Idézetek török-ről

„Édes néném! Hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. septembris indultunk meg. A fejdelmünknek Istennek hálá jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni, de reméljük, hogy itt a török áer elűzi.
(1. levél, Gallipoli, 1717. 10. octobris.)”

„Figyled meg, hogy a legmerevebb fa törik meg a legkönnyebben, míg a bambusz vagy a fűz a széllel együtt hajlítva marad életben.”

„Dr. Thaddeus erre szenvedélyes, sértődöttséggel teli panaszáradatban tört ki:”

„Vannak, akik azt hiszik, hogy a művek maradandósága emberi voltuktól függ. Arra törekednek, hogy igazak legyenek. De van-e vajon maradandóbb maradandóság a fantasztikus műveknél? A hamis és a csodálatos emberibb az igazi embernél.”

„… Minden idős ember belsejében egy fiatal ember rejlik, aki azon töri féjét, mi történt.”

„A jót csak azok árán lehet megvalósítani, akik azt teszik, az igazság csak azok áldozatvállalása árán tör utat magának, akik azt terjesztik.”

„Keresztény királyok alkalmatosságával vékonyan remélhetni szabadulásunkat! Ily módon egyedül a török fegyver viheti haza a bujdosókat győzelmesen. […] Én is hazámnak csendességét és boldogulását kívánó és abban fáradozó fia és tagja vagyok. Én is hazámnak tartom Magyarországot, és szívesen is kívánom a nyugodalmasabb életet.”

„Csak ezzel magyarázható, miért maradhat fenn a jó: a döntő percekben gyakorta fura vakság tör a gonoszokra.”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„A bizonyosság fájdalommal tör be az elménkbe.”

„Hol most németek laknak, ott a török elűzése után többnyire ráczok, vagyis szerbek laktak. Letelepedvén a németek, mivel iparkodók voltak, egymás után megvették a ráczok telkeit, úgy hogy a németek mindinkább szaporodtak, a ráczok meg fogytak, így Ráczpetrén hajdan mind rácz lakott, ma pedig ott rácznak híre sincs.”

„Minden igazhitű a megfelelő végén törje fel az ő tojásait. Hogy mármost melyik a „megfelelő” vége a tojásnak, ez szerény véleményem szerint egyéni lelkiismeret kérdése, illetőleg a legfelsőbb hatóságok döntésétől függ.”

„Kétszázötvenezer főnyire becsülik történetiróink a honfoglaló magyarok számát: férfit, nőt, gyermeket együtt. Kétszázötvenezer főnyi nagy család tört át a vereczkei szoroson s huzódott le a Tisza mellé: itt kezdődik a honfoglalás, annak az áldott, szép földnek a megszerzése, melynek a neve ezer esztendő óta: Magyarország. Jöttek a tiszta magyar fajjal mindenféle keverék-népek is, különösen szlávok, többnyire kénytelen-kelletlenül, de bizonyára sokan önként, jókedvvel is. Amazokat a kényszerűség, emezeket a reménykedés füzte a honkereső magyarhoz: hátha ennek az elszánt, vitéz népnek a társaságában sorsuk jobbra fordul.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Csak a zseni és az idióta töri át az emberek által teremtett korlátokat.”

„Jöjjenek el egyszer Németországba, mondjuk Berlinbe: Berlin a legnagyobb török város Törökországon kívül! És békésen élünk együtt.”

„Hogy mi a magyar ételek ízletességének titka? Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez.”

„A török utakon eleve te vagy a vesztes, mert a rendőrök abból indulnak ki, hogy az egész baleset nem történt volna meg, ha te nem jársz arrafelé.”

„Háború idején megváltozik az értékrend, az ősi ösztönök törnek elő, és elnyomják a civilizációs beidegződéseket. Az életben maradás lesz az első számú szempont, minden más e mögé sorolódik.”

„Mert már rég odáig jutott a dolog, hogy mindenkit, akár keresztény, török, zsidó vagy pogány, csak külső testi megjelenéséről és öltözetéről lehet megismerni, vagy arról, hogy ennek vagy annak a felfogásnak a híve s valamelyik mester szavaira szokott esküdni. Egyébként valamennyinek egyforma az élete.”

