Idézetek a hazáról

„Ami a Polgár vallomásai című könyv új kiadására vonatkozó ajánlatot illeti: nem egyezem bele, hogy akár ezt a könyvem, akár más régebbi vagy újabb munkám Magyarországon bármilyen formában közzé adják vagy előadják. Mindig nagy tisztesség lesz számomra, ha valamely könyvem eljut a hazai magyar olvasóhoz, de csak akkor egyezem bele könyveim magyarországi új kiadásába, ha az ország területéről kivonták a megszálló szovjet csapatokat, és a magyar nép demokratikus, szabad választásokon megjelölte, milyen rendszerben kíván élni. Elébb nem egyezem bele könyveim hazai újra-kiadásába.”

„Gondozzuk a haza szent tüzét nemzedékről-nemzedékre és próbáljuk azt gyarapítani. A múltból így lesz jelen, a jelenből pedig jövő.”

„Megvédjük a hazát, mert olyan hazát akarunk, ahol dolgozhatunk; nem az élősködők, hanem a dolgozók, az alkotók hazáját.”

„Ki jót akar a hazának, annak egy politikát kell követnie, melynek két teendője van. Az egyik az: odavinni a dolgot, hogy az ármány és árulás vagy legyen kénytelen lemondani feltett céljáról, vagy legyen kénytelen bevallani, hogy minden ürügyéből kifogyott, nyíltan kimondja: én ármány és árulás vagyok. A másik: hogy míg a nemzet ezt eszközölné, addig készüljön.”

„Dicső és szép dolog a hazáért meghalni, de még szebb érte élni, ám a legszebb a haza egészségére inni.”

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”

„Milyen hálátlan szerep lesz mindazok szerepe, akiknek fel kell számolni a Nemzet, a Kereszténység, a Haza meghamisitott eszményeit!
Napló 1943-1944”

„Az ima döntő eleme a győzelemnek. A háborúkat azok nyerik, akiknek sikerült máshonnan, az egekből, a láthatatlan világ rejtélyes erőit bevonzani és támogatásukat megszerezni. E rejtélyes erők a halottak lelkei, az őseink lelkei, akik egyszer, hozzánk hasonlóan, a porhüvelyhez, a barázdákhoz voltak kötve, akik a haza védelmében haltak meg, akik az életük emléke által és általunk, a fiaik, unokáik, dédunokáik által még mindig ide kötődnek. De a holtak lelkei fölött ott van Isten. Amint ezen erőket sikerült bevonzani, tekintélyes erőt képeznek, megvédenek minket, bátorságot, akaratot adnak nekünk, a győzelemhez szükséges összes összetevőt, amelyek által nyerni tudunk. Pánikot és terrort keltenek az ellenségben, megbénítják a tevékenységét. Végsősorban a győzelmek nemcsak az anyagi előkészítésen múlnak, a hadviselők anyagi erőin, hanem ama erőn, amely megszerzi a spirituális erők támogatását. A becsületes és erkölcsös tettek, valamint a buzgó, ismételt segítségül hívásuk, szertartás és közösségi ima keretében, ilyen erőket vonzanak be.”

„A Pokol kapuja

Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

„Kis zugot, barátom, hol találhat
A szabadság s béke otthonul?
Vad viharral alkonyult a század,
S öldökölve ébred im az új.
(…)

Mérhetetlen a világ, ha nézed,
Hajók útja nem foghatja át,
Mégis, hátán végtelen terének,
Tíz boldog szív nem talál hazát.

Térj a lélek szent körébe inkább,
S hagyd az élet küszködéseit!
Álmainkban él csak a szabadság,
S a szépség csak a dalban virít.”

„…az az ember, aki két búzakalászt vagy akár csak két szál füvet is tud növeszteni ott, ahol eddig csak egy nőtt ki a földből: nagyobb dicséretet érdemel az emberiségtől, és mérhetetlenül értékesebb szolgálatot tett a hazának, mint a politikusok minden fajzata együttvéve.”

„Keresztény királyok alkalmatosságával vékonyan remélhetni szabadulásunkat! Ily módon egyedül a török fegyver viheti haza a bujdosókat győzelmesen. […] Én is hazámnak csendességét és boldogulását kívánó és abban fáradozó fia és tagja vagyok. Én is hazámnak tartom Magyarországot, és szívesen is kívánom a nyugodalmasabb életet.”

