„Koestler nem akart hazamenni, meg aztán elvesztette az aktatáskáját, s elidőzött odalenn, míg Sartre a járdán tántorgott, és bárgyún nevetgélt; végre Koestler is rászánta magát, és négykézláb felmászott a lépcsőn. Folytatni akarta veszekedését Sartre-ral. „No, gyerünk haza!” – szólt rá Camus barátságosan, és a vállára csapott; Koestler hevesen kitért, és pofon ütötte Camus-t; Camus rá akarta vetni magát, de megakadályoztuk. Koestlert feleségére hagytuk, és beszálltunk Camus kocsijába; Camus is jócskán teleszívta magát vodkával, pezsgővel, és könnyezett: – A barátom volt! És most pofonütött!”