Idézetek polgár-ről

„…a jogi viszonyok és az államformák nem érthetők meg sem önmagukból, sem az emberi szellem úgynevezett általános fejlődéséből, hanem ellenkezőleg, azokban az anyagi életviszonyokban gyökereznek, amelyeknek összességét Hegel… »polgári társadalom« néven foglalja össze, a polgári társadalom anatómiáját pedig a a politikai gazdaságtanban kell keresni.”

„Ami a Polgár vallomásai című könyv új kiadására vonatkozó ajánlatot illeti: nem egyezem bele, hogy akár ezt a könyvem, akár más régebbi vagy újabb munkám Magyarországon bármilyen formában közzé adják vagy előadják. Mindig nagy tisztesség lesz számomra, ha valamely könyvem eljut a hazai magyar olvasóhoz, de csak akkor egyezem bele könyveim magyarországi új kiadásába, ha az ország területéről kivonták a megszálló szovjet csapatokat, és a magyar nép demokratikus, szabad választásokon megjelölte, milyen rendszerben kíván élni. Elébb nem egyezem bele könyveim hazai újra-kiadásába.”

„A „nyugati kultúra” kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren. Idegeink bűntudatosan lázadoztak. A kapuban gyanítani kezdtük, hogy a „Nyugat”valami más is, mint Anatole France művei, meglehetősen rossz magyar fordításban, Ady párizsi benyomásai, francia divatlapok és bajuszpedrők, történelmi leckék az iskolában s rosszul kiejtett francia szavak, melyeket oly hatásosan lehetett elhelyezni a köznapi beszédben. Kezdtük sejteni – inkább csak légköri benyomás volt ez ott, a belga-német határon! –, hogy polgárnak lenni, a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza; nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társaság
…
Zavartan éreztük, nagyon finom idegekkel, hogy polgárnak lenni nem egészen ugyanaz Nantes-ban, mint Kassán – s mi odafent, a mi „nagy urbanitású” felvidéki városainkban, valahogy kínos-lelkiismeretesen voltunk polgárok, úgy iparkodtunk, mint az eminens diákok, valósággal szorgalmi feladatokat végeztünk polgáriasságból, ernyedetlenül civilizálódtunk. Nantes-ban valószínűleg éppen csak éltek az emberek egy életformán belül, különösebb osztálybecsvágy nélkül.”

„Ahol kiváltságosok, ott páriák is vannak! A csavargó gyermekek nagy száma az anya keserves helyzetének az egyik legtragikusabb és legcsalhatatlanabb bizonyítéka. E téren még az optimista Pravda is keserű beismerésre kényszerül. „Sok asszony számára komoly veszélyt jelent egy gyermek születése…” A forradalmi hatalom éppen ezért adta meg az asszonynak a magzatelhajtás jogát, amely egyike az asszony legfontosabb polgári, politikai és kulturális jogainak mindaddig, míg nyomor és családi elnyomás létezik, bármi legyen is erről mindkét nem heréltjeinek és aggszűzeinek a véleménye. Azonban ez a szomorú jog, a társadalmi egyenlőtlenség folytán előjoggá válik. Megdöbbentőek a magzatelhajtásról közölt részleges sajtó-felvilágosítások: „százkilencvenöt asszonyt tettek rokkanttá az angyalcsinálók”, akik közül harminchárom munkásnő, huszonnyolc tisztviselőnő, hatvanöt kolhozparasztasszony, ötvennyolc háztartásbeli került be 1935-ben az egyik urali falusi kórházba. Ez a vidék annyiban különbözik a többitől, hogy a rá vonatkozó adatokat közölték. Hányra tehető az egész Szovjetunióban azoknak az asszonyoknak a száma, akiket a rosszul végrehajtott magzatelhajtások kapcsán megcsonkítanak?”

„Polgárnak lenni Nyugaton egyértelmű azzal az öntudattal, hogy az osztálynak minden tagja egyforma állampolgársági és társadalmi jogokkal áll őrt egy életforma körül, melynek legfőbb kifejezési lehetősége az Állam.”

„Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.”

„A „nyugati kultúra” kissé lógott rajtunk, mint frakk a négeren. Idegeink bűntudatosan lázadoztak. A kapuban gyanítani kezdtük, hogy a „Nyugat”valami más is, mint Anatole France művei, meglehetősen rossz magyar fordításban, Ady párizsi benyomásai, francia divatlapok és bajuszpedrők, történelmi leckék az iskolában s rosszul kiejtett francia szavak, melyeket oly hatásosan lehetett elhelyezni a köznapi beszédben. Kezdtük sejteni – inkább csak légköri benyomás volt ez ott, a belga-német határon! –, hogy polgárnak lenni, a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza; nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társaság”

„Ha egy államot jól irányítanak, a polgárok meg tudnak gazdagodni a munkájukból. Ha azonban a központi hatalom nem képes összehangolni az egyéni erőfeszítéseket, akkor minden munka meddő marad.”

