Idézetek a vízről

„A folyókban a víz, amelyet megérintesz, az utolsó abból, ami elmúlt, és az első abból, ami jön; így van ez a jelen idővel is.”

„Tenger: a legtisztább és a legmocskosabb víz; a halaknak iható és életben tartó, az embereknek ihatatlan és pusztító.”

„Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel.”

„Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy.”

„Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike; de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De még ha eltaposná a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal; a mindenség azonban nem is sejti, hogy mennyivel erősebb nála.”

„Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.”

„Alapelvként tartom és nem győzöm eléggé megfontolni: minden cselekedetemet, minden imámat úgy kell végeznem, és a szabályokat úgy kell megtartanom, mintha mást nem is kellene tennem, mintha csak ezeknek jól végzésére küldött volna az Úr a világba, és ezek sikerétől függne életem megszentelése, anélkül, hogy a megelőző és az utána következő eseményekre gondolnék. Ez gondosan alkalmazva – valóban kitűnő és hathatós eszköz lesz a szórakozottság legyőzésére. Olyan lesz, mint a szentelt víz a gonosz lélek ellen: megfut tőle. Ez az alapelv megköveteli, hogy az ember minden tetténél ott legyen teljesen: „age, quod agis””

„Ahogy a vasat belepi a rozsda, a víz megposhad, vagy a hidegtől jéggé lesz, úgy az értelem is, ha nem használjuk, megromlik.”

„Az emberi lélek, különösképp a gyermeki lélek, kúthoz hasonlatos: édes vízzel teli, mélységes kúthoz. S ha valamely gondolat túlságosan kellemetlen valaki számára, azt dobozva zárva lelke kútjának mélyébe veti.”

„A nők olyanok, mint a teászacskók. Soha nem tudhatod, mennyire erősek, amíg meleg vízbe nem helyezed őket.”

„A fecske a szél legkedvesebb játékszere.
Ha biztosan akarod tudni, hogy kötelességedet teljesítetted, csináld mindig azt, ami a legkellemetlenebb.
Jó az Isten. Nem engedi, hogy megnyíljon alattam a föld, amikor nyelvtani hibát csinálok.
Egyedül a fák ismerhetik a víz titkát.
A madár nem azért száll a rózsabokorra, mert rózsákkal van tele, ─ levéltetveket keres
A temetőket gondozzák, a halottakkal nem törődnek.
A csend istennője a Hold.
Amikor a vízre hó hull: csendre csend esik.
Az irónia a boldogság egyik eleme.
Légy szerény! Bár ez is a gőg egy fajtája, de kevésbé visszatetsző.
Közlik velem, hogy X rosszat beszél rólam. Csodálkozom. Tudtommal soha jót nem cselekedtem vele.
Igazán szabad szellem az, aki képes visszautasítani egy meghívást, anélkül, hogy megindokolná.
Leányainknak megtiltjuk bizonyos könyvek olvasását ─ de ha kedvük tartja, elmehetnek délután az állatkertbe a majomketrec elé, nézni a majmok játékát.
Az irodalom olyan mesterség, ahol szüntelenül bizonyítanod kell tehetségedet, olyan embereknek, akiknek nincs tehetségük.”

„Kifogások Akadémiája: Azért nem tudok úszni, mert nem ér le a lábam a vízben.”

„És csakúgy, mint ő, aki kimerült lélegzettel,
a tengerből a partra menekülve,
a veszedelmes víz felé fordul és bámul.”

„Semmi sem puhább vagy rugalmasabb, mint a víz. Ennek ellenére semmi sem tud ellenállni neki.”

„Az én könyveim mint a víz; a nagy zseniké mint a bor. Mindenki vizet iszik.”

„A vas rozsdásodik a ha nem használják, a víz elveszíti tisztaságát a pangástól... ugyanígy a tétlenség elszívja az elme erejét.”

„Tudjátok barátaim, eljön majd az idő, amikor az emberek belefáradnak abba, hogy az elnyomás vas bakancsa tapossa őket… Ha tévedünk, akkor ennek a nemzetnek a legfelsőbb bírósága téved. Ha tévedünk, akkor az Egyesült Államok alkotmánya téved. És ha tévedünk, a mindenható Isten téved. Ha tévedünk, a Názáreti Jézus csupán egy utópisztikus álmodozó, aki soha nem szállt le a Földre. Ha tévedünk, az igazságosság egy hazugság, a szeretetnek nincs értelme. És mi itt, Montgomery-ben elszántan dolgozunk, és küzdünk, amíg az igazságosság úgy nem folyik, mint a víz, és a tisztesség mint egy hatalmas áradat.”

„Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.”

„A rómaiak tehát két oldalról támadtak, a szürakuszaiakat pedig rémület fogta el, s félelmükben elnémultak, mert azt gondolták, hogy ilyen hatalmas erővel semmit nem állíthatnak szembe. Ekkor azonban Arkhimédész megindította gépezeteit, amelyek mindenféle lövedéket, óriási köveket szórtak a szárazföldi csapatokra nagy robajjal és hihetetlen gyorsasággal, úgyhogy senki nem volt képes ellenállni nekik, földre sújtottak mindenkit, akit értek, és összezavarták a hadsorokat. Ami pedig a hajókat illeti, a bástyafalakról hirtelen gerendák nyúltak ki föléjük, teljes súlyukkal rájuk zuhantak és elsüllyesztették őket. Más hajók orrára darucsőrszerű vaskapcsok csappantak, függőlegesen a magasba emelték, majd a tatjuknál visszaejtették őket a vízbe. Voltak hajók, amelyeket körbeforgatott egy távolról irányított gépezet, majd úgy hozzácsapott a falak tövében emelkedő szirtekhez és sziklákhoz, hogy a legénység is mind egy szálig odaveszett. Másfajta gépezetek kiemelték a hajókat a vízből. Szörnyű látvány volt, amint a magasban himbálózott a hajó, az emberek szanaszét repültek a fedélzetről, majd a vaskarmok elengedték az üres hajót és alázuhant a mélybe vagy a falakhoz csapódott. Marcellus gályákra szereltetett gépezete, amelyet sambucá-nak, lantnak neveztek, mert hasonlított ehhez a zeneszerszámhoz, még közel sem ért a várfalakhoz, amikor rázuhant egy tíz talentum súlyú kődarab, majd egy második és harmadik is. A kövek nagy robajjal és recsegéssel összezúzták a gépezet talapzatát, széttörték a gályákat, úgyhogy Marcellus zavarodottságában gyorsan visszafelé irányította a hajókat, és parancsot adott a gyalogságnak a visszavonulásra.”

„Nem a szennyeződés károsítja a környezetet, hanem a levegőben és vízben található tisztátalanságok.”

„Hogyan lehet az égboltot vagy a föld melegét megvásárolni vagy eladni? Ez a fogalom számunkra ismeretlen. Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét és a víz csillámlását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg?”

„Lehet, hogy a szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán - amikor véget ér az ifjúságunk - újra megfiatalít. De hát hogyne emlékeznék azokra a pillanatokra? Ezért írtam le mindent: hogy a szomorúságot nosztalgiává, a magányt emlékezéssé szelídítsem. Hogy amikor befejezem ezt a történetet, amelyet önmagamnak mesélek, bedobhassam a Piedra folyóba - mert ezt tanácsolta a nő, aki befogadott és segített talpra állnom. S talán - ahogy egy szent nő mondta - a víz majd eloltja azt, amit a tűz írt.”

„Ezek a mi indulataink, tűz és víz formájában; ők jó szolgák, de rossz mesterek.”

„Zenével születtem. A zene a testrészem volt. Mint a bordáim, a veséim, a májam, a szívem. Mint a vérem. Mint egy erő lakozott bennem, amikor színre léptem. Szükség volt számomra, mint az étel vagy a víz.”

„Ne törekedjünk hiába a víznek hegy ellen vitelére, s ne reméljük, hogy a teher felfelé essék; de eszközöljük inkább azt, hogy nemcsak tiszteletre, de még barátságra, sőt szeretetre méltóak is legyünk, hogy tapasztalásaink, szebb szokásaink s öntartásunk társaságunkat kívánatossá, mulatságossá és bájolóvá tegye.”

„A művészetben korlátozottak a lehetőségek. Egy szusszanásban minden benne kell legyen. Akárcsak a víz alá merülsz: nem lehet szippantani…”

„Miként vásárolható meg az égbolt vagy a föld melege, vagy az antilop szökellése? Miként adhatjuk ezt el neki - és miként vásárolhatja ezt meg? Vagy talán azt tehet a földdel, amit akar, pusztán azért mert a rézbőrű ember aláír egy darab papírt, és átadja a fehérembernek? Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét, és a víz csillogását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg? Visszaadhatja a pénze a bölények életét, ha már az utolsót is leterítette?”

