Idézetek elv-ről

„Stílus szempontjából sodródj az árral, elvek szempontjából állj szilárdan, mint egy szikla!”

„A fontos elvek lehetnek és kell is, hogy rugalmatlanok legyenek.”

„Kinyilatkoztatom, hogy azon nemzet nem fog élni, amely nemzet elvül nem választja azt, hogy aki őt kővel, az menykővel.”

„Törekvéseink és döntéseink legfőbb elvét a zsidó-keresztény vallásos hagyomány adja. Nagyon magasztos az a cél, amit gyarló erőfeszítéseinkkel, csak elégtelenül tudunk elérni, de ami a törekvéseinknek és értékeinket a biztos talaját biztosítja.”

„Ahhoz hogy az ellenséggel való elkerülhetetlen összecsapáskor sohase szenvedjen vereséget a hadsereg, szükséges a cselvetés is, meg a közvetlen harc is. A hadsereg csapásának olyannak kell lennie, mint amikor malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve.”

„Könnyebb az elveinkért harcolni, mint azokkal összhangban élni.”

„Elvem a következő: a világ minden kincséért sem tökéletesnek lenni, de minden eszközzel törekedni a teljességre, bármit is jelentsen az.”

„Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.”

„Mindig könnyebb harcolni valakinek az elveiért, mint megfelelni azoknak.”

„Jobban szeretem a személyeket, mint az elveket, és jobban szeretem az elvek nélküli személyeket, mint bármi mást a világon.”

„Nekem magasabb és nagyobb elveim vannak, mint George Washingtonnak. Ő nem tudott hazudni; én tudok, de nem fogok.”

„Sokat elmélkedtem a jogbölcseleten, és rájöttem, hogy az egész társadalmi igazságszolgáltatás a következő két alapelven nyugszik: a lopás elítélendő; a lopás gyümölcse szent. Ez a két alapelv biztosítja az egyének biztonságát, és tartja fenn a rendet az államban. Ha e két oltalmazó elv közül az egyiket megtagadnák, az egész társadalom összeomlana.”

„Amikor a szeretetről beszélek, nem valamiféle gyenge és érzelgős válaszról beszélek. Nem arról az erőről beszélek, ami csak egy érzelmi badarság. Arról az erőről beszélek, ami a világ összes nagy vallása szerint az élet legfőbb egyesítő elve. A szeretet a kulcs, ami a végső valósághoz vezető ajtót kitárja.”

„Ha megtagadom értelmemet, támasz nélkül maradok: vakon kell esküdnöm másodlagos elvekre, és abból a feltevésből kell kiindulnom, ami egyáltalán nincs bizonyítva.”

„Javasolj egy angolnak bármiféle elvet, bármiféle eszközt, legyen akármilyen csodálatos, azt fogod látni, hogy az angol elme teljes erejével nehézséget, hibát, vagy lehetetlenséget fog benne keresni. Ha egy olyan gépről beszélsz neki, amely krumplit hámoz, azt fogja mondani, lehetetlen: ha a szeme előtt hámozod meg vele a krumplit, azt fogja mondani, használhatatlan, mert ananászt szeletelni nem lehet vele.”

„Így az instrumentalista filozófiát itt ad hoc használták, hogy bizonyos fenyegető ellentmondásoktól megszabadítsák az elméletet. Defenzív módon használták – megmenteni egy meglevő elméletet; és a komplementaritási elv (azt hiszem, emiatt) teljesen terméketlen maradt a fizikában. Huszonhét év alatt semmit sem hozott létre, kivéve néhány filozófiai vitát és néhány érvet a kritikusok (különösen Einstein) megzavarására.”

„Ne csinálj faragott képeket. Ne csinálj bálványokat. Ne csinálj elveket és elméleteket és világnézeteket.”

„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.”