„A pénzt magát szeretem, és nem bánnám, ha sokkal többem lenne belõle - de nem azért, hogy úriember legyek rajta. Tisztában vagyok vele, hogy sosem lesz belõlem úriember, ahhoz nemcsak sokkal több pénz és sokkal több ráérõ idõ, hanem sokkal több származás is kellene - így legfeljebb pesti értelemben lehetek úr. (Egy polgár vallomásai)”

„Szeretek és elvettem egy lányt, Dobrev Klárát. Némileg elkeseredve hallom és látom, hogy a parlamenti politikai viták során azt vágja az ellenzék nagyobbik pártjának frakcióvezetője a fejemhez, hogy ennek a lánynak milyen politikai szerepet vállalt a nagyapja. Ezért tőlem a Fidesz önmagát polgárinak mondó pártjának frakcióvezetője elvitatja demokratikus meggyőződésemet? Ön azt mondja, hogy Magyarországon, a harmadik köztársaságban származási alapon kell a politikai vitát elintézni? Jól értem, hogy holnaputántól vallásomról, kulturális és politikai hátteremről, szüleimről, családomról, s azok múltjáról is be kell számolnom? Lesznek jó és rossz magyarok? Én pusztán attól alkalmatlanná válok nemzetem demokratikus polgárává lenni, mert szerelembe estem egy lánnyal?”

„Elmondok önöknek egy történetet. Volt egyszer egy köztársaság. Volt alkotmánya, elnöke, kongresszusa, voltak törvényei, szabadságjogai és bírái. Ebben a köztársaságban mindenki szabadon szervezkedhetett, gyülekezhetett, írhatott és beszélhetett. A nép nem volt elégedett kormányával, no de hát leválthatta, s valóban, már csak napok kérdése volt, hogy megtegye. Ebben az országban tiszteletben tartották és figyelembe vették a közvéleményt, a közügyeket szabadon megvitatták. Ez a nép sokat szenvedett, s bár nem volt boldog, az akart lenni, és ehhez joga volt. Sokszor becsapták már, és iszonyattal gondolt a múltra. Vakon hitte, hogy a múlt többé nem tér vissza; büszke volt szabadságszeretetére, és hitte, hogy szentségként tisztelik majd azt. Abban a nemes meggyőződésben élt, hogy senki sem mer kezet emelni demokratikus jogaira. Változásokra, élete megjavítására, haladásra törekedett, és azt hitte, hogy nem kell már sokáig várnia erre. A jövőbe vetette minden reményét. Szegény nép! A polgárok reggel megdöbbenve ébredtek: az éjszaka csendjében a múlt árnyai összeesküdtek és amíg a nép aludt, gúzsba kötötték. Ismerős kezek végezték a munkát. A nép ismerte ezeket az arcokat, ezeket a csizmákat, a halál kaszásait. Nem, ez nem lidércnyomás volt, hanem szomorú, szörnyű valóság. Egy Fulgencio Batista nevű ember hajtotta végre a mindenkit váratlanul ért szörnyű bűntettet.”

„A becsületes polgárok elképzelni sem tudják, hogy valaki másként is lehet becsületes, mint ők.”

„Meg gyött egy úr búcsúzni a várostól csíkos nadrágban, fényes, fekete hosszú kalapba, amit zsakettnek hívnak. Valami polgári szeméjj társaival küldöncsékben és leemelé fejéről a zsakettet és fehér kesztyűje volt és emlékesztete Gombperecre, az ettiketes faxnik spanyol hideglójára.”

„A polgári körök mozgalma a nagy remények után a Fidesz pártérdekei alá rendelődött. 2002 őszétől kezdve ezért lassan megérett bennünk az elhatározás, hogy párttá kell válnunk.”

„A francia nyárspolgár büszke arra, hogy szabadgondolkodó és felvilágosult ember, és vérmérsékletének teljes konzervativizmusával ragaszkodik ahhoz a rögeszméjéhez, hogy ő haladó. A polgári pártok, még azok is, amelyek a legelszántabban védik a nagytőke érdekeit, olyan neveket viselnek, hogy a külföldinek rögtön barikádok jelennek meg a szeme előtt.”