„A politikus célja hogy vagyont halmozzon, a mi célunk pedig hogy virágzó és erős hazát építsünk. A hazáért fogunk dolgozni és építeni. A hazáért fogunk minden románt hőssé tenni, aki készen áll a harcra, készen áll az áldozatra, és készen áll a halálra.”

„Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol.”

„Mert mikor a haza szólít az ő tiszta hangján s a te erős karodra kívánja bízni sorsát, te nem teheted meg tisztességgel, hogy akaratának ellene szegülj.”

„Nem látok esélyt arra, hogy a mostani politikusnemzedéket hirtelen megszállja a szentlélek, és „a haza mindenek előtt” szellemében alapvető dolgokban képesek lesznek megállapodni. Valakinek harcolni kell majd értük.”

„…Ugyanakkor határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb […] Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. […] A mi elgondolásunk szerint a nevelésnek nincsen helye a hadseregben, bármilyen természetű lenne is az […] bármilyenfajta nevelésnek helyét nem találjuk, nem látjuk a hadseregen belül.”

„Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Kor szerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés.”

„…a németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk… Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában.”

„Kegyelmednek én ezeket azért akarám értésére adnom, hogy kegyelmed is gondolkodjék az állapotról, és az kikkel illik, beszélgessen, erős kötelessége vagyon kegyelmednek is, ne veszessük el, uram, a hazát, mert ha ezt elvesztjük, mi mást nehezen, avagy nem is találunk. Törődött és sokat búdosott emberek vagyunk, én Törökországra soha többször nem megyek, inkább akarok meghalnom hazámban.”

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt.”

„Isten, Haza, Család! = az Isten se megy haza, amíg otthon van a család…”

„Néhány katona kíséretében egy őrmester véres emberi szemmel a kezében belépett bajtársnőink, Melba Hernández és Haydée Santamaría cellájába. „Ez a bátyád szeme – mondta Santamaríának. – Ha nem mondod meg, amit ő nem akar elárulni, kitépjük a másik szemét is.” A leány, aki pedig mindennél jobban szerette bátor testvérét, méltósággal válaszolta: „Ha kitéptétek egyik szemét, és nem mondott semmit, én mégúgysem beszélek.” Az őrmester és a katonák elmentek, de később visszatértek, és égő cigarettával sütögették a lány karját, míg végül dühösen azt mondták neki: „Már nincs vőlegényed. Őt is megöltük.” Santamaría rendíthetetlen nyugalommal válaszolta: „Ő nem halt meg. Aki a hazáért halt meg, örökké él.””

„Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjoban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?
Az öröm vonzásában.”

„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

„Koestler nem akart hazamenni, meg aztán elvesztette az aktatáskáját, s elidőzött odalenn, míg Sartre a járdán tántorgott, és bárgyún nevetgélt; végre Koestler is rászánta magát, és négykézláb felmászott a lépcsőn. Folytatni akarta veszekedését Sartre-ral. „No, gyerünk haza!” – szólt rá Camus barátságosan, és a vállára csapott; Koestler hevesen kitért, és pofon ütötte Camus-t; Camus rá akarta vetni magát, de megakadályoztuk. Koestlert feleségére hagytuk, és beszálltunk Camus kocsijába; Camus is jócskán teleszívta magát vodkával, pezsgővel, és könnyezett: – A barátom volt! És most pofonütött!”

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! Mert haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog, s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nem fog.”

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog.”

„Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.”

„Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

„A kommunizmus kísértete, melyről Marx beszélt, bejárta Latin-Amerikát is. De ugyanakkor a kizsákmányolók is kísértetként tüntettél fel a kizsákmányoltak előtt: rágalmazták a marxizmus-leninizmust, a hazával, a társadalommal, a szabadsággal, a családdal, az emberrel szemben álló ellenséges, idegen doktrínaként mutatták be. A burzsoák számára a haza, társdalom, szabadság, család, ember, mindig egyetlen szóban összefoglalható: magántulajdon.”

„Kecskeméten országos vásár volt. Kimentünk zászlómmal, kísérőimmel. Szólottam a nép ezreihez Isten szabad ege alatt, s a nép ezrei megesküdtek velem a nagy Istenre, hogy egytől egyig felkél a hazát megvédeni.”

„Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent, és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani!”

„Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (…) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.”

„De aztán a következő borongós napon olyan iszonyatos erővel hasított a lelkébe Scott hiánya, hogy nem érzett mást, csak ürességet, többé nem érezte magát nőnek, mintha egy halott fa lett volna, amelynek ágai között keresztül fúj a metsző novemberi szél. Liseyt most is ez az érzés gyötörte, Scott nevét akarta kiáltani, haza akarta hívni őt, majd' megszakadt a szíve, ahogy belegondolt, milyen évek várnak rá, és azon tűnődött, mire jó a szerelem, ha ez a vége, ha csak tíz másodpercig is így érez az ember.”

„„(…) Bajcsy-Zsilinszky Endre soha életében nem szolgált idegen ország érdekében, nem kémkedett, nem jelentett és nem árult hazát sem az úgynevezett „nácik”-nak és kommunistáknak. /…/ Amikor politikai ellenfelei a szerencsétlen Áchim-halálesettel kapcsolatban igyekeztek nevét és becsületét befeketíteni, és azt is megtudta, hogy kik álltak a támadások mögött, önkénytelenül is védekezésbe ment át. /…/ mint parlamenti képviselő arról volt híres, hogy egyetlen „izmus” szolgálatában sem tevékenykedett. /…/””

„…és megalázó volt a menhelyi szalmakalap is - már messziről hirdette, hogy menhelyi / a kabát is / a kalapot kicsipkéztem nagyon megvertek, én nem tudtam mást hazudni, mint hogy nem én csipkéztem ki / másodszor is kicsipkéztem a szélét, ismét nagyon megvertek / pedig én így akartam otthon lenni - mért vagyok én menhelyi gyerek / a mama eljött aztán otthagyott én azt hittem, hogy haza fog vinni…”

„Az istenek oltárai és az ősök sírjai avatják az országot hazává. Az emlékek és a remények közössége az, ami honfitársakká tesz bennünket.”

„Európában szinte valamely varázslatnak hisszük azon eszközöket, melyek az amerikai népet egyes személyenként oly hirtelen a mívelődésnek ily magas pontjára emelték, s az egész nemzetet ily virágzó állapotba tették, s pedig azok Amerikában nézve csupa egyszerű és igen természetes eszközök. […] Ezen varázslóeszközöknek egyike Amerikában az újságok kiadása. A nemzet törvényei szerint minden egyes amerikai polgárnak teljes és kérdés alá sem jöhető jussa lévén ott, ahol és mikor tetszik, nyomtatóműhelyt állítani, s abban minden engedelemkéregetés s cenzúrai felvigyázat nélkül, akármely - a több polgárok vele egyforma jussait meg nem sértő - írásait szabadon kinyomtatni, ezen egyszerű mód által születnek Amerikában a tudományok és tudnivalók minden nemében annyi újságok, s terjednek oly könnyen és olcsón mindenüvé a tudományosság, értelmesedés és mívelődés. […] Erdély népessége majd egyforma a New York-i státussal, s Erdélyben 1, azaz egyetlenben egy újság adatik ki, és a New York-i státusban 237. A magyar haza népessége majd egyforma az Egyesült Státusokéval, s a magyar hazában mindöszve újság és folyóírás 10, azaz csak tíz teng-leng, és az Egyesült Státusban 1.015 adatik ki. Peekskill faluban már rég újság nyomattatik, s Marosvásárhelyt és Debrecenben s magyar városainknak nagy részében a magyar polgár még hazug levélnek hiszi az újságot.”

„Hitler birodalmi kancellárrá emelésével Ön rászabadította a szent német hazára minden idők legnagyobb demagógját. Azt jövendölöm, hogy ez az aljas ember a mélységbe taszítja a Birodalmat és mérhetetlen csapás lesz majd népünkre. Az eljövendő generációk még a sírjában is átkozzák majd Önt ezért.”

