Idézetek vég-ről

„Többet aggódom azon, hogy jó ember legyek, mint azon, hogy a világ legjobb futballistája legyek. Ha mindennek vége, mi marad hátra?”

„A boldogság az élet értelme, az emberi lét célja és vége.”

„Amikor a diplomácia véget ér, kezdődik a háború.”

„…összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. […] a XX. század végi modern társadalomtól idegen az a gondolatvilág, amellyel kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. [Az MDF] a társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban. […] vajmi kevés esély van arra, hogy a kormánykoalíció pártjaiból korszerű konzervatív párt alakuljon ki.”

„Nem csak egy egyszerű pacifista vagyok, hanem egy harcos pacifista. Hajlandó vagyok harcolni a békéért. Semmi nem vet véget a háborúnak, hacsak nem maguk az emberek tagadják meg a hadba vonulást.”

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát. E tekintetben mindig hiányoltam – a Horthy-korszakban is – a felvilágosító munkát. Ami volt, az hézagos és fogyatékos volt, s majdnem teljesen megszűnt, hivatalos vonalon, a Bethlen- kezdeményezte kereskedelmi kapcsolatok után. Engem első fogságom emléke állandóan hajtott a bolsevizmus könyörtelen módszereinek elemzésére, ideológiájának – amennyire lehetett – maradéktalan megismerésére. Nem szűntem meg tüzetesen tanulmányozni Róma eligazításait sem, ugyanakkor elmélyedtem a materializmus bölcseletében és tulajdonképpen már 1917 óta igyekeztem elolvasni azokat a kritikai-ismertető műveket, amelyeket itthon és külföldön az orosz forradalom kezdetéről s későbbi étapjairól, terjedéséről felhajtani tudtam. Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat: »Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«”

„Tehát mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri.”

„Nem lehet egyszerre látni a dolgok kezdetét s végét.”

„Ha megmented valakinek az életét, felelősséggel tartozol érte az életed végéig.”

„Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.”

„A végén minden rendben lesz. Ha valami nincs rendben akkor nincs vége.”

„A könyvek megmutatják az embernek, hogy az ő eredeti gondolatai végül nem túl újak.”

„A forradalom fejlődésének békés időszaka véget ért. Új időszak következett el, az éles konfliktusok, összetűzések és összeütközések időszaka.”

„A fény azt hiszi, gyorsabb mindennél, de téved. Mindegy, milyen sebesen száguld a fény, mindig azt fogja találni a végén, hogy a sötétség ért oda elsőnek, és rá vár.”

„Nekem végem - mondta fennhangon magában. - Nem bízom senkiben, még saját magamban sem.”

„Megteszek mindent, amit csak tudok, a tőlem telhetőt nyújtom, és így akarok tenni egészen az utolsó pillanatig. Ha a végén kiderül, hogy igazam volt, akármit is hozzanak fel ellenem, nem számít. Ha az derül ki, hogy tévedtem, tíz angyal is megesküdhet rá, milyen jó voltam, az sem változtat a lényegen.”

„Végül is minden csupán rögtönzés.”

„Bolyongunk a világban, múló emlékek vagyunk. Megyünk, általunk fontosnak hitt dolgok után. Megszületünk, tipegő lábacskákkal elindulunk, és végül reszkető térdekkel elmegyünk. Utazásunk a fényben tévelygés csupán. Sodródunk a világban, mint ablakon beszűrődő nyári napsugarakban a milliónyi porszem. Ideje emlékezni. Emlékezni, még egyszer végigsimogatni életünk naptárlapjait, mielőtt elindulnánk örök utunkra, bele a ködös hajnalba – az Idő véget nem érő, hatalmas kalendáriumába…”

„Nemigen számított neki, hogy javaslatát végül elvetették. Számára az volt a fontos, hogy szem előtt maradjon. A tömeg hozzászokik azokhoz, akiket gyakran lát, és ha valaki vezető akar lenni, elég, ha kellő ideig játssza a vezető szerepét.”

„Sztálint nagy ész és még nagyobb álnokság jellemezte. Gyakran lépett fel az igazság harcosának mezében, aki véget akar vetni az önkénynek. Jól emlékszem szavaira azokról, "akik fejébe szállt a siker", meg arról, hogy "a fiú nem felel az apjáért". A jezsovi idők tombolása után Sztálin nyilvánosan kesergett a történteken. (…) Szüntelen hangoztatta, hogy az emberekre mindig vigyázni kell. Szárján a festő mesélte nekem, hogy Sztálin az örmény delegációt Csarenről kérdezgette; hangoztatta, hogy a költőnek nem lehet bántódása, de néhány hónappal később Csarent letartóztatták és kivégezték. (Ehrenburg)”

„Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltűnnek. Illetve talán nem is eltűnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon.”

