Idézetek a halálról

„Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.”

„Néha áthidalhatatlan szakadék választja el a múltat a jövőtől. Ha valaki megjárta a halál árnyékának völgyét, s újra kilép a ragyogó napfényre… akkor, mon cher, annak számára új élet kezdődik. A múlttal nem tud már mit kezdeni.”

„Maga az élet örökös próba. A gyakorlás során próbára kell tenned és csiszolnod kell önmagad, azért, hogy szembenézz az élet hatalmas kihívásaival. Lépj túl az élet és halál birodalmán, és akkor képes leszel nyugodtan és biztosan elboldogulni bármilyen válsággal, amivel szembetalálkozol.”

„Amikor meghalunk, legalább már nem félünk többé a haláltól.”

„A halálomról szóló híresztelések nagymértékben túlzottak.”

„A halál nem az élet eseménye.”

„Halál a német megszállókra!”

„Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.”

„Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze (Táncórák idősebbeknek és haladóknak)”

„Csak a gonoszak kívánjak, hogy a halál után ne legyen semmi, és logikus is, hogy így gondolkoznak, minthogy ez áll az érdekükben.”

„Halál mind, amennyit ébren látunk, és mind, amennyit alva: álom.”

„Élet közepette is körülvesz a halál.”

„A szerelem soha nem hal természetes halált. Azért hal meg, mert nem tudjuk, hogyan kell utánateölteni a forrását. Vakság, hibák és árulások miatt hal meg. Betegség és a sebek, kimerültség, elszáradás és szennyezés miatt múl ki.”

„A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.”

„Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni – elszunnyadni – semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni – elszunnyadni – és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásait,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Utált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?”

„A haláltol való félelem az élettől való félelméből fakad. Aki teljes mértékben él, bármikor készen áll a halálra.”

„Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy addig mutassuk ki a barátságunkat a másik iránt, amíg él, nem pedig a halála után.”

„Számomra a halálnál is rosszabb az árulás. Tudod, a halált el tudnám képzelni, de az árulást nem.”

„Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.”

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel… Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott.
(112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735. A levélben II. Rákóczi Ferenc haláláról van szó.)”

„És hát akkór nem szóval, hanem tettel bizonyítottam be, hogy én a halállal (…) egy fikarcnyit sem törődöm, de hogy semmi igazságtalanságot, semmi gonoszságot ne kövessek el, azzal mindennél inkább.”

„Kádár János érdeklődése a dolgozók iránt, felelősségérzete a sorsukért nem a hivatásos és fizetett politikus, hanem az osztályából kinevelődött, azt haláláig híven szolgáló ember becsületessége volt.”

„Haláláról nem tudunk semmit. Annyi bizonyos, hogy Franciaország egyik legnagyobb költője nyomtalanul és szegényen pusztult el.”

„Az emberi természet olyan - és ezt ügyesen kihasználták a zsarnokok és fogdmegek -, hogy amíg le tudná leplezni az árulókat, vagy lázadást szíthatna a tömegben, vagy saját halálával megmenthetné mások életét, él benne a remény, még hisz a szerencsés végben, még belekapaszkodik a javak szánalmas maradékaiba, ezért hallgat és alázatos. Amikor elkapják és sarokba szorítják, amikor nincs több veszítenivalója, és képes volna hőstettre, elkésett dühét csak a magánzárka kőkalickáján töltheti ki. Vagy a halálos ítélet közömbössé teszi minden földi dolgokkal szemben.”

„Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.”

„Hajszoljuk a boldogságot, de csak nyomorúságot és halált lelünk.”

„A halál gondolata egyáltalán nem zaklat fel annyira, mint másokat. Soha nem számítottam arra, hogy megérem az öregkort.”

„A halál része az emberéletnek. Ez vezet minket. Ez formál. Ez őrjít meg.”

„Ha nem volna halál, fogalmunk se lenne, miről szól az élet.”

„Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.”

„Míg éltem, rontásod voltam - ha meghalok, halálod leszek.”

„A hírnév lehet esetleges vagy lényegi. Az az ember, akit különösen rejtélyes módon gyilkoltak meg, a halála révén lesz híressé. Ha jelentős esetről van szó, akkor a történelemben érdekes hullaként válik halhatatlanná.”

