Idézetek sor-ről

„Ki akarták engedni a gőzt. Az izzasztó tárgyalások, a kezük között mozgó hatalmas összegek okozta roppant felelősség, és a nyomasztó tudat, hogy a törvény értelmében nem játszanak tiszta lapokkal, súlyos teherként nehezedett a vállukra. Így amikor szórakozásra került a sor, többszörösen akarták kompenzálni a munka okozta stresszt. Azonnal és visszautasíthatatlanul követelték maguknak az élvezetet, az élményeket, a felszabadulást hozó mámort.”

„A kilencvenes évek elején kezdte a pályafutását, cigarettát csempészett, lopott autókkal kereskedett, kétes ingatlanügyleteket bonyolított. Akkoriban rengeteget lehetett kaszálni az eff éle dolgokkal. Borkowski gyorsan kinőtte magát, jelentős vagyonra tett szert, amit aztán ügyesen tisztára mosott. Kilépett a gengszterszerepből, és öltönyös üzletemberré vált. Hamarosan már nem csak a saját pénzét mosta, hanem másokét is. Sokan fordultak hozzá, mert
a szervezete hatékonyan, diszkréten, és megbízhatóan működött. Rendőrtisztek, titkosszolgálatosok, politikusok soraiból szervezett védelmet magának, komoly tőkét biztosított néhány ambíciózus
alaknak, akik a segítségével magas pozíciókba jutottak, de akkor már a lekötelezettjei voltak. Mindent alaposan megszervezett és hibátlanul kivitelezett. Ravasz, dörzsölt, és gátlástalan. A hatóságok sohasem tudtak fogást találni rajta.”

„Életed során soha ne hagyd abba az álmodozást. Senki sem veheti el az álmaidat.”

„Végső soron nem a kívánt dolgot, hanem a vágyat szeretjük.”

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát. E tekintetben mindig hiányoltam – a Horthy-korszakban is – a felvilágosító munkát. Ami volt, az hézagos és fogyatékos volt, s majdnem teljesen megszűnt, hivatalos vonalon, a Bethlen- kezdeményezte kereskedelmi kapcsolatok után. Engem első fogságom emléke állandóan hajtott a bolsevizmus könyörtelen módszereinek elemzésére, ideológiájának – amennyire lehetett – maradéktalan megismerésére. Nem szűntem meg tüzetesen tanulmányozni Róma eligazításait sem, ugyanakkor elmélyedtem a materializmus bölcseletében és tulajdonképpen már 1917 óta igyekeztem elolvasni azokat a kritikai-ismertető műveket, amelyeket itthon és külföldön az orosz forradalom kezdetéről s későbbi étapjairól, terjedéséről felhajtani tudtam. Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat: »Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«”

„Maga az élet örökös próba. A gyakorlás során próbára kell tenned és csiszolnod kell önmagad, azért, hogy szembenézz az élet hatalmas kihívásaival. Lépj túl az élet és halál birodalmán, és akkor képes leszel nyugodtan és biztosan elboldogulni bármilyen válsággal, amivel szembetalálkozol.”

„Az egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki-ha-én-nem magatartást! Mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget! Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint! Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot! Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéret földjének megszerzését! Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.”

„Én viszont úgy látom, hogy a vallásháborúk és vallásüldözések a vallási élet középpontjában álltak egész történelmünk során. Vajon mi változott meg, ami miatt a világ egyes részein, egyes emberek szemében ezek ma már csupán az igazi vallásos hit szélsőséges megnyilvánulásainak látszanak? Volt valami természetfölötti jelenés, vagy elveszettnek hitt szent könyveket fedeztek föl, amelyek új megvilágításba helyezték a vallási tanokat? Nem. A racionális és humanitárius gondolkodás indult terjedésnek a felvilágosodás kora óta, s ez visszahatott a vallásos hitre is: a vallási tolerancia terjedésének kedvezett.”

„Amikor az ellenséges arcvonal egy időre megnyílik, a lehető leggyorsabban be kell törnünk soraiba. Elsőnek legyünk ott, ahol az ellenség szeretne lenni, aztán nyugodtan várjuk ki a találkozást. Lépjünk át minden tussal írt mércét, inkább alkalmazkodjunk mindig az ellenséghez, s akkor mi döntjük majd el a csata sorsát.”

