Idézetek az állatokról

„Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.”

„Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt.”

„Az állatok jogait ugyanúgy védelmezem, ahogyan az emberi jogokat is. Ez a teljes emberi élet útja.”

„Én már fiatal koromtól fogva megtagadtam a hús fogyasztását, és eljön majd az idő, amikor a hozzám hasonló emberek úgy fognak tekinteni az állatok meggyilkolására, mint ahogyan most az emberek meggyilkolására tekintenek.”

„Az állatok csak természetes ösztöneiket követik; de az ember, hacsak nem tapasztalta meg a tanulás és a filozófia hatását, olyan ösztönöknek van kiszolgáltatva, amelyek rosszabbak, mint a vadállatoké. Nincs vadabb és veszélyesebb vadállat, mint az ember, akit a becsvágy, a kapzsiság, a harag, az irigység, a pazarlás és az érzékiség szenvedélyei sodornak magukkal.”

„Az ember éppoly oktalan állat, mint a többi. Az egyetlen különbség abban áll, hogy a többiek egyszerű oktalan állatok, az ember pedig összetett oktalan állat.”

„Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.”

„Az állatok nem tudnak gyűlölni, mi pedig állítólag okosabbak vagyunk náluk.”

„Így volt, ahogy mondom: volt egyszer egy fiú Svédországban, akinek örökké azon járt az esze, hogyan bosszantsa és gyötörje az embereket és az állatokat.”

„Ők voltak mellette akkor is, amikor az író – nagyon-nagyon öregen – végre is meghalt, maga Aterpater is megpróbált rajta segíteni, mert Aterpater, ha arról volt szó, hogy bebizonyítsa, milyen okos, még jó is tudott lenni, ám gyógyszerei, sajnos, nem hanszáltak az öreg írónak, mert az író ember volt, rá nem voltak érvényesek a tündérek törvényei, csak a természeté, s meg kellett halnia. Annyit tehettek meg érte csupán, hogy átsegítették utolsó óráin, s úgy hagyhatta itt az életet, hogy jóformán észre se vette, miféle nagy törvény telik be rajta, csodálkozva, mosolyogva, mert Topáz és kísérete nem úgy ült le ágya köré, ahogy szokott, konvertorral valami állattá változottan, hanem valódi tündérmivoltában, s az öreg író úgy hunyta le szemét, hogy végül is megláthatta azokat, akiket úgy szeretett, annyiszor elképzelt és ábrázolt.”

„Az ember sem nem angyal, sem nem állat, s a legnagyobb baj az, hogy aki angyal akar lenni, állattá lesz.”

„Az állatok - milyen furcsák. A kutya felnéz rád. A macska lenéz rád. Csak a disznó szemében vagy egyenrangú.”

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

„Kettősen szólok: mert majd eggyé növekszik, hogy egyetlen legyen
a többől, majd ismét szétenyészik, hogy egyből több legyen.
Kettős a halandók keletkezése, kettős a távozásuk.
Az egyiket ugyanis a mindenek egyesülése nemzi és pusztítja el
Amaz meg, midőn azok ismét széttenyésznek, felnövekedvén szétrepül. És az állandóan változók sohasem pihennek meg. Egyszer a Szeretet révén mindenek eggyé egyesülnek, majd meg ismét egyesekké válnak szét a Viszály elleségeskedése révén. Mert mindig ugyanazok, de egymáson keresztül futva Emberekké lesznek és egyébb állatok nemeivé. Egyszer a Szeretet hatására egyetlen kozmosszá egyesülnek, majd meg ismét egyeskké válnak szét a Viszály ellenségeskedése révén, amíg csak egy-mindenséggé összenőve le nem igáztatnak. [B 17. ]”

„Embernek akkor nevezhetjük magunkat, ha felismerjük ezeket a hiányosságainkat, és meglátjuk másban is. Meglátjuk, és nem eltiporjuk, megalázzuk, megszégyenítjük embertársainkat – hanem felemeljük, ha már elesett és le is poroljuk a kabátját. E tulajdonság nélkül nem hogy embernek nem nevezhetjük magunkat, de az állatok sorába sem férünk be. Vagy tévednék? Szóljanak, ha láttak már kutyát, melynek törött lábán vagy éppen hiányzó fülén hahotázott éppen egy fajtársa…”

„Ha az állatok beszélni tudnának, a kutya tapintatlan, szókimondó fickó lenne; de a macskának az lenne a ritka bája, hogy soha nem mondana túl sokat.”