„Egy különös dolog, amit a Forma-1 nyújt neked, hogy tudod, mindig veszélynek vagy kitéve. A sebesülés veszélye, a halál veszélye. Ez az életed részét képezi, és neked mindkét arcodat, a szakértőt is és a rideg magatartást is el kell dobnod magadtól. És én túlságosan szeretem ahhoz, hogy eldobjam magamtól.”

„A tett halála az okoskodás.”

„A halál addig nem ijesztő, amíg nem énrám lőnek. Egy cseppet se féltem, amíg ezt nem tapasztaltam meg. Amikor erős bombázásba keveredtem, attól kezdve csak a bombázástól féltem. Amikor egy tüzérségi rajtaütés alkalmával légnyomás ért, elkezdtem félni a tüzérségi rajtaütéstől. Egyébként pedig. "ne félj a fütyülő golyótól", mert ha azt meghallod, nem neked szánták. Azt az egyetlen golyót, amelyik téged öl meg, nem fogod hallani. Vagyis úgy néz ki, a halál nem tartoznék rám: ha élek, ő nincs, ha majd eljön, én már nem leszek.”

„Minél inkább fejlődik az emberiség vallásos világképe, annál inkább úgy tűnik, hogy az őszinte vallásosság nem az élettől, haláltól való félelemben, a vak hitben rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy racionális ismereteket szerezzünk.”

„Túl sok már a halál, halálból áll ki a fél világ.”

„Leginkább a zárkától és a haláltól félek.”

„A forradalom hősies kísérletet tett a posványos, ósdi „családi körnek”, e rutinos, fullasztó őskori intézménynek a megsemmisítésére, amelyben a dolgozó osztályok asszonyai gyermekkoruktól halálukig tartó kényszermunkára voltak ítélve. A forradalmárok elképzelése szerint a családot mint egy bezárt, kicsiny „vállalatot” a szociális közszolgátatások rendszere volt hivatva helyettesíteni: szülőotthonok, bölcsődék, óvodák, éttermek, tisztítóvállalatok, orvosi rendelők, kórházak, sportszervezetek, mozik, színházak stb. A család gazdasági funkcióinak a szocialista társadalom által vállalt teljes átvétele, amely egy egész nemzedéket fon össze a szolidaritás és a kölcsönös segítség révén, lehetővé kellett tegye az asszony, és így a házaspár igazi felszabadulását az évszázados járom alól. Mindaddig, amíg ez a mű nem nyer befejezést, a negyven millió szovjet család nagy többsége a középkori erkölcsöknek, az asszony szolgaságának és hisztériájának, a gyermek mindennapos megaláztatásának, mind az egyik, mind a másik babonáinak a zsákmánya marad.”

„Budapesten születtem, egy zsidó családban, amelynek anyai ága az erdélyi Kolozsvárról, az apai pedig a Balatonvidék délnyugati sarkából származik. Nagyszüleim még gyertyát gyújtottak a Sabbat beálltakor, péntek este, de nevüket már magyarosították, és természetes volt számukra, hogy a zsidóságot a vallásuknak, a hazájuknak pedig Magyarországot tekintsék. Anyai nagyszüleim a Holocaustban lelték halálukat, apai nagyszüleimet a Rákosi-féle kommunista hatalom pusztította el, amikor a zsidó aggok házát Budapestről az ország északi határvidékére kitelepítették. Úgy érzem, hogy e rövid családtörténet mintegy magában foglalja és szimbolizálja az ország legújabb kori szenvedéstörténetét. Engem mindez arra tanít, hogy a gyászban nemcsak keserűség, de rendkívüli erkölcsi tartalék is rejlik. Zsidónak lenni: szerintem ez ma újra elsősorban erkölcsi feladat. Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett – mint ahogy ez tagadhatatlanul megtörtént –, célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist. Ez a vágyam inspirált mindent, amit valaha is létrehoztam.”

„Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! - Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, mégha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek. /Rádióbeszéd, 1945. január 14./”

„A vallás véleményem szerint elsõsorban és fõképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentõl való rettegésrõl van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idõsebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Az egész dolog alapja a félelem: félelem a titokzatostól, félelem a vereségtõl, félelem a haláltól. A félelem kegyetlenséget szül, így nem csoda, ha a kegyetlenség és a vallás mindig kéz a kézben járt a történelem során.”

„Minden egyes német katona életéért 50-100 kommunista ítélendő halálra.
A Wehrmacht keleti frontjának az ún. "komiszárrendeletben" (Richtlinien für die Behandlung politischer Kommissare) kiadott parancs.; 1941 június 6.”