„A korbácsnak tömör, sűrű struktúrája volt, a fájdalom már az első ütés után otthonosan érezte magát az emberben; voltaképp ez az első ütés elég volt egy egész napra, sőt még tovább, voltaképp az első „első ütés” elég lett volna egész életemre, de ezt nem tudtam elmagyarázni az idősebb K.-nak. Csak kiabálni tudtam, „Apu, ne bánts”, mindig ugyanazt, úgyhogy az idősebb K. rám se hederített; nem tudtam elmagyarázni neki, nem tudhatta, hogy egyetlen ütés a korbáccsal elég volt ahhoz, hogy egész nap ne tudjak leülni, hogy egész éjszaka ne tudjak elaludni, hogy másnap egész nap kerüljem az emberek tekintetét. Nem tudhatta mindezt, hiszen sosem verték meg a korbáccsal, noha volt már hagyománya a korbácsnak, noha már nem egy nagyobb állat megismerte a keménységét, a hatékonyságát, sőt alighanem a szagát is; hiába, én voltam az első embergyerek, aki megízlelte a korbács hagyományát, aki nem felejtette el a fájdalmat, amit okoztak neki, amit az idősebb K. okozott neki; mert senki más nem merte volna a kezébe venni azt, senki másnak nem jutott volna eszébe, hogy a kezébe vegye, hogy ilyen célra használja. Ilyen, mondjuk ki, pedagógiai célra.

A korbácshoz hasonlóan a fájdalomnak is megvolt a maga sűrűsége. Már az első ütés után mázsás teherként ömlött szét a testemen; az első ütést a hirtelensége különböztette meg a többitől, ezt volt a legnehezebb kapni, mert erre vártam a legtovább, ez volt a legeredményesebb, minthogy a felkészületlen testbe tört be. Voltaképp az első ütés elég lett volna az úgynevezett pedagógiai hatás eléréséhez, vagyis jelen esetben az abszolút és feltétel nélküli engedelmesség kikényszerítéséhez, mert ezt az elvet oltotta bele az idősebb K. a kutyáiba és az embergyerekébe; az első ütés után azonban, amely csupán beinjekciózás volt, jöttek az újabb, egyre erősebb, az átható fájdalmat kiterjesztő, mindent átható fájdalommá fokozó ütések is. S ahogy az injekció utáni fájdalom is folyékony, akár az ólom – és az ülepen, az epicentrumon keresztül szétfolyik mindenfelé, elhatol egész a velőig, a gerincen végigfutó libabőrökig, és csak amikor ezek elmúlnak, adja át óvatosan a helyét a megkönnyebbülésnek, a nővérke kiveszi a tűt, és megtörli a szúrás helyét –, hasonlóképpen folyt szét a fájdalom is, csak ez makacs volt, a megkönnyebbülés nem győzte cérnával, és rosszkedvűen, dolgavégezetlenül távozott; kegyetlen fájdalmat okozott a korbács, minthogy önző fájdalom volt ez, pöffeszkedett a bőségben és a hely-idő egységében. Az idősebb K. gondoskodott róla, hogy mindig egy ütéssel többet adjon a kelleténél, hogy adjon egyet tartalékba, hogy jobban belém vésődjön (nem tudhatta, hogy az már nem vésődhet belém jobban), hogy el ne felejtsem – nem tudtam elmagyarázni neki, hogy azt nem lehet elfelejteni. Ha képes lettem volna beszélni erről az egészről, akkor sem hitte volna el, hiszen soha senki nem ütötte meg a korbáccsal; – ha képes lettem volna, akkor sem… De nem voltam képes semmire, csak kiabáltam, hogy „Apu, ne bánts!”; bár később, a második vagy harmadik alkalommal, a második vagy harmadik pedagógiai szeánszon túl már csak azt, hogy „Ne bánts!”; később, a huszadik vagy harmincadik alkalommal meg csak azt, hogy „Nem!”. A „Nem” volt a talán legtágabb válasz minden felmerülő tisztázatlanságra, minden feltételezhető kérdésre, nem különben arra, amit az idősebb K. kérdezgetett, miközben vert a korbáccsal. Amit az idősebb K. egymás után kérdezgetett, amikor egymás után mérte rám az ütéseket is a korbáccsal. Azt kérdezte:

– Fogsz még? – (ütés) – Fogsz még? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz? – (ütés) – Fogsz még?”

„Világos, hogy mindig mindenki jobban akar élni. De arról a kérdésről, hogy ez lehetséges-e, nem lehet pártpolitikai vagy gazdaságszervezési igények szerint, pusztán a demokratikus választási elv alapján dönteni. Ezek geológiai, ökológiai és nem utolsósorban antropológiai kérdések, amelyeket csak akkor lehetne demokratikus viták és döntések tárgyává tenni, ha ezzel egy időben a matematika, a kémia és a fizika kérdéseiről is mindenki a saját ízlése szerint vélekedhetne vagy dönthetne.”

„Próbára teszi a képzeletet elhinni, hogy a páva farka ekképp alakult ki; és mivel én elhiszem, ezért hiszek ugyanebben az elvben, némileg módosítva, az emberre alkalmazva is.”

