Idézetek a kétségről

„A geometriához nem vezet királyi út. (Ptolemaiosz, egyiptomi király kérdésére, hogy van-e könnyebb módszer a geometria elsajátítására, mint az Elemek áttanulmányozása)”

„Kevésbé lehetetlen dolog a napot átfogni, egy csillagot megragadni, a szúnyoggal elefántot elnyelni, mint az örökkévalóság minden kérdését kivétel nélkül megérteni.”

„Mi lennék en.. vagyis főként az a kérdés hogy ki.
Egy érzés egy gondolat és egy hangulat főként egy személyiség
S mit okozhat egy titok minek dátumát féltve őrzöm

Ki is lehetnek én valójában a(z) álarc mögött
a sok fájdalom mellet  pengét ragadva eldontenem de  mindenki megovni szeretne amint egyedül sötét szobában azon toprengek hogy messzire mentem meg érte meg ehez hasonló kósza gondolat jár egyfolytában fejemben majd egy hang suttogja minden rendben lesz

En míg sírva remegek mert nem vagyok jol rám jön szorongás es hozzá társul depresszió és egy kis pánik roham ők soha nem hagynak el s amiutan be kötöttem sebemet nagy ruhakba oltozven könnyeket le töröl ve megyek nagy mosollyal nevetve másnap s mindenki azt mondja milyen boldog milyen okkes de ha ismerne nem gondolná ezt talán…
S utána legjobb barátom halgatja mit más okozott nekem fájdalmat”

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?”

„Sztálin nem volt hülye, hogy ilyen kényes kérdésben írásos utasítást adott volna.”

„Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne sűrítsd egy gondolatba, hogy előreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád, hanem minden egyes fölmerülő esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem képes, hogy a jelent önmagában elviselje.”

„Emlékszünk az 1953. július 26-át megelőző hónapokra, amikor az elvtársakból álló kis csoport tagjainak többsége mindenhová magával vitte Marx és Lenin könyveit. És emlékszünk, hogy Lenin néhány könyve – mert Lenin könyvei voltak – a Moncada utáni házkutatás során a rendőrség kezébe került. Emlékszünk, hogy a Moncada-perben az ügyész vádjai között a legsúlyosabb az volt – hogy úgy mondjam -, beugrató kérdései között az szerepelt, igaz-e, hogy voltak könyveink Lenintől, és hogy Leninnek azok a könyvei a mieink voltak-e. Emlékszünk, hogy nem tudtuk leplezni a felháborodásunkat ekkora ostobaság láttán, hogy Lenin könyvével hozakodnak elő. Felháborodva álltunk fel és azt mondtuk: „Igen, mi olvassuk Lenint, és aki nem olvassa Lenint, az nem tud semmit.””

„Az elméletem szerint a zene jó, ez az egyetlen vallás, ami a lényeget karcolgatja. És bárki, aki valamilyen zenét hallani szeretne, az hadd hallgassa, mert az jó - attól az ember jól érzi magát. Ha tetszik, hadd menjen. Csak mert valaki másnak nem tetszik, az még semmit nem jelent - ez csupán egyéni ízlés kérdése.”

„Egy-egy fiúval való kivételes bánásmód... egy-egy rosszul sikerült feleletem felett való viccelődése valamelyik tanárnak, amikor pedig igazán készültem, gombóccá gyűrte a feleletet a torkomban, és egyszerűen megnémultam. A végeredmény: szekunda vagy valami nyomorult félszekunda. Magam sem értettem magamat. Különösen a számtan lett végleges ellenségem, mert olyan kérdéseket sem tudtam megoldani, amelyeket pedig, ha magam voltam, fejből felírtam a táblára. Mindezeken felül pedig állandó zavaros és rémes álmokkal küzdve, néha csodálatosan szép, néha pedig borzongatóan fájdalmas orgonazúgást hallva, olyan melódiák zengtek a fülemben, amelyek borzalmasságukban is feledhetetlenül szépek voltak, és - nagyon ritkán és nagyon röviden - néha nappal is újra jelentkeztek. Mivel azonban általában rendesen viselkedtem, szüleim talán megnyugodtak, hogy majd csak lesz valahogy, és csak akkor döbbentek meg, amikor a félévi bizonyítványban latinból, földrajzból és számtanból megbuktam. Bizonyítvány-kiosztás után tócsát sírtam a zsebkendőmbe, és hazamenve a bizonyítványt beletettem a misekönyv vastagságú Családi levelező című könyvbe, amelynek állandó helye volt a szekrény tetején, a sarkon, és nemcsak szerelmes levelekkel, de különféle szükséges okmányok kiállításával, jogi tanácsokkal, sőt végrendeletekkel is foglalkozott.”

