Idézetek a múltról

„Néha áthidalhatatlan szakadék választja el a múltat a jövőtől. Ha valaki megjárta a halál árnyékának völgyét, s újra kilép a ragyogó napfényre… akkor, mon cher, annak számára új élet kezdődik. A múlttal nem tud már mit kezdeni.”

„Az egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki-ha-én-nem magatartást! Mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget! Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint! Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot! Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéret földjének megszerzését! Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.”

„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.”

„A szerelem soha nem hal természetes halált. Azért hal meg, mert nem tudjuk, hogyan kell utánateölteni a forrását. Vakság, hibák és árulások miatt hal meg. Betegség és a sebek, kimerültség, elszáradás és szennyezés miatt múl ki.”

„A múltnak nincs hatalma megakadályozni, hogy most jelen legyél. Ezt csak a múlttal kapcsolatos sérelmed teheti meg.”

„(…) mind-mind múltba veszett, kedves emlék csupán. A múlt ködébe lépett, halvány gondolatok. Magával vitte őket mellőlem a hallgatag vándor, az örökké siető Idő. Minden elmúlik egyszer. Mindössze az emlékekké érett percek maradnak velünk, végig, életünk rögös, kanyargós útján. De jó lesz éles szemmel megnézni s látni mindent, minden rögöt ezen az úton, mert mikor elfogy majd az erőnk, és szobánk lágy melegében üldögélünk fekete, emlékező éjszakákon, csakis ezekből a pillantásaink által belénk vésődött mozzanatokból táplálhatjuk szívünket és lelkünket, s tehetjük örökké a tovatűnt pillanatok csodás, csillagporos varázsát…”

„Fura, hogy milyen közel van néha a múlt. Néha úgy tűnik, mintha elég lenne kinyújtani a kezed, hogy megérintsed. Csak… Csak ki akarná ezt igazán?”

„Ha vitát nyitunk a múlt és a jelen között, felmerül annak a veszélye, hogy elveszünk a jövőben.”

„Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne sűrítsd egy gondolatba, hogy előreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád, hanem minden egyes fölmerülő esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem képes, hogy a jelent önmagában elviselje.”

„Az amerikai imperialisták fokozzák háborújukat az ország déli része ellen. Ottani honfitársainkat ezernyi szenvedés sújtja az amerikaiak és Diem barbár uralma alatt. Nem múlik el nap, hogy e szörnyetegek ne zaklatnák razziákkal, ne pusztítanák terrorcselekményekkel, tömegmészárlással a lakosságot, ne gyújtanának fel falvakat, ne szórnának mérgeket a megművelt földekre, ne hurcolnák el honfitársainkat koncentrációs táborokba, ezekbe a „stratégiai falvak”-nak elkeresztelt pokolbugyrokba.”

„Nyilvánvaló volt, hogy Trianon belátható időn belül meg nem másítható. Hogy hosszú évek múlnak el, míg az európai helyzet annyira megváltozik, hogy a revízió egyáltalán szóba jöhessen. Addig pedig a „nem, nem, soha” álláspont olyan elszigetelődést jelentett Magyarország számára, melyből csak kár és hátramaradás származhatott.”

„Mögötted lesznek sokan, fogják a kezed gondolatban. Ha mégsem neked ragyog a nap, belül úgyis tudod. Aki igaz szívvel küzdött, nem kell fejet hajtania, mert övé a múlt, jelen és jövő, s minden igaz diadal.”

„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.”

„Szivben a’ szeretet szokás által telik,
Ugyan azon által hamar-is el-múlik.”

„A helyedben minden adandó alkalommal elmerülnék a leckében, amelyekre a történelem tanít, mert segíthetnek a jelen problémáinak megoldásában. Velem is gyakran megesett, hogy a múlt krónikáinak olvasása adott bátorságot és előrelátást a helyes ösvény kiválasztásához.”

„Az ima döntő eleme a győzelemnek. A háborúkat azok nyerik, akiknek sikerült máshonnan, az egekből, a láthatatlan világ rejtélyes erőit bevonzani és támogatásukat megszerezni. E rejtélyes erők a halottak lelkei, az őseink lelkei, akik egyszer, hozzánk hasonlóan, a porhüvelyhez, a barázdákhoz voltak kötve, akik a haza védelmében haltak meg, akik az életük emléke által és általunk, a fiaik, unokáik, dédunokáik által még mindig ide kötődnek. De a holtak lelkei fölött ott van Isten. Amint ezen erőket sikerült bevonzani, tekintélyes erőt képeznek, megvédenek minket, bátorságot, akaratot adnak nekünk, a győzelemhez szükséges összes összetevőt, amelyek által nyerni tudunk. Pánikot és terrort keltenek az ellenségben, megbénítják a tevékenységét. Végsősorban a győzelmek nemcsak az anyagi előkészítésen múlnak, a hadviselők anyagi erőin, hanem ama erőn, amely megszerzi a spirituális erők támogatását. A becsületes és erkölcsös tettek, valamint a buzgó, ismételt segítségül hívásuk, szertartás és közösségi ima keretében, ilyen erőket vonzanak be.”

„Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot -- a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tõle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak. Az egész istenfogalom az ókori keleti despotizmusokból származik. Olyan fogalom ez, amely nagyon méltatlan a szabad emberekhez. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tûnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehetõ legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végsõ soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bûnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövõben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet -- ebben bízunk -- messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.”

„Aki a múltat irányítja, az irányítja a jövőt is, aki a jelent irányítja, annak kezében van a múlt.”

„Felhők más napoktól úszva érkeznek az életembe, hogy ne esőt hullassanak vagy viharokat hozzanak, hanem azért, hogy színesítsék a naplementét.”

„A szenvedés elmúlik, de a tény, hogy szenvedtünk soha nem múlik el.”

„Isten megajándékozott minket az élettel; rajtunk múlik, hogy megajándékozzuk magunkat azzal, hogy jól éljünk.”

„Ha legjobb szándékod ellenére hibázol, jusson eszedbe e mantra: "A múlt por."”

„Olyanok vagyunk, amilyenné a múlt tett minket. Olyanok vagyunk, amilyenné a jövő tesz minket. Éljünk most. Most azonnal.”

„Nagy sajnálkozással szólunk sokszor a múlt idők tudósairól, s nem győzzük bámulni előítéleteiket. De vajon mi magunk annyival bölcsebbek vagyunk-e? Igaz, az alchimia lehetetlen feladást tűzött ki magának, de vajon azok, kik különböző ércek s anyagok vegyítése által egy nemesebb, de mégis hasonló, rokon anyagot akartak előállítani, nem százszor józanabbak voltak-e azoknál, kik napjainkban halálig kínzott állatokon és emberi hullákon experimentálva, az életnek titkait keresik? Megengedem, hogy e törekvések az orvosi tudománynak éppoly szolgálatot tesznek, mint hajdan az alchimia a természetvizsgálatnak, s így fontosak; de vajon inkább érdemlik-e a komoly tudománynak nevét, s nem fognak-e a jövő által az alchimia s asztrológiával egy sorba állíttatni, s pedig méltán, mert minden előítéletek s csalódások között nincs olyan, mely a tapasztalással inkább ellenkeznék, mint azok, melyek az emberi elme korlátlanságára nézve napjainkban hirdettetnek.”

„Ragin doktor mondja a kórterem betegének, Gromovnak:) Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész. Abban, hogy én orvos vagyok, maga pedig elmebeteg, nincsen semmi logika, sem erkölcsi színvonal, hanem csupán véletlen, esetlegesség … …
Ha egyszer csináltak bolondokházát, akkor valakinek ülnie is kell benne.
(A 6-os számú kórterem, 9. fejezet, 216-217. oldal; ford.: Szőllősy Klára”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyűlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínű világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerű megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.”

„A francia katonák a múlt héten megérkeztek Afganisztánba, és egy perc sem telt el, máris nekiálltak tanácsokat adni a megmaradt táliboknak: hogyan kell helyesen megadni magukat.”

„Olyan gyors voltam a múlt éjjel, hogy amikor lekapcsoltam a hotelszobámban a lámpát, előbb értem az ágyamba, minthogy sötét lett volna.”

„Magyarország a XXI. század első évtizedét elvesztette a gazdaság és társadalomfejlődés szempontjából. Rajtunk múlik, hogy a második évtized ne vesszen el.”

„Mercier gondolatai azért voltak különösek, mert mindenütt ugyanaz a hullámzás lüktetett bennük, és változatlanul egyazon szirtes pontokon törtek meg, bármely ponton is került e világba az ember. Nem gondolatok voltak ezek, hanem inkább egyfajta zavaros és szomorú álomképek, amelyekben múlt és jövő roppant kellemetlen módon keveredik, a jelen pedig az örökös fuldokló szerepét játssza.”