„Ezek a belső felindulások és érzések tették számomra nyilvánvalóvá a haza szó jelentését. Hirtelen visszatértem a múltba és szívemben tisztán és érintetlenül megtaláltam gyermekkori kincseit. Nagyszerű táj jelent meg szemem előtt… Magyarország volt a hazám! Én is, kiáltottam kissé nevetséges patriotizmussal, én is ehhez az erős fajhoz tartozom, én is ennek az eredendően szabad népnek a fia vagyok, amelynek még biztosan jobb napokat tartogat a sors!”

„Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.”

„Miközben egyszerűen lenyűgözött az a szakszerűség, amellyel a rendőrség tette a dolgát és védett engem, tisztességes adófizető állampolgárt, az motoszkált a fejemben, hogy nem kéne valahogy ezt megköszönni? Természetesen akár fizetésemelésre is gondolok, de talán az lenne még jobb, hogy a munkakörülményeiken javíthatnánk. Pl. lakás, jobb felszerelés, családosoknak nagyobb támogatás, nyaralás, beiskolázás, akármi. Amit ők most megtettek értünk, és kimondom: a Hazáért, az példamutató. Jó lenne, ha két hét múlva is emlékeznénk erre, és az illetékesek megtennék ezzel kapcsolatban a dolgukat.”

„Tamási Áron sirató

"Azért vagyunk a világon -- azért --
hogy valahol otthon legyünk benne"…
A hithű vándor mindig hazatért
s a hitetlen is mindig haza menne…

De aki hontalan kívül s belül
az már csak versből építi hazáját
szemére fényes harmat települ
ha hajnalokként hívják messzi hársfák…”

„Mikor hazám csak rendőrállam,
félgyarmat, félfegyenctelep
-- személyi kultusz korszakában --
egész pokol lett, s emberek
folytak el, mint a hó leve,
s nem csont, test s eszme erdeje
feszült volna az életekben,
akkor az otthont félretettem,
hogy bőröm mentsem s jelenem…
Azóta egyre keresem :
mi lett volna?… De nincsen válasz.
A ember újabb hazát választ
s tökben megkapja ugyanazt :
rendőrt, a rácsot, csak a méret
felpuffadtabb s a vér fehérebb,
a tetvek száma kevesebb.”

„Én már nem félek semmitől
Amit lehetett elvesztettem
házban hazában emberekben
s mint rozsdás szög a romos falban
valahogy mégis megmaradtam
s nem kértem soha alamizsnát

Hiszek a téli termő földben
amely a magvakat megőrzi
madarat embert sosem öltem
s nem szoktam dacból összetörni
a kiürített poharat”

„Emlékszel még az Üres Koporsóra
a Jelszóra hogy Menjetek Haza
Ígéretekre sok - sok szerteszórva
s hajnaltalan maradt az éjszaka…

Emlékszel még az elvett iskolára
mocsárba süllyedt szellemroncsokat
dédelgetett még hínárba bugyolálva
a rend míg végül lassan elrohad…”

„Én akkor vagyok igazán hazafias,
ha azt gondolom, hogy én vagyok a hatos villamos.
S bennem utazik haza a nép.
A villamos mélye az anyaméh.
Minden megálló egy születés,
minden megálló egy születés ünnepe.
Le-fel száll a sok pete.
Szakállas embrió, száguld a combino.
Nem fáj, nem fáj, nem fáj,
nem fáj, csak ha nevetek.
…”

„… mit tett ő a hazáért?
Miatta hét esztendeig szívá csak
A börtönök dögvészes levegőjét,
És csak fél századig
Tartá vállán, mint Atlas az eget,
A nemzetiségnek ügyét.”

„És nem volt hazának elég,
hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.”

„Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszuját kiívánta,
és e lapályok kenyerét.”

„Merészség, majd ismét a merészség, mindig a merészség, és a haza megmenekül!”

„Ismered-é a földet,
mely fényt nem üdvözülhet,
mert vége nincs a télnek,
s tavasztalan hazában
az emberek homályban
s megdermedt szívvel élnek?...

Én ismerem.”

„Ezer nap koszorúz, szél hord, akárcsak
magasra duzzadó tengerhabok.
Hegyek - : körhintán óriáselefántok
öveznek, bimbózó város-magot.
Az utcákon emberi szárnycsapások.
Csodás ország: szerelmesed vagyok,
legtisztább hazát te adtál volt, bizony:
tág s fénylő - : ősparadicsom!

(...)