„Még mi, akik nemrég kölykök voltunk, még mi sem menekülhetünk az idő könyörtelenségétől. Így a nemzedékek elmúlnak, hamarosan rajtunk a sor, hogy gyermekeinket elküldjük a világba, hogy elvégezzék a munkát, amit el kell végezni.”

„[Gyurcsány az MSZP-hez:] Nem kell állandó bekiabálásokkal fellármázni a közönséget: "Csak a kezét nézzétek!" Tudjuk, hogy csal. Erre számítottunk. Inkább csendben, nyugodtan tessék új produkciót tanulni, hogy majd az is sorra kerülhessen. Belátom, ez nehezebb, mint kiabálni. De nem baj. Van még majdnem négy év. Vagy talán nyolc? Ne higgyétek, hogy ráértek.”

„Az események olykor úgy követik egymást, mint a sorba állított dominók: az első feldönti a másodikat, az a harmadikat és így tovább.”

„Emlékszünk az 1953. július 26-át megelőző hónapokra, amikor az elvtársakból álló kis csoport tagjainak többsége mindenhová magával vitte Marx és Lenin könyveit. És emlékszünk, hogy Lenin néhány könyve – mert Lenin könyvei voltak – a Moncada utáni házkutatás során a rendőrség kezébe került. Emlékszünk, hogy a Moncada-perben az ügyész vádjai között a legsúlyosabb az volt – hogy úgy mondjam -, beugrató kérdései között az szerepelt, igaz-e, hogy voltak könyveink Lenintől, és hogy Leninnek azok a könyvei a mieink voltak-e. Emlékszünk, hogy nem tudtuk leplezni a felháborodásunkat ekkora ostobaság láttán, hogy Lenin könyvével hozakodnak elő. Felháborodva álltunk fel és azt mondtuk: „Igen, mi olvassuk Lenint, és aki nem olvassa Lenint, az nem tud semmit.””

„Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja.”

„A szervezett vallás az előző háború (értsd: I. világháború) során elvesztett tekintélyéből visszaszerezhet valamennyit, ha arra szenteli magát, hogy követői energiáját és jóakaratát a növekvő szűklátókörűség ellen mozgósítja.”

„Elutasítom annak a cinikus elképzelésnek az elfogadását, mely szerint a nemzeteknek sorban végig kell járniuk egy katonai lépcsősort, amely a termonukleáris pusztulás poklába vezet. Hiszem, hogy a fegyvertelen igazságé, és a feltétel nélküli szereteté lesz a végső szó. Ezért van, hogy az igazság - mégha átmenetileg legyőzik is - erősebb, mint a gonosz diadalmaskodása.”

„Ha valaki örömét leli abban, hogy négyes sorokban zenére masírozzon, az épp elég ok arra, hogy megvessem.”

„Lehetséges, hogy szavaim sok embert megdöbbentenek. De zarándokutam során sok mindent láttam és tapasztaltam - újra kellett rendeznem eddigi ítéleteimet, el kellett vetnem számos eddigi következtetésemet.”

„A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait.”

„Ha támadnak, a végsőkig harcolunk majd. Ha a rakéták itt maradtak volna, mindet felhasználnánk és az Egyesült Államok szívébe - beleértve New York-ot - irányítanánk őket, az agresszióval szembeni védekezés során. De mivel nincsenek meg, azzal fogunk harcolni, amink van.”

„Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen teljesen elegendő lett volna neki a gerincvelő is.”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„A vallás véleményem szerint elsõsorban és fõképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentõl való rettegésrõl van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idõsebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Az egész dolog alapja a félelem: félelem a titokzatostól, félelem a vereségtõl, félelem a haláltól. A félelem kegyetlenséget szül, így nem csoda, ha a kegyetlenség és a vallás mindig kéz a kézben járt a történelem során.”

„Az ember belecsöppen az életbe. Megmondják neki a szabályokat, de az első alkalommal, ha valami hibán rajtakapják, végeznek vele… Ezzel számolni kell. Várj sorodra! Előbb vagy utóbb meghalsz te is.”

