Idézetek a fájdalomról

„Senki sem ismer engem, senki sem tud rólam semmit, mindenki kételkedik bennem, de mindent meg fogok valósítani, és mindent érted csinálok majd. Mindent tudok a fájdalomról, amelyen keresztül kell menned.”

„Mi lennék en.. vagyis főként az a kérdés hogy ki.
Egy érzés egy gondolat és egy hangulat főként egy személyiség
S mit okozhat egy titok minek dátumát féltve őrzöm

Ki is lehetnek én valójában a(z) álarc mögött
a sok fájdalom mellet  pengét ragadva eldontenem de  mindenki megovni szeretne amint egyedül sötét szobában azon toprengek hogy messzire mentem meg érte meg ehez hasonló kósza gondolat jár egyfolytában fejemben majd egy hang suttogja minden rendben lesz

En míg sírva remegek mert nem vagyok jol rám jön szorongás es hozzá társul depresszió és egy kis pánik roham ők soha nem hagynak el s amiutan be kötöttem sebemet nagy ruhakba oltozven könnyeket le töröl ve megyek nagy mosollyal nevetve másnap s mindenki azt mondja milyen boldog milyen okkes de ha ismerne nem gondolná ezt talán…
S utána legjobb barátom halgatja mit más okozott nekem fájdalmat”

„Minden gyöngyszem egy templom, amely fájdalomból épült egy homokszem köré.”

„A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.”

„Nincs nagyobb dolog a világon a fájdalomnál.”

„Ha a fájdalom tapasztalata és a semmi között kéne választanom, a fájdalmat választanám.”

„Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.”

„Hiszem, hogy minden szenvedés forrása a tudatlanság. Az emberek a boldogság vagy kielégülés önző hajhászása által okoznak másoknak fájdalmat. Az igaz boldogság mégis a belső békéből és elégedettségből származik, amelyet úgy érhetünk el, hogy gyakoroljuk az önzetlenséget, a szeretetet, a kegyelmet és megszüntetjük a tudatlanságot, az önzést és a kapzsiságot. Azok a problémák amikkel ma szembenézünk, az erőszakos konfliktusok, a környezetpusztítás, a szegénység, az éhezés és a többi, mind ember alkotta problémák, amelyeket emberi erőfeszítés árán a testvériesség eszményét megértve és fejlesztve meg lehetne oldani. Egyetemes felelősséget kell gyakorolnunk egymásért és a bolygóért amit megosztunk. Bár én a saját Buddhista vallásomat hasznosnak találom, a szeretet és kegyelem gyakorlásában még az ellenségeink irányában is, meggyőződésem, hogy vallásosan vagy hitetlenül mindenki képes kifejleszteni magában egy jó szívet és az egyetemes felelősség érzését.”

„A kisdedet a lehető legkevesebb fájdalom, ijedség és szenvedés érje.”

„A bor elaltatja a férfiak lelkében a fájdalmat, mint a mandragóra az embereket, és lángra gyújtja a vidámságot, mit a tűz az olajat.”

„Ha félsz valamely fájdalomtól vagy szenvedéstől, vizsgáld meg, tehetsz-e valamit ellene. Ha igen - nincs miért aggódnod. Ha nem - akkor sincs.”

„Bár igaz, ez csak a való élet, ami – szerencsére – nem képes elvenni, összetörni és elégetni egyetlen igazi emléket sem, mert az emlékek örök és halhatatlan dolgok, magunkkal visszük akkor is, mikor már nem számít semmi – sem Idő, sem fájdalom, sem holnap…”

„A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.”

„A fájdalom olyan, mint a részeg vendég: mindig visszajön még egy utolsó összeborulásra.”

„Légy türelmes és kemény; egyszer ez a fájdalom hasznos lesz számodra.”
Perfer et obdura, dolor hic tibi proderit olim.

„Az emberi fájdalom nagy része szükségtelen. Önmagad teremted, amíg a megfigyeletlen elme irányítja az életedet.”

„El kell fogadnunk a fájdalmat, és el kell égetnünk, mint üzemanyagot az utazásunkhoz.”

