Idézetek az érzésekről

„Egy művészeti alkotás nem matematikai feladvány, ahol mindig
ugyanannak az eredménynek kell kijönnie. A művészetben a kettő
meg kettő nem mindig négy, lehet három, vagy huszonkilenc is.
Klee szerint „a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá
tesz.” Érzéseket, benyomásokat, hangulatokat, személyes élményeket.
Ezeket adja át magából egy művész az alkotása által!”

„Egész úton küzdött felemás érzéseivel. Nem tudta, hogy mit gondoljon a nőről, és
a dolog dühítette, hiszen máskor könnyen átlátott az embereken. Aleksandra azonban egy veszélyesen szép, és kiszámíthatatlanul verdeső pillangóra emlékeztette.”

„"Mindenkinek más a motivációja. Maksymiliant a bizonyítási vágy hajtotta. Győzni akart. Mindig egyre feljebb és feljebb jutni. Bebizonyítani, hogy még többre és még többre képes. Cezaryt
a hatalom hozza lázba. Uralkodni akar. Élvezi, ha rálát az egész sakktáblára, és ő mozgat minden egyes bábut. Mikołajt az adrenalin hajtja. A veszély. Az erő gyakorlása. A pengeélen táncolás.
Engem, bevallom, a saját egóm tart fogságban. Remek érzés a tudat, hogy jobb vagyok másoknál – Miłosz maga elé révedt. Elmosolyodott. Ravasz mosoly ült az arcán miközben egy kimért
mozdulattal végigsimított az állán, aztán visszahúzta a tekintetét a nőre. – Hogy kinek mi a célja, az tulajdonképpen mindegy is. A lényeg a mechanizmus, az pedig minden esetben ugyanaz:
olyan, mint a kábítószer. Nem lehet leállni vele, és mindig egyre több kell belőle. Érted, hogy miről beszélek, angyalom?"”

„Élj! Éld azt a csodálatos életet, ami benned van! Ne veszíts el semmit. Mindig keresd az új érzéseket. Ne félj semmitől.”

„Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.”

„Nem figyelek senkinek se a véleményére. Egyszerűen követem az érzéseim.”

„Azon a napon, amikor eltemette feleségét, az emberi érzés utolsó szikrája is kiveszett belőle. Lelkét eltöltötte a kimondhatatlanul gonosz indulat, amit még kegyetlen apja kezdett kisgyerek korában beléoltani. Tulajdon szegénységre kárhoztatott sorsa iránt közömbössé vált, és az egyre ritkábban jelentkező erkölcsi megfontolásokat éles kacajjal nyomta el. Kíméletlenné lett önmagával is, akárcsak minden más emberhez is.”

„Mi lennék en.. vagyis főként az a kérdés hogy ki.
Egy érzés egy gondolat és egy hangulat főként egy személyiség
S mit okozhat egy titok minek dátumát féltve őrzöm

Ki is lehetnek én valójában a(z) álarc mögött
a sok fájdalom mellet  pengét ragadva eldontenem de  mindenki megovni szeretne amint egyedül sötét szobában azon toprengek hogy messzire mentem meg érte meg ehez hasonló kósza gondolat jár egyfolytában fejemben majd egy hang suttogja minden rendben lesz

En míg sírva remegek mert nem vagyok jol rám jön szorongás es hozzá társul depresszió és egy kis pánik roham ők soha nem hagynak el s amiutan be kötöttem sebemet nagy ruhakba oltozven könnyeket le töröl ve megyek nagy mosollyal nevetve másnap s mindenki azt mondja milyen boldog milyen okkes de ha ismerne nem gondolná ezt talán…
S utána legjobb barátom halgatja mit más okozott nekem fájdalmat”

„Boka okos fiú volt, de azért azt még nem tudta, hogy más emberek egészen mások, mint mi, s hogy nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.”

