Idézetek darab-ről

„Elismerem, gyönyörű vagy, de akkor is csak egy darab hús, egy kívánatos test, mert a lelked engem nem érdekel.”

„A fiú kifogta a lovat, bevezette az istállóba és bekötötte a helyére, majd apjáék után szaladt. A malom ajtaja nyikordult, majd becsukódott. (…) belépett a szobába. Érezte az öregek kimondott szavainak el nem röppent, még odabent nehezedő súlyát. Nem szólt semmit. Régi, kopott kis cipője halkan beszélt a padló fájához, miközben az ablakhoz ment. Nézte egy darabig az üvegen sétáló, imádkozásban lábacskáit dörzsölő, fényes hátú legyet, amint lassan az üvegről az ablak szúette, vénségtől barnult fájára óvatoskodott – majd kinézett a pókhálós üvegen.”

„Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.”

„Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.”

„Minél többet olvas az ember történelmet, annál inkább kedvet kap arra, hogy maga is gazemberré váljék, sokkal előnyösebb dolog! A nagy Hannibált, aki nélkül Karthágót nem is ismernénk, ez a semmi kis Karthágó száműzte, vagyonát elkobozta, lakóházát lerombolta! Semmi sem új…Gnaeus Naeviust már akkor kalodába zárták, hogy ne írjon merész darabokat. Az aetoóliaiak, sokkal a mi korunk előtt, hamis amnesztiát hirdettek, hogy hazacsalogassák az emigránsokat. és kivégezték őket. Már Rómában felfedezték azt az igazságot, amelyről a gulag megfeledkezik: nem gazdaságos éhesen hagyni a rabszolgát, etetni kell! Az egész történelem merő…falás. ki kit elkap, be is kapja.”

„Valahányszor ölünk, egy darab belőlünk is elpusztul.”

„A végzetünk többnyire az utcasarkon hever. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus… a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája. Egy biztos: soha nem megy házhoz. Nekünk kell érte mennünk!”

„Különböző személyiségeket teremtettem magamban. Állandóan személyiségeket teremtek. Minden álmom, amint álommá lesz, nyomban egy másik személyben testesül meg, és az illető álmodja meg az álmomat, nem én. Hogy alkotni tudjak, megsemmisítem magam; annyira külsővé lettem önmagamban, hogy még önmagamban is csak külsődlegesen létezem. Eleven színpad vagyok, ahol különböző színészek lépnek fel, és különböző darabokat mutatnak be.”

„Ha olyan egyszerű volna! Hogy vannak holmi sötét emberek, akik merő gonoszságból mindenféle sötét dolgot művelnek, és nem kell mást tenni, csak elválasztani a többiektől, és megsemmisíteni őket. Csakhogy a jót és rosszat elválasztó vonal minden ember szívén belül húzódik. S ugyan ki semmisítené meg a tulajdon szívének egy darabját?”

„A hatalom abban rejlik, hogy az emberi elmét darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk.”

„Az embert a tettei alapján ítéljük meg teljes mértékben, a kezdetektől a végéig. Ne vegyél ki egy darabot az életemből vagy egy dalt a zenémből, és ne mondd, hogy erről szól, mert te azt hiszed, hogy, jobban tudod.”

„Amerikai első napomnak szinte tündérálomként lefolyt órái után, midőn estve számot vetettem magammal azon napi történeteimről, két nevezetes tárgy lett előttem igen figyelmessé, s az nekem hosszas elmélkedésre adott okot. Az első az: hogy midőn Amerikába beléptünk, senki tőlünk, sem egyik útitársunktól is passzust nemcsak hogy nem kért, hanem még csak nevünket sem kérdezte, s odamenetelünk senki figyelmét magára nem vonta. A második az, hogy a vámháznál az utazók becsületszavát elégségesnek tartják portékáikra nézve, s azt senki fel nem bontja, s nem hányja ki darabonként, ha vajon igazat mondott-e az utazó; s a kereskedők portékáit is csupán a hitök szerint feladottakról vámolják. Ki legalább hallomásból ismeri az európai országok nagyobb részének harmincadi, políciai és passzusbeli rendszerét, gondolni fogja, miért lettek oly figyelmesek reám nézve ezen tárgyak. Ki pedig utazott is, az velem együtt bámulni fog az amerikaiak ezen módján.”

„Ha tudnám, hogy ki, megmondtam volna a darabban.”

„Azzal az öt emberrel igazán különleges dolgot hoztunk létre, teljesen értelmetlen lenne mindezt félretenni. Szeretném, ha mindig lehetőségem lenne visszatérni a Matchbox Twentybe, mint ahogy mindig meg is fogom ezt tenni. Nem azért, mert kell, hanem mert így akarjuk. Ez lényeges különbség! Az együttesbéli munka azonban csak egy kis darabja az életnek és a zenének. Emellett én dzsesszt is hallgatok, és annyi minden mást. A Something To Be erről szól.”

