Idézetek tekintet-ről

„A derűs keresztyén ajánlás a hithez. Amint a kirakat elé állsz megnézni, mi mindent lehet ott venni, éppenúgy tekintenek az emberek az arcodra, vajon mi is lakik a szívedben.”

„Én már fiatal koromtól fogva megtagadtam a hús fogyasztását, és eljön majd az idő, amikor a hozzám hasonló emberek úgy fognak tekinteni az állatok meggyilkolására, mint ahogyan most az emberek meggyilkolására tekintenek.”

„Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.”

„Kérem, a pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de nincs benne öröme. Az optimista viszont olyan, aki azt képzeli, hogy a jövő bizonytalan. És én mindentől eltekintve azt mondom: az ember kötelessége, hogy optimista legyen! Mert ha azt képzeli, hogy a jövő bizonytalan, akkor úgy fog cselekedni, hogy a jövő jobb legyen. Én optimista vagyok…, s a jövőt úgy tekintem, mint nyersanyagot, amiből valamit teremteni kell.”

„Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk. Mindegy miből, csak csinálja igazságát a parázsló venyigéből vagy a nyírásra váró birkából. Az igazságot úgy ássuk, mint a kutat. Az elrévedező tekintet elveszti Isten látását. Az éjszaka ígéreteire figyelő házasságtörő asszonynál sokkal többet tud Istenről az a bölcs, aki rendet teremtett önmagában, és csak a gyapjúk súlyát ismeri. Citadella, én téged az ember szívében foglak felépíteni.”

„Nehéz elviselni. A Németországot uraló mérgezett atmoszféra felidézése azonban könnyebbé teszi. Könnyebbé teszi, mert az ember valójában semmit nem veszít. Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat. Kapcsolatban élek a világgal, és nem úgy tekintek magamra, mint elbukott emberre. /Interjú a New York Times-nak, 1938. február 21. /”

„A nemzet akkor süllyed anarchiába, amikor a nép olyannak tekinti a kormányt, amilyen.”

„Van egy olyan törvény, mint mindannyian tudjuk, hogy ha kétszer dobunk egy dobókockával, akkor nagyjából 36 esetbõl egyszer fogunk két hatost dobni. Ezt mégsem tekintjük bizonyítéknak arra, hogy a kockadobás eredményét poontosan megtervezett törvény szabályozza -- éppen ellenkezőleg, ha minden esetben két hatost kapunk, akkor fogjuk gondolni, hogy az eredmény tudatosan megtervezett. A természeti törvények jelentõs része éppen ilyen jellegû.”

„A gondolkodó saját cselekedeteit kísérletnek és kérdésnek tekinti, mint kísérletet arra, hogy valamit megtudjon. A siker és a kudarc mindenekelőtt számára a válasz.”

„Szemöldökömet összehúzva farkasszemet néztem saját tükörképemmel, keresve, mi különöset láthatok a szememben. Ugyanolyan volt, mint máskor, a szokottnál kicsit szomorúbb, de…
Megtorpantam. Már tudtam, mit akart megláttatni velem Truska. A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt - a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (…) Már tudtam, mire gondolt Truska, amikor arról beszélt, hogy az élő is lehet halott.
- Larten nem akar ezt - súgta a fülembe, miközben meredten bámultam azt az üres szemet a tükörben. - Ő szeret az életet. Azt akar, hogy te is szeressed. Mit mondana, ha látná ez az élőhalott tekintet, ami csak rosszabb lesz, ha nem hagysz abba? (…) Az üres nem jó - folytatta Truska. - *Iszonyatos teher mindez egyetlen embernek, különösen ha az illető ilyen fiatal, ilyen tapasztalatlan, és… a fenébe is, mit szépítsük: ilyen gyáva, mint én. Egyszerűen disznóság. De hát mikor igazságos az élet? A dolgok nem ilyen egyszerűek, a fájdalom, a baj és a megpróbáltatások nem egyenlő arányban oszlanak meg azok között, akik képesek megbirkózni velük. Egyesek rákényszerülnek, hogy Atlasszá legyenek, és egymaguk tartsák meg a világ súlyát. Nem volna szabad így lennie, mégis így van.”