„…erkölcsi kötelmeinknek, barátainkhoz való hűségünknek, egy mű elvégzésének, egy életrend betartásának sokkal biztosabb alapot nyújtanak a mégolyan vak szokások, mint az érzések pillanatnyi, heves és meddő fellendülései.”

„Ha az emberek egyetértenek velem, mindig az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam.”

„A vallomás nem árulás. Amit mondasz vagy teszel, nem számít; csak az érzések számítanak. Ha rá tudnának venni, hogy ne szeresselek téged, az lenne az igazi árulás.”

„Virgina Wolf könyveinek magában álló szépségét stílusának költőisége adja… Mondatai mögött mintha fasorok tárulnának fel olykor – akármilyen egyszerű dolgot mond el, mögötte ott van az érzések világának egész titokzatossága, mint a nagyon szép versek mögött.”

„Két szerelmes érzései csaknem sohasem egyformák. A szenvedélyes szerelemnek megvannak a maga állomásai, egyiken egyik, másikon a másik fél szerelme erősebb.”

„Hiszem, hogy minden szenvedés forrása a tudatlanság. Az emberek a boldogság vagy kielégülés önző hajhászása által okoznak másoknak fájdalmat. Az igaz boldogság mégis a belső békéből és elégedettségből származik, amelyet úgy érhetünk el, hogy gyakoroljuk az önzetlenséget, a szeretetet, a kegyelmet és megszüntetjük a tudatlanságot, az önzést és a kapzsiságot. Azok a problémák amikkel ma szembenézünk, az erőszakos konfliktusok, a környezetpusztítás, a szegénység, az éhezés és a többi, mind ember alkotta problémák, amelyeket emberi erőfeszítés árán a testvériesség eszményét megértve és fejlesztve meg lehetne oldani. Egyetemes felelősséget kell gyakorolnunk egymásért és a bolygóért amit megosztunk. Bár én a saját Buddhista vallásomat hasznosnak találom, a szeretet és kegyelem gyakorlásában még az ellenségeink irányában is, meggyőződésem, hogy vallásosan vagy hitetlenül mindenki képes kifejleszteni magában egy jó szívet és az egyetemes felelősség érzését.”

„… más emberek egészen mások, mint mi, s … nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.”

„Vannak emberek, akikben az értelem az úr, ezek filozófusok vagy tudósok; vannak emberek, akikben az érzés az úr, ezek misztikusok és próféták, passzív vallásalapítók vagy átvett vallási rendszerek médiumai; vannak emberek, akikben az akarat az úr, és ezek államférfiak és katonák,…”

„Fiatalon arról álmodoztunk, hogy akibe szerelmesek voltunk, annak a szívét is megnyerhessük; később viszont az az érzés, hogy egy nő szíve a miénk, esetleg elegendő ahhoz, hogy szerelmesek legyünk belé.”

„Ne hagyd, hogy elbátortalanítson egy érzés, így végül biztos lehetsz a sikerben.”

„Egy angol filozófus szerint egy kiváló elme soha nem túl érthető. Ez igaz a magas szintű érzelmekre is. Csak azt az érzést szeretjük, csak azt érezzük őszintének, ami kissé bizonytalan; s egy gondolat sem meggyőző, amelyben nincs egy kis ellentmondás.”

„A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.”

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

„Engedni kellene talán az ösztöneinknek, hogy bántsunk vagy öljünk meg mindenkit, akire megharagszunk, vegyünk el a gyengébbtől mindent, amire kedvünk támad, és általában gázoljunk át mások érzésein? Nem vagyunk tökéletesek, vigyáznunk kell a gyarlóságainkra, különben elpusztítanak. (…) Miért kell szükségtelen szenvedést okoznunk?”

„Ez a lény meglágyította a kőszívemet. Meghalt és vele együtt meghaltak az utolsó meleg érzéseim is az emberiség számára. (Ezt mondta Sztálin az első felesége temetésén)”

„Minden érzéssel festett portré a művész, és nem a modell portréja.”