„Akinek puskát tolnak a képébe, Jean Louise, az bármilyen fegyvert megragad, hogy megvédje magát, legyen az akár egy kő, akár egy darab tűzifa, akár a Polgárok Tanácsa.”

„Az egész estét betöltő darabok olykor űrt hagynak a lelkünkben.”

„Körülbelül hétéves lehettem, amikor egy vésőt kaptam, amolyan hajlott hátú pléhfélét, amivel elkezdtem egy darab követ faragni. Valami állat-emberfélét vettem észre kialakulni. De akkor már elbújtam a pincébe, és ott folytattam titokzatos munkámat. Sámánkodásféle lázas mesterkedés vett rajtam erőt, s az anyag megszólalt.”

„Nagyon közel van, akármi legyen is az, és tanakodik. Vagy jön, és darabokra tépi, vagy továbbáll. Ez nem vicc, és nem is álom. A Halál és az Őrület áll, kuporog, esetleg ott ül, a tisztás szélén. Azon gondolkodik, hogy most vigye el… vagy hagyja még érni egy kicsit.”

„… a nagy darab emberek álltak mindig a legrosszabbul értelem dolgában.”

„A gondatlanság halálos. Egy darabig szerencséd van, de végül mindig bejön. A gondatlanság megöl.”

„Miként vásárolható meg az égbolt vagy a föld melege, vagy az antilop szökellése? Miként adhatjuk ezt el neki - és miként vásárolhatja ezt meg? Vagy talán azt tehet a földdel, amit akar, pusztán azért mert a rézbőrű ember aláír egy darab papírt, és átadja a fehérembernek? Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét, és a víz csillogását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg? Visszaadhatja a pénze a bölények életét, ha már az utolsót is leterítette?”

„…arra vigyázni és abban segélleni s utasítani a jó fordítókat, hogy elsőbe olyan darabokat válasszanak, amelyek a fordításba a lelkeket és érzékenyítő erejeket el ne veszejtsék. Mert olyannak tartom p. o. Vergilius pásztori verseit, amint hívják eclogáit, melyeket érzékenyül és egész erejekben lehetetlen fordítani, az akkori helybéli állapotokra és környülállásokra igen erős célozás lévén bennek, melyek ma megszűnvén, minket eléggé nem érzékenyíthetnek.”

„Az egyetlen igazi ajándék, ha magadból adsz egy darabot.”

„A rézbőrű embernek folyvást hátrálnia kell az előrenyomuló fehér ember elől, ahogy a hajnali köd húzódik vissza napkeltekor az erdőbe, de apáink hamva szent, sírja megszentelt föld, s így nekünk szentek ezek a dombok, ezek a fák, szent ez a darab föld. Tudjuk, hogy a mi érzelmeinket a fehér ember nem érti meg. Számára ez ugyanolyan föld, mint bármely másik, mert idegen, ki éjszaka érkezik, és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van. Neki a föld nem testvére, hanem ellensége, és mihelyt meghódította, továbbáll.”

„…az időt is érik ütések és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.”

„Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (…) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a te dalod szól!”

„Az ember gigász akarna lenni barátom, pedig csak egy darab szar.”

„Ilyennek kell lennie a Forma-1-nek, ezek az ember-ember elleni küzdelmek azok, amitől izgalmassá válok kívülről, és belülről is. Éreztem, hogy szinte hasítottam a kavalkádon át, ezzel a valóban kiválló autóval, rengeteg volt a tartalékom, tudtam támadni, s az ellenfeleket sorban hagytam magam mögött. Általában az ember más várja, mikor lesz vége egy futamnak - hiszen fáradt. Ma azt éreztem, hogy ha lehetett volna, még egy darabig-csak még egy keveset- szívesen köröztem volna odakinn a többiekkel!”

„Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyűjtő a gyűjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember.”

„Az idő olyan, mint egy mozaikokból összerakható türelemjáték - mondta. - Képzelj el egy hatalmas ládát, telis-tele sok millió kirakójáték apró darabkáinak milliárdjaival: ez a jövő. Egy óriási táblát képzelj mellé, amely részben már megtelt a teljes puzzle lapocskáival: ez a múlt. Azok, akiknek a jelenben dönteniük kell egy-egy dolog felől, mindannyiszor vakon nyúlnak bele a jövőt rejtő dobozba, kihúzzák a kirakójáték egy újabb mozaikdarabját, és odateszik a táblán a helyére. Valahányszor egy új darabka kerül a táblára, azzal változni fog a puzzle végső formája és rajza, ezért fölösleges azt méricskélni, milyen lett volna a kép, ha egy másik lapocska került volna ki a dobozból.”