„Sztálint saját katonai vezetőivel szemben mindvégig a mániákus gyanakvás vezette, amely végül is oda vezetett, hogy elvesztette az ellenséggel szembeni éberségét.”

„Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült, meg lesz magyarázva minden rejtély az életben.”

„Nehéz valamit hibátlanul megcsinálni, de még nehezebb, hogy utána ne akadjunk oktalan bírálókra. (…) Csak olyan feladatot kell elvállalni, amit el tud végezni az ember, s erején felül semmit sem szabad vállalni. De amibe belefogsz szépen és figyelmesen csináld végig. Azt hiszem így elkerülheted a vádaskodást, segítségre lelsz a szükségletben, könnyű és veszélytelen lesz az életed, és vénségedig mindened megesz, amit szemed-szád kíván.”

„Tapsoljatok barátaim, a komédia véget ért!”

„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.”

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?”

„Az élet a komfortzónád végén kezdődik.”

„A bölcsességet nem kapjuk, magunknak kell felfedeznünk, miután véget ért utazásunk a vadonban, ahova senki nem mehet el helyettünk, amit senki nem tehet meg helyettünk, mert a bölcsességünk éppen abban rejlik, hogy mi magunk milyennek látjuk a világot.”

„Az intuitív megértés ereje napjaid végéig megvéd a bajtól.”

„Nem tudom, végig tudnék-e menni Jézussal az õ teljes útján, de sokkal tovább mennék vele, mint a gyakorló keresztények többsége.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.”

„Ők voltak mellette akkor is, amikor az író – nagyon-nagyon öregen – végre is meghalt, maga Aterpater is megpróbált rajta segíteni, mert Aterpater, ha arról volt szó, hogy bebizonyítsa, milyen okos, még jó is tudott lenni, ám gyógyszerei, sajnos, nem hanszáltak az öreg írónak, mert az író ember volt, rá nem voltak érvényesek a tündérek törvényei, csak a természeté, s meg kellett halnia. Annyit tehettek meg érte csupán, hogy átsegítették utolsó óráin, s úgy hagyhatta itt az életet, hogy jóformán észre se vette, miféle nagy törvény telik be rajta, csodálkozva, mosolyogva, mert Topáz és kísérete nem úgy ült le ágya köré, ahogy szokott, konvertorral valami állattá változottan, hanem valódi tündérmivoltában, s az öreg író úgy hunyta le szemét, hogy végül is megláthatta azokat, akiket úgy szeretett, annyiszor elképzelt és ábrázolt.”

„Az emberi természet olyan - és ezt ügyesen kihasználták a zsarnokok és fogdmegek -, hogy amíg le tudná leplezni az árulókat, vagy lázadást szíthatna a tömegben, vagy saját halálával megmenthetné mások életét, él benne a remény, még hisz a szerencsés végben, még belekapaszkodik a javak szánalmas maradékaiba, ezért hallgat és alázatos. Amikor elkapják és sarokba szorítják, amikor nincs több veszítenivalója, és képes volna hőstettre, elkésett dühét csak a magánzárka kőkalickáján töltheti ki. Vagy a halálos ítélet közömbössé teszi minden földi dolgokkal szemben.”

„Elutasítom annak a cinikus elképzelésnek az elfogadását, mely szerint a nemzeteknek sorban végig kell járniuk egy katonai lépcsősort, amely a termonukleáris pusztulás poklába vezet. Hiszem, hogy a fegyvertelen igazságé, és a feltétel nélküli szereteté lesz a végső szó. Ezért van, hogy az igazság - mégha átmenetileg legyőzik is - erősebb, mint a gonosz diadalmaskodása.”

„Valójában soha senki nem tudja, hol érnek véget a dolgok, vagy véget érnek-e egyáltalán.”

„Addig elmélkedünk az emberiség nyomorúságáról, míg végül leroskadunk e nyomorúság képzelt terhei alatt…”

„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.” (Schopenhauer) Az ilyenféle heroikus életút, a közben véghezvitt önsanyargatással együtt, persze a legkevésbé sem felel meg azok erről alkotott nyomorúságos fogalmának, akik a legtöbbet fecsegnek róla, ünnepélyeket rendeznek nagy emberek emlékére és tévesen hiszik, hogy a nagy ember éppen úgy nagy, ahogyan kicsik ők, tehát valami ajándék révén, és saját kedvtelésre, mintegy szórakozásból, vagy mintha valami mechanikus kényszer kényszerítené e belső kényszer ellenében vak engedelmességre; tehát aki nem kap ilyen ajándékot, vagy nem érzi a kényszert, az éppúgy joggal kicsi, ahogy az említett ember nagy.”

