Idézetek nyom-ről

„A muzulmán vallás színvak, de színvak a muzulmán társadalom is: ez a két gondolat egyre mélyebb nyomot hagyott agyamban, egyre jobban eltérített régi gondolkodásmódomtól.”

Malcolm X (1925–1965)

„Mihelyt az irónia megszűnik az ékesszólás közvetlen, klasszikus eszköze lenni, amely a józan értelem számára egyetlen pillanatig sem lehet félreérthető, nyomban léhasággá válik, a civilizáció kerékkötőjévé, a megrekedéssel, szellemtelenséggel, bűnnel való tisztátalan kacérkodássá.”

Thomas Mann (1875–1955) Nobel-díjas német író

„És száll az idő, és száll az idő, és szállnak az évek, száz év, kétezer év, és zúgnak a távoli partok, zúgnak a kis meg a nagy kikötők, mert nagy a hír, ami hírlik: nincs Ilion csupakő peremén csak szürke ebeknek sokasága és senki kívülük. Járnak a szürke kutyák, hegyes orruk zöld holdra meresztik, hosszú sírással sírnak, mert senki a parton nincs kívülük, csak a csend meg a kő meg a por a magánnyal. És aki arra halad, hogy tudná, mit takar itt el, mit fed a por, miféle nyomot, két talp puha rajzát.”

Szabó Magda (1917–2007) magyar író, költő, műfordító

„Elméleti munka nem létezik tisztesség nélkül, amit viszont lábbal tipornak. Minden új kiadás alkalmával töviről-hegyire átdolgozzák a Lenin írásaihoz fűzött magyarázó jegyzeteket avégett, hogy a kormányzó vezérkar személyes érdekeit szolgálják, dicsőítsék a „vezéreket”, befeketítsék ellenlábasaikat, eltüntessenek bizonyos nyomokat…”

Lev Davidovics Trockij (1879–1940) orosz marxista politikus

„A demokrácia szépsége, hogy a hatalom figyelembe veszi a többségi véleményt, de a demokrácia nyomora, fele plusz egy arányban engedelmeskedni a tömegnek. Mivelhogy az emberek többsége nem foglalkozik mások sorsával.”

Pierre abbé (1912–2007)

„Nem azok közé tartozom akik félnek a néptől. A nép, és nem pedig a gazdagok továbbélő szabadságunk támaszai. És, hogy megõrizzük népünk függetlenségét, nem engedhetjük meg, hogy vezetõink állandó adósságal terheljenek meg bennünket. Választanuk kell takarékosság és szabadság, vagy tékozlás és szolgaság között. Ha olyan adósságokba verjük magunkat, hogy adót kell fizetnünk a húsra, italra, szükségleteinkre és kényelmünkre, munkánkra és szórakozásunkra, hivatásunkra és hitünkre - ahogy Anglia népe is kénytelen -, akkor népünknek, mint nekik is, huszon-négyből tizen-hat órát kell majd dolgoznia és tizenöt óra jövedelmét a kormánynak adnia adósságaira és költségeire; és a tizenhatodik óra keresete nem lévén elég kenyérre, kénytelenek leszünk - mint ők is - zabkását és krumplit enni. Nem lesz időnk gondolkozni, nem lesz módunk a hûtelen gazdákat számadásra vonni, hanem örülünk majd ha létfenntartásunkat megkereshetjük, bérbeadván magunkat társ-szenvedőink nyakára bilincset verni. Földbirtokosaink is, mint az övéik, névleg megtartják ugyan a sajátjuknak nevezett ingatlant és annak igazgatását, de valójában csupán mint a kincstár intézői, és kénytelenek lesznek - mint övéik is - külföldön vándorolni és megelégedni nyomorral, ismeretlenséggel, kivetettséggel és a nemzet glóriájával. E példa áldásos tanulságként állhatna elõttünk, hogy köz- és magán szertelenség miként teszi tönkre a magán vagyonokat. Az alapelvtõl való eltérés elsõ esete a második példájává válik, a második a harmadikévá, és így tovább, míg a társadalom nagy része nyomorúság automatáivá alakul és nem lesz máshoz érzéke mint bûnhöz és szenvedéshez. Azután indul el majd a bellum omnium in omnia [harc mindenki mindenkik ellen], amit egyes filozófusok oly elterjedtnek találtak ebben a világban, hogy azt képzelték az embertelenség az emberiség természetes állapota. Az államadósság e félelmetes fogat első lova. Amit adózás és az annak nyomában járó nyomorúság és elnyomás követ.”