„Én hiszem, hogy Isten jó világot teremtett: ha megengedi, hogy szomjasak legyünk, akkor kutat is teremtett. Ez olyan, mint egy óriási kirakós játék, csak meg kell keresni a darabokat, akkor összeáll”

„A világirodalom nagyjai közt alig akad még egy, akinek oly kevéssé lett volna filozófiája, világnézeti tartalma, mint Shakespeare-nek. … Hamlet nem akar többet jelenteni, mint amennyit szó szerint jelent: egy egyszeri tragédiát, aminek semmiféle tanulsága nincsen. Hogy Shakespeare drámái mögött mindegyre titokzatos és megmérhetetlen mélységeket érzünk, az nem azért van, mintha valami mélységes gondolat rejtőzködnék mögöttük, hanem azért, mert a tökéletes költői forma varázsa, a Shakespeare-darabok páratlan költőisége és drámaisága, feltárja előttünk, ködös sejtelemként, az emberi léleknek, önnönmagunknak beláthatatlan mélységeit.”

„Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség.
De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett,
És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet,
És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.”

„Mai álláspontom szerint, a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja.”

„A Király Színház akkor nagyon rosszul állt. Rákosi Szidinél laktam akkoriban, Beöthy László mamájánál. Ő aggódott legjobban fia színházának anyagi helyzete miatt. Akárhányszor hazajöttem a próbákról (János vitéz próbáiról) mindig faggatott: Lesz ennek sikere?… de jó lenne, ha legalább huszonötször lemenne… Nem tudtam megnyugtatni. Aztán amikor először próbáltunk jelmezzel, zenekarral, Szidi néni lejött a próbára. Voltak még vagy harmincan a nézőtéren. Akkor elénekeltem az "Egy rózsaszál szebben beszél"-t, s már eldőlt a darab sorsa. Mindenki sírt a nézőtéren, én is velük. Beöthy feljött a színpadra és ezt mondta: Ez a darab százszor fog menni! Szidi mama ráduplázott: Kétszázszor. Mindketten tévedtek. Csak én játszottam eddig 574-szer!”

„Ha a szeretet, vagy az erőszakmentesség nem a létünk törvénye, minden érvem darabokra hullik.”

„Egy nap láttam, leült egy öles fa tövébe
zsákot és kalapot a márványpadra téve
egy szegény; kis darab fekete kenyeret
majszolt, s álmaiba beléfeledkezett.
A sok hosszú fasort szeme kutatva járta,
jön-e ki figyel bánata dallamára;
búslakodott a gyér járókelők nyomán,
kik rótták szanaszét útjaik szaporán:
velük nyelt el veszett ailamizsnát a távol,
melyér fekhelyet ád holmi sötét sikátor,
s juzthat hitvány szobán rosszízű estebéd.”

„Minden rendbe jön – Maga sem hitte, amit mondott, de hát így szólt a litánia, az altató, a felnőtt hangja, mely az évek fekete kútjába, a gyermekkori rettenet nyomorúságos vermébe is utat talál; ilyesmit mond az ember, ha a dolgok rosszul alakulnak; ez az a fény az éjjeliszekrényen, mely ha el nem is űzi a szekrényben megbúvó szörnyeteget, de egy darabig távol tartja; az erőtlen hang, melynek mindazonáltal szólnia kell.”

„Talán darabokban, de a legjobbat nyújtottam neked.”

„Néha barátnak lenni azt jelenti, hogy elsajátítjuk az időzítés művészetét. Megvan a csend ideje. Megvan az ideje annak, hogy elengedjük és hagyjuk, hogy az emberek belevessék magukat a saját sorsukba. És van idő arra, hogy felkészüljünk a megmaradt darabok összeszedésére, amikor mindennek vége.”

„A hódítás feltételei mindig könnyűek. Csak egy darabig kell fáradoznunk, egy darabig tűrnünk, mindig hinnünk kell, és soha nem szabad visszafordulnunk.”

„Ahányszor egy órányi idő elveszik, az életből pusztul el egy darab.”

„Még ha tudnám is, hogy holnap a világ darabokra hullik, akkor is elültetném az almafámat.”

„Előbb-utóbb mindannyian meghalunk, de mi, mint faj, még egy darabig itt maradunk. Ezért gondolom, hogy a pénz, a hírnév vagy a hatalom felhalmozása lényegtelen. Az emberiség szolgálata az egyetlen dolog, ami hosszú távon igazán számít.”