„Az állam, miután kimutatta, hogy képtelen a magzatelhajtásra szoruló asszonyokat a szükséges orvosi segítséggel és higiénikus berendezésekkel ellátni, hirtelen irányt változtat és a tilalmak útjára lép. Mint más esetekben, a bürokrácia ezúttal is erénynek próbálja feltüntetni az eszmei szegénységet. Solz, a szovjet Legfelsőbb Bíróság egyik tagja, a házassággal kapcsolatos kérdéseknek a szakértője, a magzatelhajtási tilalommal foglalkozó, közeljövőben meghozandó rendelet indoklását abban keresi, hogy - mint mondja - mivel a szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, a nőnek nem áll jogában visszautasítani az „anyaság örömeit”. Mi ez, ha nem papi filozófia, amely ráadásul zsandárököllel rendelkezik? Az imént olvastuk a párt központi lapjában, hogy a gyerekszülés az asszony számára - és igazságosabb lenne azt mondani: a legtöbb asszony számára - „veszélyt jelent”. Az imént hallottuk egy magas állású szovjet személyiség megállapítását, hogy „a csavargó és felügyelet nélküli gyermekek helyzetének a rendezése gyengén folyik” ami minden bizonnyal a gyermekcsavargás növekedését jelenti; és íme, egyik magasrangú köztisztviselő kijelenti, hogy az „édes élet országában” a magzatelhajtást börtönnel büntetik, pontosan úgy, mint a kapitalista országokban, ahol szomorú az élet. Előrelátható, hogy a Szovjetunióban éppúgy, mint nyugaton, többnyire éppen a munkásnők és parasztasszonyok, a cselédek lesznek azok, akiknek nehéz lesz eltitkolni bűnüket, akik tehát a fegyőrök martalékává lesznek. Ami a „mi asszonyainkat” illeti, akiket a jó minőségű parfümök, és más hasonló cikkek érdekelnek, ők továbbra is csinálják, ami nekik tetszik a jó akaratú igazságszolgáltatás orra előtt. „Szükségünk van az emberekre”, teszi hozzá Solz, és behunyja szemét az elhagyott gyermekek láttán. A dolgozó nők milliói válaszolhatnának neki, ha a bürokrácia nem forrasztotta volna torkukra a szót: „Csináljatok magatok gyerekeket!””

„Nem mindig az a kérdés a fontos, hogy egy eszme igaz vagy téves vagy hogy van-e egyáltalában világosan megoldható értelme; hanem sokkal inkább az, hogy gyümölcsöző munkát hoz-e.”

„Én azt mondom, a sors kérdéseinek megoldása a műveltségtől független. Ahhoz, hogy valakinek élete sikerüljön, ismeretekre és műveltségre szüksége nincs.”

„Egyszer szeretnék egy lemezt készíteni Michaellel, mert valóban remek vele dolgozni. De ez csak idõegyeztetés kérdése, mert soha nem vagyunk egy idõben ugyanott. Gondolj csak bele: szerepeltem volna a Thrillerben! Számold ki mennyi jogdíjtól estem el!”

„Nyilván kellő befejezéshez ért az, amit magunk elé tűztünk, de nem szabad elfeledkeznünk arról, ami e tanulmányokat illetően történt. Valamennyi felfedezésnél ugyanis a korábbi munkák eredményeit, amiket másoktól vettek át, részletekben előre vitték azok, akik később átvették őket. Ami azonban ezt a tanulmányt illeti, nem lehet mondani, hogy egy része már előbb ki volt dolgozva, más része pedig nem, hanem egyáltalán semmi sem volt meg belőle. Mert a civakodó érveléseket pénzért tanító mesterek nevelési eljárása hasonló volt Gorgiász módszeréhez: egyesek ugyanis retorikai, mások kérdés-felelet alakjában szerkesztett beszédeket adtak megtanulásra, melyekről ezek is, azok is azt hitték, hogy legtöbbször ilyenekbe sodródnak bele a két vitázó érvelései. Ezért aztán gyors, de tudománytalan volt az a képzés, amit a tanítványaiknak adtak. Mert bár nem a művészetet, hanem a művészet termékét nyújtották, úgy gondolták, hogy nevelnek, mintha csak valaki, aki megígérte, hogy olyan tudáshoz juttat, amely megszünteti a lábfájást, a cipészmesterséget már nem tanítaná, sem pedig azt, hogy honnan szerezhet valaki ilyen tudást, ellenben mindenféle lábbeli sok fajtáját adná neki,; az ilyen ember segítséget nyújt ugyan a szükséglet tekintetében, de a művészet nem ad át. Továbbá a retorika körében sok minden volt, amit róla régen elmondtak, de a következtetések kérdésében eddig egyáltalán semmivel sem rendelkeztünk, hanem hosszú ideig gyakorlatias kutatással fáradoztunk. Ha tehát megfigyeléseitek alapján vizsgálódásunkat az ilyen kezdeti helyzethez képest – összehasonlítva a többi, hagyományozás útján kifejlődött tudománnyal – kielégítőnek tartjátok, úgy valamennyietekre vagy hallgatóinkra csak az marad, hogy bocsássanak meg, ha fejtegetéseinkből valami kimaradt, s legyetek nagyon hálásak a benne lévő felfedezésekért.”