„A szamár ugyanazokat a szakaszokat éli át, mint egy ember: gyermekkorában a becézgetést, érett korában a munkát, a talentumot az élet fele útján, s a végső misztikát, mely a halált közvetlenül megelőzi. A szamár hordozza a relikviákat, s meghal aztán, mert az emberek bűneit hordozza.”

„Pályám kezdetén úgy éreztem, ha igazat és fontosat akarok írni, a legelemibb dolgokkal kell az írást kezdenem. S bárhová néztem, ezek közül az első mindig az erőszakos halál.”

„A lelkem mélyén meg voltam róla győződve, hogy annak, aki ilyen teljes és emberi életet él, erőszak által kell elpusztulnia. Bármikor jön a halál, nem talált volna készületlenül, most sem érne váratlanul.”

„A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.”

„A haláltól egy jottányit sem félek”

„Térjünk át a vagyonra, az emberi viszontagságok legfőbb okozójara. Ha az összes többi dolgot, ami szorongást vált ki bennünk: a halált, a betegséget, a félelmet, a vágyat, a fájdalmak és fáradalmak elviselését összehasonlítod azzal, hogy milyen kínokat okoz a vagyon, ez utóbbi sokkal súlyosabbnak bizonyul.”

„Hosszú távon mi alakítjuk magunkat és az életünket is. A folyamat csak a halállal ér véget, és a döntéseink teljes mértékben a saját felelősségünk.”

„Amint egy jól eltöltött nap boldog alvást eredményez, úgy a jól alkalmazott élet boldog halált eredményez.”

„Elvakult szemmel bámultam az eget, ezt a szürke, végtelen őrült isten egét, aki életet és halált teremtett a maga szórakoztatására.”

„Az élet egy betegség, testvér, és a halál már a születéskor elkezdődik. Minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás a haldoklás egy pillanata - egy kis lökés a vég felé.”

„Egy ember halála igazságos halál, kétmillió ember halála pedig statisztika.”

„Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.”

„Annyira félek a haláltól, mint a halál tőlem.”

„Legyetek elfoglaltak az élettel, vagy legyetek elfoglaltak a halállal.”

„Ne úgy gondolj rá, mint a halálra - mondta a Halál. Csak vedd úgy, hogy korábban távozol, hogy elkerüld a rohanást.”

„Nem hiszem, hogy bárki is feltétlenül készen állna a halálra. Csak remélni lehet, hogy amikor közeledik, úgy érzel majd, hogy elmondtál mindent, amit el akartál mondani. Senki sem akar a mondat közepén meghalni.”

„Nem félek a haláltól. Születésem előtt már évmilliárdok és évmilliárdok óta halott voltam, és a leghalványabb kellemetlenséget sem szenvedtem tőle.”

„A félelem nem akadályozza meg a halált. De lehetetlenné teszi az életet.”

„Az igazi kérdés nem az, hogy létezik-e élet a halál után. Az igazi kérdés az, hogy élsz-e a halál előtt.”

„Nem félek a haláltól, mert nem félek semmitől, amit nem értek.”

„Nem félek a haláltól, mert nem hiszek benne. Csak kiszállok az egyik autóból, és beszállok egy másikba.”

„Nem a halál a legnagyobb rossz, hanem az, amikor meg akarunk halni, de nem tudunk.”

„Mindenkiért eljön egyszer a halál, de én világéletemben hittem abban, hogy az én esetemben majd kivételt tesz.”

„Nagy sajnálkozással szólunk sokszor a múlt idők tudósairól, s nem győzzük bámulni előítéleteiket. De vajon mi magunk annyival bölcsebbek vagyunk-e? Igaz, az alchimia lehetetlen feladást tűzött ki magának, de vajon azok, kik különböző ércek s anyagok vegyítése által egy nemesebb, de mégis hasonló, rokon anyagot akartak előállítani, nem százszor józanabbak voltak-e azoknál, kik napjainkban halálig kínzott állatokon és emberi hullákon experimentálva, az életnek titkait keresik? Megengedem, hogy e törekvések az orvosi tudománynak éppoly szolgálatot tesznek, mint hajdan az alchimia a természetvizsgálatnak, s így fontosak; de vajon inkább érdemlik-e a komoly tudománynak nevét, s nem fognak-e a jövő által az alchimia s asztrológiával egy sorba állíttatni, s pedig méltán, mert minden előítéletek s csalódások között nincs olyan, mely a tapasztalással inkább ellenkeznék, mint azok, melyek az emberi elme korlátlanságára nézve napjainkban hirdettetnek.”