„A világ legszebb érzése, ha névtelenül cselekszel egy jótettet - és valaki megtudja.”

„A gondolatok érzéseink árnyékai – mindig sötétebbek, üresebbek, egyszerűbbek amazoknál.”

„Nehéz elérni a valódi együttműködés szellemét mindaddig, amíg az emberek közömbösek mások érzései és boldogságai iránt.”

„A gondolkodás betegség. Annyi cirkulaló redundáns gondolat foglalja le elménk kapacitását, hogy elvesznek az érzések.”

„Amikor szeretetet és kedvességet érzünk mások iránt, az nemcsak másoknak adja meg a szeretet és a törődés érzését, hanem nekünk is segít a belső boldogság és béke kialakulásában.”

„Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.”

„Egyébaránt épen nem akarok boldogító idvezítő terveimmel csak a' magyar nemzetre szorítkozni: az egész emberi nem' általános boldogítása… fekszik nekem szivemen. Mi fölséges, édes érzés lesz, ha minden választékok leomolván, az ember az embert embernek nézi.”

„Kedves barátaim, hogy megvilágítsam nektek az MSZP politikáját, a legjobb, ha a következő idézetet hozom elő a Mein Kampfból: a gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget. Az MSZP politikája erre alapul, így akarja megsemmisíteni a Fideszt. (A Hírszerző szerint a Fidesz kongresszusán elhangzott beszéd, 2006. május 20.)”

„Saját silányságom tudata egyáltalán nem békít meg mások silányságával. Szívből utálom, amikor az emberek testvéri érzéssel vannak egymás iránt, mert kölcsönösen ugyanolyan aljasságot fedeztek fel egymásban.”

„Az optikai csalódások, a megmagyarázhatatlan délibábok, az éjjeli órák vagy a fenyegető árnyak okozta szorongó érzések az embert abba a különös, félig vallásos, félig állati riadalomba kergetik, mely közönséges időkben babonákat szűl, harcos korszakokban vadságot.”

„Vannak szemek, melyeknek fizikai felülete és mintegy a lelki felülete teljesen azonosak: ezek üres, tartalmatlan és meddő-nézésű szemek. Vannak aztán bizonyos „mély” szemek, ahol ez a távolság a kétféle „felület” között oly nagy, hogy a „fizikai” szinte teljesen elenyészik, és az egész szem azt a benyomást kelti, mint egy végtelen hosszú enfilade szobasor utolsó árnyékos szobája, vagy mint egy alacsony szoba plafonja, amelyen perspektivikus freskó van, és így a szoba szinte az égboltig látszik kitágulni felfelé: a szem sokkal messzebbről („mélyebbről”) jön, mint az arc, és elveszti fizikai egyszerűségének és homogénségének jellegét, hogy helyette külön térszuggesztiót alkosson magának, tele árnyékokkal és a folytonos mélyülés plasztikus fokozataival. Mintha egy meleg sátor legmélyébe néznénk, ahol nincs fény és világosság, csak a távolság érzése, amely sugárként realizálható csak számunkra.”

„A gyász érzése után a meghökkenést a legnehezebb hatásosan színlelni.”

„Mert Thomas Mann a humanizmus híve. Fanatikusa a régi, szép, háború [első világháború] előtti humanizmusnak, bármennyire is ellene fordul a korszellem és az események. Elméleti írásaiban mindig a humanizmust tanította, regényeit a humánum hozza közel a szívekhez, és humanizmusa miatt vállalta az utolsó években a keserű száműzetést. Humanizmusában nincs semmi szentimentalizmus, és kevés a részvét, nem Dickens és nem Gerhart Hauptmann humanizmusa ez. Hűvös humanizmus, és nagyon jól összefér az iróniával és az átlagember csendes megvetésével. … Alapja az emberi méltóság tudata – és a szellemi ember derűje, szelídsége, iszonyodása a harcoktól, mert mérhetetlenül felette áll a szenvedélyeknek, amelyek az embereket kegyetlenségre és vérre ingerlik. Ethosz, ami nem gyökerezik semmi vallásban, érzésben, hanem egyes-egyedül a szellemben. (…)”

„Azoknak, akik nem ismerik a matematikát, nehézséget okoz keresztüljutni a szépség valódi érzéséhez, a legmélyebb szépséghez, a természethez… Ha a természetről akarsz tanulni, méltányolni akarod a természetet, ahhoz szükség van arra, hogy értsd a nyelvét, amin szól hozzád.”