„Végtelenül ostobának vagy végtelenül tudatlannak kell lenni ahhoz, hogy véleményt kockáztassunk a politika által felvetett legtöbb kérdésre.”

„Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.”

„A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította õket. Ugyanis ha ezt feltételezzük, akkor azzal a kérdéssel kell szembenéznünk: "Miért éppen ezeket a természeti törvényeket alkotta Isten, miért nem másokat?" Ha erre azt feleljük, hogy egyszerûen a saját kedve szerint alkotta õket, minden különösebb ok nélkül, akkor azt találjuk, hogy van valami, ami nem engedelmeskedik törvényeknek, így a természeti törvények láncolata megszakad. Ha azt mondjuk, amit némely ortodoxabb teológus mond, hogy Istennek minden törvény esetében megvan az oka arra, hogy éppen azt a törvényt hozza, és nem mást -- az ok természetesen az, hogy a lehetõ legjobb világot teremtse (noha ezt a világ láttán nem gondolnánk) -- ha tehát volt ok az Isten által adott törvényekre, akkor Istennek magának is bizonyos törvényeknek kellett alávetnie magát, s ily módon nem jutottunk előbbre azzal, hogy bevezettük Istent, mint közvetítőt.”

„A kérdés, ami néha elbizonytalanít: én vagyok őrült, vagy mindenki más?”

„A tudomány kérdéseiben ezrek fennhatósága nem ér fel egy egyed érvelésével.”

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

„Amikor azt látjuk, hogy a tudósok újra meg újra változtatnak véleményükön a kísérletezés és a matematikai elemzés számára megközelíthető kérdésekben, ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy soha ne adjuk a büntetőbíráskodás hatalmát semmiféle vallási intézmény kezébe, amely kérdőjelek nélkül nyilatkozik az emberi tapasztalatokon túli dolgokról.”

„A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés: ki vezeti, ki utazik, és merre visz az út.”

„Önök természetesen mindannyian tudják, hogy a régi időkben három intellektuális érvet használtak Isten létezésének bizonyítására, s Immanuel Kant mindhármat elintézte A tiszta ész kritikájában. Rögtön kitalált azonban egy újabb érvet, melyet igen meggyõzõnek érzett -- ez volt a morális érv. Olyan volt Kant, mint sok más ember: intellektuális kérdésekben szkeptikus volt, erkölcsi ügyekben azonban mélyen hitt azokban az alapelvekben, amelyeket még kicsi gyerekkorában szívott magába.”

„Ha valaki megtagad tőlem egy adatot, annál elszántabban igyekszem kideríteni az igazságot. Gyűlölök tudatlan lenni. Nekem egy megválaszolatlan kérdés olyan, mint a szálka a körmöm alatt. Fáj tőle minden mozdulat, amíg ki nem húzom.”

„Kosztolányi Dezső, a költő, az író, a fölényesen művelt ember szerény reporteri álruhában elindul előkelő magányából, bejárja a város utcáit, piacait, műhelyeit, hogy a megszokott, tudomásul vett funkciókban megkeresse a lelket. Bába, katona, gyógyszerész, rendőr, sírásó, – akárkivel áll is szóba, az ő parancsoló egyéniségének szuggesztiójában beszél és vallomásával az egész „brans”-ot világítja meg. A válaszok minden szaván érezni a reporteri becsületességgel megörökített életet, igazságot, de ezek a válaszok Kosztolányi Dezső kérdéseinek a függvényei és Kosztolányi nagy író: tehát tud kérdezni.”

„A moszkvai pártbizottságon végzett munkám idején is elég gyakran volt lehetőségem Sztálinnal érintkeznem, hallgatni őt, sőt, közvetlen útmutatásokat kapni egy vagy más kérdésekben…El voltan bűvölve Sztálintól, figyelmességétől, gondoskodásától…Minden amit Sztálintól hallottam és láttam, lenyűgözött engem, Sztálin vonzerejének teljesen a hatása alá kerültem…”

„Aki habozik, az már morális lény. Mi a habozás? Mesterséges szünet, mely arra való, hogy egy kívülről jövő esemény döntsön a kérdésben.”

„A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította õket. Ugyanis ha ezt feltételezzük, akkor azzal a kérdéssel kell szembenéznünk: "Miért éppen ezeket a természeti törvényeket alkotta Isten, miért nem másokat?"”

„Négy értékes kérdés van az életben ... Mi a szent? Miből készül a szellem? Miért érdemes élni és miért érdemes meghalni? A válasz mindegyikre ugyanaz. Csak a szeretet.”

„A gondolkodó saját cselekedeteit kísérletnek és kérdésnek tekinti, mint kísérletet arra, hogy valamit megtudjon. A siker és a kudarc mindenekelőtt számára a válasz.”