„Olyan elfoglaltak vagyunk, hogy alig szakítunk időt azokra az emberekre, kiket szeretünk, lakjanak bár ugyanott, ahol mi magunk; ahogy nem tekintünk magunkra sem. Társadalmunk szervezettsége olyan, hogy még amikor akad némi szabadidőnk, akkor sem tudjuk, miként használhatnánk fel arra, hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Milliónyi módja kínálkozik az értékes idő elvesztegetésének – bekapcsoljuk a tévét, felemeljük a telefonkagylót vagy beindítjuk a kocsit és elmegyünk valamerre. Nem szokunk hozzá, hogy magunkban legyünk, ezért úgy cselekszünk, mintha nem is kedvelnénk magunkat, és minden erőnkkel próbálnánk elszökni magunk elől.”

„Ismerünk embereket akik fölöttébb hitbuzgóknak látszanak ugyan, de a legalapvetőbb emberi érzelmek is hiányoznak belőlük, és szerfelett erkölcstelenek és romlottak. Mások viszont, akik ügyet sem vetnek a vallásra, és akiket egyszerűen ateistáknak tekintenek, az erkölcs törvényei szerint élnek, cselekedeteiket az emberi szeretete és a jó szándék hatja át.”

„Az általjános érdek, melyet a természettudományok korunkban gerjesztenek, kétségen kívül nagy befolyást fog gyakorolni az esmeretek minden ágaira, de e befolyás nem — mint sokan hiszik — az leend, hogy az úgynevezett humanisztikus tudományok egészen el fognak hanyagoltatni. Ha ez jelenleg történik, és sokan úgynevezett praktikus irányokban annyira mennek, hogy minden, nem az anyaggal foglalatoskodó vizsgálódást csaknem nevetségesnek tekintik, ez részint a reakciónak tulajdonítható, mely újabb időben az idealizmus ellen támadt, s melynek közepében állunk, részint annak, mert bármi nagy előmeneteleket tettünk a természettudományok körében, még kezdők vagyunk e mezőn is, távol a ponttól, hol a tudomány egész körét belátva, annak határait észrevesszük, s éppen mert nagy előmenetelt tettünk, szerényebbek leszünk. — Míg emberi természetünk olyan marad, minőnek azt esmerjük, míg érzések és szenvedelmek reá befolyást fognak gyakorolni, míg a hatalom, melyet a föld minden teremtményei felett gyakorol, a belátás, mellyel a természet titkos működéseibe bír, szellemi tulajdonainak kifolyása leend, addig az anyagnak esmerete őt nem elégítheti ki, addig azon tények, melyeket az anyagi természet törvényei meg nem magyarázhatnak, szinte érdekkel fognak bírni előtte, addig ezen tényekből fogja keresni azon törvényeket, melyek szellemi kifejlődésének feltételei. — Azon esmeretvágyat, melyet Isten mint emelkedésének csíráját az emberi természetbe rejtett, a természettudományok soha egészen nem elégíthetik ki, s így ezen tudományok azokat, mik közelebbről az emberrel s annak szellemi természetével foglalkoznak, soha nem is zárhatnák ki; a [hatás], melyet a természeti tudományok a tudomány minden ágaira gyakorolni fognak, a módban fekszik, a metódusban, melyet az egyes tudományokban követünk. — Mennyivel több ember foglalkozik természettudományokkal, mennyivel inkább megszokjuk az embere is oly tárgyként tekinteni, mely kifejlődésében nagyrészt természeti törvények szerént kormányoztatik, mennyivel inkább meggyőződünk, hogy a legszebb spekuláció meddő, s csak az indukció ösvényén haladhatunk, annál nagyobb lesz azoknak száma is, kik a gondolkozás ezen eszközét a politika, erkölcstudomány, egyszóval azon tudományok körében alkalmazzák, hol most a spekuláció uralkodott.”

„Akkor szünteted meg a konfliktusaidat, amikor gyökerükben érted meg őket, és nem amikor meg akarod őket oldani. (A belső tekintet)”

„Akár a tibetiek jogait, akár a pápához hű katolikusok támogatását, akár általánosan az emberi jogi szempontokat akkor tudjuk segíteni Kínában, ha jó, kölcsönös érdekeken nyugvó gazdasági együttműködés van. A járda széléről lehet zászlót lengetni, de érdemben segíteni a partneri viszony kialakítása után tudunk. […] Látni kell a reálpolitikai viszonyokat: Magyarországtól aligha várható el több, mint az Egyesült Államoktól. Egyszerre kell érvényesíteni nemzeti érdekeinket és az emberi jogi szolidaritást. Nemzeti érdekeinkre pedig tibeti barátainknak is tekintettel kell lenniük. […] Nem hallgatunk, hanem hatékony utat választottunk.”