„Akik ismernek, tudják: nem voltam üstökös. Fokról fokra jutottam feljebb, miközben megszenvedtem minden lépcsőfokot. Amíg fiatal voltam, némi hetykeséggel gyakran mondtam a hozzám betérő újságíróknak: nem szeretek visszanézni, mert a múlt elgyöngít. A jelenhez pedig erő kell.”

„A tangók és foxtrottok ritmusára Maciek Chelmicki arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan éljen, hogyan szakadjon el a múlt fullasztó terhétől. Megoldja a katona örök dilemmáját: engedelmeskedni vagy gondolkodni. De Maciek mégiscsak gyilkol. – Inkább megöl egy embert akarata ellenére is, semhogy átadja fegyverét; nemzedékének jellegzetes képviselője: csak magára hagyatkozik és egy jól elrejtett pisztolyra – az megbízható és pontos. Szeretem ezt a meg nem alkuvó fiatalembert, és megértem őt. Azt szeretném, ha filmem megmutatná a mozinézőknek az én nemzedékem bonyolult és súlyos valóságát.”

„Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket.”

„Soha ilyen egészségeset, a régi és új szakácskönyvnek minden titkával ismerős, csíziós-zamatú és árverés-józanságú regényt nem írt Móricz Zsigmond, - mondom magamban, pedig csak arról van szó, hogy "megfényesített egy kopott tallért a mellényzsebében, a múlt időt".”

„Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazánkfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni "valaha mik voltunk", de inkább átnézni, "idővel mik lehetünk, s mik leendünk". A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnk urai vagyunk.”

„A barátnőm azt mondta a múlt éjszaka az ágyban: "te perverz vagy". Azt válaszoltam: "Nagy szavak ezek egy kilenc éves lánytól".”

„Igen, mindig a múlt. Ott van az, ami fáj, és amin nem tud túljutni az ember.”

„A múlt tisztelete az egyetlen vallás, amely megmaradt nekünk; s ez a vallás az új elmék köteléke.”

„Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő.”

„Így minden történetírás – bizonyos fokig – a múltba vetített utópia: a jelen értelmét és gyökereit keresi. Azért csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a – levelezés.”

„A forradalom sikere az egyén eszméjén múlik, nem a családi hátterén.”

„Lisey egyre zavaróbbnak érezte, ahogyan ezek az emlékek folyamatosan a felszínre törtek. Mintha a múlt sohasem ért volna véget, mintha az idő végtelenbe nyúló tornyának emeletén továbbra is minden újra meg újra megtörténne.”

„Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársainkkal; márpedig ilyen helyzet nincsen.”

„Az üdvözülésed csak rajtad múlik, hogy mennyit vagy hajlandó szenvedni és feláldozni.”

„A múlt és a jövő fátyollal takarja el előlünk Istent; égesd el hát mindkettőt lángoló tűzzel!”

„Nincs oly bölcs vagy balga eszme, melyet a múlt ne gondolt volna ki.”

„A történelmi regényt mi kissé magyar műfajnak tartjuk, hiszen a romantika évtizedeiből kinőve sok kitűnő írónk élte bele magát múlt korok világába. Minálunk született meg a keserű, semmit nem szépítő önkritika, mely sorozatos nemzeti katasztrófáinkért közállapotainkat, társadalmi helyzetünket vette górcső alá.”

„Minden ember, minden esemény életedbe a Te hívásod által került. Hogy most mihez kezdesz velük, csak Rajtad múlik.”

„A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra kényszeríti az embert, hogy foglalkozzon vele.”

„Kedves néném, micsoda régi lakosok vagyunk ebben a városba, tegnap 33 esztendeje múlt el itt való uralkodó bujdosásunknak. A' bizonyos, hogy mint a negyedrésze, annyi időt nem töltöttem Zágonban.
(188. levél, Rodostó, 1753. 22. martii.)”

„Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a jelen van.”

„A gyógyulás sohasem a gyógyítón vagy a betegen múlik, egyedül Isten akaratán.”

„A múlt az egyetlen emberi valóság. Csak a múlttal alkothatjuk meg a jövendőt.”

„Hat esztendeje múlt, hogy ti közötökbe
Engemet azon sors véletlenül külde,
Hogy lennék helységtek hívséges követje,
Mivel mást nem kaptok senkit és e végre
Elbeszéllétek, mely sok prókátorok
Fogyaszták pénzetek annyi évek alatt
S még semmi gyümölcsét az ő munkájoknak
Nem láthattátok meg sok fáradságtoknak.
Én a követséget magamra vállalám,
Életemet kockára tevém s felajánlám.”