„A tudatlan emberek olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekre a bölcsek már ezer évvel ezelőtt válaszoltak.”

„Az igazi kérdés nem az, hogy gépek tudnak-e gondolkodni, hanem az, hogy az ember tud-e.”

„Az igazi kérdés nem az, hogy létezik-e élet a halál után. Az igazi kérdés az, hogy élsz-e a halál előtt.”

„Kétszer is megkérdezték tőlem (parlamenti tagok!): "Mondja csak, Mr. Babbage, ha rossz számokat tesz a gépbe, akkor is a helyes válasz jön ki belőle?" Nem vagyok képes megérteni a gondolatoknak azt a zűrzavarát, amely ilyen kérdéseket provokál.”

„Kész vagyok a teremtővel való találkozásra. Hogy a Teremtő felkészült-e erre a megpróbáltatásra, az más kérdés.
75. születésnapján.”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„Szeretem, ha valaki hisz magában, hite van abban, amit csinál. Hogy végül mi lesz az efféle a dolgokból, az legtöbbször szerencse kérdése. De hitünk erősödik, pallérozódik minden egyes történésen, minden mozzanaton, amit a magunkba vetett hittel teszünk.”

„Rotterdami Erasmus négy évszázaddal ezelőtt már megírta a butaság dicséretét. A kérdés azonban még mindig nem vesztette el időszerűségét. (…) Az idők folyamán demokratizálódott e finom és rugalmas irányzat – ma már nem fejeződik ki csupán egyes kimagasló személyekben, hanem intézményesedett, és széles rétegek sajátja lett. (I./205–206)”

„Az ateisták, az Egyházra nézve, nem félelmetes ellenségek. Nem ellenfelei. Nem állíthatnak fel más egyházat ellene, s nem is gondolnak ilyesmire. Még az egyházfők és egyházfejedelmek között is mindenkor akadtak ateisták, s többen közülük nagy szolgálatokat tettek a pápaságnak. Ellenben az, aki nem veti alá magát szigorúan az egyházi fegyelemnek, és akár csak egyetlen kérdésben is szakít a hagyománnyal; aki hittel hitet, az elfogadott tannal és az általános gyakorlattal más tant és más gyakorlatot állít szembe, az zavart okoz és veszedelemmel fenyeget, tehát kiirtandó.”

„A tangók és foxtrottok ritmusára Maciek Chelmicki arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan éljen, hogyan szakadjon el a múlt fullasztó terhétől. Megoldja a katona örök dilemmáját: engedelmeskedni vagy gondolkodni. De Maciek mégiscsak gyilkol. – Inkább megöl egy embert akarata ellenére is, semhogy átadja fegyverét; nemzedékének jellegzetes képviselője: csak magára hagyatkozik és egy jól elrejtett pisztolyra – az megbízható és pontos. Szeretem ezt a meg nem alkuvó fiatalembert, és megértem őt. Azt szeretném, ha filmem megmutatná a mozinézőknek az én nemzedékem bonyolult és súlyos valóságát.”

„Két dolgot soha nem értünk meg egészen: a mindenséget s önmagunkat. Minden tudománynak elérhető tárgya csak e kettő között fekszik, s éppen ez az ok, melyért a tudományban teljes megnyugvást nem találhatunk. Mert miután minden komoly gondolkozás azon kérdéshez vezet, mily összefüggésben áll azon tárgy, melyről elmélkedénk, az egésszel s minmagunkkal, természetes, hogy minden tudományunk kétellyel vagy hittel végződik.”

„Maga az értelem is hit kérdése. Hiten alapul, ha azt állítjuk, hogy gondolatainknak bármiféle köze van a valósághoz.”

„Vannak olyan kérdések, amelyeken aligha juthatnánk túl, ha természetünktől fogva nem mentesülnénk tőlük.”

„Ütünk egy lyukat a frontvonalukon, a többi meg megy magától.
Max von Baden herceg kérdésére adott válasza, amikor a herceg az 1918 nyári támadássorozat során követendő taktikáról érdeklődött.
A német hadsereg nyugati főhadiszállásán; Spa (Belgium); 1918 nyara”

„Mert elbújt. – Bush válasza egy újságírói kérdésre, hogy miért nem sikerült eddig elfogni Oszama Bin-ladent (2005. január 14., az elnöki különgép fedélzetén)”

„Én összeállítok kvíz kérdéseket, és aki tudja rá a válaszokat… az én leszek!”

„S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig?”

„A műveltséget, mint a sors kérdéseinek megoldó módszerét, olyan gondolkozók is, mint Csuang-ce, Hérakleitos, Platón, Nietzsche, elvetik.”

„Minden igazhitű a megfelelő végén törje fel az ő tojásait. Hogy mármost melyik a „megfelelő” vége a tojásnak, ez szerény véleményem szerint egyéni lelkiismeret kérdése, illetőleg a legfelsőbb hatóságok döntésétől függ.”