„Minél tökéletesebb egy dolog,
annál több örömöt és fájdalmat okoz.”

„Az összes állat közül az ember az egyetlen, amelyik kegyetlen. Ő az egyetlen, aki fájdalmat okoz az annak élvezetéért.”

„Optimista vagyok... Úgy döntöttem, hogy az leszek. A világunkban sok a sötétség, sok a fájdalom, és választhatunk, hogy ezt látjuk, vagy választhatjuk, hogy meglátjuk az örömöt. Ha megpróbálsz pozitívan reagálni a világra, jobban fogod tölteni az idődet.”

„A bizonyosság fájdalommal tör be az elménkbe.”

„Szemöldökömet összehúzva farkasszemet néztem saját tükörképemmel, keresve, mi különöset láthatok a szememben. Ugyanolyan volt, mint máskor, a szokottnál kicsit szomorúbb, de…
Megtorpantam. Már tudtam, mit akart megláttatni velem Truska. A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt - a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (…) Már tudtam, mire gondolt Truska, amikor arról beszélt, hogy az élő is lehet halott.
- Larten nem akar ezt - súgta a fülembe, miközben meredten bámultam azt az üres szemet a tükörben. - Ő szeret az életet. Azt akar, hogy te is szeressed. Mit mondana, ha látná ez az élőhalott tekintet, ami csak rosszabb lesz, ha nem hagysz abba? (…) Az üres nem jó - folytatta Truska. - *Iszonyatos teher mindez egyetlen embernek, különösen ha az illető ilyen fiatal, ilyen tapasztalatlan, és… a fenébe is, mit szépítsük: ilyen gyáva, mint én. Egyszerűen disznóság. De hát mikor igazságos az élet? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.”

„Volt egyfajta sablon az életemben. Sosem voltam elég erős, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az irányításomon kívül estek; hogy megküzdjek az ellenségekkel, vagy elüldözzem őket; hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is képes voltam megtenni, az, hogy nem adom fel. Kitartottam. Túléltem. Eléggé felkészült voltam ebből a szempontból. Elégnek kell lennie mára. Ki kell tartanom, amíg jön a segítség.”

„A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője. Ő az, aki a művészetekre, a költészetre és az erkölcsre tanította őket; ő az, aki a hősiességet és könyörületességet sugallotta nekik; ő az, aki értéket adott az életnek, amikor megengedte, hogy áldozatul ajánljuk fel; ő az a magasztos és jóságos fájdalom, aki a szerelembe beleoltotta a végtelenséget.”

„Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten; Félni, hogy talán még igazság sincsen; Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre, és makacs reménnyel mégis, mégis HINNI, hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. És örülni tudni a nagy megnyugvásnak: a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.”

„Nehéz időket éltünk meg gyerekkorunkban. Egy család, távol az otthontól, Németországban. Sokat szenvedtek [a szüleim]. Sok volt a fájdalom, a harc közöttük.”

„Gyönyör ejt teherbe, de a fájdalom szül.”

„Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet.”

„Az a valami megöl minden reményt, ezt pillantják meg a rákos betegek az ágyuk melletti vizespohárban, amikor már az összes fájdalomcsillapító elfogyott, és a morfinpumpa nullát mutat, és még messze a hajnal, de a fájdalom nem távozik, csak egyre mélyebbre rágja magát a haldoklók álmatlan csontjaiba. És ez a valami él. Mindenkit gyűlöl, és végtelenül falánk.”

„A féltékenység a nőben csak a hiúság sebe. A férfiban kínszenvedés, amely mélységes, mint a lelki gyötrelem, és folytonos, mint a testi fájdalom.”

„Bénító érzés volt; az érzés, hogy egy hatalmas lyukat vágtak ki belőlem a mellkasomon keresztül, amik tovább dobognak és véreznek, az idő haladásának ellenére. Igazából tudtam, hogy a tüdőmnek még mindig épnek kell lennie, mégis ziháltam, mert a fejem forgott, mintha a próbálkozásaim nem segítenének semmit. A szívemnek is dobognia kellett, de nem hallottam a pulzust a fülemben, a kezeim kéknek tűntek a hidegtől. Befelé dőltem, tartottam a bordáim, hogy egyben tartsam magamat. Küzdöttem a zsibbadtságért, a tagadásért, de az elkerült engem. És mégis, úgy éreztem, hogy túlélhetem. Óvatos voltam, éreztem a fájdalmat - a fájó veszteséget ami a mellkasomból sugárzott, miközben a seb roncshullámai végigszaladtak a végtagjaimon és a fejemen keresztül - de ez kezelhető volt. Át tudtam vészelni.”