„A nap egyre járja útját kelettől nyugatig, a hold követi, jön egyik nap a másik után, és cseppet sem törődnek az életekkel, amelyeket sorra elmorzsolnak.”

„Amikor kevés az áru, a vevők sorbaállni kényszerülnek. Mihelyt a sor túl hosszú lesz, a rend fenntartása végett azonnyomban szükséges egy rendőr jelenléte. Ez a szovjet bürokrácia kiindulópontja. S ez a bürokrácia jól tudja, hogy kinek adjon, és kinek kell türelmesen várni.”

„Embernek akkor nevezhetjük magunkat, ha felismerjük ezeket a hiányosságainkat, és meglátjuk másban is. Meglátjuk, és nem eltiporjuk, megalázzuk, megszégyenítjük embertársainkat – hanem felemeljük, ha már elesett és le is poroljuk a kabátját. E tulajdonság nélkül nem hogy embernek nem nevezhetjük magunkat, de az állatok sorába sem férünk be. Vagy tévednék? Szóljanak, ha láttak már kutyát, melynek törött lábán vagy éppen hiányzó fülén hahotázott éppen egy fajtársa…”

„Szeretek és elvettem egy lányt, Dobrev Klárát. Némileg elkeseredve hallom és látom, hogy a parlamenti politikai viták során azt vágja az ellenzék nagyobbik pártjának frakcióvezetője a fejemhez, hogy ennek a lánynak milyen politikai szerepet vállalt a nagyapja. Ezért tőlem a Fidesz önmagát polgárinak mondó pártjának frakcióvezetője elvitatja demokratikus meggyőződésemet? Ön azt mondja, hogy Magyarországon, a harmadik köztársaságban származási alapon kell a politikai vitát elintézni? Jól értem, hogy holnaputántól vallásomról, kulturális és politikai hátteremről, szüleimről, családomról, s azok múltjáról is be kell számolnom? Lesznek jó és rossz magyarok? Én pusztán attól alkalmatlanná válok nemzetem demokratikus polgárává lenni, mert szerelembe estem egy lánnyal?”

„Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot -- a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tõle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak. Az egész istenfogalom az ókori keleti despotizmusokból származik. Olyan fogalom ez, amely nagyon méltatlan a szabad emberekhez. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tûnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehetõ legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végsõ soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bûnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövõben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet -- ebben bízunk -- messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.”

„Ateistának lenni olyan, mint egy zárt, ablak nélküli cellában élni. Utálnék így élni, te nem? Ma lássuk, hogy a televízióban sok lenyűgöző profi ember ateista, és azt mondják, hogy őrültség az, ha valakinek van Istene, vagy ha valaki hisz a vallásban.
Hát, rendben, Isten áldja meg őket, mert így éreznek, és remélem, hogy boldogok lesznek. De nem tudnák élni ezzel a bizonyossággal, és azért csodálkozom néhányukon: Vajon miért tiltakoznak ennyire? Hogy lehetnek olyan biztosak abban, hogy mi van ott fent? És ki vagyok én, hogy megcáfoljam ennyi nagy filozófus és vértanú hitét annyi év során?”

„A tanulás célja a növekedés, és elménk, testünkkel ellentétben, tovább növekedhet életünk során.”

„Lényegesen többet bűnhődik egyetlen ember élete során, mint amennyi bűnt valójában elkövetett.
Ekképpen működi az Igazságszolgáltatás rendszer: lényegesen nagyobb számban büntetnek meg ártatlan embereket téves ítélkezés okán, mint egy ember. Egyetlen ember sem ítélhető el ártatlanuk!
Holott az ártatlanság vélelme, és egyéb óvintézkedések ezeknek puszta lehetőségét kell, hogy kizárja!
Teoretikusan.
A gyakorlat a teóriát megerőszakolja! Míg a természetes valóságban, nincs helye elméleti-gyakorlati megosztásnak, hiszen fölösleges. Értem ezalatt az ember saját életét.
Első példa az Egyén élete folyamán előforduló hihetetlenül nagyszámú történés kivédhetetlen okozat, amit szinte mindenki túlél kisebb-nagyobb sérüléssel, és az Egyén élet-folyamán kívül nem lép.
Második példában: nyilvánvaló a hiba-faktor kizárásának elhanyagolása, a döntnökök omnipotenciában szédelgésé, és a éppen ezért az a korrupció, amit a rendszer lehetővé tesz, hiszen, még a portás is le van fizetve!”