„Még ha el is fogadjuk azt a téves feltételezést, hogy a Hudson-öbölnél 1987-ben élő jegesmedve-populációt kiindulópontnak tekintjük, vagyis évente tizenöt medve pusztul el, mit tehetünk? Ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével próbálunk segíteni, akkor legfeljebb tizenöt medve halálát kerülhetjük el. (…) Ugyanekkor ugyanebből a populációból negyvenkilenc medvét lőnek le évente, amin viszont könnyen segíthetnénk.”

„Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (…) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És… boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.”

„Bármennyit is vétettünk, vagy az ellenség miatt bármi rosszat is tettünk, mindezek miatt kérjük bocsánatát magunknak; azok pedig, akik a lázongás és a megosztottság vezérei voltak, jobb lenne ha tekintettel lennének a közös reménységre. Jobb, ha az ember megvallja vétkeit, minthogy szívét megkeményítse, ahogyan Mózes, az Isten szolgája ellen is megkeményítették szívüket azok, akik fellázadtak ellene.
Tanuljatok meg engedelmeskedni, vessétek el magatoktól nyelvetek fennhéjázó és gőgös hencegését, mert jobb az tinéktek, ha Krisztus nyájában kicsiknek és jó hírben állóknak találtattok, minthogy látszatra tündöklésben, de kivetnek benneteket annak reménységéből. irgalmas és könyörületes,
bocsásd meg törvényszegéseinket,
igazságtalanságainkat, botlásainkat és vétkeinket,
ne említsd fel szolgáidnak és szolgálóidnak bűnét,
hanem tegyél tisztává minket igazságod tisztításával,
irányítsd lépteinket az igazságosságban
és abban, ami méltányos, hogy szívünk alázatosságában járjunk,
azt tegyük ami szép,
ami előtted tetszésre talál
és vezetőink előtt.”

„Nem úgy tekintek a gyűlöletre, mint valami idegen dologra, amit le kell küzdeni… törődéssel, szeretettel, gyengéden és erőszak nélkül kell legyőznöm a gyűlöletet.”

„A 257. cikkely függelékére gondolok, amely kimondja: „Ezt a statútumot a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja.” Ez a jog megcsúfolásának csúcspontja. Ezek az emberek, akik kisajátították maguknak azt a jogot, hogy a közvéleménnyel nem törődve új alkotmányt erőszakoljanak a népre, és maguk alakítsanak kormányt, amely minden hatalmat a kezében tart, ráadásul még a 257. cikkely alapján a szuverenitás fő ismérvét, az első törvény, az alaptörvény megváltoztatásának jogát is maguknak sajátítják ki. Ha a minisztertanács kétharmados többséggel megváltoztathatja az alkotmányt, a minisztertanácsot pedig az elnök nevezi ki, akkor egy embertől függ a köztársaság léte vagy nemléte, minden jog egy ember kezében összpontosul, méghozzá az adott esetben egész eddigi történelmünk legméltatlanabb alakjának kezében. És az alkotmánybíróság ezt hagyta jóvá, ennek következményeit tekinti érvényesnek és törvényesnek? Ez korlátlan hatáskör, amelynek birtokában az alkotmány bármelyik cikkelye, bármely fejezete, sőt az egész alkotmány megváltoztatható! Batista és minisztertanácsa a 257. cikkely alapján megváltoztathatja az idézett cikkelyeket, kijelentheti, hogy Kuba nem köztársaság, hanem örökös uralkodóház által kormányzott királyság, és Fulgencio Batistát királynak nyilváníthatja; feldarabolhatja az ország területét, és eladhatja valamelyik tartományt egy idegen hatalomnak. Ezek mind törvényes rendelkezések lesznek, és önök kötelesek lesznek mindenkit bebörtönöztetni, aki ellenáll, mint ahogy velem is ezt akarják tenni.”

„Magyarországon az elmúlt 7-8 év politikatörténete a demokratikus párbeszéd és a demokratikus versengés mibenlétének végzetes félreértését hozta. Úgy tűnik, hogy a közéleti szereplők jelentős része nem tekinti politikai teljesítménynek a konszenzust és a kompromisszumot, azaz az egyetértést, viszont úgy gondolja, hogy a vitatkozós demokráciát fel lehet cserélni a veszekedős, acsarkodó demokráciával. Ennek az a következménye, hogy a politikai és közéleti tényezők jelentős része egymást, és végső soron az országot tartja csapdában. Szükséges változások és alkalmazkodás helyett változatlanság, sok esetben egyhelyben-járás, és legfeljebb a népszerűnek tűnő, csak a felszínt érintő változások jellemezték az elmúlt éveket. Nagyon sajátos csapdaszituáció ez, mert rövidtávon természetesen a változatlanság biztonsága kényelmet okoz, de már középtávon is nagyon jelentős ennek a társadalmi, gazdasági és politikai ára. Már olyan magas a mozdulatlanságnak az ára, hogy az Magyarország pozícióját veszélyezteti Európában és a világban.”