„A világ leglassúbb folyamata: az érzés megváltoztatása a gondolat által.”

„Az életet még nem teszi boldoggá, ha hosszú ideig tart. Sőt éppen ellenkezőleg, a hosszú élet, melyből hiányzik a beteljesülés érzése, felettébb unalmas.”

„Nincsenek illúzióim az emberekről, s hogy ne gyűlöljem, megvetem őket. Gyengéden vetem meg. De ők korántsem hálásak nekem ezért. Azt akarják, hogy gyűlöljék őket. Megharagudnak, ha a legszelídebb, legkönyörületesebb, legnyájasabb és legemberségesebb érzést mutatjuk nekik, amit csak kelthetnek bennünk: a megvetést. Pedig a kölcsönös megvetés, az a békesség ezen a földön, s ha az emberek őszintén megvetnék egymást, nem ártanának többé egymásnak, és szeretetre méltó nyugalomban élnének.”

„Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy "félénk", legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki.”

„Azt mondta a nőnek, hogy menjen előtt a falu végén található mély gödörig. Ahogy követte, egy kicsit elégedett volt, ugyanis jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy most végre bosszút állhat. Te is le fogsz jönni ma este, gondolta, és meglátod, hogy te és a magadfajták mit tettek velünk. Csak azt szeretném, hogy annyira fájjon neked is, mint nekem, mikor pár nappal ezelőtt el kellett temetnem a feleségem és a gyermekem, csak ezt szeretném, nem többet. Nem, azt hiszem, hogy te még jobban fogsz szenvedni, hisz majd látod a gyötrelmet a halott feleséged és gyereked arcán.”

„Ha viszont a figyelmet a tudomány és a valóság összefüggésére irányítjuk, akkor a tudomány állításainak rendszerében azt látjuk, ami ez valóban, ti. olyan eszközt, aminek segítségével eligazodunk a tények között, a bizonyítás örömének, a végérvényesség érzésének eléréséhez szolgáló eszközt -- s ekkor a „fundamentum” problémája magától átváltozik az ismeret és a valóság rendíthetetlen érintkezési pontjainak problémájává. Ezekkel az abszolút szilárd érintkezési pontokkal, a konstatálásokkal ismerkedtünk meg a maguk sajátos mivoltában; a konstatálások az egyedüli olyan szintetikus állítások, amelyek nem hipotézisek.”

„Ne feledd, senki sem sértheti meg az érzéseid saját közreműködésed és engedélyed nélkül!”