„Jó dolog, hogy még vannak ezen a világon állhatatos emberek, akiknek karakterük van, akik a legnagyobb ellenszélben is mindmáig hűek maradtak elveikhez.”

„Mondhatnám, csodával határos, hogy a szociáldemokrácia az első világháború megpróbáltatásai és csalódásai után újra életre tudott kelni, s legalábbis a nyugati országokban érvényt tudott szerezni annak a meggyőződésének, hogy pacifizmusát ugyan legyőzte a háborús szellem, de ez a vereség nem végleges. Hisz a fejlett és művelt országokban nem tévedés az emberiség többségének békeszeretetére támaszkodni, és lehetséges újrakezdeni az egyenlőség és igazságosság uralomra jutásáért folytatott küzdelmet. […] Az a tény, hogy az első világháború után kötött békeszerződések (Versailles, Trianon) inkább fegyverszünetet, mint valódi békét teremtettek Európában és a világban, és az hogy az újabb háború eljövetele egyre valószínűbbnek látszott, nem kedvezett a szociáldemokrácia evolúcionista, reformista elveinek, sokkal inkább a radikalizmus malmára hajtotta a vizet.
A szociáldemokráciáról”

„Én itt, ebben a székben karaoke-snak igent nem mondok. Ez elvi kérdés.”

„Végső érvként hadd mondjam el egy illúziómat, amely azt hiszem, általános. Félünk a haláltól. S a halállal szemben a halhatatlanság lehetőségével áltatjuk magunkat. A fáraók piramisokat építettek, a költők ódákat írtak, a mérnökök Eiffel-tornyokat szerkesztettek. A társadalmi halhatatlanság azonban sajnos, csak kevés embernek adatik meg. Van viszont a halhatatlanságnak egy hétköznapibb, de sokkal emberibb megnyilvánulása: a gyermek, a gyermekek. Hiszen gyermekeinknek átadjuk kromoszómáinkat és génjeinket, személyes nézeteinket, elveinket, tudásunkat. S gyermekeinktől remélhetjük megvalósított terveink és tetteink folytatását, elvetélt reményeink megvalósítását-s így, akinek gyermeke van, az tulajdonképpen halhatatlan..”

„Az ellenzékiség igen rossz iskolája a kormányzásnak, s az okos politikusok, akik ilyen módon törnek hatalomra, nagy gonddal ügyelnek arra, hogy amikor elérték céljukat, olyan elvek szerint kormányozzanak, amelyek homlokegyenest ellenkeznek korábbi elveikkel.”

„Az a puszta elhatározás, hogy az ember elvet mindent, amiben hitt azelőtt, nem mindenki számára követendő példa.”

„Mentől gyengébbeknek érezzük magunkat más, nem emberi erőkkel szemben, annál inkább keressük vigasztalásunkat azon öntudatban, hogy sorsunk közös minden emberével; innen van, hogy a természettudományoknak elterjedése a demokratikus elveknek oly kedvező.”

„Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.”

„A legnehezebb a legkönnyebb, amit mindenki úgyis tud. Mi könnyebb és mi nehezebb, mint, hogy eredj és add el mindenedet? De igazán mindenedet. Nemcsak házadat és ruhádat és barmaidat és bútoraidat és földedet és értékpapírjaidat és edényeidet és párnáidat és ágyadat és ne tarts meg egyetlen takarót, egyetlen csészét, egyetlen lepedőt, egyetlen zsebkendőt, egyetlen takarékkönyvet sem. Add el elveidet és műveltségedet és tudásodat, mint vagyonodat, az összes bizonyosságokat és búvóhelyeket és a világnézetet és a rejtekhelyeket, szóval add el mindenedet.”

„Az emberben, mint minden állatban, önszeretet nagymértékben lakik; s ez a természetnek azon kétértelmű ajándéka, mely aszerént, mint irányoztatik, vagy segédünk lehet minden jóra, vagy vezérünk minden gonoszra. Legelső amit e részben tennünk kell: tiszta ismerettel választott s állandóul megtartandó elv birtokára törekedni. Ennek híjával, ha nem éppen gonosz is valaki, de pillanatnyi indulatok s az igen rosszul értett önszeretet mindenkori sugalmai határozzák meg: s majd jót, majd gonoszt cselekszik, és életfolyama e kettőnek bizonytalan vegyülete. Milliomok vannak ilyenek; s az ő szíveikbe gyakran több hajlandóságot öntött a természet jót, mint rosszat tenniek; s hibájuk csak az, mert nem alapra építék életöket.”