„Ennek az embernek a nevét ragozták a földgolyó újságjai, dörmögte száz meg száz nyelven ezer meg ezer bemondó, kiáltozta beszéde elején és végén ezernyi előadó, énekelte sok-sok pionirhang, említették főpapok, amikor pohárköszöntőt mondtak. Ennek az embernek a neve sült rá haldokló hadifoglyok ajkára, börtönfoglyok dagadt ínyére. Erre a névre kereszteltek át sok-sok várost és teret, utcát és sugárutat, palotát, egyetemet, iskolát, szanatóriumot, hegygerincet, tengeri csatornát, gyárat, bányát. szovhozt, kolhozt, sorhajót, jégtörőt, halászbárkát, cipőszövetkezetet óvodát - sőt moszkvai újságírók egy csoportja azt javasolta, hogy erre változtassák át a Volga és a Hold nevét is.”

„Most már tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerűen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem „viharos” életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez. (316. oldal)”

„Összességében három életet éltem. Az első 1917-ig tartott, a második a főpolgármesterként Kölnben töltött idő volt, és végül a harmadik, amely az összeomlás után kezdődött.”

„Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.”

„Ne hagyd, hogy elbátortalanítson egy érzés, így végül biztos lehetsz a sikerben.”

„Nem dicsőség a gyilkolás, nem büszkeség a rombolás. Semmi jó nincs a háborúban. Kivéve a végét.”

„Védelmezni mások jogait az emberi lét legszebb és legnemesebb vége.”

„Sztálin a saját embereire lőtt. A forradalom veteránjaira. Ezen önkénye miatt ítéljük el őt…Nem kevés kegyetlen zsarnok volt az emberiség történetében, de végül mindük fejére lehullott az a bárd, amellyel maguk is fenntartották uralmukat.”

„A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.”

„A romlásnak esetleg nem szakad vége, ami elromlott, tovább romolhat, míg végül örökre el lesz baszva minden.”

„Az igazság egy átmeneti dolog, amely végül véget ér; de a lelkiismeret örökkévaló, és soha nem szűnik.”

„A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be!”

„Minderre képesek vagyunk, és mindezt végre fogjuk hajtani.”

„Amikor a kétkedő »miért?«-re a hiszékeny »azért!«-tel válaszol, vége a vitának.”

„A kereszténységnek vége. El fog tűnni, visszaszorul. Nem kell vitába szállnom vele; igazam van és ez be is fog bizonyosodni. Sokkal népszerűbbek vagyunk, mint Jézus. Nem tudom, melyik nyer, a rock ’n’ roll, vagy a kereszténység. Jézus rendes volt, de a követői buták és közönségesek. Ők csavarják ki úgy a dolgokat, hogy az számomra tönkreteszi az egészet.”

„Olyan reformot hajtunk végre, amely csökkenti a költségeket, választási lehetőséget ad, és olyan (egészségügyi) lefedettséget biztosít, amire minden amerikaira számíthat. És ezt idén megcsináljuk…”

„Mindig olyan dolgokat csinálok, amiket nem tudok, így leszek képes végül megcsinálni azokat.”

„Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságra leszünk utalva. Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?”

„Jó vagy azokhoz, akiket szeretsz. Jó akarsz lenni azokhoz, akiket szeretsz, mert tudod, hogy akármilyen sok időt töltesz is valakivel, a végén úgy érzed majd, hogy nem voltál eleget vele.”

„Amikor a törvényes renddel szembenálló erők fenn tudnak maradni, a békének már vége.”

„Aki kutyáját sétáltatja, a póráz végén van.”

„Mindig olyan dolgokat csinálok, amiket nem tudok, így leszek képes végül megcsinálni azokat.”

„Az emberi boldogság és az emberi megelégedés végül önmagadból kell, hogy kiinduljon. A végső megelégedés eljövetelét hiba a pénztől vagy egy számítógéptől várni.”

„Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! - Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, mégha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek. /Rádióbeszéd, 1945. január 14./”

„A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”

„A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…”

„Az idő megteszi a magáét, akár akarod, akár nem. Mindent magával visz, és a végén nem marad más, csak a sötétség. Néha találkozunk másokkal ebben a sötétségben, és néha megint elveszítjük őket.”

„Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.”

„Itt az ideje, hogy véget vessünk a termelésbe való be nem avatkozás rothadt álláspontjának. Itt az ideje, hogy elsajátítsunk egy más, új, a jelen periódusnak megfelelő álláspontot: azt, hogy mindenbe be kell avatkozni…Mondják, hogy nehéz a technikát elsajátítani. Nem igaz! Nincs az a vár, melyet a bolsevikok ne tudnának bevenni.”