„Évmilliókig az emberiség úgy élt, mint az állatok. Aztán történt valami, ami felszabadította képzeletünk erejét. Megtanultunk beszélni és megtanultunk hallgatni.”

„Még egy állatban is, ha őszinte szeretetet tanúsítasz, fokozatosan kialakul a bizalom. Ha mindig rossz arcot mutatsz és verekedsz, hogyan tudsz barátságot kialakítani?”

„A háború az ember gondolkodó állatként való kudarcának a jele.”

„Nagy sajnálkozással szólunk sokszor a múlt idők tudósairól, s nem győzzük bámulni előítéleteiket. De vajon mi magunk annyival bölcsebbek vagyunk-e? Igaz, az alchimia lehetetlen feladást tűzött ki magának, de vajon azok, kik különböző ércek s anyagok vegyítése által egy nemesebb, de mégis hasonló, rokon anyagot akartak előállítani, nem százszor józanabbak voltak-e azoknál, kik napjainkban halálig kínzott állatokon és emberi hullákon experimentálva, az életnek titkait keresik? Megengedem, hogy e törekvések az orvosi tudománynak éppoly szolgálatot tesznek, mint hajdan az alchimia a természetvizsgálatnak, s így fontosak; de vajon inkább érdemlik-e a komoly tudománynak nevét, s nem fognak-e a jövő által az alchimia s asztrológiával egy sorba állíttatni, s pedig méltán, mert minden előítéletek s csalódások között nincs olyan, mely a tapasztalással inkább ellenkeznék, mint azok, melyek az emberi elme korlátlanságára nézve napjainkban hirdettetnek.”

„Az emberek képesek olyan árnyakat vetni, amelyek olyanok, mint az állatok, de ezek csak árnyképek, a fény és vetítés apró trükkjei. Nem inkább valószínű, hogy Isten is efféle dolog? Csak egy újabb legendás árnyék?”

„A villa egy olyan eszköz, amelyet főképp arra használunk, hogy halott állatokat tegyünk vele a szánkba.”

„Egy kakas a szeméten vakargatván keres vala mit enni. És talála egy szép gyöngyet. Látván kedig azt mondá: "Bezzek szép fénes állatot találtam. De metszek vele? Nem adnék egy árpaszömet rajta."”

„Az optikai csalódások, a megmagyarázhatatlan délibábok, az éjjeli órák vagy a fenyegető árnyak okozta szorongó érzések az embert abba a különös, félig vallásos, félig állati riadalomba kergetik, mely közönséges időkben babonákat szűl, harcos korszakokban vadságot.”

„Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.”

„Sok állat rejtőzködik, de nem gondolják, hogy rejtőzködnek. Sok állat csapatokba csoportosul, de nem gondolják, hogy ezt teszik. Sok állat követ valamit, de nem gondolják, hogy követnek. Ezek az állatok csupán haszonélvezői az ezeket az ügyes és célszerű viselkedésformákat irányító idegrendszereknek, amelyek anélkül működnek, hogy a gazda fejét gondolatokkal terhelnék meg, vagy bármi egyébbel, ami csak halványan is a gondolatra emlékeztetne - olyan gondolatokra, amelyeket mi, gondolkodó lények gondolunk.”

„Egy új-zélandi rendőr megbilincselt egy birkát, miután az megtámadta. A rendőr azt állította, hogy ez volt az egyetlen módja, hogy távoltartsa magától az állatot; végső soron ez az egyetlen hihető sztori, amikor az illetőt egy megbilincselt birkával találják.”

„(…) volt valamije, ami ma már az emberek többségéből hiányzik. Volt szíve. S mert volt szíve, és azt az állatok felé nyitotta meg, sosem érezhetett csalódást, elhagyottságot, magányt – mert az efféle dolgokat csakis emberektől kaphatjuk. Állatoktól, főként kutyáktól: sohasem.”

„Az állatok nemcsak növény- vagy húsevők, hanem a pszichológus George Miller szellemes kifejezésével, információevők is.”

„Az állatok táplálkoznak, az ember eszik. Csak az értelmes ember tud enni.”

