Idézetek férfi-ről

Idézetek gyűjteménye a férfi témáról .

Kapcsolódó témák

Teljesen 110 idézet, szűrés:


Ez az idézet felülvizsgálatra vár.
Ez az idézet felülvizsgálatra vár.

„Szeretem, ha egy férfi az uralma alá hajt… Ha érezteti velem, hogy nála van a gyeplő, és azt tesz velem, amit csak akar… – a nő hangjából áradó érzékiség csordultig töltötte a szobát.
Morawski nyelt egyet, mert a nő izgató szavai óhatatlanul kibillentették a szerepéből. Nem volt hozzászokva, hogy a munkája során ilyen izgató beszámolókat hallgasson, egy ilyen izgató nőtől,
mint Aleksandra. Pedig bármelyik nőt megkaphatta, amelyiket csak akarta. Nem
akadt olyan nő, aki a határozott, jó kiállású főfelügyelőnek nemet mondott volna. Többnyire már azzal az uralma alá hajtotta a nőket, hogy mélyen a szemükbe nézett sötétbarnán izzó, mégis jéghideg keménységgel megvillanó szemeivel.
Válása óta, idestova négy éve, egyéjszakás kalandokkal, és alkalmi viszonyokkal elégítette ki az igényeit. Tökéletesen elég volt neki a magánélet látszata, amit a futó kalandok biztosítottak. Ilyen téren a
mának élt, a pillanatnyi vágynak, ami jött-ment az életében, és sohasem okozott benne maradandó nyomot, sem túlcsorduló érzelmeket. Képes volt uralkodni az érzésein, a vágyain, amit a fejébe vett, azt véghez is vitte. Nehezen viselte, ha valami nem úgy történt, ahogy eltervezte. A Dudek-ügy is csak egy nyomozás volt a számára a sok
közül, egy újabb kihívás, egy feladat, amelyet meg kell oldani. És a
feladatot ezúttal is kiválóan akarta megoldani. Az a tény azonban,
hogy ismételten azon kapta magát, Aleksandrát bámulja, egyre jobban bosszantotta.
Megköszörülte a torkát. Túl akart lenni a számára kényelmetlen beszélgetésen, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a nő
megelőzte.
– Van még valami kérdése, főfelügyelő úr? – búgta Aleksandra provokatívan, miközben kihívóan a férfi szemébe mélyedt. Lábait egy kecses mozdulattal átvetette a karfán, amitől a szoknyája felcsúszott az ölére, kivillantva csupasz combjait.
Morawski hirtelen azt sem tudta, hova nézzen. Bosszantotta, hogy alig tud parancsolni a testének. Bosszantotta, hogy a tanú, akit éppen kihallgat, összezavarja, és pattanásig feszíti a tűrőképességét.
Ujjai ökölbe rándultak, megindult az ajtó felé, súlyos lépteibe beleremegtek a falak. Feltépte az ajtót, aztán egy kemény mozdulattal bevágta maga mögött.“

—  Mercèdes Rheinberger, könyv Ártatlan vagyok

192-193. Oldal

Ez az idézet felülvizsgálatra vár.
Ez az idézet felülvizsgálatra vár.
Ez az idézet felülvizsgálatra vár.
Gábor Zsazsa fénykép

„Egy okos lány számára a férfi nem kérdés, hanem a válasz.“

—  Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő 1917 - 2016

George Gordon Byron fénykép
Friedrich Nietzsche fénykép

„Egy férfi két dolgot akar: veszélyt és játékot. Ezért akarja a nőt, aki a legveszedelmesebb játékszer.“

—  Friedrich Nietzsche német filozófus 1844 - 1900

Idézetek műveiből, Forrás nélküli idézetek

Szent Ágoston fénykép
Chamfort fénykép
Friedrich Nietzsche fénykép

„Egy nő barátságot köthet egy férfival, de ehhez kis mértékű fizikai antipátia is szükséges.“

—  Friedrich Nietzsche német filozófus 1844 - 1900

Idézetek műveiből, Forrás nélküli idézetek