„Néha a legfontosabb dolog az egész nap során az a pihenés, amit két mély lélegzetvétel között tartunk.”

„Az ember filozófiáját nem szavakkal lehet a legjobban kifejezni, hanem a döntésekben, amelyeket meghozunk, és a döntéseink végső soron a mi felelősségeink.”

„A nő nem születik: megalkotik. A megalkotása során az embersége megsemmisül. A nő ekkor szimbólummá válik: a föld anyjává, a világegyetem ribancává; de soha nem válik önmagává, mert ez tilos számára.”

„Nagy sajnálkozással szólunk sokszor a múlt idők tudósairól, s nem győzzük bámulni előítéleteiket. De vajon mi magunk annyival bölcsebbek vagyunk-e? Igaz, az alchimia lehetetlen feladást tűzött ki magának, de vajon azok, kik különböző ércek s anyagok vegyítése által egy nemesebb, de mégis hasonló, rokon anyagot akartak előállítani, nem százszor józanabbak voltak-e azoknál, kik napjainkban halálig kínzott állatokon és emberi hullákon experimentálva, az életnek titkait keresik? Megengedem, hogy e törekvések az orvosi tudománynak éppoly szolgálatot tesznek, mint hajdan az alchimia a természetvizsgálatnak, s így fontosak; de vajon inkább érdemlik-e a komoly tudománynak nevét, s nem fognak-e a jövő által az alchimia s asztrológiával egy sorba állíttatni, s pedig méltán, mert minden előítéletek s csalódások között nincs olyan, mely a tapasztalással inkább ellenkeznék, mint azok, melyek az emberi elme korlátlanságára nézve napjainkban hirdettetnek.”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.”

„Az önkormányzati iskolákban is bevezetendő kötelező hitoktatás nincs napirenden, ugyanakkor az új oktatási jogszabályok megalkotása során fontos szempont, hogy a hittanórákra a tanítási időkeretben kerüljön sor”

„Vajon az idő mit jelent? A nap huszonnégy órából, pillanatok végtelen sorából áll. Minden pillanatot ki kell használnunk, amikor csinálunk valamit, vagy épp csak elmélkedünk az életről.”

„Ez a sor divergens, ezért tudjuk majd egyáltalán használni?”

„Úgy hiszem, egy járvány során éppoly sok ember hal meg félelelmből, mint fertőzés következtében.”

„Egy új-zélandi rendőr megbilincselt egy birkát, miután az megtámadta. A rendőr azt állította, hogy ez volt az egyetlen módja, hogy távoltartsa magától az állatot; végső soron ez az egyetlen hihető sztori, amikor az illetőt egy megbilincselt birkával találják.”

„Ütünk egy lyukat a frontvonalukon, a többi meg megy magától.
Max von Baden herceg kérdésére adott válasza, amikor a herceg az 1918 nyári támadássorozat során követendő taktikáról érdeklődött.
A német hadsereg nyugati főhadiszállásán; Spa (Belgium); 1918 nyara”

„Már többször említettük, a fiatal Kádár eszményítette a megtörhetetlen forradalmár hírében álló Rákosit, de ő is mint minden igazán tehetséges ember, úgy fejlődött, hogy sorra kinőtte példaképeit. Az iránta táplált illúzióját elvesztette, de egy ideig még hasznosnak ítélte jelenlétét a magyar közéletben.”

„Az embert végső soron a tévedései teszik szeretetre méltóvá.”

„Nem is tudom, kettőnk közül melyikünk írja e sorokat.”

