Idézetek regény-ről

„Uramisten! Az életem pont olyan, mint a novelláim és a regényeim… PKD valamelyik könyvének főszereplője vagyok!”

„Az író, akinek nincs érzéke a társadalmi jogossághoz és jogtalansághoz, inkább adjon ki iskolai évkönyvet a jó tanulók névsorával, de ne írjon regényeket.”

„Egy nem létező település határvidéke vagyok, terjengős kommentár egy meg nem írt könyvhöz. Senki, de senki nem vagyok. Nem tudok érezni, nem tudok gondolkodni, nem tudok szeretni. Egy megírásra váró regény szereplője vagyok, s bár soha nem léteztem, tünékenyen és formátlanul bolyongok egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni.”

„Úgy gondolom, hogy azok a regények, melyekből hiányzik a technológia, rosszul mutatják be az életet, ugyanúgy mint ahogy a viktoriánusok a szex kihagyásával rosszul mutatták be az életet.”

„Íme, az ortodoxia izgató regénye. Az emberek annak a bolond szokásnak rabjává lettek, hogy úgy beszélnek az ortodoxiáról, mint valami nehézkes, sivár és megülepedett dologról. Pedig nincs az ortodoxiánál kockázatosabb és érdekfeszítőbb. Az ortodoxia maga az egészség; és az egészség mindig drámaibb, mint a téboly. Az ortodoxia annak az embernek az egyensúlya, aki őrülten száguldó lovak mögött tartja a gyeplőszárat, s bár látszólag hol erre, hol arra dől és meginog, mégis megőrzi minden egyes testtartásában a szobrok szépségét és az aritmetika pontosságát… Az ortodox Egyház sohasem tért a kitaposott útra, nem fogadta el a konvenciókat; az ortodox Egyház sohasem volt tiszteletreméltóan mértékletes. Könnyebb lett volna elfogadnia az ariánusok földi hatalmát. Könnyebb lett volna a kálvinista 17. században belehajtani a predesztináció feneketlen árkába. Könnyű őrültnek, könnyű eretneknek lenni. Mindig könnyű a kor feje után indulni, de nehéz dolog vigyázni saját fejünkre. Mindig könnyű modernistának, mindig könnyű sznobnak lenni. Könnyű lett volna belezuhanni a tévedések és túlzások e nyílt csapdáiba, melyek mint egymást váltó divatok és szekták húzódnak végig a kereszténység történelmi útján. Mindig könnyű elesni; hiszen temérdek sarok van, ahol el lehet botolni, de csak egy van, ahol meg lehet állni. Magától értetődő és kényelmes dolog lett volna belezuhanni, a gnoszticizmustól a keresztény scientistákig, valamelyik hóbortba. Ámde kerülni mindezt: szédítő kaland; és lelki szemeim előtt mennydörögve száguld az égi szekér korszakokon át, az ostoba eretnekségek hanyattesnek vagy orra buknak, míg a merész igazság, bár meginog, diadalmasan megáll.”

„Ritkán írok ételekről: nyilván ösztönös tartózkodás ez, hogy történelmi regényekben nem szívesen idézem nagy barokk vagy reneszánsz lakomák képét.”

„Móricz Zsigmond megelőzi a kritikát és maga vádolja be önmagát: regényét egy valóságos élő paraszt elbeszélésének keretébe állítja. Elmondja, hogy egy napon megjelent nála egy falujabéli paraszt, távoli rokona, Joó György és nyomorában segítségét kérte. Ő aztán tollba mondatta véle az élet-történetét.”

„Mert Thomas Mann a humanizmus híve. Fanatikusa a régi, szép, háború [első világháború] előtti humanizmusnak, bármennyire is ellene fordul a korszellem és az események. Elméleti írásaiban mindig a humanizmust tanította, regényeit a humánum hozza közel a szívekhez, és humanizmusa miatt vállalta az utolsó években a keserű száműzetést. Humanizmusában nincs semmi szentimentalizmus, és kevés a részvét, nem Dickens és nem Gerhart Hauptmann humanizmusa ez. Hűvös humanizmus, és nagyon jól összefér az iróniával és az átlagember csendes megvetésével. … Alapja az emberi méltóság tudata – és a szellemi ember derűje, szelídsége, iszonyodása a harcoktól, mert mérhetetlenül felette áll a szenvedélyeknek, amelyek az embereket kegyetlenségre és vérre ingerlik. Ethosz, ami nem gyökerezik semmi vallásban, érzésben, hanem egyes-egyedül a szellemben. (…)”

„A regény [angliai] nagy kultuszának az okát talán az angol természet mélységes komolytalanságában kell keresnünk. Az angol általában keveset dolgozik és sok szabadideje van. Ha nem sportol és nem bridzsezik akkor regényt olvas. … A magasabbrendű, gentlemanlike komolytalanságban az angolok előnyben vannak, sok évszázados gyakorlat folytán. Megszokták, hogy a munkát úgy kezeljék, mintha játék volna és a játékot úgy, mintha komoly dolog volna.”