„Eszerint itt nem az lesz a kérdés, ha merni szabad-e, hanem hogy merni mit szabad; s ez annak meghatározását kívánja tőlünk, mégpedig minél lehet szorosb vonásokkal, hogy az ortológus és neológus közt a különbséget mi tészi.”

„Mert a tétlenségtől te éppúgy félsz, mit a többiek – mint barátod, az orvos, a bankár, színész. Félsz a tétlenségtől, mert akkor eljöhet egy pillanat, amikor egyedül maradsz önmagaddal. Nem mintha ilyenkor gyötrő kérdések ébrednének benned, lelkiismeret, emlékek, vágyak, nem… hanem éppen azért, mert önmagadnak semmi mondanivalója nincs önmagad számára. A horror vacui fog el, ha arra az űrre gondolsz, ami önmagad vagy, a Semmitől félsz, amely benned tátong.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.”

„(kérdés) Tiltja, tűri, vagy támogatja a nemzetek fennmaradását a globális uralmi rend?”

„…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés. (Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4.)”

„Már kisgyermek koromban feltettem magamnak a kérdést, hogy végtelen sok prímszám létezik-e?”

„Világos, hogy mindig mindenki jobban akar élni. De arról a kérdésről, hogy ez lehetséges-e, nem lehet pártpolitikai vagy gazdaságszervezési igények szerint, pusztán a demokratikus választási elv alapján dönteni. Ezek geológiai, ökológiai és nem utolsósorban antropológiai kérdések, amelyeket csak akkor lehetne demokratikus viták és döntések tárgyává tenni, ha ezzel egy időben a matematika, a kémia és a fizika kérdéseiről is mindenki a saját ízlése szerint vélekedhetne vagy dönthetne.”

„A világ ezer olyan kérdés körül csatároz, melyekben az argumentumok és ellenargumentumok egyaránt hamisak.”

„Orbán egyelőre nem tud magyarázatot adni a Fidesz-MDF választási vereségére, hiszen az előrejelzések jelentősen eltértek az első forduló eredményeitől. „Van valami összefüggés, egy tény, amit nem ismerek, nem értek” – fejtette ki Orbán, aki szerint a kérdésekre majd az idő választ ad. A választások tisztaságával szemben felmerült kifogásokat – még hivatalban lévő miniszterelnökként – Orbán nem kívánta minősíteni. (2002. május 1.)”

„[…] ha olyan nyilvánvaló, hogy jóakarat vezérel bennünket, akkor miért gyűlölnek bennünket ennyire […] És ha az ember ezt nem dühében gondolja végig, hanem egy ilyen könyv olvasása közben gondolja végig, akkor szerény választ is tud adni erre a kérdésre. És világossá válik, hogy valójában nem bennünket gyűlölnek […], nem tőlünk félnek. Azt gyűlölik, attól félnek, amit mi, keresztények hiszünk. Azt gyűlölik és attól félnek, amit mi magyarnak és nemzetinek hiszünk. Függetlenül attól, hogy egyébként az, amit mi kereszténynek hiszünk és magyarnak gondolunk, semmilyen gyűlöletre nem ad okot.”

„Az lenne furcsa, ha nem óhajtana véleményt nyilvánítani egy ilyen, az egész ország jövőjét meghatározó kérdésben. Alkalmanként konzultálok a miniszterelnök úrral, ami mindig kiemelkedő intellektuális élmény számomra. És a legtöbb kérdésben egyezik a véleményünk.”

„Minden elemzésnek – a legobjektívabbnak is – van etikai háttere. Érdekek kialakult értékrendszerét feltételezi már a kérdések felvetésének módja, a nézőpont megválasztása is.”

„Ezért mondom én: gazdagok azok, akiknek kérdéseik vannak, s a legszegényebbnél szegényebbek, kiknek csak válaszaik. Ezért mondom én: ne a kérdések nyugtalanságától félj: a megnyugtató válaszoktól! És ne a kérdések bonyolultságától rettegj: az egyszerű válaszoktól!”

„Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Csak idő kérdése. Mindig lehet látni embereket, akik folyton az ablakból bámészkodnak. És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök, és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egy módja.”

„…de intették a haladókat, hogy késve siessenek, mászva szaladjanak, félve merjenek – bölcsen talán, s talán nem is. A jó ügy akkor halad igazán, ha némelyek késve, más némelyek nem késve sietnek; s midőn a követő panaszra kél vezére ellen, hogy az sebesebben megyen, mint kellene, még kérdést szenved, nem ő megyen-e lomhábban, mint kellene. Olykor nemcsak sebesen futni, de szökni is szükség.
(819. oldal.)”

„Az élet nagy kérdései; ford. Görföl Tibor; Ursus Libris, Bp., 2016”

„Valóban fedi-e a valóságot, hogy a korszak magyar politikai életében egyetlen olyan személy sem akadt, aki Kádár János helyébe lépett volna? És ha csakugyan így áll a helyzet, óhatatlanul felmerül a kérdés: maga Kádár mennyiben felelős ezért.”