„A forradalommal a németek páriává tették magukat a nemzetek sorában, tehetetlenné a győztes szövetségesekkel szemben, az idegeneket és az idegen tőkét szolgáló helótákká és megfosztották magukat az önbecsülésüktől. 10 év múlva a németek átkozzák majd azokat a pártokat, akik most a forradalom kirobbantásával dicsekednek.”

„Mi magyarok nem vesszük szó nélkül tudomásul, hogy gyarmati sorra ítéltek bennünket, s nem úgy reagálunk az Önök szeretett főnökének, Simon Peresznek Magyarország felvásárlásáról szóló tájékoztatójára, hogy azt mondtuk volna: Shalom, Shalom, jöjjön csak bátran, és szolgálja ki magát.”

„…elismerem, hogy a francia konyhában van könnyedség, szellem, ötlet, lelemény, pikantéria, de hiányzik belőle az a masszív alaposság, amit a magyar gasztronómia felmutat. A századok által kinyomkodott alaptörvények, hogy a töltött káposzta, az ételek királya (Le a kalappal őfelsége előtt!) mit kíván: „Egy sor füle, egy sor orja, egy sor kövérje, egy sor töltelék.“ A francia konyha experimentál, a magyar konyha a maga biztos vágányából egy vonalnyival se térhet ki. Az öreg szegedi halász, mikor híres halpaprikását főzi, kóstolgatás közben elrecitálja a regulát: „Habet, saporem, oderem et colorem.“”

„A születéseddel jegyet váltasz az őrültek színházába. Ha Amerikában születtél, a jegyed az első sorba szól.”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.”

„Életük delén, azaz harmincöt éven túli pácienseim közt egyetlenegy sincs, akinek végső problémája ne a vallásos lelkiség, irányulás volna. Igen, végső soron mindegyik abba betegszik bele, hogy elvesztette azt, amit eleven vallások mindenkoron megadtak híveiknek, s egyikük sem gyógyult meg igazán, aki nem nyerte vissza vallásos lelkületét, orientálódását, aminek természetesen semmi köze felekezethez, vagy egyházi hovatartozáshoz.”

„Ha én mint egyetemi professzor egy sor cikket írok néhány, szűk körben olvasott szaklapban, azt egy-két szorgalmasabb kollégám biztosan észreveszi. De ha napilapban nyilatkozozm egy újságírónak, vagy egy tudományos cikkem napi politika szerint aktuálisabb részét publikálom, akkor három-négy ilyen cikk utánaz ország fő politológusává, szociológusává, filozófusává avanzsálhatok.”

„Harczunk nem a nemzetiség, hanem a KÖZSZABADSÁG harcza az absolutizmus ellen. Győzelmeink elődiadalai a világszabadságnak … Kik sorainkban küzdenek közcélunk, a szabadság mellett, akármelyik nemzetbéliek legyenek, mindnyájan testvérekül tekintendők.”

„Vízilabdások előtt álltam a Palatinuson. Ettek fölöttem valami lángost. Ették a lángos, én álltam a sorba. És akkor: Né má, kis csávó a Cha cha chából.”

„Amit Babits Mihályban hidegségnek néznek egyesek, azt a legszebben jellemzi ő maga, ebben az egy sorban: „A jég, mely ég és éget.” (I./24. o.)”

„Büszkén hivatkozunk népköltészetünkre és népművészetünkre, ha rá kerül a sor, de nem értünk belőle semmit. Mintha a bibliai átok telt volna be rajtunk: Megverem e nép szemeit, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, bedugom az ő füleit, hogy hallván halljanak és ne értsenek.”

„Születésünkkor különböző hosszúságú mászóköteleket kapunk. Nagyon eltérő készségekkel a megmászásukhoz. Az a dolgunk életünk során, hogy ki-ki felmásszon a maga kötelére. Sokszor! Azért kell többek között lejönnünk, mert a földdel kapcsolatban kell maradnunk. Ha Pantheoszt el lehet szakítani Geától, a Föld istenanyjától, akkor elpusztítható. Nem lehet elszakadni! Mindig-mindig vissza kell térni Geához, a Föld istenanyához, és onnan meríteni újra és újra erőt a mászáshoz.”