„Tisztítsd meg gondolataidat; semmi se legyen kapcsolatban veled, ami nem a tiéd, semmi ne legyen hozzád nőve, és semmi ne okozzon fájdalmat ha elveszik tőled. És magad edzése közben mondd mindennap, mint a gyakorlótéren, nem azt, hogy bölcs vagy - ez a cím talán túlzás volna -, hanem hogy hamarosan felszabadulsz; mert hisz ez az igazi szabadság.”

„Tudatomnál voltam, éreztem a veszteség fájdalmát, amely a mellkasomból sugárzott szét, és pusztító hullámokat küldött a végtagjaimba és a fejembe - de el tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni.”

„A boldogtalan ember egoista, dühös, igazságtalan, kegyetlen, és még az ostobánál is kevésbé hajlamos embertársai megértésére. A szerencsétlenség nem fűzi össze, hanem elválasztja egymástól az embereket, még ott is, ahol a hasonló fájdalom összekötő kapocsként szerepelhetne.”

„Minden pszichikai robusztussága mellett Keitel egy érzékeny, másokat megértő ember volt, nyoma sem volt benne a brutalitásnak vagy a szürke fásultságnak. Mély belső fájdalommal töltötte el fiának és lányának halála, a feleségéért a Berlin elleni bombázások idején érzett aggodalom. (…) Ő volt az, aki az 1944. július 20-i merénylet után Hitlert a karjaiba vette, majd teljes nyugalommal és oltalmazóan, mint egy gyermeket vezette ki a szabadba. ˙(…) Egy kötelességtudó, engedelmes katona, de egyenes, igazságos és segítőkész.
Alfred Jodl, német tábornok”

„A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.”

„Alapvetően a fájdalom neveli a férfiakat. Ettől lett végtelen a szerelem.”

„Egy év alatt annyit tapasztaltam az antiszemitizmusról, ami elég lenne három emberöltőre. Mivel nem sebezheted meg egy nép szent meggyőződéseit, amit a szívük szeret és tisztel, anélkül hogy mély fájdalmat és a szív vérének hullását ne okoznád. 17 éve történt, és a szívem még mindig vérzik.”

„Lehet-e vigasztalni és fájdalmat enyhíteni hazugság nélkül?”

„Ha engem bántanak, aránylag könnyen elviselem, nem rólam van szó. Ha az igazságot bántják, nem tudom elviselni, személyemben vagyok érintve.”

„Különös, mennyire nyomot hagy az arcunkon és egymáshoz hasonít a fájdalom.”

„Lelkünk mélyén rejlik legnagyobb kincsünk, a könny. Két módon tudjuk felszínre hozni: nagy fájdalommal vagy nagy örömmel.”

„Szanaszét a világban, öt világrészen, hány szegény és tanulatlan magyar ember bizonyítja szíve vérével, kétségbeesett fájdalommal, hogy kell a vers, mégiscsak kell, mindenütt. Lehet akármilyen, mégis életszükséglet. Lehet akármilyen, de legyen!”

„(egy népszavazás margójára)

van egy ország
ahol lakom
semmi ágán
lógó
flakon
van egy város
ahol élek
ahány test épp
annyi
lélek
ahány lélek
annyi
lom is
utcára tett
fájdalom is
…

…
vasárnap volt
ahogy mindig
felöltöztek
ahogy illik
csupa dolgos
derék polgár
egy se ruszin
egy se bolgár
olyan szépek
hogy az csuhaj
egyik bérlő
másik
tulaj
kitűnőre
szerepeltek
álmukban sem
szemeteltek
nem engedték
hosszú lére
elindultak a mi-
sére
kukákat se
borogattak
kutyákat se
kurogattak
mise után
leszavaztak
bezabáltak
be is basztak…”

„A más véleményétől való függés oly mélyen gyökeret vert bennünk, hogy a legőszintébb dolog, a fájdalom is színleléssé válik.”