„Az erőszakmentesség a válasz korunk életbevágó politikai, és erkölcsi kérdésére - Az emberiségnek túl kell lépnie az elnyomáson és az erőszakon, az elnyomás és az erőszak alkalmazása nélkül. A civilizáció, és az erőszak két, ellentétes elképzelés. Előbb, vagy utóbb a föld minden emberének rá kell jönnie, hogyan élhetünk békében, és ezáltal alakítva át ezt a kozmikus gyászdalt, a testvériesség teremtő zsoltárává. Ha ezt el akarjuk érni, akkor az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet.”

„Az Éhségnek van metafizikája, és ezt a dimenziót akkor érthetjük meg igazán, ha az Északi Genius által áthatott műveket olvassuk; a figyelmes ember ezt a transzcendens érintést érzi meg Csehov Osztriga című elbeszélésében avagy Hamsun Éhség-ében. A „délieknek” e kérdésben nem tudok hinni; amikor Stendhal és Balzac hősei öklüket rázzák a „társadalom” felé, és azt követelik, hogy a kollektívum – vélt vagy valós – értékeiket respektálja, voltaképpen nassolni akarnak. Azaz még többet kívánnak azokból az ínycsiklandó nyalánkságokból, melyet Dél csillogó kirakataiban cukros csaliként felhalmoz.”

„A fasizmus a ruházattal van elfoglalva (jelesül, az államszervezet kérdésével), a nemzeti szocializmus a testtel (jelesül, a faji eugenikával), míg a mi mozgalmunk valami sokkal mélyebbel: a lélekkel (jelesül, a lélek erősítésével a keresztény erények által és lélek fölkészülésével a végső megváltásra, a Keresztény Egyház által nyújtott megváltásra, a lehető legtökéletesebb értelemben).”

„A probléma azonban valóságos, nem pusztán egy intellektuális játék. Mert manapság olyan társadalomban élünk, amelyben a média, a kormányok, a nagyvállalatok, vallásos és politikai csoportok hamisított valóságokat gyártanak – és az elektronikus eszközök azért vannak, hogy ezeket a pszeudo-világokat egyenesen az olvasók, a nézők és a hallgatók fejébe juttassák. […] Tehát az írásaimban felteszem a kérdést: „mi valóságos?” Merthogy szünet nélkül hamis valóságokkal bombáznak minket kifinomult emberek, amihez fejlett technikai berendezéseket használnak fel. Nem az indítékaikban nem bízom, hanem a hatalmukban. Rengeteg van nekik. És ez a hatalom elképesztő: képessé teszi őket, hogy teljes univerzumokat hozzanak létre, az emberi elme univerzumait. Én már csak tudom. Pontosan ugyanezt csinálom én is.”

„Tudjátok, mit gondolok azokról a hülyékről, akik katonazenére vonulnak? A válasz benne van a kérdésben.”

„Ne vitatkozzunk az "evolúció" és a "haladás" szavak értelmén; bár ami engem illet, szívesebben nevezem reformnak. Mert a "reform" szó magában foglalja azt, hogy a világot valaminek a képére igyekszünk átformálni, és ez a kép már létezik szellemünkben… E kérdésben tetten érhető korunk egész ingatagsága és rettentő zűrzavara. Összekevertünk két különböző és egymással ellentétes dolgot. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy szakadatlanul változtatjuk a világot, mert azt akarjuk, hogy egyre jobban hasonlítson az elképzeléshez. Ma viszont a haladás azt jelenti, hogy szakadatlanul változtatjuk az elképzelést. Azt kéne jelentenie, hogy lassan, de biztosan igazságot és könyörületességet viszünk az emberi világba; manapság ellenben azt jelenti, hogy egy pillanatig sem vagyunk restek kételkedni az igazság és a könyörület kívánatos voltában: elegendő egyetlen bőszült oldal a porosz szofista tollából, hogy máris kétségbe vonjuk. A haladásnak azt kéne jelentenie, hogy az Új Jeruzsálem felé haladunk, holott ma azt jelenti, hogy az Új Jeruzsálem egyre távolodik tőlünk. nem a valóságot alakítjuk az ideál képére, hanem megváltoztatjuk az ideált: ez a könnyebb.”

„A koldusok a templom küszöbén figyelmeztetik a híveket, hogy szociális kérdés is van a földön.”

„Alkotmányunk igaz elmélete nyilvánvalóan a legjobb és legbölcsebb: hogy a [tag]Államok függetlenek az összes, belügyeiket érintő dolgokban, de egyesülnek minden, idegen országot érintő dologban. Az Általános Kormány korlátozza magát külügyi kérdésekre és ne keveredjünk más országok ügyeibe.”

„Én itt, ebben a székben karaoke-snak igent nem mondok. Ez elvi kérdés.”