„A szamárral sok gondom volt, mert nem akartam bölcs szamarat, aki írná, szerkesztené a filmet, ezért az idomított szamarat, a karakterrel bíró állatot ki nem állhattam… Azt akartam, hogy a tekintete ugyanolyan legyen, amikor örömöt okoznak neki, mint amikor bántják.”

„Penceyben az Ossenburger-szárnyban laktam, az új hálókban, ahol csak felsősök és gólyák laktak. Én gólya voltam, a szobatársam felsős. Azt a részt egy Ossenburger nevű tagról nevezték el, aki a Penceybe járt valamikor. Később marha sok pénzt szerzett. Olcsó temetkezési irodákat nyitott mindenfelé az országban. Öt dollárért temette a tagokat fejenként. Látnod kellett volna a kis öreget. Azt hiszem, zsákba gyömöszöli a hullákat, aztán bevágja őket a tengerbe. Egyébként egy vagon pénzt adott Penceynek, és erre az egyik szárnyat róla nevezték el. Mindig feljött az év első meccsére a böhöm nagy Cadillacjén, és mi felálltunk a tribünön, rárogyasztottuk az eget, mármint az éljenzésünkkel. Aztán másnap reggel a kápolnában beszélt, pokoli dumája volt, eltartott vagy tíz óra hosszat. Szakállas viccekkel kezdte, meg akarta mutatni, milyen rendes tag. Nagy dolog! Aztán arról beszélt, hogy ha valami baja volt az életben, sose szégyellt térdre borulni és imádkozni Istenhez. Azt mondta, hogy nekünk is mindig imádkozni kellene. Beszélgetnünk az Úrral, meg minden - akárhol vagyunk. Mondta, hogy Jézus a mi pajtásunk, meg hogy ő mindig beszélgetni szokott Jézussal, még vezetés közben is. Ez fájt! El tudom képzelni azt a gennyes állatot, amint éppen első sebességre vált, és közben Jézuskához fohászkodik több hulláért. Az egyetlen jó az egész beszédben a közepe volt. Éppen azt magyarázta, hogy ő milyen nagymenő meg milyen nagy koponya, meg minden, mikor Edgar Marsalla, aki az előttem levő sorban ült, hirtelen egy öblöset fingott. Elég disznóság ilyet csinálni templomban, meg egyáltalán, de jót röhögtünk rajta legalább. A jó öreg Marsalla! Majd szétvetette a kápolnát. Nem röhögtünk hangosan, Ossenburger úgy csinált, mintha nem hallotta volna, de az öreg Thurmer, a diri, szintén ott ült a szószéken, és a fejem rá, hogy ő hallotta. Öregem, állatian odavolt. Nem szólt egy büdös szót se, de másnap este bezáratta az osztályt, feljött, leadott egy nagy lelkifröccsöt; azt mondta, aki ilyen fegyelmezetlen a kápolnában, az meg se érdemli, hogy Penceybe járjon. Noszogattuk Marsallát, hogy még egyet eresszen meg az öreg Thurmer beszéde közben is, de nem volt formában. Hát szóval ez volt Pencey, az Ossenburger-szárny, az új hálók.”

„Annál jobb érzés nincs, mint amikor egy jó kis szalonnasütés után lefekszem a mohára és hallgatom a vadon morajlását. Ez olyan muzsika, amit nem lehet leírni, ezt hallani kell és érezni, ahogy a fenyves éli az életét, az állatok hangját, a neszeket, amit nem lehet megfejteni (…). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet.”

„Ide figyeljetek – mondotta – én, az ember, aki szomorú voltam, és most már nem vagyok szomorú, ígéretet teszek nektek (tavi állatoknak) a magam és minden utánam következő igaz ember nevében, hogy nem bántalak és nem zavarlak benneteket semmiféle játékaitokban. Ha ti ezzel szemben megígéritek, hogy valahányszor szomorú leszek, vagy bármelyik utánam következő ember szomorú lesz, megvigasztaljátok, mint ahogyan most tettétek velem. Szólottam és az én szavam szerződés.”

„Az állatok iránt tisztelettel és empátiával vagyok, beleértve a víziállatokat - a delfintől, a halakon át a homárig. Úgyhogy, természetesen nem is eszem meg őket.”

