„Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes olyasmiket lát imádottján, amiket más nem vesz észre.”Feleki László
„A hadi dicsőség még mindig szélesebb elismerést nyer, mint a tudományos vagy művészi alkotás. A londoni Szent Pál templom kriptájában nyugszik Wellington és Nelson. Mindkét nagy katonának hatalmas síremléke van. Közelükben egy szerény sírkövön mindössze két betű áll : „A. F.” Ki ez? Alexander Fleming, a penicillin felfedezője. Több ember életét mentette meg, mint amennyit Wellington és Nelson valaha is elpusztított.”Feleki László Napoleon utókora
„A veseköves olyan, mint a horgász. Egy kicsit szeret nagyzolni. Ha azt mutatja, hogy babszem nagyságú köve volt, állítását le kell százalékolni. Lehet, hogy csak borsó nagyságú volt a kő. Az orvostudomány különben mindent elkövet, hogy az embernek a veséjében kő kövön ne maradjon.”Feleki László
„A kőkorszak az a primitív történelmi kor, amikor az embert semmi más nem érdekli, csak a kő. Ilyen a pattintott kő, a kovakő és a vesekő.”Feleki László
„Bölcsességet rendkívül könnyű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja annak az ellenkezőjét, amit tesz.”Feleki László