„A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (…) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember - de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával.”

„Azonosulnak Isten hatalmával, és azt hiszik, maguk is istenek. Ebben gyökerezik az őrültségük. Mindegyikből egy archetípus lesz, annyira betegesen megnőtt az egójuk, hogy már nem is tudják meddig tartanak ők maguk, és hol kezdődik az Isten. Ez nem büszkeség vagy önteltség, ez az ego végsőkig való tágítása. Összemosták ki az, aki imádkozik, és ki az, akihez imádkoznak. Nem az ember falta fel az Istent, hanem az Isten az embert. Nem értik meg, hogy az ember tehetetlen. Gyenge vagyok és jelentéktelen, a világegyetemen nem hagyhatok semmilyen nyomot. Mert ügyet se vet rám, látatlanul élem le az életemet. És ebben mi a rossz? Hát nem jobb így? Hiszen halállal lakolnak azok, akikre az istenek felfigyelnek. Maradj jelentéktelen, és nem lesznek rád féltékenyek a hatalmasok.”

„A halál csak akkor borzalmas, akkor megdöbbentő, midőn oktalan célokat, idegenek aljas érdekeit szolgálja. De ölni, gyilkolni az apáink, a testvéreink, a gyermekeink, az önmagunk érdekeinek védelmében; feláldozni életünket önmagunkért, egy szebb- dicsőbb, boldogabb életért: van-e ennél szentebb, lelkesítőbb, fölmagasztalóbb? […] Forradalmi katonák, végezzetek gyorsan és könyörtelenül a megfutamodókkal, s aztán előre. Szempillád meg ne rezzenjen, kezed meg ne remegjen soha – a halál útja a győzelem felé vezet.”

„A politikus célja hogy vagyont halmozzon, a mi célunk pedig hogy virágzó és erős hazát építsünk. A hazáért fogunk dolgozni és építeni. A hazáért fogunk minden románt hőssé tenni, aki készen áll a harcra, készen áll az áldozatra, és készen áll a halálra.”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„Elhagyni egy nőt, akit még és még és még szeretünk és kívánunk! Elhagyni kielégítetlenül, mikor tudjuk, hogy hűtlen és rögtön másnak adja magát, mihelyt nem tudjuk tovább megfizetni! Elhagyni egy gyönyörű lakosztályt, egy kis panziót vagy ötödik emeleti padlásszobát, amelynek ablakaiból az öröm, vigasz és feledés vidékeire láttunk ki, s ahonnan csak a féltékeny vágyat visszük magunkkal, az újra-birtokbavevés reménye nélkül! Olyasmi az ilyen búcsú, mint egy kisebbfajta halál, de százszoros erővel él tovább benne az érzéki kívánság. Mint tetszhalottak vágyunk föl és vissza az elhagyottba.”

„Az emberek tisztelik a halált, mert azt vélik, mégpedig joggal, hogy ha meghalni tiszteletre méltó dolog, akkor mindegyiküknek megvan a biztosítéka arra, hogy legalább ebben az egyben tiszteletre méltó lesz.”

„Itt vagyok, egyebet nem tudok, egyebet nem tehetek. Csónakomnak nincs kormánya, sodorja a szél, mely a halál legmélyebb régióiban fúj.”

„Vajon volt-e már a földön olyan büszke lélek, amely megvetette a reményt? Még Nietzsche maga is megriadt egy pillanatig, szűnni nem akaró mártíriumnak érezte az Örök Visszatérést, és ebből a rettegésből új reménységet, vélt megváltót alkotott magának – az emberfölötti embert. Ez is csak egy másik éden, másik visszatükröződés, amely kijátssza és áltatja a szerencsétlen embert, hogy kibírja az életet és a halált.
(23. fejezet vége, 295. oldal)”

„Az emberek, akik a halál elől menekülnek, utána szaladnak.”

„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

„Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül… … Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk… … Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen.”

„Az emberek mindig azt hiszik, hogy én amolyan „rossz lány” vagyok. Vagy hogy valami sötét titkot hurcolok magamban, vagy szenvedélyem a halál. Az igazság az, hogy valószínűleg én vagyok a legkevésbé morbid ember, akivel valaha találkoztam. Ha többet gondolkodom a halálról, mint mások, az azért van, mert jobban szeretem az életet, mint ők.”