„Az általjános érdek, melyet a természettudományok korunkban gerjesztenek, kétségen kívül nagy befolyást fog gyakorolni az esmeretek minden ágaira, de e befolyás nem — mint sokan hiszik — az leend, hogy az úgynevezett humanisztikus tudományok egészen el fognak hanyagoltatni. Ha ez jelenleg történik, és sokan úgynevezett praktikus irányokban annyira mennek, hogy minden, nem az anyaggal foglalatoskodó vizsgálódást csaknem nevetségesnek tekintik, ez részint a reakciónak tulajdonítható, mely újabb időben az idealizmus ellen támadt, s melynek közepében állunk, részint annak, mert bármi nagy előmeneteleket tettünk a természettudományok körében, még kezdők vagyunk e mezőn is, távol a ponttól, hol a tudomány egész körét belátva, annak határait észrevesszük, s éppen mert nagy előmenetelt tettünk, szerényebbek leszünk. — Míg emberi természetünk olyan marad, minőnek azt esmerjük, míg érzések és szenvedelmek reá befolyást fognak gyakorolni, míg a hatalom, melyet a föld minden teremtményei felett gyakorol, a belátás, mellyel a természet titkos működéseibe bír, szellemi tulajdonainak kifolyása leend, addig az anyagnak esmerete őt nem elégítheti ki, addig azon tények, melyeket az anyagi természet törvényei meg nem magyarázhatnak, szinte érdekkel fognak bírni előtte, addig ezen tényekből fogja keresni azon törvényeket, melyek szellemi kifejlődésének feltételei. — Azon esmeretvágyat, melyet Isten mint emelkedésének csíráját az emberi természetbe rejtett, a természettudományok soha egészen nem elégíthetik ki, s így ezen tudományok azokat, mik közelebbről az emberrel s annak szellemi természetével foglalkoznak, soha nem is zárhatnák ki; a [hatás], melyet a természeti tudományok a tudomány minden ágaira gyakorolni fognak, a módban fekszik, a metódusban, melyet az egyes tudományokban követünk. — Mennyivel több ember foglalkozik természettudományokkal, mennyivel inkább megszokjuk az embere is oly tárgyként tekinteni, mely kifejlődésében nagyrészt természeti törvények szerént kormányoztatik, mennyivel inkább meggyőződünk, hogy a legszebb spekuláció meddő, s csak az indukció ösvényén haladhatunk, annál nagyobb lesz azoknak száma is, kik a gondolkozás ezen eszközét a politika, erkölcstudomány, egyszóval azon tudományok körében alkalmazzák, hol most a spekuláció uralkodott.”

„Körünkben fonák pártoskodások űzik dulongásaikat. (…) Nem hon és mesterség szeretete az, ami embereinket a dulásokra ragadozza, hanem szilaj tűz, neveletlenség, éretlen gőg. Ha a vázakat döntik, azzal nem gondolok; még örvendek neki; de azt tenni méltósággal illik, nem vadsággal. Hol a Kritikai Lapokban legkisebb nyoma a szív meleg érzéseinek? Pedig a kritika ki nem zárja a szívet…
(356. oldal.)”

„…a nyelvet nem a grammatikus, nem a lexikografus viszi előre, hanem az író; (…) Nincs filozófusabb nyelv, mint a miénk! – ezt kiáltozza [a grammatikus] kevélyen és örvendezve. E dicsőségen én legalább nem igen kapok. Azt óhajtom inkább, hogy az minél szebbé váljon s alkalmatosabbá a lélek gondolatait s érzéseit minden különbözéseikben festeni, s minél elébb.
(Harmadik könyv, első szak 2. rész; 115. oldal.)”

„Nincs kietlenebb érzés, mint fölöslegesnek lenni. (II./422. o.)”

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”

„Valami tisztességes félelem visszatart attól, hogy egykor valóban élt személyek szájába olyan szavakat adjak, amelyeket sosem mondtak el, szívébe érzéseket, amelyekről nem tudom ellenőrizni, vajon nemcsak a saját érzéseim-e, utakat tétessek meg velük, amerre sosem jártak.”

„Annál jobb érzés nincs, mint amikor egy jó kis szalonnasütés után lefekszem a mohára és hallgatom a vadon morajlását. Ez olyan muzsika, amit nem lehet leírni, ezt hallani kell és érezni, ahogy a fenyves éli az életét, az állatok hangját, a neszeket, amit nem lehet megfejteni (…). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet.”

„A pozitív érzések nem a sors ajándékai, az embernek meg kell dolgoznia értük.”

„A zene hatására kiemelkedhetünk egyéni világunk kereteiből, minden érzést átélhetünk, az érzések teljességét, az érzésvilágokat önmagukért és önmagukban, mint a világ elemi egységeit, s a korlátlan számú érzésvilág összhangját átélve társakat találunk legszemélyesebb érzéseinkhez, felismerjük, hogy felfedezetlen sorsközösségben élünk egymással.”