„Néhány sor az ötvenes évekből. Jegyzetek. Addig soha nem jegyzeteltem le semmit. Maga a novella a jegyzet. Azok a kusza, vázlatos novellák. Vagy ahogy egy kritikus írta: M. I. a regénye helyett a jegyzeteit küldte a nyomdába. De akkor már régen nem küldtem semmit sehova. Akkor… azokban az években. Csak ez a notesz fogadta be írásaimat. Ha mégis le akartam kaparni valamit abból, amit láttam, hallottam, álmodtam. Egy arcot, egy mozdulatot, egy házfalat. Mindezt gyorsan, észveszejtő sebességgel. Hiszen talán ez az utolsó lehetőség.”

„A bűvészetről akar velem beszélgetni? És látja ott azt a sor könyvet? Ha elolvasta őket, visszajöhet!”

„Magyarországon az elmúlt 7-8 év politikatörténete a demokratikus párbeszéd és a demokratikus versengés mibenlétének végzetes félreértését hozta. Úgy tűnik, hogy a közéleti szereplők jelentős része nem tekinti politikai teljesítménynek a konszenzust és a kompromisszumot, azaz az egyetértést, viszont úgy gondolja, hogy a vitatkozós demokráciát fel lehet cserélni a veszekedős, acsarkodó demokráciával. Ennek az a következménye, hogy a politikai és közéleti tényezők jelentős része egymást, és végső soron az országot tartja csapdában. Szükséges változások és alkalmazkodás helyett változatlanság, sok esetben egyhelyben-járás, és legfeljebb a népszerűnek tűnő, csak a felszínt érintő változások jellemezték az elmúlt éveket. Nagyon sajátos csapdaszituáció ez, mert rövidtávon természetesen a változatlanság biztonsága kényelmet okoz, de már középtávon is nagyon jelentős ennek a társadalmi, gazdasági és politikai ára. Már olyan magas a mozdulatlanságnak az ára, hogy az Magyarország pozícióját veszélyezteti Európában és a világban.”

„Nézz végig régi tetteim során:”

„Boldogságimat nevelék távoly lakó barátim levelei… Felejtve a világtól, s felejtve a világot, én ezek társaságában élék. Teljesedve látám, amit legkevélyebb reményeim óhajtottak, s midőn fejeink felett szikrázott és csattogott az ég, s Austerlitznél három nagy ország sorsa forgott kockán, én csendesen élék a szerelem s barátság védő szárnyai alatt, bár rettegtete hazám sorsa, melynek saját vesztemmel is, örök állást óhajtottam.
(Negyedik könyv, második szak 29. rész; 161. oldal. A könyv befejező sorai.)”

„…figyelembe véve tíz év fejleményeit, amióta Magyarország szabad és, úgymond, demokratikus állam, s amely tíz év során még inkább bezártak a „zsidóság” ketrecébe (a műveimmel együtt): mindennek fényében többé semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett „magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával…„egy nemzet vezetõ értelmiségi elitje” erre az irrealitásra alapozza helyzet- és valóságismeretét, nemzeti és történelmi tudatát…”

„A légzés határozza meg a költészetet ősidők óta, amióta a verseket szavalják, éneklik. A költőket is ez segíti, mert amikor egy költő verset ír, akkor lélegzésére kell figyelnie, ez adja sorainak lüktetését, a szüneteket, a verslábakat. A lélegzés az, amely egyesíti a lélek cselekvését a test mozgásával. Ez a Mantra-filozófia lényege.”

„Valahányszor kezembe vettem egy lefordítandó verset, mindjárt első pillantásra láttam, hogy soha ebben az életben nem fogom tudni lefordítani. Ezen a kezdeti lámpalázon nem segítettek az évek, nem segített a már lefordított ötezer, tízezer sor, nem segített, ha szerettem a fordítandó költőt, és nem segített, ha nem szerettem. Idővel persze megszoktam, hogy efféle nyugtalanságaimról ne beszéljek; némán tűrtem a kételyt, mint egy kisebb fogfájást. Titokban pedig azon igyekeztem, hogy műfordítói kételyeimből hasznot húzzak.”