Thomas Jefferson (1743–1826) amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok 3. elnöke (1801-1809)

„Én magyar író vagyok, nékem a magyar a szent nyelvem. nékem minden csepp vérem azzal a kultúrával van itatva, melyet itt szoptam magamba, ebben az áldott és átkozott kis országban. Ha tehát rajtam mégis kiütköznek zsidó származásom nyomai, erről én nem tehetek s ha nem is röstellem ezt, de nem is dicsekszem vele. S ha valaki ezt rólam megállapítja, én azt nem fogom dicsőségnek tartani. Engem üldöztek itt - mit tehetek róla? Rosszul jártam az anyámmal is, a hazámmal, is, de azért nem mondhatom rájuk azt, hogy ők nem anyám és nem hazám.”

Füst Milán (1888–1967) magyar író, költő, drámaíró, esztéta, a DIA posztumusz tagja

„Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.”

Ludwig van Beethoven (1770–1827) német klasszicista zeneszerző

„Különböző személyiségeket teremtettem magamban. Állandóan személyiségeket teremtek. Minden álmom, amint álommá lesz, nyomban egy másik személyben testesül meg, és az illető álmodja meg az álmomat, nem én. Hogy alkotni tudjak, megsemmisítem magam; annyira külsővé lettem önmagamban, hogy még önmagamban is csak külsődlegesen létezem. Eleven színpad vagyok, ahol különböző színészek lépnek fel, és különböző darabokat mutatnak be.”

Fernando Pessoa (1888–1935) portugál költő

„Semmi sem élesíti jobban az intelligenciát, mint egy szenvedélyes gyanú, semmi sem fejleszti jobban egy éretlen elme valamennyi képességét, mint egy sötétbe futó nyom.”

Stefan Zweig (1881–1942) osztrák író, költő, műfordító

„Azonosulnak Isten hatalmával, és azt hiszik, maguk is istenek. Ebben gyökerezik az őrültségük. Mindegyikből egy archetípus lesz, annyira betegesen megnőtt az egójuk, hogy már nem is tudják meddig tartanak ők maguk, és hol kezdődik az Isten. Ez nem büszkeség vagy önteltség, ez az ego végsőkig való tágítása. Összemosták ki az, aki imádkozik, és ki az, akihez imádkoznak. Nem az ember falta fel az Istent, hanem az Isten az embert. Nem értik meg, hogy az ember tehetetlen. Gyenge vagyok és jelentéktelen, a világegyetemen nem hagyhatok semmilyen nyomot. Mert ügyet se vet rám, látatlanul élem le az életemet. És ebben mi a rossz? Hát nem jobb így? Hiszen halállal lakolnak azok, akikre az istenek felfigyelnek. Maradj jelentéktelen, és nem lesznek rád féltékenyek a hatalmasok.”

Philip K. Dick (1928–1982) amerikai író

„Történetemben van némi irónia: mialatt az életet kutattam, az élő szervezeteket ízeikre szedtem, de eközben kezeim között elsiklott az élet, és végül a molekuláknál meg az atomoknál kötöttem ki, ahol már nyoma sincs az életnek. Most öregkoromban megpróbálom újra összerakni azt, amit korábban rendkívül nagy gonddal szétdaraboltam.”

Szent-Györgyi Albert (1893–1986) Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus

„Amikor kész a mondatod, gondosan csiszold le sarkait és sajátos öntőformád többi nyomát. Le kell kerekítened, hogy könnyebben férkőzhessen be mások elméjébe és emlékezetébe.”

Joseph Joubert (1754–1824) Francia aforizma-szerző

„Találkozom Jézussal, így szól hozzám: szeretlek. Isten szeretetének története a Biblia nyomán; ford. Cziglányi Zsolt; 2. jav. kiad.; Lámpás, Abaliget, 1991”

Jean Vanier (1928–2019)

„Semmit sem hagyó korunk legfőbb átkának szükségképp azt tartom, hogy az ember a következő pillanatban máris felemészti az előzőt, hogy röptében elherdálja a napot, s így mindig máról holnapra élanélkül, hogy bármit végbevinne. Hiszen már a nap minden szakának megvan az újságja is! Egy jó koponya még beiktathatna egyet s mást. Így minden, amit teszünk, végzünk, költünk, sőt szándékolunk, a köz prédája lesz. Ha valaki örül vagy szenved, azt nyomban mások időtöltésére teszi, és így szökken a hír háztól házig, városról városra, birodalomból birodalomba, végül világrészek között is át, pokoli sebesen.”