„Magyarország volt is, van is. A kérdés most az, hogy lesz-e. (2018-as március 15-ei beszéde)”

„Ha valami elvileg túl lenne a lehetséges tapasztalaton, akkor nem lehetne sem elmondani, sem elgondolni, s kérdéseket sem lehetne feltenni vele kapcsolatban.”

„A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.”

„Arra a kérdésre, hogy mi az egy szám, vagy hogy mi az 1 jel jelentése, legtöbbször ezt a választ kapjuk: nos, egy dolog. Ha ezután felhívjuk a figyelmet arra, hogy „az egy szám egy dolog” mondat nem definíció, mert az egyik oldalon határozott, a másikon határozatlan névelő áll; hanem csak azt mondja ki, hogy az egy szám a dolgok közé tartozik, de nem mondja meg, melyik dolog az, akkor esetleg arra szólítanak fel bennünket, hogy válasszunk magunknak egy tetszőleges dolgot, amit aztán egynek nevezhetünk. Ha azonban mindenkinek megvolna az a joga, hogy ezen a néven azt értse, amit akar, akkor ugyanaz az egyről szóló mondat különböző emberek számára különbözőt jelentene; az ilyen mondatoknak nem volna közös tartalma.”

„A tapasztalat szerint pozitív és nem negatív eredményt hozott az, hogy maguk a parasztok – persze főként a tsz-községeknél – válogassák ki a kulákjukat, és akit akarnak, bevesznek, akit nem akarnak, nem vesznek be. Ez nagyon sokat segített abban az értelemben is, hogy a parasztok felelőssége növekedett, örülnek, hogy ilyen dologban is bízik bennük a párt, és az osztályellenség vagy a volt osztályellenség megosztása sem utolsó kérdés.”

„Hiába sikerül egy vitás kérdést tisztázni, máris ott a következő talány.”

„Az egyik szemrehányás arra vonatkozott, hogy Magyarországon állitólag túl enyhén kezelik a zsidókat. Ebben a kérdésben minden elbizakodotság nélkül hivatkozom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására.”

„A mai világ egyik legismertebb és legnagyobb tekintélynek örvendő személyisége, a Katolikus Egyház feje, őszentsége XVI. Benedek pápa a NEVELÉS kérdéseinek szentelte szokásos újévi körlevelét. Mondandója sok tekintetben felerősíti az új törvényeink üzeneteit. Fontosnak tartjuk, hogy a neveléssel bármilyen minőségben foglalkozók megismerhessék az egyházfő üzenetét, és ki-ki belátása szerint meríthessen belőle”

„Az egyedüli érdekes válaszok azok, amelyek szétrombolják a kérdést.”

„Azt hiszem, a műveltség nem egyéb, mint az eredetileg egyszerű kérdések súlyosbítása és megoldásuknak megnehezítése, amennyiben egyre sokszerűbb és bonyolultabb elôfeltételekbôl indul ki.”

„Józan ésszel nem lehet felfogni, hogy egy-egy nő mit lát, mit érez egy bizonyos férfiban. Nem lehet mást tenni, mint tudomásul venni a tényt. Ugyanaz a nő, aki ragyogó értelemmel nyúl a világ minden kérdéséhez, egy bizonyos férfival kapcsolatban teljesen elveszti a fejét.”

„Élet-halál kérdésekben a megfelelő pillanat csak egyszer jön el. Egyszer, s aztán mindörökre odavan.”

„Mi az értelme a létezésünknek és mi az értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni tudni nem egyéb mint vallásosnak lenni. Te azt kérded: van egyáltalán értelme ezt kérdezni? Mire én azt felelem: aki saját és embertársai életét értelmetlennek találja, az nemcsak boldogtalan, hanem arra is alig képes, hogy éljen.”

„A humor… sorskérdéseket hordoz, mikor hogy; diadalittasan vagy sírva, győztesen vagy vesztesen, fölényesen vagy idegesen.”

„A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon. Ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én ezt nem szeretném. Azért választják meg a parlamenti képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, ezért csak kivételes esetekben kell népszavazást tartani.”

„Vizsgáljuk meg mindenek előtt a világnézeti semlegesség kérdését. Hosszas előkészületek, indulatos viharok és szövegmódosítás után 1993-ban született meg a máig hatályos Közoktatási Törvény. Ide vonatkozó szövegét lényegében egyik kormányzat sem módosította azóta. A törvény kétféleképpen foglal állást, aminek komoly következményei vannak a mindennapok pedagógiájában. Egyrészt kimondja, hogy a szülőknek és a gyerekeknek alanyi joguk a világnézetüknek megfelelő iskolát megválasztani. Kimondja azt a jogukat is, hogy amennyiben ezt igénylik, a gyerekek állami iskolában is tanulhatnak hittant. Másfelől viszont leszögezi, hogy azok az iskolák, amelyeket az önkormányzatok tartanak fönn (és ezek mindmáig az iskolák több, mint 90%-át jelentik), nem lehetnek világnézetileg elkötelezettek, világnézetileg semlegesnek kell maradniuk. Nem beszélve arról az „apróságról”, hogy világnézeti semlegesség mint olyan nem létezik (csak istenhit vagy ateizmus például). A törvény ugyanakkor deklarálja a pedagógusok azon jogát, hogy a saját világnézetüket megvallhassák és e szerint taníthassanak… Az önkormányzat által fenntartott iskola tehát semlegességet kell, hogy hirdessen, meg kell szűrnie minden szavát, minden tettét, de én, mint az önkormányzati iskola keresztény tanára, megvallhatom a hitemet. Meglehetősen kétarcú szabályozás. Feltehetőleg a pedagógusok nagy többségének bölcsességét, hivatásszeretetét és egészséges lelkületét dicséri, hogy ebből a helyzetből jellemzően nem születnek súlyos konfliktusok az iskolákban.”