„Azok, akik tapasztalatból ismerik az elfogultságot, tudják, hogy ez az érzés az idővel egyenes arányban nő, míg az elszántság fordított arányban csökken.”

„Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni.”

„A burzsoáziát, mint osztályt, le kell verni kíméletlenül, de a leghatározottabban elítélem azokat, akik egyesek ellen követnek el erőszakot. A forradalomnak és a forradalmi érzésnek használnak, ha barbárság nélkül emberségesen járnak el.”

„Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem a mellkasomon keresztül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mintha a próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat - a fájó veszteséget ami a mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen keresztül - de ez kezelhető volt. Át tudtam vészelni.”

„Mindig is szokatlanul taszító voltam. Ami rosszabb, tudtam is erről. Olyan régen velem volt már ez az érzés, hogy nem is tudtam elképzelni, milyen lehet nélküle.”

„Könnyedén venni Marina Cvetajevát nem lehet. Áthatóbb, mélyebb, tragikusabb költő ő annál, hogysem könnyedén vegyük. Elfelejteni pedig lehetetlen… A felszínes-kellemkedő költőnő meghatározás éppen nem illik rá. Ezt a szót nem rá, nem róla találták ki. Költészetében kezdettől érvényesült az érzések és erkölcsi mércék maximalizmusa. És kezdettől megvolt benne a fenséges hősmondai jelleg is, a tágasság, a forrásvíz fogpezsdítő frissessége.”

„Amit a haladásról általában el szoktunk mondani, az valóban rendkívüli! A "haladás", ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottuk meg a felsőfokot. A vallás, hazafiasság, szépség vagy állatias gyönyör ideáljai helyett felkínáljuk a haladás alternatív ideálját - vagyis mindazzal szemben, amit jól ismerünk, többet kínálunk fel abból, amiről senki sem tud semmit. A haladásnak, ha helyesen értelmezzük, igencsak méltóságteljes és legitim jelentése van. Ha viszont a pontosan megállapított erkölcsi ideálok ellentéteként használjuk, egyszerűen nevetségessé válik. A haladás eszménye nem áll szemben az etikai és vallási célszerűség eszményével; az igazság ennek éppen a fordítottja. Senki sem használhatja a "haladás" szót, hacsak nincs pontosan meghatározott hitvallása, megmásíthatatlan erkölcsi törvénykönyve. Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan - vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban. Mert maga a "haladás" szó irányt jelöl; s mihelyt egy kicsit is kételkedni kezdek az irányt illetően, kételkedni kezdek magában a haladásban. Nem volt még korszak, mióta világ a világ, mely kevesebb joggal használhatta volna a "haladás" szót, mint mi. Lehetséges, hogy a katolikus 12. s a filozófikus 18. században egyszer jó, máskor rossz irányba indultak az emberek, s többé-kevésbé eltérő véleményük volt arról: milyen messze vagy pontosan merre menjenek, de hogy valamilyen irányt kell követniük, abban teljesen egyetértettek, s éppen ezért a haladás megtapasztalásának őszinte érzésében volt részük. Köztünk azonban épp az irányt illetően nincs egyetértés.”

„A tudóst, aki méltó erre a névre, s mindenekfölött a matematikust, ugyanaz az érzés keríti hatalmába műve szemlélése közben, mint a művészt; élvezete éppen olyan intenzív s ugyanolyan természetű. Munkánkkal nem kizárólag a pozitív eredményeket hajszoljuk, amint a laikusok feltételezik, mert fáradozásaink célja ezenkívül az is, hogy ezen esztétikai érzelem hatása alá kerüljünk, s másokat is ezen hatás alá vonjunk.”

„Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!”

„Egy este kifordítom a falnak fordított képet, s nézem-nézem szokásom szerint […]. Szemben állt a kép velem. Olyan érzés fogott el, mintha a kép megelevenednék, s a lenyúzott bőrömmel volna behúzva. Megborzongtam.”

„Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember.”

„Az az érzésem, hogy akik elkezdtek tájépítészeti vonatkozásban tevékenykedni (akik úgy érezték, hogy szükség van arra, hogy a táj problémáival oktatásban, kutatásban és sok egyéb vonatkozásban foglalkozniuk kell) azoknak a jelentős többsége valahonnan a földből jött.”

„Liszt igyekszik bebizonyítani, hogy a jelenkori zsidók nem alakították ki fajtájuk nemzeti zenéjét; ez azonban nézetünk szerint mindazok számára teljességgel természetes, akik tudják, hogy a zsidók megszűntek államot alkotni az államban, ellenkezőleg, ahhoz a nemzethez tartoznak, amelynek országában élnek, s amelynek valamennyi érzésében és reményében osztoznak.”

„A titokzatosnál nincs csodálatosabb. Alapvető érzés ez, ott áll az igazi művészet és az igaz tudomány bölcsőjénél. Aki nem ismeri, aki nem tud többé csodálkozni és nem érez meglepetést, az olyan, akár a halott, akinek lezáródott a szeme. (Hogyan látom a világot?)”

„Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van. Aki teljesen át tudja magát adni az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát. (…) A szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.”

„Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.”

„Amikor kihirdették, hogy a Könyvtár minden könyvet magában foglal, különös boldogság volt az első érzés. Minden ember az érintetlen és titkos kincs urának érezte magát.”

„De aztán a következő borongós napon olyan iszonyatos erővel hasított a lelkébe Scott hiánya, hogy nem érzett mást, csak ürességet, többé nem érezte magát nőnek, mintha egy halott fa lett volna, amelynek ágai között keresztül fúj a metsző novemberi szél. Liseyt most is ez az érzés gyötörte, Scott nevét akarta kiáltani, haza akarta hívni őt, majd' megszakadt a szíve, ahogy belegondolt, milyen évek várnak rá, és azon tűnődött, mire jó a szerelem, ha ez a vége, ha csak tíz másodpercig is így érez az ember.”

„Olykor fennáll a veszély, hogy saját kellemes érzéseink játékszerévé válunk.”

„Titkárnőként az ember odafigyel arra, hogy a főnöke mi iránt érdeklődik. Mondjuk például zene, vallás, filozófia vagy esetleg építészet. De nem, az embernek az az érzése támadt, hogy Keitel csakis és kifejezetten katona.
Hilda Haenichen, Keitel titkárnője”

„Sosem ismerik a győztes pilóta igazi örömét. A sisak olyan érzéseket takar el, amiket nem lehet megérteni.”

„Az elemzés megszokása magában rejti az érzések elkendőzésének tendenciáját.”

„A szerelem semmihez sem hasonlítható érzés. Olyan, mint a szerelem.”

„Az ember eleven húsába, legmélyebb valójába hasító ellentmondás a szubjektivitás-objektivitás ellentéte. Kétségbeejtő alapvetés. A szubjektum-objektum reláció, vagyis a tudat és annak tárgya a filozófiai gondolkodás kiindulópontja. Képzeljük el, hogy a világot egyetlen tárgyra redukáljuk. Ha nem volna senki, akiben e tárgy léte tudatosulna, akkor a tárgy nem is létezne. A tudat mindenen felül áll, ő a legvégső instancia, tudatában vagyok gondolataimnak, testemnek, érzéseimnek, tapasztalataimnak, ezért számomra mindez létező.”

„A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek.”

„E tekintetben: bensőség, őszinteség, közvetlenség és egyszerűség dolgában Lányi Sarolta lírája valóságos kincse irodalmunknak. Nem a legművészibb, nem a leggondolatgazdagabb, nem a legegyénibb, nem a legmagávalragadóbb – de a legmeghatóbb. Nincs egy hamis hangja. Minden szava tiszta érzés.”