„A keresztény Magyarország kifejezés annak idején, a két háború között okkal vagy ok nélkül bánthatta az ország protestáns polgárainak érzékenységét. 1989 után pedig a keresztény kurzus kifejezést próbálták kevésbé tájékozott emberek riogatásra használni. Ezzel szemben nekem meggyőződésem, hogy ha a jövő Magyarországának fundamentumai között nem lenne ott nagyon jelentős örökségként a keresztyénség, akkor ez a Magyarország nagyon szegény és kiszolgáltatott ország lenne.”

„Akinek puskát tolnak a képébe, Jean Louise, az bármilyen fegyvert megragad, hogy megvédje magát, legyen az akár egy kő, akár egy darab tűzifa, akár a Polgárok Tanácsa.”

„Ifjúkorában az egységes olasz államot létrehozó forradalmi mozgalmak ihlették költészetét, de megöregedvén ő is, nemzedéke is, az egyesített Itália háromszínpántlikás bűvöletében sutba dobta a forradalmi eszméket a polgári kényelem kedvéért. Az öreg Jókai, a hajdani márciusi ifjú, Rudolf trónörökössel írja a Monarchia történetét írásban és képben; az öreg Carducci pedig, aki 1871-ben még Robespierre-ről tervez drámát, Margit királynő házi költője lett, s gúnymosollyal olvassa a hajdan érte rajongó egyetemisták "Halál reá!" fölírását a háza falán.”

„…Ugyanakkor határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb […] Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. […] A mi elgondolásunk szerint a nevelésnek nincsen helye a hadseregben, bármilyen természetű lenne is az […] bármilyenfajta nevelésnek helyét nem találjuk, nem látjuk a hadseregen belül.”

„Az igazságosság az, ha a polgár nem hágja át a törvényeit a városállamnak, amelyben él. A legnagyobb haszna az embernek az igazságosság alkalmazásából származik, ha tanúk előtt cselekedvén tiszteletben tartja a törvényeket. Ám ha egyedül vagyunk, és nincsenek jelen tanúk, akkor a természet törvényei szerint szoktunk eljárni. A törvény parancsait ugyan meghozták, a természet parancsai ellenben szükségszerűek. A törvény parancsai továbbá a közmegegyezéseken alapulnak, nem pedig természettől fogva léteznek. A természet parancsai ellenben természettől fogva léteznek, nem pedig közmegegyezésen alapulnak. Aki úgy hágja át a törvényt, hogy tette rejtve marad azok előtt, akiknek közös megegyezésén alapul a törvény, az elkerüli a szégyent és a büntetést. Ha tette nem marad rejtve, nem kerüli el ezeket. Ha ellenben valaki a természeten akar erőszakot tenni, annak nem lesz kisebb vétke akkor sem, ha minden ember előtt rejtve marad is, és nem lesz nagyobb azáltal, ha valamennyien látják. Mert nem a vélelem szerint, hanem valóságosan árt önmagának, aki így tesz.”

„A Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke úgy véli, Horn Gyula nem az ország kormányfője, mert nincs miniszterelnöki hatásköre. Ezt ugyanis részben a koalíciós szerződés, részben a Bokros-csomag korlátozza. (Tudósítás a Magyar Nemzetben egy sajtótájékoztatóról, 1995. szeptember 21.)”

„Természetesen nem fogadjuk el a polgári állam és a tőke törvényeit.”

„Nemcsak kommunista társadalomra vágyunk, hanem olyan kommunista világra, ahol minden nemzetnek egyenlő joga van; olyan kommunista világot akarunk, ahol egyetlen országnak sincs vétójoga, és azt akarjuk, hogy a holnap kommunista világa soha ne legyen olyan, mint a belső viszályoktól forrongó polgári világ; szabad társadalomra, szabad nemzetek világára áhítozunk, ahol valamennyi népnek – kicsiknek és nagynak – egyenlő jogai vannak.”

„Aki szereti a hazáját, az lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat kell csinálni.”

„A jobbágyokat felszabadították - erről is sokáig olyan képzelmem volt, mint általában a magyar nemzetről. Valahol messze történt, egy boldog tájon, semmi esetre sem ott, ahol én éltem. A jobbágyok megkapták a földet, maguk urai lettek, szabad polgárai e honnak… Hogy történhetett mégis, hogy ameddig az én tekintetem és képzeletem terjedt, körülöttem a határ mindenfelé egy-egy ismeretlen, a középkori váruraknál is titokzatosabb hatalmasságé volt, akinek nagynéha csak követei látogattak el a négyesfogaton a kastélyba? A nép dermedten hajlongott, süvegét kapkodta, nem látszott se függetlennek, se szabadnak… Ezeket mért nem szabadították föl? Izgatottan kezdtem keresni a hibát, nehezen akadtam rá. Amire rájöttem, nagyrészt a magam ösztöne után jöttem rá, útmutatást, forrásművet alig leltem. A puszták népe s a vele egyanyagú zsellérség, mint a Karsztok bujkáló patakja merül fel a magyar történelemben, meglepetést, elismerem, nem kellemes meglepetést okozva. Megírta történetüket valaki - a fél ország művelőinek történetét?”