„Hidd el, hogy képes vagy rá, és félig már véghez is vitted!”

„Ne sírj, mert vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.”

„A boldog élet lehetetlen; a legtöbb, amit kívánhat az ember, az a heroikus életút. Heroikus életet él az az ember, aki mindenfajta nemes ügyért áldozatos, kemény küzdelmet folytat és végül győzelmet arat, ám rosszul fizetik vagy egyáltalán nem is fizetik meg.”

„Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen!”

„Amikor elérte a kötél végét, kössön egy csomót és tartson ki.”

„A háborúnak vége ... Ha akarod.”

„A nevetés egyáltalán nem rossz kezdete a barátságnak, és messze a legjobb vége egynek.”

„Még a legsötétebb éjszaka is véget ér és felkel majd a nap.”

„Anyám azt mondta nekem: ha beállsz katonának, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek mész, a végén te leszel a pápa. Én festőnek mentem, és Picasso lettem.”

„Hosszú távon mi alakítjuk magunkat és az életünket is. A folyamat csak a halállal ér véget, és a döntéseink teljes mértékben a saját felelősségünk.”

„A hibák végül is az igazság alapjai, és ha az ember nem tudja, mit jelent valami, legalább azt tudja, mit nem jelent.”

„Isten nem kényszerít arra, hogy nehéz dolgokat csinálj. Hátradőlhetne és nevetve nézhetné, ahogy küzdesz. De ez helyett, azt mondja neked, hogy tegyél olyan dolgokat, amelyekről tudja, hogy végül a javadra válnak.”

„Az élet egy betegség, testvér, és a halál már a születéskor elkezdődik. Minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás a haldoklás egy pillanata - egy kis lökés a vég felé.”

„Ha a helyes úton jársz, és hajlandó vagy folytatni a gyaloglást, végül fejlődni fogsz.”

„Megmérheted tudatlanságodat azon, hogy mennyire hiszel igazságtalanságban és sorscsapásban. Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.”

„Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.”

„Amikor a kötél végére érsz, köss csomót és kapaszkodj.”

„A jónak boldog, a rossznak boldogtalan vége lett. Ezt jelenti a fikció.”

„Az elején könnyebb ellenállni, mint a végén.”

„A régóta várt dolog váratlan formát ölt, amikor végre bekövetkezik.”

„Az embert a tettei alapján ítéljük meg teljes mértékben, a kezdetektől a végéig. Ne vegyél ki egy darabot az életemből vagy egy dalt a zenémből, és ne mondd, hogy erről szól, mert te azt hiszed, hogy, jobban tudod.”

„Csodálatos világban élünk, amely tele van szépséggel, bájjal és kalanddal. A kalandoknak, amelyekben részünk lehet, nincs vége, ha nyitott szemmel keressük őket.”

„A kezdetek általában ijesztőek, a végek pedig általában szomorúak, de a kettő között található minden, ami miatt érdemes élni.”

„És egyet kívánnám igen, hogy akármi piacon vénasszonyoktól hallott híreknek ne adnának hitelt; hanem először láttatnák meg az őfelsége tisztviselői, mert könnyű az én udvaromban minden titkoknak végére menni, holott akárhonnét jött ember is szabadosan jár benne; más az, hogy annyi pápista szolgám vagyon nekem, hogy nem tudom számát is, nem utolsók pedig, mert én az religióért eddig senkit meg nem vetettem”

„Az élet egy út, de nem kell aggódni, találsz majd a végén egy parkolóhelyet.”

„Az öreg bagoly nem szereti, ha fiatalnak és férfiasnak mondják. Én már utam végére érkeztem, és az, aki mást mond, vagy bolond, vagy hazug, vagy mindkettő.”

„Mondja el neki egyszer majd az egész történetet. Mondja meg apának, mennyire szerettem, mennyire nem bírtam elhagyni őt még akkor se, mikor már emberi életemnek vége volt. Mondja meg neki, hogy ő volt a legjobb apa. Mondja meg neki, hogy adja át a lányomnak szeretetemet, minden reményemet, hogy boldog és egészséges legyen.”

„Kádár növekvő - politikai, gazdasági és nemzetközi - gondjai 1986 végére tornyosultak fel, s a vezetés a szakadék szélére került. A politikai válság a rezsim gyökereiből eredt: októberben volt az 1956-os forradalom harmincadik évfordulója. Az ellenzék kikezdte az ezzel kapcsolatos hivatalos tabukat, lehetetlenné téve Kádár kedvenc amnézia-stratégiájának folytatását.”

„Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF.”

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

„Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.”