„Valaki elhatározza, hogy vízbe öli magát … valaki fuldoklik a vízben. Mennyi minden van e két helyzet között! mihelyt az első vízcsepp az orrába hatol, az életunt úszni kezd, hogy megmentse azt az utált életét.”

„Olyan volt, mint víz, mely nem tűr hajót,
s mit nem gyűrhet le a vihar -
mint az ár, melyet megfélemlített
feddő, szelíd szavaival.”

„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei - a saját szemeink. Ezek mind csodák.”

„A Mars ugyanazan a pályán kering… A Mars nagyjából egyforma távolságra van a Naptól, ami nagyon fontos. Láthattunk képeket csatornákkal, és azt hiszem, hogy vízzel is. Ha víz van, akkor oxigén is. Ha van oxigén, akkor lélegezhetünk.”

„Ami (…) a tengert illeti, nincs helyszín, amely nála jobban őrizné titkait. A kellékek itt némán, mozdulatlanul pihennek a víz tükre alatt.”

„Miután kifacsarom, én is a tengerbe szórom. Tudom, hogy be kell majd mennem a vízbe. Oda, ahol a hínár nő. Amikor elmerülök a vízben, körülvesz majd a hínár. Az lehet Vali valódi teste. A legjobb lenne így álomba szenderülni, hínárba gabalyodva, hagyni, hogy bomló testemet kishalak falják fel. Minden a tengerbe szólít. Egy ilyen éjszakán fogom megtenni, amikor még holdfény sincs és a csillagokat is alig látni. Magam mögött hagyva a világítótornyot a tengerbe vetem magam, mert a hínár vár rám.”

„A madarak közül a búvárkacsa a legősibb lélekszimbólum. A víz alatt és az égben egyaránt otthonos madár méltán felkölthette a primitív ember érdeklődését. A világ legkülönbözőbb népeinek teremtésmondáiban megtaláljuk a kacsát, mint a Teremtő, vagy segítője, az ördög szimbólumát. […] Ezt a mondai kacsát Erliknek vagy Ertiknek nevezik a török népek, s ebből a névből származik a magyar ördög neve is.”

„A vízen járás nem csoda. Csoda az, hogy a zöld földön sétálhatunk ebben a pillanatban, hogy megbecsülhetjük az elérhető békét és szépséget.”

„Arkhimédész, Hierónnak, Szürakusza királyának rokona és barátja, közölte a királlyal, hogy bármilyen adott erővel bármilyen súlyt lehet mozgatni. Mint mondják, bizonyításának ereje által annyira felbátorodott, hogy kijelentette, ha van egy másik világ, és ő el tud menni oda, akkor azt el is tudja mozdítani. Hierón igen meglepődött, és kérte Arkhimédészt, valósítsa meg állítását, mutasson meg neki egy csekély erővel elmozdított nagy súlyt. Arhimédész kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos szállítóhajót, amelyet sok ember nagy fáradsággal vonszolt a partra, és miután sok utast és a szokásos rakományt elhelyezték a fedélzeten, a hajótól egy kissé távolabb leült a partra, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül, kezével bonyolult csigarendszert mozgatva a hajót simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen siklott volna tova”

„A fantasztikust természetessé kell tenni - hasonlatossá az ámulathoz, amit a gyermek érzett, aki látta, hogy a cukor feloldódik a vízben, aztán felfedezte, hogy ő nem olvad el a kádban.”

„Akár a levegő, a víz, Buenos Aires
nem lett, megvolt öröktől, s míg a világ a világ, lesz.”

„Nem a környezetszennyezés, ami árt a környezetnek, hanem a vízben, meg a levegőben levő szennyeződések, amik ártanak.”