„Miért remegsz belé, ha a közelben harang kondul,
keményen, mint az ütés, nyilallón, akár a fájdalom?”

„Az élet nagy célja az érzés - érezni, hogy létezünk, még akkor is, ha fájdalomban szenvedünk.”

„Legyen bátorságod az elét nagy bánataihoz és türelmed a kicsikhez; és amikor fáradságosan teljesítetted mindennapi feladatodat, nyugodtan menj aludni. Isten ébren van.”

„Minden viszontagság, minden kellemetlen helyzet, minden kudarc, sőt minden testi fájdalom magában hordja valamilyen vele egyenértékű jótétemény csíráját.”

„Találj egy helyet magadban, ahol öröm van, és az öröm majd kiégeti a fájdalmat.”

„Gondolom, az egyik ok, amiért az emberek olyan makacsul ragaszkodnak a gyűlöleteikhez, az az, hogy érzik, ha a gyűlölet egyszer megszűnik, kénytelenek lesznek a fájdalommal foglalkozni.”

„Aki tanul, annak szenvednie kell. És még álmunkban is cseppenként hullik a fájdalom, amely nem tud feledni, a szívre, míg végül saját kétségbeesésünkben, akaratunk ellenére, Isten rettenetes kegyelmei által bölcsességre jutunk.”

„Minden ember ura a saját halálának, és csak annyit tehetünk, ha eljön az ideje, hogy segítsünk neki meghalni anélkül, hogy félne a fájdalomtól.”

„A fájdalom és az ostobaság nagy boldogsághoz és teljes tudáshoz vezet, mert az Örök Bölcsesség semmit sem teremtett hiába.”

„Fájdalom hasított a szívembe, mint minden alkalommal, amikor megláttam egy lányt, akit szerettem, és aki az ellenkező irányba ment ebben a túl nagy világban.”

„Valami kinyitja a szárnyainkat. Valami eltünteti az unalmat és a fájdalmat. Valaki megtölti előttünk a poharat: Csak a szentség ízét érezzük.”

„Még csak nem is boldogságot kérünk, csak egy kicsit kevesebb fájdalmat.”

„Az élet magától is fájdalmat fog okozni. A ti felelősségetek az, hogy örömet teremtsetek.”

„Az emberek megfogják a legeladhatóbbnak tűnő pillanatokat az életben és még felpimpelik. Aztán kirakják, hogy irigységet generáljanak a követőikben valami iránt ami valójában nem létezik. Amikor görgeti az ember az Instáját, érdemes fejben tartani, hogy olyan pillanatok gyűjteményét nézed, amik arra vannak kitalálva, hogy te azt érezd: “Neki de jó!”. Valójában, ilyenkor mind a két fél vesztegeti az idejét. Az is aki önként hagyja, hogy kicsalják a fájdalmat, hogy neki miért nem ilyen jó. De az is, aki nem valami igazit ad magának az életben, hanem megelégszik az illúzióval.”

„Nem tudunk semmit. Nem tudunk semmit a fájdalomról, a fagy keserű évada hosszú medreket váj izmainkban.”

„A legnagyobb megbánás, amivel együtt kell élni, az az, hogy megbántottál valakit. Én pedig alig tudom felfogni, hogy mekkora fájdalmat okoztam másoknak.”

„A legerősebb érzéseinkre soha nincsenek szavak. Csak a fájdalom van, amit nem tudunk megosztani. A fájdalom, amit mindannyiunknak egyedül kell átélnünk.”

„Nem kell gyászolnunk a halottakat. Miért kellene gyászolnunk őket? Ők már egy olyan helyen vannak, ahol nincs többé árnyék, sötétség, magány, elszigeteltség vagy fájdalom. Otthon vannak.”

„A fájdalom jó volt. Ha fájt, az azt jelentette, hogy nem haltam meg.”