„Milyen boldog lehet az a vidék, ahol ilyen mézédes források törnek fel a porhanyós anyaföldből. Milyen jókedvű, kiegyensúlyozott egészséges nép lakhatik ott! Mily forró szerelem, mennyi kultúra, hűség, barátság, értelem…”

„Szenvedélyeink olyanok, mint a vulkánok: állandóan morajlanak, de csak időközönként törnek ki.”

„Az ellenzékiség igen rossz iskolája a kormányzásnak, s az okos politikusok, akik ilyen módon törnek hatalomra, nagy gonddal ügyelnek arra, hogy amikor elérték céljukat, olyan elvek szerint kormányozzanak, amelyek homlokegyenest ellenkeznek korábbi elveikkel.”

„A madarak közül a búvárkacsa a legősibb lélekszimbólum. A víz alatt és az égben egyaránt otthonos madár méltán felkölthette a primitív ember érdeklődését. A világ legkülönbözőbb népeinek teremtésmondáiban megtaláljuk a kacsát, mint a Teremtő, vagy segítője, az ördög szimbólumát. […] Ezt a mondai kacsát Erliknek vagy Ertiknek nevezik a török népek, s ebből a névből származik a magyar ördög neve is.”

„Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.”

„Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.”

„Hiszen igaz, hogy a művész szellemileg egyre magasabbra tör, de az ember maradjon a háttérben. Öröme csupán a munka legyen.”

„Sétáltam egy este, az út egyik oldalán terület el a város, a másikon, alattam a fjord. Fáradt és beteg voltam – megálltam, s lenéztem a fjordra. Épp lement a nap, a fellegeket vörösre színezte, mint a vér. Úgy éreztem, hogy egy sikoly tör át a természeten – úgy tetszett, hogy hallom a sikoltást. Megfestettem ezt a képet, a felhőket valódi vérnek festettem. Sikoltottak a színek. Ez lett az Életfríz Sikoly című képe.”

„A gondolat már ébredésekor hajótörést szenved Platón és Arisztotelész szikláján – szubjektív és objektív gondolatra törik szét.”

„…Nagy szárazság tarta abban az hónapban. Nappal három órakor nagy setét kezde lenni, tarta mind napestig, azután erős dörgés, csattogás, villámlás. Vala egy torony az várban Sigmond palotája mellett, kinek czímertorony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az menykű… ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala… Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némeleket az Dunába hánt, némeleket széllel döntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette… Az Dunán való hídat is nagy helyen általszakasztotta volt. királyok rejtekháza föld alatt vala, ott az császár kincsét tartották, mind oda veszett az is. Az város kapui mindenütt megnyílt volt, házaknak ajtajai azonképpen, lakatok, zárak megnyíltanak. Az Rákosnak egy mélföld az messze, fél mélyföldig az török szerszámait, és egyéb afféle marhákot elhánt az por Rákosra… Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerte széllel az hegyen az nagy füst vala. Az törökök széllel futottak, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste; az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkét száz veszett akkor.”

„Otthon van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.”

„Mondjátok, keresztény-e az, ami a zsidókkal történik? Emberséges? Talán rablás? … kérdezem, keresztény-e, ha a nemzet meg akar szabadulni az örökös ellenségtől? …hogy a szlováknak a zsidó elem az életére tört, arról nem kell senkit meggyőzni. Még rosszabb lett volna, ha nem tisztulunk meg tőle. És ezt Isten intelmére cselekedtünk: Szlovák, rázd le a káros elemet!”

„Minél kevesebbé elegyedik az igazgatóság a magánosok dolgaiba, intézetjeikbe s vallások állapotjába, annál nagyobb fontosságú előtte a nevelés dolga. Az iskoláknak az egész státusban elterjesztésére bámulatos szorgalommal ügyel az igazgatóság, s a státusok azon törekednek, hogy a legszegényebb ember is legalább az alsó iskolákot kitanulja. […] Mert Európában az igazgatóság érdekei közé tartozik, hogy a népnek mely és csak mennyi része míveltessék, és hogy azok ne a fennálló rendszer elleni módon s azokkal ellenkező elvekre taníttassanak. De Amerikában ellenkezőleg áll a dolog: itt a nép a törvény értelménél fogva felügyelője lévén az igazgatóságnak, azon jusst, hogy az ifjúságot miként és mely elvekben neveltesse, fenntartotta magának.”