Johann Wolfgang Goethe (1749–1832)

„Szilencium e helyt, tiszteletet kérünk és a lehető legnagyobb figyelmet. Mert ugyan ki jött el hozzánk! Csak szorosan a nyomunkban. No most hát lássátok, ő az, bizony, az ALBA.”

Samuel Beckett (1906–1989) ír költő, próza- és drámaíró

„Körünkben fonák pártoskodások űzik dulongásaikat. (…) Nem hon és mesterség szeretete az, ami embereinket a dulásokra ragadozza, hanem szilaj tűz, neveletlenség, éretlen gőg. Ha a vázakat döntik, azzal nem gondolok; még örvendek neki; de azt tenni méltósággal illik, nem vadsággal. Hol a Kritikai Lapokban legkisebb nyoma a szív meleg érzéseinek? Pedig a kritika ki nem zárja a szívet…
(356. oldal.)”

Kazinczy Ferenc (1759–1831) magyar író, költő, nyelvész, politikus, az MTA tagja

„Mindegyik menekült azon nyomban hozza magával a családját és gyógyíttatja is őket. A rendes és szorgalmas osztrákok költségére.”

Jörg Haider (1950–2008) osztrák politikus

„Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz. És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak. Csupán egy árok vagy vízmosás választja el. Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép. Pedig lassanként elhayják egymást az utak és nem találkoznak többé.”

Bánffy Miklós (1873–1950) magyar író, grafikus, díszlet-és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter

„Én magam nem vagyok már más, mint lélegző emlékezet. Tovatűnő gondolatok nyomát keresem a holdfényben táncoló erdő felett, és lágyan magamra húzom elmúlt, soha vissza nem térő idők csillagporban úszó emlékezetét…”

Papp Olivér (1975) magyar író (1975–)

„Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmet ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél - mindenesetre igazibb tulajdonunknak.”

Ottlik Géza (1912–1990) magyar író, műfordító

„Újságírók gyakran kérdezgetik, mennyit nyomok a mérlegen, és azt felelem „csak reggel, reggeli előtt nyomok rajta egyet”. A súlyom azonban titok marad.”

Alfred Hitchcock (1899–1980) angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer

„Minden pszichikai robusztussága mellett Keitel egy érzékeny, másokat megértő ember volt, nyoma sem volt benne a brutalitásnak vagy a szürke fásultságnak. Mély belső fájdalommal töltötte el fiának és lányának halála, a feleségéért a Berlin elleni bombázások idején érzett aggodalom. (…) Ő volt az, aki az 1944. július 20-i merénylet után Hitlert a karjaiba vette, majd teljes nyugalommal és oltalmazóan, mint egy gyermeket vezette ki a szabadba. ˙(…) Egy kötelességtudó, engedelmes katona, de egyenes, igazságos és segítőkész.
Alfred Jodl, német tábornok”

Wilhelm Keitel (1882–1946) Második világháborús német katonai főparancsnok

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) angol író, filozófus, teológus

„Aki mások nyomában jár, sohasem kerülhet elébük; aki maga nem tud jó dolgokat alkotni, a másét sem használhatja jól fel.”

Michelangelo Buonarroti (1475–1564) olasz szobrász, festő, építész és költő

„A természet fortélyossága lépten-nyomon kijátssza az érzékek és az értelem fortélyosságát, úgyhogy bolond időtöltés volna mind a sok szép elmélkedés, emberi okoskodás, vitatkozás, ha nem akadna, aki felhivja erre a figyelmet.”

Francis Bacon (1561–1626) brit filozófus, államférfi

„Különös, mennyire nyomot hagy az arcunkon és egymáshoz hasonít a fájdalom.”

Stephen King könyv A halálsoron

„Abban a különös helyzetben vagyok, hogy történelmet írhatok egy olyan műfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a műfaj megszületett, kivirágzott, termő magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant először a közönség elé. Egy kurta emberöltő töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig.”

Nagy Endre (1877–1938) magyar újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató

„Mert az erény, bármennyire homályban van is, soha nem marad rejtve, hanem jeleket bocsát ki magából, és aki csak méltó rá, felismeri nyomairól.”