Imádunk -: egyesítő érzelem!
Ily szürke mondatokban is: "Hűs volt éjjel; s igen,
te szép asszony, hideg voltál hozzánk s cudar."
...Ó, kín-harmónia, mely téged könnyez itt...!
Sír, tombol, ki magáért küszködik!
Dicsértessék tehát, ami egybezár.
Csak soha ördög s pokol! S döghalál!
Imádunk, ó érzés, mely egyesít....”

„Németország! Mivé tettétek, szóljatok!
Erős, szabad haza lett? Becsület hazája,
hol népé a vagyon s minden szaporasága?
A közjóról vajon van még fogalmatok?!

"Ébred német hazánk!" - e jelszót még tudod?
Mintha dús kincseket adnának nemsokára,
úgy szálltak meg, akik most magasztalnak áldva.
Csatán íly vereség neked még nem jutott.

Szived összeasszott, a fejed elcsavarták.
Ármány volt a szavad. Marad-e még való?!
Mit hazugság takart, a tettek már kivallják:
kerge hóhérlegény ostort ráz, s a bakó

pallost fen, éliről a száraz vért törölve -
ó, hány új kín szakad a régi kín-özönre!”

„Akkor pokolra löktek engemet...
és régi lényem kiégettetett.
El nem maradt a kínból semmi sem,
tizenkét évig éltem odalenn.

Örült hatalom elől szökve én
fölriadtam a pokol fenekén.
Izzó vasként füstöltek éveim.
Ó hazátlanság - pokoli kín.

(...)

Ki elszenvedte egyszer e pokolt,
az lángjegyet már rodkadozva hord,
örökre izzik átkos bélyege,
s a hontalanság pokla jár bele.

(...)

Kik nem jártatok poklot még soha,
mit tudhatjátok, mi is a haza?
Ki idegen föld hontalanja volt,
és látta önmagát, hogy haldokolt,

és látta ezt a mása-nincs halált -
az a hazában új eget talált.
Más ember ő - a régi már nem él -
ha a pokolból végre hazatér.”

„Nyuszika cigarettafüstben mogorva egyre
a másik Nyuszikát, (ki inkább krokodil csak!) nem méltatja kegyre.
Nyuszika (a többszörös néma) beszédesen hallgat,
én tehát nézhetem kis pókhálóit a falnak.
Nyuszika kirándult és nézi a Dunát,
mert unja a velem való dumát.
Nyuszika nézi szomorú szívvel a tájat,
nekem meg éppen semmise fájhat.
Nyuszika könyörtelen félelmetes bíró,
én meg egy picike se füle, se farka író.
Az élet szép azért mindazonáltal,
ha felkötni magát az ember átal.
Nyuszika csodálja: mily szép az a kert,
és én rímeket gyártok, nyakatekert.
Nyuszika kőszikla, szíve meg nem indul,
míg én itt hallgatok, bűnbánón a kíntúl.
Nyuszika, kérem a babaruhámat:
add vissza hát a másik Nyuszikának!
Sok-sok puszi:
küldi a Nyuszi.

A NYULAT BIZONYÁRA PÓTLÓ VÍGASZ-DAL

Nem Nyuszi-induló, csak vígasz-dal,
ha sokszor elolvasod, megvígasztal.
Ha Nyuszika Nyuszifül
soha sincsen egyedül.
Nyuszi-nyúl, Nyuszi-nyúl,
hogy is mondjam nyusziul:
nyuszi-tanya, piros szallag,
a jó Nyuszi vígan ballag,
mert hiszen, mivel ám:
ha holnap nem, ma talán
- piros szallag, nyuszi-tanya -
Tapsifül is jön majd haza.
Nyúl-nyúl, Nyuszi-nyúl
puszit küldök nyusziul
és egy nyuszit pusziul,
nyuszinyuszi Nyuszi Úr.”

„Mindig úgy éreztem, hogy az egyházmegye alapítása és az a feladata a Szentlélek irányítása alatt van. A Szentlélek az, aki ezt a belső lendületet, tüzet adja az embereknek, hogy a Krisztus követését, Krisztus tanítását meg tudják valósítani. Én is most úgy érzem, hogy a pünkösdi Lélekkel mehetek haza, vihetek bátorítást és indítást a papjaimnak és híveimnek is.”