„Hányan kerültek föl a tiszta, szabad levegőre, a szabad gondolkodás világába, hogy hírt vigyenek a lentmaradtak életéről? Talán senki. Ahogy a béres szava elakad a birtokos előtt és csak karját lebbenti, ha lebbenti, azonmód a társadalmi rétegek is csak dadogva és különböző váll- és ökölmozdulatokkal tudnak egymással valamit érthetően közölni. Nagy ritkán előfordult, hogy a pusztáról valaki felsőbb szellemi körbe emelkedett; a puszta szelleméből semmit sem vitt magával. Nem is vihetett. A nyers állati bőr finom szattyán állapotáig nem megy át több áztatáson, cserzésen, gyúráson, vakaráson, mint a pusztai fiú, aki valami csodás véletlen folytán középiskolába jut és tagja lesz a látható társadalomnak. (19. fejezet, 373-374. oldal)”

„Ezerszám láttam oszló bölénytetemeket […] melyeket a fehér ember […] az elhaladó vonatból terítette le. […] nem értem, miként lehet az a füstölgő vasparipa fontosabb a bölénynél, amelyet mi csupán azért ejtünk el, hogy életben maradjunk. Mit ér az ember állatok nélkül?”

„Ami ma az állatokkal történik, nemsokára az emberekkel is megtörténik majd. Minden összetartozik. Ami baj a földet éri, az utoléri a föld fiait is.”

„A gyáva állatok csordában járnak. Az oroszlán egyedül jár a sivatagban.”

„A keresztény szentatyák már nagyobb figyelmet fordítanak a természetre, mert nagyszerű rendjében s pompájában az istenség legfenségesebb képét látják. — A legújabb felfogás szerént az ember csak mint a nagyszerű természet egyik lénye tűnik fel, a legmagasabb az állatok hosszú sorában, semmi más.”

„Ezerkilencszázhetvenkilencben, Assisi Szent Ferencet az ökológiával foglalkozók égi patrónusává nyilvánítottam. Õ a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést - állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is - meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsõítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”

„A férfi akarata szabad. De jaj, furcsa szabadság ez, megengedi, hogy olyan bűnöket kövessünk el, amiktől állatot - növényt már az ösztön is megóv.”

„A nyelv ösztönön alapuló felfogása azok számára megrendítő, akik a nyelvet az emberi értelem csúcspontjának tekintik, és az ösztönökről az a véleményük, hogy azok csupán állati impulzusok, melyek a szőrös vagy tollas zombikat arra késztetik, hogy gátakat építsenek vagy magasra szálljanak és elinduljanak délnek.”

„Az ember egyáltalán nem hasonlít a ragadozó állatokra. Még az orángután sem, aki a majmok törzsének leginkább emberszabású tagja, ama állatcsoporté melynek minden tagja gyümölcsevő.”

„Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmű ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra. Legelső amit e részben tennünk kell: tiszta ismerettel választott s állandóul megtartandó elv birtokára törekedni. Ennek híjával, ha nem éppen gonosz is valaki, de pillanatnyi indulatok s az igen rosszul értett önszeretet mindenkori sugalmai határozzák meg: s majd jót, majd gonoszt cselekszik, és életfolyama e kettőnek bizonytalan vegyülete. Milliomok vannak ilyenek; s az ő szíveikbe gyakran több hajlandóságot öntött a természet jót, mint rosszat tenniek; s hibájuk csak az, mert nem alapra építék életöket.”

„Ha a modern civilizált embernek saját magának kéne leölnie azokat az állatokat, amiket megeszik, a vegetariánusok száma csillagászati mértékben növekednék.”

„Mickey kemény munkás. Gondoskodik a házról, gondozza az állataimat és megfelel nekem. Mi mást lehetne el várni egy embertől?”

„Hitvány, milyen puhány - így küzdöttem még eszemmel -,
mily szégyelni való nagy nevével is az ember!
Itthagyni életet, mindent mi fájhatott,
ti tudtok már csupán, fenséges állatok!”

„A mindenségi élet törvényei a falu mellett döntenek.
A magánosan élő ember nem teljes ember, mert hiányoznak mellőle a társak, akik éppen olyan szerves részei az életnek, mint saját gondolatai.
A nagy városok viszont elzárják őt attól, aminek ölelésében kellene élnie: a földtől, a vizektől, az erdőktől és az erdő állataitól.
A nagyváros bezárja az embert az embercsordába. Egyebet sem lát és hall az ember, csak embert és embernek munkáját. Az emberről beszél minden körülötte: a házak, az utcák, a villmhárítók. Az ember kiszakította magát a mindenség öleléséből.”