„A nagy zuhatagban megláttak egy kis csőszkunyhót. Csak az nyújthatott némi fedezéket az eső elől
A tetőt tartó cölöpök már elferdültek, és a szalmatetőn nagy lyukak tátongtak.
A fiú mégis talált egy sarkot, ahová az eső talán nem vágott be annyira, oda állította a lányt.
A lány ajka lassan megkékült, egész teste remegett. A fiú levette bélelt szövetkabátját és a lány vállára terítette. A lány vízben ázó szemmel a fiúra nézett, a fiú csak csöndesen állt egyhelyben. A lány ekkor kihúzta a törött szárú hervadt virágokat a kezében lévő csokorból, és a lába elé dobta. Lassan az a hely is, ahol a lány állt, beázott. Most már nem lehetett hová bújni az eső elől,
A fiú kinézett, gondolt egyet. Majd kiszaladt a cirokföldre. A cikrokkötegekből egy nagy kazlat csinált és amikor már úgy látta, elég tág a belseje, a kunyhó felé nézett, és intett a lánynak, jöjjön át oda.”

„Számomra a szeretet mindent betölt. Nem lehet kívánni, hiszen önmaga célja. Nem lehet megcsalni, hiszen nincs köze a birtokláshoz. Nem lehet fogva tartani, hiszen olyan, mint egy folyó, amely áttöri a gátakat. Aki be akarja börtönözni a szeretetet, annak el kell zárnia a forrást, amely táplálja, és az így felgyülemlett víz hamar megposhad.”

„Az ember nemcsak él, hanem szeret és gondolkozik is; a biológiai élet benne éri el tetőfokát. De amivel az ember természetes állapotában nem rendelkezik, az a „szellemi” élet, az a magasabb rendű és másféle élet, amely Istenben van meg. Ugyanazt a szót - „élet” - használjuk míndkettőre; de ha azt gondolnánk, hogy ezért mindkettőnek ugyanolyannak kell lennie, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a tér nagysága és Isten nagysága ugyanaz. Valójában oly nagy a különbség a biológiai élet és a szellemi élet között, hogy különböző néven fogom őket nevezni. A biológiait, amely a természet útján jut el hozzánk, s amely (mint minden a természetben) hajlamos az elfogyásra és a pusztulásra, úgyhogy csak a természettől levegő, víz, élelem, stb. alakjában vett állandó támogatással tartható fenn, „Biosznak” nevezem. A szellemi életet, amely Istenben van meg öröktől fogva, s amely az egész természetes világot alkotta, „Zoénak” hívom. A Biosz természetesen mutat bizonyos homályos vagy jelképes hasonlóságot a Zoéhoz, ez azonban csak olyan hasonlóság, mint ami egy fénykép és az általa ábrázolt hely, szobor vagy ember között van. Az az ember, aki a Biosz állapotából a Zoé állapotába kerül, oly nagy változáson menne át, mintha egy szobor faragott kőből valódi emberré válna. És pontosan ez a kereszténység lényege. A világ egy nagy szobrászműhely. Mi vagyunk a szobrok, és az a hír járja a műhelyben, hogy némelyek közülünk egy napon életre fognak kelni.”

„(Wass Albertnek - sírvers helyett)

Mert él a lélek és a holtnak árnyak
megtagadva is rávetül a mára
s zsoltárként zúgnak örökszép szavak
A gyáváknak harminc ezüstje nem nyer
mert győz a vers, ha Ember volt az Ember
A víz szalad, a kő marad … marad.”

„Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Utra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!

Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba. Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!”

„Mi a szerelem? Találkoztam az utcán egy nagyon szegény fiatalemberrel, aki szerelmes volt. Kalapja ócska volt, ruhája ütött-kopott, könyökén lyukas, cipőjébe befolyt a víz, lelkébe beszűrődött a csillagok ragyogása.”

„Olyan ember voltam, aki a magányban virágzott; nélküle olyan voltam, mint egy másik ember élelem és víz nélkül. Minden egyes nap a magány nélkül meggyengített. Nem voltam büszke a magányomra; de függő voltam tőle.”

„A földet hideg béklyóba igázva
közelg a tél, kezét a vízbe mártja.
A folyó megremeg, halálát érezi,
fáradt szemét már nem nyithatja ki;
és gyámoltalanul magába hulló teste
egyszer csak iszonyún kinyúlik megmeredve,
ólomszín fodrait alig rezdíti meg,
bénán vergődve fekszik, reszketeg.”

„Magány, úgy futok hozzád, ahogyan a vízbe a forró köznapok elől;
be jó, ha tiszta hűsöd végtelene szinte kristályként körültündököl!”

„Hinni annyit jelent, mint átadni magad a víznek. Amikor úszol, nem kapaszkodsz a vízbe, mert ha ezt tennéd, elsüllyednél és megfulladnál. Ehelyett ellazulsz, és sodródsz.”