„Az esszencializmus megszokott világunkat puszta jelenségnek tekinti, amely mögött felfedezi a valódi világot. E felfogást el kellett vetni, amikor felismertük azt a tényt, hogy elméleteink mindegyikének világa magyarázható további világokkal, amelyeket további elméletek írnak le – az absztrakció, az általánosság és az ellenőrizhetőség egy magasabb fokán álló elméletek. A lényegi vagy végső valóság tétele együtt omlik össze a végső magyarázatéval.”

„A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője. Érzi ezt mind az egyik fél, mind a másik, s szereti a nyelvet szent hazafisággal; abban hasonlanak meg, hogy míg az egyik azt elváltozásától s elkorcsosodásától félti, a másik annak elváltozását, azaz haladását még óhajtja is; s ő is retteg ugyan elkorcsosodásától, de a mások szép és hasznot neki is igérő példájoknak követését, ha az nem egyéb, mint saját erejének kifejtése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedül a pók az, ami mindent magából szed, fon és szőv: az embernek az az elsőség juta, hogy egy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, s mások találmányaikat eszmélettel követvén, a tökéletesedés útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e két szernek egyesítése által lesz.
(816. oldal.)”

„Mióta a kereszténységet anyámnak fogadtam, s nem holmi teóriának tekintem, mely véletlenül az utamba akadt, kicsiny kertté változott vissza Európa és a nagyvilág, kertté, melyben a macska és a gereblye jelképes alakjait bámulom; gyermekkorom tündéri tudatlanságával és várakozásával nézek mindenre. Egyik-másik tan vagy szertartás éppoly idomtalannak és furcsának tűnik, mint a gereblye; ám tapasztalatból tudom, hogy az efféle dolgok valahogy mégis zöld gyepen és virágon végződnek… Hadd említsek egy példát a száz közül! Ami engem illet, semmiféle ösztönös rokonszenvet nem érzek a fizikai szüzesség iránt való lelkesültséggel szemben, amely kétségtelenül jellemző vonása a történelmi kereszténységnek. Ám ha nem magamat tekintem, hanem a világot, észre kell vennem, hogy ez a lelkesültség nem csupán a kereszténység jellemzője volt, hanem a pogányságé is - számtalan vonatkozásban jellemzője a magasrendű emberi természetnek. A görögöknek volt érzékük a szüzesség iránt, midőn Artemiszt márványba faragták, szintúgy a rómaiaknak, midőn a Veszta-szüzeket díszruhába öltöztették. Az Erzsébet-kor leggonoszabb és legvadabb drámaírói úgy ragaszkodtak a szó szoros értelmében vett női tisztasághoz, mintha a világ alappillére volna. Sőt, a modern világ (még ha gúnyolja is a nemi ártatlanságot) a nemi ártatlansággal szemben nemes bálványimádatot tanúsít - bálványozza a gyermekeket. Mármost, minden gyermekszerető ember jól tudja, hogy különös szépségük nyomban hervadni kezd, mihelyt a fizikai nemiség első jegyei megjelennek rajtuk. Mivel az emberi tapasztalat egybevág a keresztény tanítással, egyszerűen arra következtetésre jutok, hogy én vagyok az, aki téved, és az egyháznak igaza van. Sőt, még helytállóbb az a megállapítás, hogy az én felfogásom hiányos, az egyházé azonban egyetemes. Az egyházat nem uniformizált emberek alkotják, és az egyház nem is kívánja tőlem, hogy nőtlen legyek. A tényt, hogy nem értékelem a cölibátust, éppúgy elfogadom, mint azt a tényt, hogy nincs zenei érzékem. Ellenem tanúskodik az emberiség tapasztalata, miként ellenem tanúskodik Bach esetében. A cölibátus virág apám kertjében, melynek nem tudom édes és ijesztő nevét. De lehet, hogy egyszer megtudom.”