„Nagy kérdés, remeket mi teremt: a tudás vagy az ihlet.”

„Erre a kérdésre, ki verte meg Napóleont, három országban háromféleképpen felelnek: Blücher, Wellington, senki. Ez a sovinizmus.”

„Tanulj a tegnapból, élj a mának, reméld a holnapot. A fontos az, hogy mindig legyenek kérdéseid.”

„Szegénység mindig volt és mindig lesz, felelte nekem a 20-as évek végefelé egy cisztercita lelki atya, akihez azzal a kérdéssel fordultam, hogy a tudtommal oly gazdag pécsi egyházközösség – oda jártam egyetemre – miért nem tesz valamit a komlói szegénység felszámolása érdekében, amit szinte nyomornak nevezhetnék, rabszolgaságnak. Miért tűri el az emberek és asszonyok oly mértékű kiszolgáltatottságát? Fiam, mondta a tanárom, a szegénység létezik mióta a világ világ, és nem az egyház dolga, hogy azt megszűntesse. Az egyháznak a lélek üdvösségével kell törődnie, nem a megélhetéssel, a testi szükségletek kielégítésével. Afrikában, Ázsiában, a Balkánon olyan óriási a szegénység, a Szentlélek sem tudná azt orvosolni, nemhogy az ember.
Ezért a papi válaszért lettem forradalmár.”

„Az erőszakmentesség, és a könyörület igazi értelme akkor mutatkozik meg, amikor segít nekünk megérteni az ellenség álláspontját, meghallani a kérdését, és megismerni a véleményét rólunk. Az ő szemszögéből talán tényleg meglátjuk az alapvető gyengeségeinket, és ha elég érettek vagyunk, akkor tanulhatunk, gyarapodhatunk, profitálhatunk testvérünk bölcsességéből, akit hajdan az ellenségünknek hívtunk.”

„Ha egy boldog embert megkérdezel: Miért vagy boldog? - nem tud felelni rá. Ha már mond valamit, nem igazán boldog! (…) Egy igazán boldog, ha egyáltalán felelni tud az értelmetlen kérdésre, azt mondja: "Csak!"”

„Arkhimédész, bár fölényes és nemes szellemű férfiú volt, s az elméleti tudományok olyan káprázatos gazdagságával rendelkezett, hogy tudásával nem is az emberi, hanem szinte az isteni értelem és bölcsesség hírnevét szerezte meg magának, semmit nem volt hajlandó írásban megörökíteni, mert a mechanikára alapozott mesterséget, amely az élet szükségleteinek szolgálatában állt, nemtelennek és közönségesnek minősítette. Becsvágyát csak azok a tudományok elégítették ki, amelyekben a szép és tökéletes nem vegyül a szükségessel. Úgy gondolta, hogy ezek a tudományok nem hasonlíthatók össze a többiekkel, mert bennük a tartalom versenyre kel a bizonyítással: az előbbi nyújtja a nagyságot és a szépséget, az utóbbi a szabatosságot és a meggyőző erőt. A geometriában ugyanis nem akadt egyetlen nehezebb és fogasabb kérdés sem, amelyet ne a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejtett volna ki. Ezt egyesek természet adta tehetségének, mások rendkívüli szorgalmának tulajdonítják, bár úgy tűnt fel, hogy fáradság nélkül és könnyedén oldott meg minden feladatot. Ha valaki hiába kereste valamely probléma megfejtését, Arkhimédész könnyedén és rövid úton elsegítette a bizonyítékokhoz. Nyugodtan elhihetjük hát, amit mesélnek róla, hogy, mintha egy szirén varázslata alatt lett volna, megfeledkezett az evésről, ivásról és teste ápolásáról, és ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya. És ez az ember, aki oly sok nagyszerű találmányt mondhatott magáénak, állítólag azt kérte barátaitól és családja tagjaitól, hogy halála után állítsanak egy gömböt tartalmazó hengert a sírjára, s írják fel rá azt a viszonyt, amely a körülvevő nagyobb test és a benne foglalt test között fennáll.”