„Az idő múlik: még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik.”

„A történetírás füstös, imbolygó mécsesével lassan botorkál előre a múlt ösvényein, igyekezvén rekonstruálni annak eseményeit, felfogni visszhangjukat, és sápadt fényénél feléleszteni az egykori szenvedélyek hevét.”

„Megjegyzem, az a mintegy háromezer hallgató, aki a felsőoktatás kb. négyszázezer hallgatójából a múlt héten feljött a Szalay utcába, a tüntetés végén a szózatot énekelte el. A szózat utolsó sora így szól: "Itt élned, s [sic! ] halnod kell". Kérdezem: nincs ellentmondás aközött, hogy nem akarnak a hazájuk érdekében dolgozni, ugyanakkor hangzatosan, szívükre tett kézzel eléneklik, hogy "Itt élned, halnod kell?"”

„A jövő nyugtalanít, a múlt fogva tart, ezért a jelent elmulasztjuk.”

„Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni… Ha művelt akarsz lenni, az leszel. De csak akkor, ha igazán akarod, ha mindennél jobban akarod, és nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.”

„Az idő olyan, mint egy mozaikokból összerakható türelemjáték - mondta. - Képzelj el egy hatalmas ládát, telis-tele sok millió kirakójáték apró darabkáinak milliárdjaival: ez a jövő. Egy óriási táblát képzelj mellé, amely részben már megtelt a teljes puzzle lapocskáival: ez a múlt. Azok, akiknek a jelenben dönteniük kell egy-egy dolog felől, mindannyiszor vakon nyúlnak bele a jövőt rejtő dobozba, kihúzzák a kirakójáték egy újabb mozaikdarabját, és odateszik a táblán a helyére. Valahányszor egy új darabka kerül a táblára, azzal változni fog a puzzle végső formája és rajza, ezért fölösleges azt méricskélni, milyen lett volna a kép, ha egy másik lapocska került volna ki a dobozból.”

„Úgy gondolom, a házak más, lassúbb időszámítás szerint élik a maguk életét, mint a lakóik. A régi házakban közelebbinek érződik a múlt.”

„Birkóztam egy aligátorral, megküzdöttem egy bálnával, bilincsbe vertem a villámot, börtönbe küldtem a vihart. Rossz ember vagyok… A múlt héten megöltem egy sziklát, megsebesítettem egy követ, kórházba küldtem egy téglát. Olyan aljas vagyok, hogy megbetegítem a gyógyszert.”

„A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen.”

„Vannak pillanatok az életben, amik nem számítanak, és vannak, amik igen, és van néhány – talán tucat –, amikor minden egy hajszálon múlik.”

„A drog száz halálesetet okozott a múlt évben, az alkohol ötvenezret! Jól válassz, cimbora!”

„Hogy meg tudsz-e vizsgálni egy tárgyat vagy sem, az a teórián múlik, amit használsz. A teória az, ami eldönti, hogy valamit meg lehet-e vizsgálni.”

„Ne veszítsünk el semmit se a múltból. Csakis a múlttal alkotjuk a jövendőt.”

„Íme, Szinyei Mersével is mi történt. A választóknak több eszük volt, mint a Gondviselésnek; a múlt cikluson otthon marasztották, és íme, unalmában festett egy csomó képet, melyekkel a kor legnagyobb tájképfestői közé emelkedett. (177. oldal)”

„Az időt felfedezni minden bizonnyal annyi, mint érezni, hogy múlik.”

„Minden azon múlik, hogy boldogok vagyunk-e.”

„Ha Auschwitzról írunk, tudnunk kell, hogy Auschwitz – egy bizonyos értelemben legalábbis – felfüggesztette az irodalmat. Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, tisztesség ne essék szólván: folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik, és mind a mai napig tart. Amivel azt akarom mondani, hogy Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni.
[…] A Holocaustnak elnevezett kérdéskört én sohasem próbáltam holmi németek és zsidók közti feloldhatatlan konfliktusnak tekinteni; sohasem hittem, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezete, amely logikusan követi a korábbi próbatételeket; sohasem láttam az úgynevezett történelem egyszeri kisiklásának, a korábbiaknál nagyobb szabású pogromnak, a zsidó állam létrejötte előfeltételének. A Holocaustban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott.”