„Ilyennek kell lennie a Forma-1-nek, ezek az ember-ember elleni küzdelmek azok, amitől izgalmassá válok kívülről, és belülről is. Éreztem, hogy szinte hasítottam a kavalkádon át, ezzel a valóban kiválló autóval, rengeteg volt a tartalékom, tudtam támadni, s az ellenfeleket sorban hagytam magam mögött. Általában az ember más várja, mikor lesz vége egy futamnak - hiszen fáradt. Ma azt éreztem, hogy ha lehetett volna, még egy darabig-csak még egy keveset- szívesen köröztem volna odakinn a többiekkel!”

„Közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, niha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állani a dolgok élén.”

„A keresztény szentatyák már nagyobb figyelmet fordítanak a természetre, mert nagyszerű rendjében s pompájában az istenség legfenségesebb képét látják. — A legújabb felfogás szerént az ember csak mint a nagyszerű természet egyik lénye tűnik fel, a legmagasabb az állatok hosszú sorában, semmi más.”

„Kádárra több kommunista testvérpárt részéről is nyomás nehezedett. 1957 őszén, kínai útja során találkozott Mao Ce Tunggal, aki ragaszkodott a könyörtelen megtorláshoz… A bolgár és a keletnémet párt is ilyen követelésekkel lépett fel. Változatlanul kárhoztatták Kádár Jánost, amiért a felkelés leverése után nem hozott tízezerszámra halálos ítéleteket.”

„Többnyire kedvesek és türelmesek voltunk vele, valamelyest segítettük is, és azzal a diszkréten leereszkedő elnézéssel kezeltük, ami az érzékenyeket jóval biztosabban tönkreteszi, mint a patkányméreg. Meg lehetett volna menteni, ha alaposan gondját viselték volna. Ám az ilyen akciók roppant nagy és megerőltető energia- meg időráfordítást igényelnek. Lehangoló tapasztalatokra lehet szert tenni az efféle szertelen mentési művelet során. Senki sem óhajt a lélekmentés Don Quijotéje lenni, inkább megmarad a filantrópia Sancho Panzájának. Az ilyen esetek döbbentenek rá az irodalom és a valóság, az eszmei és a társadalmi lét közt tátongó szörnyűséges szakadékra. Hirtelen megvilágosodik, hogy a humanista értékek, noha szóban és írásban méltó helyükre állítjuk őket, nem illeszthetők bele civilizációnk hétköznapi gyakorlatába, és egyebek közt ezért is el kell pusztulnia ennek a civilizációnak.”

„Sokáig lehet dícsérni Isten végtelen kegyelmét, de ha arra kerül a sor, egy tapasztalt gyógyszerész gógyija többet ér.”

„Emlékezz! a mohó Idő megnyeri sorra a játszmát, nincs csalás, csak veszthetsz!”

„A nőknek sokkal rosszabb soruk van a világban, mint a férfiaknak. Sebezhetőbbek. Gyerekeket szülnek, és aztán aggódhatnak egyfolytában a gyerekeik miatt. Amint elveszítik szépségüket, a férfiak, akiket szeretnek, többé már nem szeretik őket. Elárulják, elhagyják, félrelökik őket. Én nem hibáztatom a férfiakat. Magam is ezt tenném. Nem szeretem azokat az embereket, akik öregek, csúnyák vagy betegek, vagy akik nyavalyognak a bajaik miatt, vagy akik nevetségesek, és páváskodnak, megjátsszák, hogy milyen fontos meg értékes emberek. Azt mondod, kegyetlen vagyok? A világ kegyetlen! S előbb-utóbb velem is kegyetlen lesz!”