„Az október 23-i rendőri brutalitásokat vizsgáló civil jogászbizottság tagjait ön volt szíves tehetségtelen, primitív cikkében gyalázni brüsszeli utunk kapcsán. Nem kímélte Balogh Zoltánt, Gál Kingát és Szájer Józsefet sem. Ebben persze nincs semmi különös, hiszen a MAGUKFAJTÁRA jellemző, hogy a MAGUNKFAJTÁT alacsonyabb rendű lénynek tekintik, s úgy gondolják, hogy amennyiben – arcátlan módon – nem a MAGUKFAJTÁK szolgálatára szánjuk életünket, akkor szabad minket megtaposni, besározni, megtiporni. A MAGUNKFAJTÁK pedig hajlamosak ezt szó nélkül tűrni.”

„A „nagy öreg” komoly, fontos műfaj, minden közösségnek elemi érdeke, hogy legyenek ilyenjei. A nagy öreg (ellentétben a szent tehénnel) nem magát veszi komolyan, hanem a világot. Vagy épp komolytalanul. De veszi. De nem veszi meg. A nagy öreg régi ember, kicsit idegen itt, idegen már itt, és úgy figyel. E figyelő tekintet minket is megváltoztat.”

„A nyelv ösztönön alapuló felfogása azok számára megrendítő, akik a nyelvet az emberi értelem csúcspontjának tekintik, és az ösztönökről az a véleményük, hogy azok csupán állati impulzusok, melyek a szőrös vagy tollas zombikat arra késztetik, hogy gátakat építsenek vagy magasra szálljanak és elinduljanak délnek.”

„Ebben a helyzetben a politikai elit saját küldetésének beteljesítéséért nem tekinti nagy áldozatnak, hogy kiszolgálja ezt a társadalmi kultúrát. Nem szembesít, hanem ígér. Azt, hogy a jövő elkezdődött - négyszáz százalékos béremeléssel, hétszázalékos növekedéssel, tizenharmadik havi nyugdíjjal, sőt. A határ pedig a csillagos ég, hiszen csak akarni kell. Ráadásul illúziót épít, amikor azt üzeni, hogy nem nekünk, cselekvő polgároknak kell mást akarni - több teljesítménnyel, tudással, alkalmazkodással, versennyel -, hanem a kormánynak, a jóságos és gondoskodó vezetőknek. Ezekkel az ígéretekkel két esetben van baj. Ha betartják, meg ha nem. Ha betartják, akkor tönkremegy a gazdaság, ha elfelejtik, sérül az egyébként is gyenge demokratikus kultúra.”

„Az emberek hajlamosak arra, hogy a gonosz isteneket imádják, s ami nem kegyetlen, azt nem tekintik tiszteletre méltónak.”

„De mi vademberek vagyunk - a fehér ember álmai rejtettek előttünk. És mivel rejtettek, ő is, mi is a magunk útját járjuk majd. Mert mindenek fölött tiszteljük az ember jogát, hogy kedve szerint éljen - tekintet nélkül arra, miben különbözik testvéreitől. Nem sok az, ami összeköt bennünket.”

„Az 1950-es évek óta nem kriminalizálódott annyira a politika, mint a legutóbbi három évben. Antall József tisztességéhez nem férhetett kétség. A szocialistáknak voltak korrupciógyanús ügyeik ugyan, de egyértelmű volt, hogy a párt és személyesen Horn azokat szégyellnivaló tehernek tekinti”

„Megélhetési szempontból a felkínált állás akkori helyzetemben mentőöv volt. Fiatal koromból adódóan akkortájt még sem világnézeti, sem politikai kérdésekben nem voltam érett. Ma már mosolyogva, és némi nosztalgiával tekintek vissza akkori énemre. Teljesen kielégített az, hogy boldog házasságban élek, van két gyönyörű gyerekem, van mit ennünk és hol laknunk, és csodálatos nyarakat élünk át a Mátrában. Közéleti szempontból úgyszólván közömbös voltam, de ez bizonyára így volt elrendelve.”

„A szerencse olyan, mint az asszony,… a fiatalokat kedveli, akik nincsenek rá tekintettel, vérmesek, és merészen parancsolgatnak neki.”

„Azok az emberek, akik az életet csak puszta szórakozásnak tekintik, nem értik a lényegét.”

„Soha nem tekintem a politikai, vallási vagy filozófiai véleménykülönbséget oknak arra, hogy elszakadjak egy barátomtól.”

„Ha életszeretettel tekintünk a világra, a világ felfedezi előttünk szépségét.”