„Gyereket választottam »hősül«, mert a gyerek nagyon jó paradigmája a náci totalitarizmus dinamikájába belevetett embernek: ott a felnőttek tudata is infantilis tudattá fokozódik le, részben az érett ésszel követhetetlen események súlyánál fogva, részben pedig az ember anyagszerű kezelése által, amelyben szükségképpen felőrlődik mindaz a védekezési erő és lehetőség, amelyhez egy polgári neveltetésben részesült ember hozzászokott. Ebben az infantilis tudatban nincsenek primér morális elvek: csak a tapasztalat van jelen, és az üres fogalmak, amelyeket egy gyerek az iskolában, a szülői házban megkap. Regényem a tizenkét fokú zene kompozíciós elvét követi. Atonális regény. S ahogy a zene tonalitása egy hagyományon, egy harmonikus konszenzuson alapszik, amelyet az atonális zene bizonyos – és nem tisztán zenei – törvények hatására elvet, úgy a regény atonalitása is egy ilyen konszenzusnak a feladását, elvetését jelenti. Egy regényben a tonalitás nem egyéb, mint a társadalomban abszolút érvényes erkölcsi konszenzus. Pont ezt az erkölcsi konszenzust sodorta el Auschwitz. Úgyhogy olyan regényt írtam, amelyben az erkölcsi fogalmak nyelvkritikai viszonylatba kerülnek, és a szemünk előtt mondanak csődöt.
[…] Tizenhárom évig tartott, amíg a regény első gondolatától a regény utolsó mondatáig értem; de természetesen tizenhárom éven keresztül nem állandóan csak a Sorstalanságot írtam. Elsősorban is tudnom kellett, hogy miről akarok írni, mit akarok írni, föl kellett derítenem a saját tehetségemet, föl kellett dolgoznom az élményeimet, ki kellett alakítanom a víziómat az egész történelmi háttérről. Tapasztalnom kellett, majd el kellett képzelnem ennek a két apokaliptikus embertípusnak, a rettenet előidézőjének és a borzalom elszenvedőjének a karakterét. Nyelvet kellett teremtenem mindehhez, el kellett döntenem, hogyan kezelem az elbeszélésben az időt. 73-ban készült el, 60-ban határoztam el, hogy megírom, 31 éves voltam.”

„Soha ne tagadd meg az elveidet a béke és nyugalom kedvéért!”

„A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus.”

„Minél kevesebbé elegyedik az igazgatóság a magánosok dolgaiba, intézetjeikbe s vallások állapotjába, annál nagyobb fontosságú előtte a nevelés dolga. Az iskoláknak az egész státusban elterjesztésére bámulatos szorgalommal ügyel az igazgatóság, s a státusok azon törekednek, hogy a legszegényebb ember is legalább az alsó iskolákot kitanulja. […] Mert Európában az igazgatóság érdekei közé tartozik, hogy a népnek mely és csak mennyi része míveltessék, és hogy azok ne a fennálló rendszer elleni módon s azokkal ellenkező elvekre taníttassanak. De Amerikában ellenkezőleg áll a dolog: itt a nép a törvény értelménél fogva felügyelője lévén az igazgatóságnak, azon jusst, hogy az ifjúságot miként és mely elvekben neveltesse, fenntartotta magának.”

„Elcseszett huszonegyedik század - odáig fejlődtünk, hogy meghódítjuk a világűrt, miközben a saját földünkön nem tudunk rendet tenni. Mi, a "civilizáció csúcsa", a szofisztikált életvitel megtestesítői, tétlenül nézzük, ahogy hús-vér emberek még ma is kibelezik, lelövik, lebombázzák egymást elvekért, hatalomért vagy néhány száz négyzetméter földért.”

„Itt van az első külpolitikai elvem: egy jó kormány otthon.”

„Stílus kérdésekben ússzon az árammal: elvi kérdésekben álljon, mint egy szikla.”

„Én a szilárd és hajlíthatatlan elvek embere vagyok, amelyek közül az első az, hogy mindig rugalmasnak kell lennem.”

„Szabadság, egyenlőség - rossz elvek! Az emberiség egyetlen igazi elve az igazságosság; és az igazságosság a gyengékkel szemben szükségszerűen védelem vagy kedvesség lesz.”