„Soha ilyen egészségeset, a régi és új szakácskönyvnek minden titkával ismerős, csíziós-zamatú és árverés-józanságú regényt nem írt Móricz Zsigmond, - mondom magamban, pedig csak arról van szó, hogy "megfényesített egy kopott tallért a mellényzsebében, a múlt időt".”

„Én fikciót író filozófus vagyok, nem regényíró; a regény- és novellaírói képességem az érzékelésemhez igazodott. Az írásművészetem lényege nem a művészet, hanem az igazság. Ezért amit elmondok, az az igazság, noha semmit sem tehetek, hogy megkönnyítsem az elviselését, sem tettel, sem magyarázattal. Bár már ez is segít egy bizonyos érzékeny, zavaros személynek, akinek az érdekében beszélek. Szerintem közös nevezőn vagyok azokkal, akik értik az írásom: ők nem tudják és nem fogják tompítani sejtéseiket a valóság irracionális, rejtélyes természetéről, így számukra az írásaim egyetlen, terjedelmes érvelést jelentenek a valóság megmagyarázhatatlan természetéről, az integrációról és prezentációról, elemzésről és reakcióról, és saját sorsukról.”

„A regényt egy ember írja. A szimfóniát egyvalaki komponálja. Akkor természetes, hogy a filmet is egy ember csinálja.”

„A kritika, akárcsak a filozófia és a történelem, az okos és kíváncsi elmék számára írt regényféle, a regény pedig, alapjában véve, mindig önéletrajz. Az a jó kritikus, aki lelkének a remekművek között átélt kalandjait meséli el.”

„A paraszti sors legnagyobbjaink tematikájának legfontosabb része volt, és a parasztsorssal való mélységes együttérzés váltotta ki a magyar irodalom érzelmi szempontból legmegrázóbb alkotásait, Tiborc alakját, Eötvös regényeit, Petőfi szabadságverseinek a pátoszát. Csak a millenium körüli évek, a magyar szellemi életnek ezek a legsötétebb évei feledkeznek bele a parasztság sorsát meghamisító, bársonyruhás népszínműfajta eldorádós és hazug álmaiba. (…)”

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az. (Ezekkel a szavakkal kezdődik az Anna Karenyina c. regénye.)”

„A történelmi regényt mi kissé magyar műfajnak tartjuk, hiszen a romantika évtizedeiből kinőve sok kitűnő írónk élte bele magát múlt korok világába. Minálunk született meg a keserű, semmit nem szépítő önkritika, mely sorozatos nemzeti katasztrófáinkért közállapotainkat, társadalmi helyzetünket vette górcső alá.”

„Az utóbbi években megszoktuk már, hogy a kritikai szellem gyanús, és hogy a legtöbb rossz intézményről tilos megírni, hogy rossz. Most már, úgy látszik, a regényeket is csak hódolat illeti és nem bírálat. (I./554. o.)”

„Az lenne jó, ha olyan lenne az egész, mint egy bohóctréfa. Termelési-regény”

„Mikor Berta Bertalan azt írta új regényében, hogy a lakatosok célba lőnek a hegesztőpisztollyal, a kritika egyöntetűen azt tanácsolta neki: próbáljon megmártózni az élet sűrűjében.”

„Ma százhuszonöt éve született báró Eötvös József. A nemzet ma rá gondol, és igyekszik lemérni, mit köszönhet neki. Politikus volt és író: mint politikus megteremtette a modern magyar népoktatást, mint író a modern magyar regényt. (…) Idealista volt, eszmék lelkes harcosa, de csodálatos érzéke volt a valóság iránt. Szelleme sajátosan magyar volt és amellett a szó legnemesebb értelmében európai. (219. o.)”

„Többféle módon lehet filmet készíteni. Úgy, mint Jean Renoir és Robert Bresson, akik zenét komponálnak. Mint Szergej Eisenstein, aki festményt alkotott. Mint Stroheim, aki beszélő regényt írt a némafilmes korszakban. Mint Alain Resnais, aki fest. És mint Szókratész, Rossellinit szeretném említeni, aki filozofál. Röviden, a film egyszerre lehet minden, bíró és játszma is. van szükségünk.”

