Idézetek emlék-ről

Idézetek gyűjteménye a emlék, idő, életkor, emberek témáról .

Idézetek emlék-ről

Friedrich Schiller fénykép
Mindszenty József fénykép

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát. E tekintetben mindig hiányoltam – a Horthy-korszakban is – a felvilágosító munkát. Ami volt, az hézagos és fogyatékos volt, s majdnem teljesen megszűnt, hivatalos vonalon, a Bethlen- kezdeményezte kereskedelmi kapcsolatok után. Engem első fogságom emléke állandóan hajtott a bolsevizmus könyörtelen módszereinek elemzésére, ideológiájának – amennyire lehetett – maradéktalan megismerésére. Nem szűntem meg tüzetesen tanulmányozni Róma eligazításait sem, ugyanakkor elmélyedtem a materializmus bölcseletében és tulajdonképpen már 1917 óta igyekeztem elolvasni azokat a kritikai-ismertető műveket, amelyeket itthon és külföldön az orosz forradalom kezdetéről s későbbi étapjairól, terjedéséről felhajtani tudtam. Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat: »Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«”

Mindszenty József (1892–1975) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros
George Gordon Byron fénykép
Márton Áron fénykép
Friedrich Nietzsche fénykép
Kossuth Lajos fénykép
Corneliu Zelea Codreanu fénykép
Edgar Allan Poe fénykép
Joseph Conrad fénykép
Lev Nyikolajevics Tolsztoj fénykép
Claudia Gray fénykép
Michael Schumacher fénykép
Arthur Schopenhauer fénykép
Ambrus Zoltán fénykép

„Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén.”

Ambrus Zoltán (1861–1932) magyar író, kritikus, műfordító, az MTA levelező tagja

Híres idézetei

Moldova György fénykép
Id. Alexandre Dumas fénykép
Orbán Viktor fénykép
Stephen King fénykép
Szerb Antal fénykép
Gundel Károly fénykép
Philip K. Dick fénykép
Claudia Gray fénykép
Orbán Viktor fénykép
Sir Winston Churchill fénykép
Samuel Beckett fénykép
Anatole France fénykép
Fidel Castro fénykép
Szerb Antal fénykép

„Húsz-egynéhány éves, és máris csupa emlék, csupa múlni nem akaró, régi borongás, csupa továbbélő gyermekkori félelem. Költészete zarándoklás egy elveszített birodalom felé.”

Szerb Antal (1901–1945) magyar író, irodalomtörténész

Tizenkét fiatal költő – Korunk 1935; 721. o.
Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák, II. kötet: Magyar irodalom

Michel Foucault fénykép
Washington Irving fénykép
Robert Ballard fénykép
Sophia Loren fénykép