„Az élet rövid béke és hosszú harc, a halál rövid harc és hosszú béke.”

„Mulatságos, hogy a halál mindenfelől támad. Az ember próbálja kicselezni, az egyik oldalról elbarikádozza magát, a másik oldalról a halál mégis utat talál hozzá.”

„Vagy ember, vagy disznó. Vagy mindenáron való túlélés, vagy pedig küzdelem a halálig. Vagy probléma, vagy megoldás. Köztes helyzet nincs. Győzelem vagy halál - ezt mondják mindenütt és ez a gerillák nyelve még a legparányibb dimenziókban is: ahogyan éltünk, úgy is halunk meg.”

„A gyűlölködések olyan hosszan tartók és megátalkodottak, hogy a beteg emberben a halál legbiztosabb jósjele a kibékülés.”

„Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon, és belehalni a röhögésbe.”

„Sok kétely és bűn a halálba láncol”

„Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten; Félni, hogy talán még igazság sincsen; Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre, és makacs reménnyel mégis, mégis HINNI, hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. És örülni tudni a nagy megnyugvásnak: a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.”

„Aznap felkereste őket Chaviano ezredes, és azt mondta nekik, hogy a tárgyaláson „óriási csorbát ejtettem a kormány tekintélyén”. Ezért igazolniuk kell, hogy beteg vagyok, és nem vehetek részt a további tárgyalásokon. Az orvosok azt is közölték velem, készek lemondani állásukról, vállalják az üldöztetést is; rám bízzák, döntsem el, mit tegyenek. Számomra csak az igazság fontos, s ha ezzel megsérteném e két jó orvos személyes érdekeit, becsületességük felől minden kétséget eloszlattam, és ez mindennél fontosabb. Követeltem, hogy két törvényszéki orvos vizsgáljon meg, s tanúsítsa, hogy teljesen egészséges vagyok. Levelemben kijelentettem, hogy inkább ezerszer vállalom a halált, mintsem ily áron mentsem meg az életemet.”

„Az élet annyira törékeny. Nagyon keskeny a mezsgye élet és halál között Egyértelmű, hogy én épp a kettő határán egyensúlyozom.”

„A halál csak átmenet, egy hely, ahol várni kell, ahogy az öltözőben várunk, mielőtt kimennénk játszani.”

„Mivelhogy bizonytalan, hol vár bennünket a halál, várjuk mi őtet mindenütt. A halálról gondolkodni annyit tesz, mint a szabadságról gondolkodni. Aki meghalni megtanult, leszokott a rabszolgaságról. Aki által látta, hogy az élettől megfosztatni nem szerencsétlenség, annak semmi sem szerencsétlenség többé az életben: a meghalni tudás minden alá vettetés és kényszer alól megszabadít.”

„Emlékezz a halálra!”

„Örömmel, bánattal teljesen gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig ujjongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.”

„Lehetséges, hogy ma egy csalódás miatt levert vagy, elborít a szomorúság, vagy a halálra gondolsz. Ilyenkor tél van, de készülj a tavaszra.”

„Boldog az a csokoládé, amely miután a nők mosolyán át bejárta a világot, szájban olvadva, élvezetes csókban leli halálát.”

„Az emberek mindig is belehaltak az alváshiányba, noha az orvosi vizsgálatok végeztével a halál oka rovatba azt írták, hogy öngyilkosság, nem pedig azt, hogy álmatlanság.”

„A halál arra tanít, hogy ne testünkbe vessük bizodalmunkat, hanem Istenbe. Ezért a halál a barátunk.”

„Ifjúkorában az egységes olasz államot létrehozó forradalmi mozgalmak ihlették költészetét, de megöregedvén ő is, nemzedéke is, az egyesített Itália háromszínpántlikás bűvöletében sutba dobta a forradalmi eszméket a polgári kényelem kedvéért. Az öreg Jókai, a hajdani márciusi ifjú, Rudolf trónörökössel írja a Monarchia történetét írásban és képben; az öreg Carducci pedig, aki 1871-ben még Robespierre-ről tervez drámát, Margit királynő házi költője lett, s gúnymosollyal olvassa a hajdan érte rajongó egyetemisták "Halál reá!" fölírását a háza falán.”