„Azt várják el a magyar polgárok a magyar vezetőktől, hogy találják meg, dolgozzák ki, kovácsolják ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális állam és a liberális demokrácia korszaka után – persze a kereszténység, a szabadság, az emberi jogok értékeit tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget.”

„A polgári stílusok allegórikus szerszámhalmazai és emblémái nem ihletik meg a magyar díszítőképzeletet. A magyar mindent a nevén szeret nevezni, s nem nézi a mérleget igazságnak, a horgonyt reménynek, a kalapácsot munkának és a lantot költészetnek, ahogy a nyelvünk sem tiszteli hímneműnek a kertet, nőneműnek benne a padot, és semlegesnek rajta a kisasszonyt.”

„A tudományok körében csak kételyek, a közélet mezején csak erős meggyőződés által haladhatunk, s a makacsság, mellyel az egyszer választott irányban megmaradunk, valamint a tudomány körében a legnagyobb hiba, úgy a gyakorlati politika mezején legbecsesebb, sőt bizonyos körülmények között nélkülözhetetlen tulajdonság; innen van, hogy Platótól kezdve mindazok, kik a polgári társaságról legbölcsebben gondolkoztak s írtak, a gyakorlati politika mezején kevés babért arattak, s hogy azok, kik a közélet mezején csudálatos eredményeket vívtak ki, ha mint Caesar, stíl tekintetében kitűnő műveket hagytak is magok után, a társadalmi tudományokat soha nem gazdagították új igazságokkal.”

„…mindig és mindenütt maguk a polgárok, éspedig a vagyontalan munkások oltalmazták a szabadságot, vagy szerezték vissza, ha az már elveszett vala”

„… Párizsban égnek az autók! És ez egy döntő jel!… Az, hogy szeretem a hazámat, az nulla. Az, hogy jó hazafi vagyok, az nulla. Most cselekedni kell. Aki szereti a hazáját, lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat kell csinálni… A Fidesz nem tud nyerni. Nincs pénze. Mi tudunk nyerni! Mi be tudjuk hozni a Fideszt! Mi potenciális harcosok vagyunk. Rogán fogja vezetni az egészet.”

„Közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, niha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állani a dolgok élén.”

„A gyermekek érzéke társadalmi jelenségek iránt sokkal fejlettebb – ­legalábbis magam után ítélve –, mint ahogy a felnõttek gondolják, sőt talán még élesebb, mint a felnõtteké, mert ösztönös, és nem ismer semmi cenzúrát. (Egy polgár vallomásai)”

„A valóban szabad polgár az az ember, akinek sem léte, sem jövedelme nem függ a kormánytól.”

„Ebben a helyzetben a politikai elit saját küldetésének beteljesítéséért nem tekinti nagy áldozatnak, hogy kiszolgálja ezt a társadalmi kultúrát. Nem szembesít, hanem ígér. Azt, hogy a jövő elkezdődött - négyszáz százalékos béremeléssel, hétszázalékos növekedéssel, tizenharmadik havi nyugdíjjal, sőt. A határ pedig a csillagos ég, hiszen csak akarni kell. Ráadásul illúziót épít, amikor azt üzeni, hogy nem nekünk, cselekvő polgároknak kell mást akarni - több teljesítménnyel, tudással, alkalmazkodással, versennyel -, hanem a kormánynak, a jóságos és gondoskodó vezetőknek. Ezekkel az ígéretekkel két esetben van baj. Ha betartják, meg ha nem. Ha betartják, akkor tönkremegy a gazdaság, ha elfelejtik, sérül az egyébként is gyenge demokratikus kultúra.”

„Az eb szerfelett meggondolatlan szerzet. Fittyet hány rá, vajon igazad van-e vagy sem, milyen magasságokba kapaszkodtál fel az élet szamárlétráján, nem kérdi, gazdag vagy-e vagy szegény, buta vagy bölcs, bűnös vagy szent. bárhogy is forduljon azonban Fortuna kereke, akár jó, akár rossz hírnek örvendj, lehetsz köztiszteletben álló polgár vagy a család fekete báránya - ő akkor is ragaszkodik hozzád, a végsőkig védelmez - és az életét is odadobja érted.”

„Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely […] nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül… Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen… Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az… idegengyűlölettel…”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„az országban egy elfogadhatatlan centralizáció folyik. Mosolyogva mondom, hogy bennünket és engem vádoltak azzal, hogy az állami felelősséget akarjuk tovább fejleszteni és tovább növelni, minden normális országban az állam felelőssége a polgárok egészségügy ellátása és most mit tapasztalunk, azt, hogy olyan új szervezetek jönnek létre, már a nevüket sem tudom, amelyeket ki akarnak vonni a Parlament ellenőrzése alól és mint valami szuper kormányzati szintű, nem ellenőrizhető szervezetek irányítják majd a reformfolyamatot. […]”

„Európában szinte valamely varázslatnak hisszük azon eszközöket, melyek az amerikai népet egyes személyenként oly hirtelen a mívelődésnek ily magas pontjára emelték, s az egész nemzetet ily virágzó állapotba tették, s pedig azok Amerikában nézve csupa egyszerű és igen természetes eszközök. […] Ezen varázslóeszközöknek egyike Amerikában az újságok kiadása. A nemzet törvényei szerint minden egyes amerikai polgárnak teljes és kérdés alá sem jöhető jussa lévén ott, ahol és mikor tetszik, nyomtatóműhelyt állítani, s abban minden engedelemkéregetés s cenzúrai felvigyázat nélkül, akármely - a több polgárok vele egyforma jussait meg nem sértő - írásait szabadon kinyomtatni, ezen egyszerű mód által születnek Amerikában a tudományok és tudnivalók minden nemében annyi újságok, s terjednek oly könnyen és olcsón mindenüvé a tudományosság, értelmesedés és mívelődés. […] Erdély népessége majd egyforma a New York-i státussal, s Erdélyben 1, azaz egyetlenben egy újság adatik ki, és a New York-i státusban 237. A magyar haza népessége majd egyforma az Egyesült Státusokéval, s a magyar hazában mindöszve újság és folyóírás 10, azaz csak tíz teng-leng, és az Egyesült Státusban 1.015 adatik ki. Peekskill faluban már rég újság nyomattatik, s Marosvásárhelyt és Debrecenben s magyar városainknak nagy részében a magyar polgár még hazug levélnek hiszi az újságot.”

„Ki nem tett meg mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem lészen. Ki pedig emberi s polgári kötelességeit híven teljesíté, az önérzésen boldog lehet, de lészen-e valósággal? azaz lészen-e általánosan? más kérdés.”

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy figyelmes, elkötelezett polgárokból álló kis csoport megváltoztathatja a világot. Valójában, ők az egyetlenek, akik ezt valaha megtették.”

„Persze olyanok is akadtak, akiknek nagyon is tetszett, szinte kapóra jött ez az egész. Néhány porlódi nyilas, mint a Borbély bőröndös meg a Bodnár cipész Pestre utaztak, és a német titkosrendőrség, a Gestapo embereivel tértek vissza. Nem tudom, lenne-e kedve viccelni annak, akihez – a tréfa szerint – a Télapó helyett a Gestapo jön: néhány jómódú porlódi polgárnak, mint a Singer, a Reitzer, a Patzauer, akit a nyilasok kiszemeltek, mindenesetre nem volt.”

„Hölgyeim és uraim! Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, szemben egy ember alkalmaztatásával?”

„A Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke úgy véli, Horn Gyula nem az ország kormányfője, mert nincs miniszterelnöki hatásköre. Ezt ugyanis részben a koalíciós szerződés, részben a Bokros-csomag korlátozza.”

„(egy népszavazás margójára)

van egy ország
ahol lakom
semmi ágán
lógó
flakon
van egy város
ahol élek
ahány test épp
annyi
lélek
ahány lélek
annyi
lom is
utcára tett
fájdalom is
…

…
vasárnap volt
ahogy mindig
felöltöztek
ahogy illik
csupa dolgos
derék polgár
egy se ruszin
egy se bolgár
olyan szépek
hogy az csuhaj
egyik bérlő
másik
tulaj
kitűnőre
szerepeltek
álmukban sem
szemeteltek
nem engedték
hosszú lére
elindultak a mi-
sére
kukákat se
borogattak
kutyákat se
kurogattak
mise után
leszavaztak
bezabáltak
be is basztak…”

„Ölés! Rablás! Erőszak! Zsarolás!
Nyílt utcán kattognak gépfegyverek!
Békés polgárok munkájuk után
Járnak, vagy éppen tanuskodni mennek,
S fényes nappal legyilkolják őket! S tesz-e
Valamit a hatóság?”