„Háború idején megváltozik az értékrend, az ősi ösztönök törnek elő, és elnyomják a civilizációs beidegződéseket. Az életben maradás lesz az első számú szempont, minden más e mögé sorolódik.”
Híresebb idézetei
Forrás Wikiquote. Utolsó frissítés 2021. június 3.. Történelem
Hasonló idézetek
Thomas Mann (1875–1955) Nobel-díjas német író
Később pedig így folytatja: „De az istenért! Mit is jelent ez a változásokkal, főleg a lelkiekkel, szemben, melyek ilyen eseményekből szükségszerűen következnek. Hát nem kell az embernek hálásnak lennie a teljesen váratlanért, hogy ilyen nagy dolgokat megélhet? /Levél Heinrich Mann-nak/
Kölcsey Ferenc (1790–1838) magyar költő, politikus és nyelvújító, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja
„Az összefogás a kezdet, az együtt maradás a fejlődés, a közös munka pedig a siker.”
Henry Ford (1863–1947) amerikai üzletember
„A háborúnál csak a háborútól való félelem rosszabb.”
peior est bello timor ipse belli.
Lucius Annaeus Seneca (-4–65 i.e.) római sztoikus filozófus