„Ha említettem a fiút, aki fantasztikus országai térképét rajzolta iskolai füzeteibe, csak azért tettem, mert a "végső dolgokat" hajlamosak vagyunk ünnepélyesnek és fenségesnek, ősz szakállú bölcsek és próféták birodalmának tekinteni. Ugyanakkor a millenniumi ábrándok mögött gyakran valami gyermekit találunk. Az ártatlanság dalának és a tapasztalás dalának ugyanaz a témája. Kegyetlen és aljas évszázadunkban a "katasztrofizmus" idilli földről álmodott, ahol a "szénának álomillata van", a fák, az emberek és az állatok együtt magasztalják az Édenkert szépségét. Amikor emlékeztetek rá, hogy az a fiú, a "katasztrofista" költő és az idős Berkeley professzor ugyanaz az ember, összhangban vagyok e gyermeki és érett, fennkölt és földhözragadt könyv alapelvével.”

„Az arany csillagok át-áttűznek a fákon.
Szétoldják selymüket a sápadt óceánon
az olajos habok.
A felhő mint madárraj suhan odafent el,
s szaggatott szavakat ejt a szél, mint az ember
ha álmában dadog.
…
Ki sejti, avilág titkai mire érnek?
Nádszálak, csillogó nyálú kis földi férgek:
magunkról sincs elég
bizonyosságunk; s vajon hogyan tudnánk mi itt lenn:
nem dísziti-e még új tiarával Isten
az éjszaka fejét?
…
Az ember tanu csak, s szívében döbbenet nő.
Mint az állatokat, az eget is teremtő
életnedv járja át.
Sarjad, alakul és gyarapszik a csodás fa,
és mint egy óriás kévét, az égbe tárja
sötét lombozatát.
…
Talán e percben is, vak éjből kicsapva
homály-hullámait s fény-habjait dagasztja
a titkos tengerár,
a néma Végtelen, hogy egünket elöntse
világot görgető sodrában hömpölyögve
egy új csillag.-dagály!”

„Az ember élhet egészséges életet anélkül is, hogy állatokat ölne élelem céljából; ezért ha húst eszik, pusztán étvágya miatt részt vesz az állati élet megölésében. És így cselekedni erkölcstelen.”

„A minap, csak úgy gondolkoztam, hogy ha az ember lát egy törött lábú madarat, akkor komoly kényszert érez, hogy tegyen valamit és segítsen a madárnak. Majd, ezzel egy időben elmegy egy étterembe, és megesz egy csirkét vagy valami ilyesmit. Ennek semmi értelme nincs...
Most jöttem rá, hogy ha valóban az együttérzés vezérel, akkor talán nem elég csak abbahagyni az állatok ételként való fogyasztását, de talán bojkottálni kell az egész állattenyésztést, mert ... az nem az, amit az ember, mint együttérző lény szeretne. Tehát valójában eggyel tovább kell lépni és vegánná válni.”

„Nem vagyunk állatok. Nem a körülményeink eredményei vagyunk, hanem a döntéseinké.”

„Aki már az állatokkal szemben is kegyetlenséget tanúsít, az nem kevésbé kemény az emberekkel szemben sem. Már az állatokkal szemben is megismerhetjük az emberek szívét.”

„S mivel a lelkünk akkor ér el rendeltetése csúcsfokára,
ha dalokat visz fel magával két szárnya közt, s lázítva hat,
elhihető-e az, hogy egyszer kihúnyhat a szent szűz világa
s a múzsa-raj valamikor csak csalóka káprázat marad?

(…)

Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona;
daloljatok: mi bájos, édes, nemes, nem halhat meg soha.
Az érzelem, akár a jóság, a megvénült szívben kimúlhat,
és emberből az ember újra a régi állattá vadulhat,
de sohasem változhatik meg virágok s csillagok sora.
Jertek: a fülemüle csattog, s virágzik már az orgona.”

„Még a házasok között sem szabad a szexuális kielégülést olyan módon keresni, amely semmibe veszi az ember mint személyiség jellemét, és állati szintre degradálja.”

„Te vagy a kicsinyek védelmezője. Igazi embereket látsz a társaid által figyelmen kívül hagyott emberekben és állatokban. Mindig lesz számodra munka.”