„D. B. nem olyan rémes, mint a többiek, de ő is rengeteget kérdez. Múlt szombaton átjött autón, azzal az angol pipivel, aki az új filmjében játszik, amit most ír. Eléggé megjátszotta magát a pipi, de azzal együtt nagyon jó bőr. Egyébként mikor elment megkeresni a női vécét, valahova a fenébe, a túlsó szárnyra, D. B. megkérdezte, mit gondolok erről az egészről, amit most neked is elmondtam. Nem tudtam, mi a frászt feleljek. Ha tudni akarod az igazat, nem tudom, mit gondolok róla. Sajnálom, hogy annyi embernek elmeséltem. Csak azt tudom, hogy mindenki hiányzik nekem, akiről meséltem. Még például Stradlater és Ackley is. Azt hiszem, még az az átkozott Maurice is. Röhejes. Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.”

„A tangók és foxtrottok ritmusára Maciek Chelmicki arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan éljen, hogyan szakadjon el a múlt fullasztó terhétől. Megoldja a katona örök dilemmáját: engedelmeskedni vagy gondolkodni. De Maciek mégiscsak gyilkol.”

„Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.”

„Csak egy Magyarország van: a mi Magyarországunk. Tehetséges, jóravaló emberek, sok-sok millió jól, jobban, boldogságban élni akaró ember országa. Csak rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük. Tehetjük az indulat országává. Tehetjük a harcos füttyök országává. És tehetjük a béke, a nyugalom szigetévé egy olyan világban, amely világ rólunk szól, és amelyet azért építünk, hogy gyermekeinknek itt hagyva egyszer majd azt mondjuk: nézzétek, fiúk, nézzétek, lányaink! Mi csináltuk a két kezünkkel. Apátok és anyátok csinálta. Azért tettük, hogy jobb legyen nekünk, és jobb legyen gyermekeinknek.
Magyarország szabad és demokratikus. A szabadságért és függetlenségért megküzdöttünk ’48−49-ben. Majd, amikor elbuktunk, hát kiegyeztünk. A demokráciáért megküzdöttünk ’56-ban. Forradalom volt, a vér, a tett, a cselekvés forradalma. Elbukott, de kiegyeztünk. Kiegyeztünk ’89-ben. A szabadság és demokrácia eszménye mára kissé megkopott, új programra van szükség. A szabadság és demokrácia eszménye mára kissé megkopott, új programra van szükség. De nincsen szükség sem forradalomra, sem kiegyezésre, viszont szükség van megegyezésre egy felemelkedő Magyarországért! Egyezzünk meg egy felemelkedő Magyarországért! Ne késlekedjetek, csináljátok meg!”

„A felszínre nem hozott érzelmek soha nem múlnak el. Élve vannak eltemetve az emberben, és végül nagyon csúf módon törnek elő.”

„A szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, s ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múlt terheit.”

„Az élet - a múlt betetőzése, a jelen tudatossága, a tudáson túli jövő jelzése, az a minőség, amely az anyagnak az isteniség érintését adja.”

„A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.”

„A legjobb leckék közül néhányat a múlt hibáiból tanulunk. A múlt hibája a jövő bölcsessége és sikere.”

„Jönnek az éjek és múlnak a napok
S'mindennek dacára még mindég itt vagyok”

„Mert a világ növekvő jótéteményei részben történelmietlen cselekedeteken múlnak; és hogy a dolgok nem állnak olyan rosszul veled és velem, mint amilyenek lehettek volna, félig-meddig azoknak köszönhető, akik hűségesen éltek rejtett életet, és látogatatlan sírokban nyugszanak.”

„Semmi sem múlik el addig, amíg meg nem tanított minket arra, amit tudnunk kell.”

„... a három dolog, amit nem tudok megváltoztatni, az a múlt, az igazság és te.”

„A múlt sokkal biztonságosabb, mert bármi is van benne, már megtörtént. Nem lehet megváltoztatni; így bizonyos értelemben nincs mitől félni.”

„Erre való a múlt! Minden tapasztalat, amit Isten ad nekünk, minden ember, akit az életünkbe helyez, tökéletes felkészülés a jövőre, amit csak Ő láthat.”

„Soha nem próbáltam kizárni a múlt emlékeit, még ha némelyik fájdalmas is volt.”

„Az életnek eleve nincs értelme... Rajtad múlik, hogy adsz-e neki értelmet, és az érték nem más, mint az általad választott értelem.”

„Múlt éjjel rólad álmodtam. Hogy mi történt pontosan, arra alig emlékszem, csak annyit tudok, hogy folyton egymásba olvadtunk. Én voltam te, te voltál én. Végül valahogy lángra kaptál.”