„Kevés emberi élmény tárja fel megragadóbban az emberi sors kétértelműségét, mint a szexuális tapasztalat, melynek során egyszerre s együtt érzi magát testnek és léleknek, szubjektumnak és Másiknak. Az ebből fakadó konfliktus a nő esetében szükségszerűen élesebb, mint a férfinál, mert kezdetben kénytelen tárgyként megragadni önmagát, s nehezen leli fel szilárd autonómiáját a gyönyörben: ehhez előbb vissza kell hódítania szabad és transzcendens szubjektuma elvesztett méltóságát, de úgy, hogy egyidejűleg vállalja és betöltse a sorsot, melyre teste rendeli. Ez nehéz és kockázatos vállalkozás, sokszor kudarcba is fullad. De a nőt éppen helyzetének ellentmondásossága óvja meg az önáltatás csapdáitól, melyekbe a férfi oly gyakran beleesik, mert tévútra csábítják az agresszív szerepéből fakadó látszatelőnyök s az orgazmus önelégült magánya: nem mindig vállalja testét, s ezért nem is azonosul maradéktalanul vele. A nő önismerete mélyebb és autentikusabb.”

„A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek.”

„Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.
Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk.”

„Boldog költő voltam hajdanta én.

Magától, könnyedén

lejtett a sor, csendült végén a rím,

s futottak verseim”

„A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.”

„Egy évszázad múlva a 2000-es éveket meglehetősen primitív időszaknak tekinthetjük majd az emberiség története során. Remélhetőleg.”

„És a kis sikoltozó tény, amely az egész történelem során hangzik: Az elnyomás csak arra jó, hogy megerősítse és keményebbé gyúrja az elnyomottakat.”

„Az emberek életük során bármikor képesek megtenni azt, amiről álmodoznak.”

„Az élet célja nem az, hogy a többség oldalán álljon, hanem az, hogy elkerülje, hogy az őrültek soraiban találja magát.”

„A zenésznek zenélnie kell, a művésznek festenie, a költőnek írnia, ha végső soron békében akarnak lenni önmagukkal. Az embernek annak lennie kell, aki lenni tud.”

„A vékony jégen való korcsolyázás során a biztonságunk a sebességünk.”

„Ha az ember nem köt új ismeretségeket az élete során, végül egyedül marad. Az embernek, uram, állandóan karban kell tartania a barátságait.”

„Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.”

„Az, ahogyan másokkal és önmagunkkal kommunikálunk, végső soron meghatározza életünk minőségét.”

„Hiszem, hogy egyedül mi vagyunk felelősek a döntéseinkért, és el kell fogadnunk minden tettünk, szavunk és gondolatunk következményeit egész életünk során.”

„Ma a teremtő Isten iránti tisztelet a globalizált kultúra hatására átadja a helyét egy olyan magatartásnak, melynek során az ember kerül a teremtő helyére. A tudományos fejlődés, a kreativitás természetes, de mindezt a teremtett világ törvényszerűségeinek és a Teremtő gondoskodó szeretetének a tiszteletben tartásával kell megélnünk és kezelnünk.”

„Pályafutásom során úgy gondoltam, hogy soha nem akarok konkrétan sehova sem eljutni. Csak érdekes emberekkel akartam érdekes projekteken dolgozni.”

„Életem során azt tapasztaltam, hogy az emberek megértik, amit próbáltam tenni, bármennyire is alkalmatlanul tettem. Azt tapasztaltam, hogy az emberek megértettek engem, és örülnek annak, hogy megpróbáltam megtenni, amit megpróbáltam. És valóban nagyon alkalmatlannak érzem magam emiatt, de úgy érzem, meg kell próbálnom... Azt hiszem, minden állampolgár megérti, hogy fel kell emelnie a hangját, és meg kell tennie a tőle telhetőt, hogy felszólaljon.”

„Az elmúlt hat év során sok mindent elvetettünk és megsemmisítettünk, ami társadalmunk megújulásának és átalakulásának útjában állt.”

„...hadd mondjam el hogy a költő, aki életével fizet minden soráért, amúgy fütyül a költészetre és nemigen mondja az abroszra könyökölve
hogy Federico így meg Attila úgy...”

„Az egészség, boldogság és hatalom hajszolása közben az emberek először egy vonásukat változtatják meg, aztán szép sorban még egyet és még egyet, míg végül nem lesznek többé emberek.”

„Az egyetlen kötelezettségünk életünk során az, hogy hűek legyünk önmagunkhoz.”

„Az egyetemista kislány a tankönyvben minden sort aláhúz. A fontosabbakat kétszer és pirossal.”