„Ha a némák gyülekezetéből valaki kiáll és bármilyen formában hangot ad a fenyegetettség régóta bennünk bujkáló érzésének, akkor annak a valakinek tapsolni fogunk.”

„Ezek a belső felindulások és érzések tették számomra nyilvánvalóvá a haza szó jelentését. Hirtelen visszatértem a múltba és szívemben tisztán és érintetlenül megtaláltam gyermekkori kincseit. Nagyszerű táj jelent meg szemem előtt… Magyarország volt a hazám! Én is, kiáltottam kissé nevetséges patriotizmussal, én is ehhez az erős fajhoz tartozom, én is ennek az eredendően szabad népnek a fia vagyok, amelynek még biztosan jobb napokat tartogat a sors!”

„Különös a sors! 15 éve, amióta apám elhagyta békés otthonát, hogy a nagyvilágban vándoroljon velem, amióta a vidéki élet rejtett szabadságát a művészélet csillogó szabadságával felcserélte és letelepedett Franciaországban, megszoktam, hogy Franciaországot tekintsem hazámnak, és elfelejtettem, hogy számomra más is létezik (…) Egy súlyos esemény hirtelen fellobbantotta bennem az érzést, amiről azt hittem, hogy már kihunyt, de mégiscsak szendergett bennem valahol. Egy reggel Velencébn részletes beszámolót olvastam egy német újságban a szerencsétlenségről, amely Pestet sújtotta. A hír valóságos megrázkódtatásként ért. Egy rendkívüli részvét, egy eleven, ellenhálhatatlan szükség kényszerít, hogy a szerencsétlenek mellé álljak.”

„Bizonyos kivételes érzések tartalma és folytonossága nem függ ilyen vagy amolyan külső döntésektől. A szívnek is megvannak a maga okai, amiket az ész nem ért. Nos a szívnek ezen okai voltak és maradnak mindörökre feltétlenül döntők számomra.”

„A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.”

„Ha neki egymillió hold kell, hogy gazdagnak érezze magát, az bizonyára azért van, mert belül rettentően szegénynek érzi magát; ha pedig belül szegény, millió holdtól sem fogja magát gazdagnak érezni, s talán azért csalódott, mert ezt az érzést semmi sem szerezheti meg neki.”

„Az erkölcstelen emberek gyakran szabadabbnak tartják magukat, ám igazábol a gyűlölet vagy a szeretet érzése hiányzik belőlük.”

„A macska abszolút érzelmi őszinteséggel rendelkezik: az emberek valamilyen okból elrejtik érzéseiket, de a macska nem.”

„Nekem is vannak érzéseim. Még mindig ember vagyok. Csak annyit szeretnék, hogy magamért és a tehetségemért szeressenek.”

„Az élet nagy célja az érzés - érezni, hogy létezünk, még akkor is, ha fájdalomban szenvedünk.”

„Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.”

„A legszebb élmény, amit átélhetünk, a rejtély. Ez az alapvető érzés, amely az igaz művészet és az igazi tudomány bölcsőjénél áll.”

„Meglepett, mint mindig, hogy milyen könnyű volt a távozás, és milyen jó érzés volt. A világ hirtelen tele volt lehetőségekkel.”

„Megtanultam, hogy a várakozás a legnehezebb rész, és szeretném megszokni ezt az érzést, tudván, hogy velem vagy, akkor is, ha nem vagy mellettem.”

„A szerelem nem egy természetes dolog. Inkább fegyelmet, koncentrációt, türelmet, hitet és a nárcizmus legyőzését igényli. Ez nem egy érzés, hanem gyakorlat.”

„Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? – kérdezte Malacka „Azt nem betűzöd, csak érzed!” – válaszolta Micimackó.”

„A tudás birtoklása nem öli meg a csodálat és a titokzatosság érzését. Mindig van még több rejtély.”

„Nem lehetett volna két ilyen nyitott szív, ilyen hasonló ízlés, nincsenek ilyen egybehangzó érzések...”