Lucius Annaeus Seneca Maior (-54–39 i.e.)

„Egy nap láttam, leült egy öles fa tövébe
zsákot és kalapot a márványpadra téve
egy szegény; kis darab fekete kenyeret
majszolt, s álmaiba beléfeledkezett.
A sok hosszú fasort szeme kutatva járta,
jön-e ki figyel bánata dallamára;
búslakodott a gyér járókelők nyomán,
kik rótták szanaszét útjaik szaporán:
velük nyelt el veszett ailamizsnát a távol,
melyér fekhelyet ád holmi sötét sikátor,
s juzthat hitvány szobán rosszízű estebéd.”

Alfred de Vigny (1797–1863) francia költő, író és drámaíró

„Kedves Elnök úr!
…
Tegnap kaptam meg
a behívómat
az általános mozgósítás ügyében
és a háborúba kellene mennem
szerdára virradóra.
…
de úgy döntöttem
hogy dezertálok.
…
Kenyeret fogok koldulni
Franciaország-szerte,
és Bretagné-tól Provence-ig
mindenkinek ezt mondom:
Ne engedelmeskedj!
Utasíts el a háborút!
…
Ha el kell vérezni,
adja a vérét Ön, uram!
…
Ha nyomomat követtetti,
ezt mondja a csendőreinek:
Nekem nincs fegyverem,
Nyugodtan lelőhetnek.”

Boris Vian (1920–1959)

„Mind meghalunk egyszer, mindenki, micsoda cirkusz! Pont ennek kéne összetartania minket, de ez még sincs így. Jelentéktelen dolgok terrorizálnak és nyomnak el minket. Felemészt minket a semmi.”

Charles Bukowski (1920–1994)

„Nincs szerelem, nincs barátság, amely ne keresztezné sorsunk útját anélkül, hogy örökre nyomot hagyna rajta.”

François Mauriac (1885–1970)

„Mindig is remegtem a rémülettől az emberek előtt. Mivel képtelen voltam a bizalom legkisebb részecskéjét is érezni abban, hogy képes vagyok beszélni és emberi lényként viselkedni, magányos gyötrelmeimet a keblembe zártam. Melankóliámat és izgatottságomat rejtve tartottam, óvakodva attól, hogy bármilyen nyomot hagyjak magam után. Ártatlan optimizmust színleltem; fokozatosan tökéletesítettem magam a bohókás különc szerepében.”

Dazai Oszamu (1909–1948)

„Van hazád. Nékem menni kellett.
Ha menedék is fogadott,
éveim meg nem élve elperegnek. -
De neked van -
neked van otthonod.

Arcom pirul, majd holtra sápad,
rád gondolok. Ím, jelt adok,
peremén állva a világnak -
De neked van -
neked van otthonod.

Lehet kettőnket összemérnem?
Kezed között, kezed között vagyok.
Hogy is lehetne hát nyomodba érnem?
De neked van -
neked van otthonod.”

Johannes Robert Becher (1891–1958) német költő és politikus

„Ha évek alkonyán ez élet ellobog,
s kioltva fényeim, megint elindulok,
s a változó világ ködébe visszatérek,
ha milliárdja újabb nemzedéknek
a földet csillogóbb csodákkal tölti meg,
a nyomán ha majd a természet megépül –
smaragdos erdeim, fogadjatok be végül,
s fedjétek hamvaim, ti ismerős vizek!

(…)

Ó, ismeretlen, távoli utód,
nem éltem én hiába! – Végy kezedbe,
hisz érted égtem el, hogy énvelem fejezd be,
mit végbevinnem, íme, nem jutott.”

Nyikolaj Alekszejevics Zabolockij (1903–1958)

„A francia forradalom óta minden forradalmár hangoztatja: "szabadság, egyenlőség, testvériség". A szabadságról itt is sok szó esik, a testvériségnek nyoma sincs, az egyenlőségről pedig soha nem beszélnek, holott ennek gyökerei az Ószövetségbe nyúlnak.”

Majnek Antal (1951) munkácsi római katolikus püspök

„Általában véve egyetlen modern város lakossága sem kelti a fizikai szépség benyomását a látogatóban. A nagyvárosi élet könyörtelen bélyeget nyom az emberi arcra.”

Irwin Shaw (1913–1984)