„Vajon erősebb, nemesebb-e az a lélek, amely a maga puhácska, védett kis otthonában, távol a kisértésektől, megőrzi ártatlanságát, mint az, aki magára hagyatottan, ezerszer megkisértve, meg tud tisztulni bűneitől?
Egy gyengéd tiszta lélek története ez a regény, egy kedves, szerencsétlen leányé, akiből nagy, önfeláldozó szerelmének tisztitó tüze kiégeti a tisztátalanság porszemnyi salakját is, egy elveszett leányé, ki végül a pletykás, kiváncsi, kéjvágyó tisztességesek fölébe magasodik.”

„Néhány sor az ötvenes évekből. Jegyzetek. Addig soha nem jegyzeteltem le semmit. Maga a novella a jegyzet. Azok a kusza, vázlatos novellák. Vagy ahogy egy kritikus írta: M. I. a regénye helyett a jegyzeteit küldte a nyomdába. De akkor már régen nem küldtem semmit sehova. Akkor… azokban az években. Csak ez a notesz fogadta be írásaimat. Ha mégis le akartam kaparni valamit abból, amit láttam, hallottam, álmodtam. Egy arcot, egy mozdulatot, egy házfalat. Mindezt gyorsan, észveszejtő sebességgel. Hiszen talán ez az utolsó lehetőség.”

„Reggel regényt írtam keveset és hivatás nélkül. – 1846. július 27.”

„A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének.”

„A történelmi regények divatát a „beszéljünk másról” hangulat hozta létre. Kicsi strucc-írók és strucc-olvasók korát éljük, nem merünk a jelenről írni és gondolkozni.(A regény és a történelem (A Táltoskirály alkalmából)' 1934; 603. o.)”

„Az allegória absztrakciókról szóló történet, a regény pedig egyénekről.”

„A nyelvvel kapcsolatban különben az jut eszembe, hogy a magyar irodalom veszélyben van, mert rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban. Régóta tanítok egyetemen, ott is látom. A baj az, hogy az általános iskolában nem szerettetik meg az olvasást a gyerekekkel. Meggondolandó, nem kéne-e átírni egy csomó régi nagy magyar művet, például Jókai regényeit, hogy lehessen őket élvezni. A szavak felét a mai gyerekek nem értik.”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„Ha Auschwitzról írunk, tudnunk kell, hogy Auschwitz – egy bizonyos értelemben legalábbis – felfüggesztette az irodalmat. Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, tisztesség ne essék szólván: folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik, és mind a mai napig tart. Amivel azt akarom mondani, hogy Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni.
[…] A Holocaustnak elnevezett kérdéskört én sohasem próbáltam holmi németek és zsidók közti feloldhatatlan konfliktusnak tekinteni; sohasem hittem, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezete, amely logikusan követi a korábbi próbatételeket; sohasem láttam az úgynevezett történelem egyszeri kisiklásának, a korábbiaknál nagyobb szabású pogromnak, a zsidó állam létrejötte előfeltételének. A Holocaustban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott.”

„A regény szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekhez való hasonlóságuk csakis a véletlen műve lehet.”

„A paraszti sors legnagyobbjaink tematikájának legfontosabb része volt, és a parasztsorssal való mélységes együttérzés váltotta ki a magyar irodalom érzelmi szempontból legmegrázóbb alkotásait, Tiborc alakját, Eötvös regényeit, Petőfi szabadságverseinek a pátoszát. Csak a millenium körüli évek, a magyar szellemi életnek ezek a legsötétebb évei feledkeznek bele a parasztság sorsát meghamisító, bársonyruhás népszínműfajta eldorádós és hazug álmaiba. (…)
A nép sorsával való együttérzés, a nép helyzeténjavítani akaró szándék nem irodalom, hanem szociális és politikai mozzanat. Ez a mozzanat megnyilatkozik az irodalomban, sőt annak egyik legfontosabb ihletõje talán - de ez nem jelenti azt, hogy maga a nép ihleti és termi ezt az irodalmat. Ez olyan összezavarása a fogalmaknak, mintha valaki azt mondaná, hogy a Zalán futását a Honfoglalás hozta létre.”

„A regény írásnak a legnehezebb része a regény befejezése.”

„Hozzámegyek a regényeimhez, és kis novellák lesznek a gyerekeim.”

„Akár úr, akár hölgy, aki nem leli élvezetét egy jó regényben, bizonyára elviselhetetlenül ostoba.”

„Azt mondják, hogy minden emberben rejtőzik egy regény. Nos, én számos emberrel találkoztam, akiben még egy novella, sőt, egyetlen ép mondat se rejtőzött.”