„Ahhoz, hogy tovább léphessünk, ki kell fejteni a „szakrális földrajz” legfontosabb enigmáját: ebben a geográfiai kontextusban az északi sark ellentéte nem a déli pólus, hanem az egyenlítő. Úgy is mondhatnám, hogy a Sarokpont az Észak, és az Ekvátor pedig a Dél. […] Északon a személyiség felértékelődik, s noha elbukhat, olykor tagadhatatlanul héroszi rangra tör. Délen az individuum semmi; millió veszély és betegség les rá, a magas halandóságot viszont a rasszok hihetetlen reprodukciós képessége mindig bőségesen fedezi. Az ember sehol nem lehet istenibb, mint a Póluson, és sehol nem lehet démonibb, mint az egyenlítőn. Délen az ember úgyszólván a flóra és a fauna organikus és kiszakíthatatlan része, Északot viszont meg kell hódítania.”

„Gyakran, míg rőten ég a sarki utcalámpa,
s üvegje szélbe sír s csapkodva leng a lángja,
vén külváros szivén, hol utvesztő a sár,
s a nyüzsgő, vak tömeg zúgón erjedve jár,

látni a rongyszedőt, ingatja furcsa séta,
fejet ráz és falat bökdös, mint egy poéta,
a rendőrökre most - szolgák! - ügyet se vet,
szive áradva ont tündöklő terveket.
(Tóth Árpád)

Gyakorta, hol vörhenyszin fényt sző az utcalámpa,
és tört üvegje csörren, s lángját a szél cibálja,
nyomortanyák és palánkok mögött, amerre sáros
útvesztők közt rohasztó mocsárba vész a város:

agg rongyszedő botorkál feléd magános séta
útján, fejét a falhoz koccintva, mint poéta,
s a rendőrökre - piszkok!”

„Feljegyezték, hogy tizenegyezer ember szenvedett inkább kinhalált, semhogy a hagyományok ellenére a vékonyabb felén törje fel a tojást.”

„A felszínre nem hozott érzelmek soha nem múlnak el. Élve vannak eltemetve az emberben, és végül nagyon csúf módon törnek elő.”

„Építs egy jobb egérfogót, és a világ utat tör magának az ajtód előtt.”

„Áldottak azok a szívek, amelyek képesek meghajolni. Azok sosem törnek meg.”

„Ha arra törekednél, hogy kedveljenek, akkor bármikor késznek kellene lenned bármiben kompromisszumot kötni, és nem érnél el semmit.”

„Öld meg a kedveseidet, öld meg a kedveseidet, még ha ez meg is töri az egocentrikus kis firkász szívedet, öld meg a kedveseidet.”

„Mi ez s hang a záporcsattogásban,
mely úgy elszomorít, s úgy fáj a veszteség?
Mily sóhaj ez, fél-romházról leváltan,
míg a vihar vonít fürész-zenét?

A köznappal békélni: ez a vágyam,
mint kőtörő, vad völgyben izzadó,
pöröly-döngésben, csille-kordulásban
kemény jármában tört alattvaló.”

„Sóhajtásomnak ugyan mi haszna?
Ellenem tört az ég itélete.
Miért jár eszemben halott fivérem?
Eltépték tőlem, nem látom sose.

Lelke a honi táj fölött szálldos,
lett a főváros teste nyughelye.
Mi is, kik élünk, meghalunk végül,
jön a halál, s a rothadás vele.
Egy nemzedéknek rövid a léte,
harmat, mit gyorsan öl a nap heve,
alkonyat pírja szilfán, eperfán,
iramodó árny, visszhangzó zene.
Magam se vagyok fém avagy szikla,
csupán egy jajszó – szívem fáj bele.”