe, hogy változtatni kívánjak, vagy akarjak a politikai eseményeken, melyek közepette éltem. Soha nem vágytam rá, hogy akár a nyelven, akár a világon változtassak, és ha Marxot idéztem, ha Rimbaud-t idéztem, ha Mallarmét idéztem, mindig magamat akartam megváltoztatni, azt az embert, aki a kezem ügyében volt, önmagamat. Ezért mindig tanúnak tekintettem magam, sohasem a kor rossz lelkiismeretének, erre sosem voltam alkalmas, mert már gyerekkorom óta csodálattal töltött el a valóság, amit nem én teremtettem, ami korábban keletkezett, mint én, aki csak arra vágytam, hogy tükrözzem ezt a valóságot, mert még a legszörnyűbb eseményekben is annyi szépséget láttam. Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van.”

Bohumil Hrabal (1914–1997) cseh író